Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-26 / 201. szám
színes oldal 1995. augusztus 26., szombat Bontőper Hazánkban sajnos majdnem minden harmadik házasság válással végződik, a válásra elszánt párnak azonban még a bíróság is ad egy utolsó esélyt a békülésrc. Hogyan történik az eljárás? A jogszabály szerint a házassági bontóperben tartott első „békítő" tárgyaláson a felek nem békiilnek ki, a bíróság elhalasztja a tárgyalást. Ha a felek ettől számított három hónapon belül nem kérik írásban az eljárás folytatását, a per megszűnik. Újabb tárgyalásra a bíró csak a kérelem beérkezésétől számított 30 nap eltelte után adhat időpontot. Álcázás A kanadai Alberta egyetemének két immunológus professzora azt állította, hogy felfedezett egy molekulát, amely képes az immunrendszert rosszindulatú daganat vagy heveny fertőzés felé irányítani. Azonosítottak egy proteint is, amely viszont „álcázni képes" a rosszindulatú daganatokat, elrejtve azokat az antitestek elől. A kutatók hangsúlyozták, hogy felfedezésük ígéretes lehet az AIDS-t előidéző HIV-vírus elleni vakcina előállításáért folyó kísérletek szempontjából. Kevin Kane rájött arra is, hogy bizonyos tumorok képesek megváltoztatni egy proteint és ezáltal feIismerheteiIenné válnak a T-sejtek számára. — Olyan ez, mint amikor egy vadászrepülőgép radarját semlegesítik, mondták. Kuttyogtató Nem kell megijedniük az ebtenyésztőknek és blökiba- rátoknak; nem valamiféle kutyaelhárító kézi készülékről van szó. A kuttyogtató a harcsára specializált horgászok csalitalálmánya. Érdekes. fából készült „bigyó", ami az alján másfélszer két- centis, ovális talpacskában végződik. A csónakos pecá- sok ezzel csapnak-ütnek, leginkábbb talán kuttyanta- nak a vízre. Erre reagál a harcsa. A „műszer" olyan hangot ad, mint amikor a béka betottyan a vízbe. A kitűnő hangutánzás hatására aztán — általában — harap a bajuszos hal. A napsütéses hétvégét szórványos eső, zápor, zivatar zavarhatja meg. Élénk déli szélre számítha.. tunk. A reggeli hőmérséklet 18 fok körül alakul, délután 22-27 fok lesz. Nagykállóban a Kalfo Jóléti Szolgálat Alapítvány évek óta eredményesen működik, számos munkahelyet teremtett a városban. A közelmúltban a volt bíróság épületében éttermet nyitott. Gond volt a helyi lakosok, ide látogató idegenek részéről, ha étteremben kívántak ebédelni vagy ha egy családi vagy üzemi rendezvényt akartak megtartani. Pályázati pénzből a műemlék jellegű épület átalakításával másod osztályú éttermet, konyhát hoztak létre, emellett gyorsét- keztetőt is üzemeltetnek, ahol a szokottnál jelentősen olcsóbb árak mellett fogadják a kispénzűeket, nyugdíjasokat, diákokat Elek Emil felvétele Nocsak □ Új repülőgéptípussal rukkolt elő az Airbus nyugat-európai konzorcium: 124 férőhelyes, kétmotoros géppel —jelentette a Reuter. Az A319-es- nek elnevezett modellekből — amelyek a 150 férőhelyes A320-asok rövidített változatai — elővételben már 81 elkelt, jóllehet csak jövőre szállítja a konzorcium az elsőket a svájci Swissair légitársaságnak. A gép 33,84 méter hosszú, utazósebessége 850 kilométer óránként, ára csaknem 40 millió német márka (27 millió dollár). □ A léggömböt feltaláló francia testvérpár, Joseph-Michel Montgolfier 1740-ben és fivére, Jacques Étienne 1745-ben született Vidalon-des-Anno- nay-ben, ahol kezdetben szorgalmas kispolgári életet éltek. Idejüket a szülővárosukban az apjuktól örökölt papírgyár igazgatása töltötte ki. Joseph, aki 255 éve augusztus 26-án született, már ekkor találékony újítónak