Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-26 / 227. szám

HATTÉR Az épségben maradt ujjak Megszorítások ellenére kilábalás • Működő szövetkezet • Három csorda a faluban MOOMWMHmOOMWMMMMMMOWMMMMMMWOMMOOMMeMOHCMMMft Györke László Nyíribrony (KM) — Nem ér­tek bennünket váratlanul a megszorító intézkedések — fogad Nyíribronyban Bagoly Dániel jegyző. — Abból már következtetni lehetett, hogy évek óta nem változott a nor­matíva. Tehát nem kapunk több pénzt, miközben az inf­láció következtében minden drágul, rákényszerítenek bennünket az erőn felüli ta­karékoskodásra. — Ez persze nem jelenti azt, hogy újabb takarékossági in­tézkedéseket ne lettünk volna kénytelenek hozni — teszi hozzá Molnár Sándorné pol­gármester. Pályázat Örömmel újságolják: az isko­lások létszáma hosszú évek után újra száz fölé emelkedett, ma 105 gyermek tanul a hely­beli általános iskolában. S mint minden kis létszámú tan­intézetben, itt is komoly gon­dot okoz, hogy a normatívát a tanulók létszáma után kapják. Tehát itt — akárcsak a hasonló településeken — sokkal többel kell az önkormányzatnak megtoldania a normatív támo­gatást. Arról nem beszélve, hogy tizenhárom pedagógus közül hét F kategóriás. — Ennek ellenére — mond­ja a polgármester asszony — egyelőre a létszámleépítés drasztikus módszeréhez még nem kellett folyamodnunk. Tegyük hozzá, nincs is lét­számfölösleg. — Az igaz, hogy az óvodá­ban nemrég még három cso­port volt — veszi át a szót Ba­goly Dániel —, amely mára kettőre csökkent. Az önkormányzat — persze kényszerből — azoknak a fel­adatoknak a jelentős részét, amelyek nem kötelezőek, már megtakarította: a különböző pótlékokat, a túlórák, a szak­körök díját. Költségvetésük­ből így is hiányzik 2,8 millió forint. — Benyújtjuk pályázatun­Aki dolgozik, boldogul — mondja Dorozsi Sándor kát kiegészítő támogatásra — mondja Molnár Sándorné. Ha nem nyernek Három lehetőség van: meg­kapják a hiányzó összeget tel­jes egészében, mint önhibáján kívül hátrányos helyzetbe ke­rült települ és (bár erre nem sok esély van), valamennyit kapnak (mint az első fél évben igen sok pályázó), vagy nem kapnak semmit. Induljunk ki a legrosszabb változatból! — Hát bizony az komoly gondot jelentene — sóhajt a polgármester asszony. — Hi­szen további 7-8 százalékkal kevesebb pénzből volna kény­telen gazdálkodni egy-egy in­tézmény. Arra azonban vi­gyáznunk kell, hogy az alap­feladatot az intézmények el tudják látni. Mit fogunk tenni? Nem szeretném az ördögöt a falra festeni. Az igazság az: bármelyik ujjúnkat vágjuk el, mindegyik fáj. Csak remélni lehet, hogy mindegyik épség­ben marad. Az egészségügyet a kezdet kezdetétől a takarékosság je­gyében szervezték meg, hi­szen mind a háziorvosi, mind a fogorvosi ellátást közösen működtetik a szomszédos Ra- mocsaházával. Az orvosi ren­delő (itt kapott helyet a fogor­vos is) már közel három éve színvonalas betegellátásra al­kalmas. Annyi apró gondjuk van, hogy a fogorvos jelenleg sorkatona, de hétvégeken fo­gadja a betegeket. Az már más kérdés, hogy amióta fizetni kell, sokkal kevesebb a páci­ens. Szeretnék, ha a szociális ét­keztetés — mintegy harminc­ötén kapnak meleg ebédet az óvoda konyhájáról — nem szűnne meg a Bokros-csomag nyomán sem. Hiszen akik igénybe veszi, mind-mind rá­szorultak, idős, elesett embe­rek. Mert az ibronyi ember sokkal büszkébb annál, hogy kérjen. Amíg jártányi ereje van, előteremti magának a mindennapit. Nyíribrony 1168 lakosa kö­zül 680 a munkaképesek, 296 pedig a nyugdíjasok száma. Tizennégy évesnél fiatalabb 188 gyerek. A munkanélküli­ek megítélése nem egyszerű, hiszen az ibronyi ember nem szeret tétlenkedni, még a ci­gány lakosság nagy többsé­ge is dolgozik. Ha máshol nem, hát a saját kis gazdaságá­ban. Az önkormányzat ugyan­is földet juttatott minden dol­gozni akaró családnak. Mint­A szerző felvétele egy 120 ember munkanélküli, illetve jövedelempótló támo­gatásban részesül. Ez azt je­lenti, ennyi embernek nincs ál­landó munkahelye. Viszont 33 főállású vállalkozó tevékeny­kedik itt. — Aki dolgozik Ibronyban, az boldogul — mondja egyik alkalmi riportalanyom, a nyugdíjas Dorozsi Sándor. — Én 32 évet dolgoztam a téesz- ben, innen mentem nyugdíjba, de most sem henyélek. Ma már tápot szállítottunk, most megyek paprikát szedni — és már lendül a lába, hogy felül­jön a biciklire. Új családi házak A környéken szinte kuriózum­nak számít, hogy itt még léte­zik a téeszutód szövetkezet. Sőt, az idén talán sikerül tör­leszteni az adósságot, s tiszta lappal indulni jövőre. Bé­relt földön gazdálkodnak, a szarvasmarha-tenyésztés sem szűnt meg. Sőt, Nyíribrony ab­ban is különbözik, hogy itt még két falusi csorda van a szövetkezetin kívül. Bár az utóbbi években csökkent az építkezési kedv, azért most is felépül évente 5-6 új családi ház a faluban, amely azt jelzi: az ibronyiak lokálpatrióták. [< A lig tíz-tizenöt perc alatt legalább ötven okét számoltam meg a park­ban, ahol anyukák, nagyszü­lők vigyázták az apróságokat. Talán az egyik legtöbbször használt szavunkká lépett elő az oké, amely sokaknál egyet jelent a modernséggel, a rö­vid, frappáns, egyben kellően lezser szóhasználattal. — Aztán kisfiam, még két kör a bicajjal, aztán irány haza! Oké?... — Kimerítő lenne még nagyjából is felso­rolni, milyen szövegek záró poénjaként ölt formát az oké, amelyről egy kis figyelmes hallgatózással az is kiderül, nem elsősorban a gyerekek, hanem sokkal inkább a fel­nőttek szeretik. Inkább mosolyra, mint morgolódásra érdemes a széltében-hosszában polgár­jogot nyert szóhasználat, még akkor is, ha hozzá­vesszük a szintén gyakran el­hangzó szitkozódást, amely minden valanúre való ameri­kai filmben elhangzik: „a francba”. Igen nagy bajban van ekkor a film szereplője, szerencsére nem mond ettől csúnyábbat, csak annyit: „a francba...” Hogy a mi gyere­keink is gyakran dobálóznak Valami nem oké a szóval, szinte természetes. A nyelvi környezetszennyezés így is terjed. De még ezek fö­lött is nagyvonalúan elnézhe­tünk. Minden korban voltak fel­kapott szavak, kifejezések. Az utánzás talán egyidős az em­beriséggel. De ne menjünk egészen az ősidőkig, a koro­sabb nemzedék tagjai még emlékezhetnek rá, hogy az ötvenes években — főként a párt és állami funkcionáriu­sok között sokan szerették „tovarisnak” szólítani