bizonyult, és ennek köszönhetően a gyár felvirágzott. Az anyagi biztonság lehetővé tette, hogy a testvérek műkedvelő fizikusként kísérletezni kezdjenek. □ A Moon-szektához tartozó több mint 35 000 pár fogadott egymásnak örök hűséget pénteken a szöuli olimpiai stadionban és ígérte meg, hogy szeretni fogja élete párját, akit legfeljebb csak néhány napja látott először. A valaha is lebonyolított legnagyobb tömeges esküvőn a stadionban felsorakozott 35 000 párral együtt több mint háromszázezer szektatag kötött házasságot műholdközvetítés segítségével ugyanazon a napon. Sokan sírtak a meghatottságtól. A dél-koreai származású Moon 1954-ben alapította szektáját. Tanainak lényege az, hogy a Földön kell megteremteni a mennyei királyságot. A szekta azt állítja magáról, hogy világszerte hárommillió híve van. ezután a sportújságok és a Blikk következik. Az emberek sem egyformák, kivel így, kivel úgy kell bánni. Szakács László természetesen nem az újságárusítást tekinti végleges pályának. Mint mosolyogva mondja, képezni szeretné magát, s ha minden sikerül, később biztonsági őrként vagy testőrként szeretne dolgozni. Persze a végleges döntésre még jócskán van ideje. Szabad idejében addig is szívesen van a barátokkal, legkedveltebb szórakozása szombatonként a Fehér oroszlánban zajló diszkó. — Jó társaság van együtt, kellemesen eltöltjük az időt, és nincsenek őrjöngések... — zárja a bemutatkozást, mintegy a kérdezőt is megnyugtatva. Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - K. É.) j — Frissen szerzett szakmunkásbizonyítványa szerint az 1 alig 17 éves Szakács László 1 mezőgazdasági gépszerelő- nek számít. Igaz, tanult mesterségében egyetlen napot ! sem dolgozott, s mint mond- j ja, nem csak azért, mert ezen Szakács László újságárus a területen ma egyszerűen lehetetlen az elhelyezkedés, hanem azért is, mert mire kitanulta a fenti foglalkozást, ki is szeretett belőle. — Sóstóhegyen lakom, újsághirdetésre jelentkeztem, így lettem újságárus. Szeretem ezt a munkát, mert emberek között vagyok, érdekes újságokat árulok, ráadásul nem is olyan fárasztó. Szomorú csak azért vagyok, mert sajnos nincs annyi vevő, amennyit szeretnék. A legtöbb példányt a Kelet- Magyarországból adom el, Teréz anya Albánia (MTI) — Az albán származású Teréz anya 1910. augusztus 27-én született kisbirtokos paraszt lányaként Skopjéban, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven. 12 éves korában a katolikus elemi iskola tanulója volt, amikor egy belső hang a szegények megsegítésére szólította tél. Céltudatosan készült a misszionáriusi tevékenységre. 1950-ben Indiában megalapította a Szeretet Misszionáriusai katolikus ir- galmasrendet; emellett 1976- ban az Ige Nővérei néven szemlélődő közösséget is létrehozott. A rend nyomornegyedekben telepszik meg, lep- rásokat (főleg Ázsiában) ápolnak, menedéket adnak haldoklóknak, elhagyott gyermekeket gyűjtenek össze, alkoholistákat, AIDS-eseket és kábító- szereseket gondoznak, tanítják a természetes születésszabályozást. 1950-ben Ágnes nővérből Teréz anya lett, és megkapta az indiai állampolgárságot. Az elmúlt évtizedben világszerte elismert tekintély lett: gyógyította a betegeket, istápolta a leprásokat, közben fáradhatatlanul körbeutazta a föld országait. 1989-ben az Év asszonya lett. 1992-ben ő kapta meg az UNESCO díját, amelyet a békére történő nevelésben kimagasló érdemeket szerzett személyeknek ítélnek oda évente. Vancouver (AP) — Kínai buddhisták „élvezik" a hullámvasút gyönyöreit Vancouverben. AP-felvétel Horoszkóp III. 21.