egy­mást. Csak úgy játékosan, mo­solygósán, de akadt olyan túlbuzgó, már-már kótyagos utánzó is, aki a feleségét ott­hon is elvtársnőnek szólítot­ta, a kislányát pedig Natasá­nak keresztelte. Annyira párthű akart lenni, sokak legnagyobb megbotránkozá­sára és szórakoztatására. Szerencsére a mostani ide­gen divatszavak nem rejtenek mögöttes politikai, vagy hű­ségre utaló tartalmakat, mégis bántja az ember fülét. Közismert, hogy több száz és ezer ma is használatos sza­vunk úgynevezett jövevény­szó, amelyet más népektől vettek át az őseink. De nem a divat, hanem a szükség miatt, mert nem volt rá megfelelő szavunk, vagy ismeretlen volt addig a nyelvünkben az a foglalkozás, vagy tárgy, amelynek a nevét másoktól megtanultuk. Ma is kell ta­nulni, sőt most kell még iga­zán tanulni sok mindent. De az utánzása, a mások majmo- lása beszédben, öltözködés­ben, sőt uram bocsá politizá­lásban, soha nem hoz új érté­keketí Igazában szellemi restségre utal. Miközben hallgatom a kis- unokáját számos oké-val ok­tató nagymama intelmeit, az egyik pádon a zsebrádióban a híreket sugározzák. Megüti a fülem az egyik mondat, amely szerint a védelmi mi­niszter arról nyilatkozott, megerősítik a déli határvidék védelmét, tekintettel a közel­ben zajló háborús esemé­nyekre. Eddig úgy tudtam az ame­rikaiaknál van védelmi mi­niszter, nálunk honvédelmi miniszter van. Erről aztán eszembe jutott, egyre több hi­vatali szobában látja az em­ber az asztal mellé állítva a nemzeti színű zászlót, ami nemes, szép gesztus, csak ná­lunk ez nem volt divat, nem így alakult ki. Amerikában a zászlónak, mint nemzeti jelképnek a je­lenléte az irodákban, a ma­gánházak előtt, vagy éppen fölött, szinte több évszázados szokás. Természetes jelen­ség. Nálunk a zászlót csak je­lentős nemzeti ünnepeken tesszük ki, ezzel is jelezve, a zászló szent. Am az utóbbi időben láttam már hivalkodó városszéli palota előtt is dí­szes udvaron álló nemzeti zászlót. Talán a gazdája látta a tévében, hogy Amerikában ez a szokás. O sem akart le­maradni... C sak a nagy igyekvés el ne távolítson bennün­ket a saját hagyomá­nyainktól, szokásainktól, ízlé­sünktől. Mert akkor már va­lami nagyon nem lesz oké, az­az valami nem lesz majd rend­ben... Esetleg elveszítjük ön­magunkat. A rend és őre szembe, ha pedig Bólogató Jánosként mond nemet a jo­gos rendőrigényekre, akkor beosztottai teljes ellenszen­vét válthatja ki, annak min­den következményével. Annyi bizonyos: valame­lyik irányba le kell tennie a voksát, akár azt is vállalva, hogy ezzel kegyvesztett lesz kormánykörökben. Bár ezt — nyilatkozataiból ítélve— nem nagyon akarja. De nem szabad azt sem elfelej­tenie, hogy hovatovább el­lehetetlenül a rendőrség, hiszen a többség a létmini­mum határán él. Nem iga­zán adottak a munka felté­telei sem, hiszen a korábbi, időszakos fejlesztések el­lenére is jelentős a lemara­dás, akár a gépjárműpark­ra, akár az egyéb technikai eszközökre gondolunk. A kilométer-korlátozásról, a túlmunka fedezetének, vagy éppen az erkölcsi megbe­csülés és a jogbiztonság hiányáról nem is szólva. Inkább a testület mellett álljon ki a közbiztonság ér­dekében, mint a