-IV. 20. Hiába érzi kissé fáradt- (r?* nak magát, nem pihenhet egy percet sem, annyira be van fogva, pontosabban ön keres magának elfoglaltságot. _fi IV. 21.-V. 20. Nem árt egy kis önvizsgálatot tartani, mert az utóbbi időben mintha elszaladt volna a szekér önnel. Ez előbb- utóbb összetűzésekhez vezet. V. 21.-VI. 21. Az Ä K felér egy kudarccal, , ha kitűzött célját csak hatalmas erőfeszítések árán éri el. Most ilyen kudarc- élménye van, de azért ne veszítse el teljesen a hitét. VI. 22.—VII. 22. Ismét visszahúzódik, w>c mint a csiga a házába. Úgy gondolja, így elkerülheti a konfliktusokat, melyek kiváltó oka viszont saját magában keresendő. VII. 23.-VIII. 23. rtjZS Kilátástalannak érzi helyzetét, ugyanis egyre-másra meghiúsulnak ötletei, elképzelései. Ne adja fel semmiképpen. VIII. 24.-IX. 23. Ne fontoskodjon feleslegesen, mert nem nézik jó szemmel az effajta sürgés-forgást. Örüljön annak, amit már megvalósított. , , . IX. 24.-X. 23. Valamilyen üzleti tárgyalás sikerrel végződhet. Ne vállaljon túl nagy kockázatot, annyit nem ér az egész dolog. X. 24.-XI. 22. Ha féltékenykedik, csak TVi a saját sanszát rontja. Próbáljon meg higgadtan szembenézni a tényekkel, s csak ha bizonyosat tud, akkor beszéljen. XI. 23.-Xn.21.Er6- >» sen befolyásolha- ' tó hangulatban van ma. Ne hagyja magát, mert ellenségei csupán egy jelre várnak, hogy támadhassanak. XII. 22.-I. 20. Kissé zaklatottnak tűnik. Valaki még idejében figyelmeztette valamilyen veszélyre, ám ön nem vette komolyan. Most ez idegesítheti, s fél is tőle. 1. 21.-II. 20. Egyál- jJfcr sv talán nem szokott meghátrálni, bármilyen veszélyes vizekre is evezzen, most mégis ezt teszi. Nem lenne szabad megfutamodnia. II. 21.-III. 20. Hasznos tanácsokkal, út- ravalókkal látja el egy befolyásos barátja. Most meg is fogadja ezeket a tanácsokat. További névnapok: Adolár, Cseke. Margit. ” Natália, IZSÓ Natasa, _Küa. Róza, Tália, Zamfira. Mónika, Szent Ágoston édesanyja Afrikában. Tagaste városban született 332-bcn, Ostiá- ban, 387-ben halt meg. Szülei keresztények voltak, pogány férjét ő térítette meg. Példás anyai szeretettel nevelte három gyermekét, köztük Ágostont is, a világhírű Vallomások szerzőjét, aki gyermeki hálával örökítette meg anyja nemes vonásait. Mónika a keresztény anyák példaképe fiai iránt érzett aggódása és gondoskodása miatt, ő a férjes asszonyok és anyák védőszentje. Száztizenöt évvel ezelőtt született Apollinaire, francia j 1880 költő. A modern költé- I szét jelentős képviselője, a művészet régi formáival szembeforduló francia kubizmus egyik legkiemelkedőbb alakjai' Folyóink jellemző adatai: a TISZÁ Tiszabecsnél -202 cm, apad. 7%, 21.6 lök. Vásárosnaménynál -146 cm, apad, 7%, 22,8 fok, Záhonynál -240 cm, apad, 8%. 24 fok, Domb- rádnál 30 cm, apad, 22%, vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -25 cm, árad, 7%. 22,8 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 89 cm, apad, 17%, 20,6 fok. A TÚR Garbóiénál -90 cm, árad, 7%, 21,2 fok. egy mosolyt Két barát hosszú évtizedek után találkozik \ ismét. Bemutatják egymásnak feleségüket. Amikor a hölgyek végre visszavonulnak, azt mondja az egyik férj a másiknak: — Mondd, megnézted te jól, hogy kit veszel nőül? Kicsit öre- gecske... Dühbe jön a másik: — Megnéztem volna > én, hogy visszautasí- : tasz egy nagy címletű bankót, csak mert tegnap nyomták! 105.54 19.37 06.11 19.23 Hullámvasúton Hírügyeletes: D. BOJTÉ GIZELLA Ügyfélszolgálatunk telefonszáma: \ 'i (43) M1477 ________________________________________—.______