megszorító pénzügyi politika mellett, mert csak ez jelenthet kiu­tat, nem a me ghuny ászko­dás. A megbecsült rendőr ugyanis szívesebben üldözi a bűnözőket... Kováts Dénes A jelenlegi gazdasági - társadalmi viszo­nyok közepette, a mostani magyarországi helyzetben nem az ország ja­vát, nem egy stabil társada­lom és stabil közbiztonság kialakítását szolgálná a rendőrdemonstráció — je­lentette ki Pintér Sándor or­szágos rendőifőkapitány, majd hozzátette: ha mégis a demonstráció mellett dönt a szakszervezet, el kell gon­dolkodni, mit jelent ez a rendőrségnek, s támogatha­tó-e parancsnokilag a meg­mozdulás. Ezek a szavak a Függet­len Rendőrszakszervezet választmányi ülésén hang­zottakéi, ahol a szakszerve­zeti vezetők úgy döntöttek: csak a november 2. kor­mányülés után határoznak a demonstrációról, ameny- nyiben nem születnek ott el­fogadható döntések. Kettős szorításban van Pintér tábornok. Ha meg­próbál olyan kiutat felvá­zolni a kormánytagoknak, melyek amellett, hogy szük­ségesek az állomány érde­kében, jelentős kiadással járnak, akkor velük kerül Munkanélküli értelmiségi Ferter János rajza Színház a végeken Bodnár István .V.V.W,VAV.V.V.V^WiWAW.WA'AV.V.ViW.'.V.V.W.'.V.V.'MV.WrtV r öbb vidéki műveléídé- si központnak köszön­hetően nemcsak a me­gyeszékhelyen, hanem Má­tészalkán, Kisvárdán és Vá- sárosnaményban is sok né­ző lehet részese a színház röptető varázsának. A kö­zönségszervezés napjai ezek, középiskolákat, mun­kahelyeket keresnek fel a művelődési intézmények munkatársai, hogy újabb né­zőket nyerjenek meg az idei évad előadásaira. Kisvárdán már nemes hagyománya van a színház- látogatásnak, és a nyári fesztiváloknak köszönhető­en mindig nagy az érdeklő­dés egy-egy előadás iránt. A produkciókat többnyire telt ház előtt játsszák, és változatos, sokszínű prog­ramokkal igyekeznek meg­hódítani a nagyérdeműt. Az idén még jobb körül­mények fogadják majd a nézőket, korszerűsítik a mű­vészetek házában levő szín­padot, a hang- és fényeffek­tusok lehetőségei jobbak lesznek. Kisvárdán mintegy hat­van előadás lesz az idén. Természetesen nemcsak a városból, hanem a környék településeiről is várják a nézőket. Az érdeklődés máris olyan nagy, hogy Tu- zséron és Mándokon külön előadásokat szerveznek. A mátészalkai művelődé­si központban több bérlet- sorozatot indítanak. A szat­mári városnak a kisugárzá­sa nagy; épp a napokban szervezik a csengeri, fehér- gyarmati és nyírbátori kö­zönséget, elsősorban a diá­kokat. Több bérletsorozat indul itt, és látván a műsor­tervet, valóban gazdagnak ígérkezik a kínálat. Vásárosnaményban szin­tén lesz néhány színházi nap, igaz nem a két előző városhoz hasonlóan. Októ­ber elején például a Lili bá­rónő című produkció látha­tó majd a Miskolci Premier Színház társulatának tol­mácsolásában. Pénzszűke időket élünk. De ahogy az egyik művelő­dési központban megfogal­mazták, van amiből nem en­gednek. Ilyen például a színjátszás ügye. A fárado­zás nem hiábavaló. Látva a nagy érdeklődést: a közön­ség és a szervezők igénye találkozik. 4 1995 szeptember 26., kedd wmmmtmmmmmmmmmmmMmmxmymímmm&mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom