Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-25 / 200. szám

1995. augusztus 25., péntek SPORT ip W’i Az első lépés Hájer Zsigmond 5 zerda este háromne­gyed nyolc óta végre •van valami a már ezer­szer elsütött közhely mögött, miszerint: „ Valami meg­mozdult a magyar labdarú­gásban. " Ezúttal üt a meg­állapítás. Az Anderlecht ki­verésével, és a Bajnok Ligá­jába jutással a Ferencváros labdarúgócsapata olyan le­hetőséghez jutott, amely aligha volt még magyar csa­pat kezében. Túl azon, hogy a zöld-fehérek bekerültek Európa legszűkebb elitjébe, mesés anyagi lehetőségek— mint a: már a kiváltságosok­nál szokás — tárultak fel a klub vezetése előtt. Akkor, amikor reálisan felmerült annak a lehetősé­ge, hogy olyan patinás NB l-es csapat mint a Haladás, pénzhiány miatt visszalép a: élvonaltól, a Fradi csak a továbbjutásért kétmillió sváéi frankot (2/6 millió fo­rint) kap majd. Ezenkívül játszik hat olyan csoport- mérkőzést, amelyeken a győzelem kilencvenhét-, a döntetlen negyvennyolcmil­lió forintot ér. És akkor még nem szóltunk a tévé- jogdíjakról, reklám-, jegy­bevételekről, valamint a: esetleges további meccsek­ről. Ilyen anyagi háttérrel a Ferencváros egyeduralko­dó lehet idehaza, ami baj­noki címet. Bajnokok Ligá­ja részvételt, és persze újabb százmilliókat jelent­het, amelyekből aztán to­vább erősödhet a csapat. Nem véletlen, hogy Európa vezető futball nemzeteinek képviselői kiemelést élvez­nek, hiszen egy esetleges gyengébb játék miatt senki nem akar elesni a megke­reshető hatalmas összegek­től. (Az idei BEK-döntőig eljutó két csapat számlájá­ra több mint másfél milli­árd forintnyi összeget utalt át az UEFÁ). Az elmúlt években sokan megrótták az aktuális baj­nokot. mert ahelyett, hogy akár kölcsönökre támasz­kodva megerősítették volna a csapatukat, inkább elad­tak játékosokat. A Ferenc­város ezen a nyáron meg­játszotta az utolsó — és ez szó szerint értendő, hiszen ha kiesett volna a Fradi, a magyar bajnoknak jövőre már csak az UEFA Kupá­ban lett volna hely — lehe­tőséget, nem sajnálta a pénzt az erősítésekre. Nem valószínű, hogy szerda este valakinek is eszébe jutott a Hajdú kapusért kifizetett, és oly sokszor emlegetett ti-, zenhétmillió forint... Oroszok a trónon Nyíregyháza (KM) — Magyai szempontból csendes nap voll a csütörtöki a bécsi úszó és vízilabda Európa-bajnoksá- gon. A délutáni úszódöntők közül az első a női 400 gyors volt. amelyben a vá­rakozásnak megfelelően a német van Almsick biztosan nyert. Következett a 100 férfi gyors. A mezőnyben Czene Attilával, aki végül hetedik lett. A győzelmet az orosz Popov szerezte meg. Száz háton Egerszegi Krisztina megárvult női trónjáért csatáztak a höl­gyek, és meglepetésre a dán Jacobsen nyakába került az aranyérem. A férfiak hosszabbik hát­úszószáma következett, a fináléba Deutsch Tamás a hatodik legjobb időered­ménnyel kerüli, a végén ötödikként csapott célba. Itt is orosz győzelem született, Selkov vitte el a pálmát. Eredmények, férfiak. 100 m gyors: 1. Alexander Popov (orosz) 49.10. 2. Spanneberg (német) 49.67, 3. Zikarsky (német) 50.23... 7. Czene Attila 50.70. 200 m hát: 1. Vlagyimir Selkov (orosz) 1:58.48, 2. Butacu (román) 1:59.96, 3. Ruck- wood (brit) 2:00.16. 5. Deutsch Tamás 2:00.67. Nők, 400 in gyors: 1. Fran­ziska van Almsick (német) 4:08.37, 2. Geurts (holland) 4:10.73, 3- Dalby (norvég) 4:13.44. 100 m hát: 1. Met­te Jacobsen (dán) 1:02.46, 2. Rund (német) 1:02.91, 3. Zsivanevszkaja (ukrán) 1:03.06. 4x100 m gyors­váltó: I. Németország 3:43.22, 2. Svédország 3:45.21, 3. Nagy-Britannia 3:46.89. Lejátszották... ...a labdarúgó Libertadores Kupa döntőjének első mér­kőzését. Hazai környezet­ben a brazil Gremio Porto Alegre kétgólos előnyt (3-1) szerzett kolumbiai Atletico Nációnál ellené­ben. (AP) A Belga... ...Labdarúgó Szövetség fennállásának 100. évfor­dulója alkalmából a német válogatott barátságos mér­kőzésen lépett pályára a ha­zai nemzeti tizenegy ellen. A találkozót 2-1-re a ven­dégek nyerték. A pályán kí­vül is történtek események, a brüsszeli rendőrség het­ven német huligánt tartóz­tatott le a meccs előtt. (Reu­ter) Zeljko Kalac... ...az ausztrál futballváloga­tott 22 éves kapusa hetek óta harcol angliai munka- vállalási engedélyéért. A Leicester City azonnal szer­ződtetné a fiatalembert, de a szigorú rendszabályok okán Kalac „várólistára” került. (AP) A júliusi... ...angliai nemzetközi viada­lon Jeff Tarango amerikai teniszező „mosdatlan” megjegyzéseket tett. ezért az ITF Grand Slam bizott­ság két GS-viadaltól eltil­totta. továbbá 28 256 dollá­ros pénzbüntetéssel sújtot­ta. Csütörtökön az ATP to­vábbi 20 ezer dolláros bün­tetést „akasztott a nyaká­ba”. (AP) Nyíregyháza (LTL) — A sényői példát követve a labdarú­gó NB III Tisza- csoportjába idén feljutott baktaiak repülőrajtot vet­tek: két győzelmük mellett a gólkülönbségük is impo­náló (10-0). A másik végle­tet a szalkaiak jelentik, ők eddig pontot sem szerez­tek. Szombaton Kisvárda-Nagy­kálló megyei presztízsmérkő­zéssel kezdődik az újabb for­duló. Tavaly ősszel Kálióban is nyerni tudtak a várdaiak 3-0-ra, majd otthonukban még fölényesebben, 5-1-re diadal­maskodtak, Az akkori nyolc várdai találat szerzői közül a mai csapatban már csak Lipták és Oláh szerepel... Az átalakulásra újabb ada­lékkal szolgált az elmúlt hét­végi mérkőzés is, akkor Ko­máromi György edző együtte­se 2-2-re végzett a Borsodi Volán vendégeként úgy. hogy Oláh a 87. percben egyenlített, tehát „pontosan" távozhattak a várdaiak. Gólyán István tech­nikai vezető szerint a végén örülhettek a döntetlennek, vi­szont a meccs összképe alap­ján nekik állt a zászló, ám a gólhelyzetek értékesítésénél még túl sűrűn ..dadogtak a lá­bak”. Kényszerből a kezdő ti­zenegyből hat játékos huszon­egy éven aluli volt, mivel Czap eltiltását töltötte, Lipták pedig belázasodott a mérkőzés előtt, és emiatt el sem utazott a csapattal. A kállóiak ellen már ők is játékra jelentkeznek, így komplett együttessel próbálják szórakoztatni közönségüket. Kedden az anarcsiak,ellen ját­szottak edzőmérkőzést, ahogy mondják, erőtől, lelkesedéstől duzzadtak a kisvárdaiak, szombaton pedig az eddigi két döntetlen után végre győzni szeretnének. Nagykálló együttese leg­utóbb az ex-NB Il-es miskol­ciakat kapta el 2-1-re. Tehát Boda Mihály edző sikerrel mutatkozott be bajnoki mér­kőzésen az otthoni közönség előtt. A végeredmény nem tükrözi hűen az erőviszonyo­kat, a gólkülönbség a borsodi­akra nézve hízelgő. Természetszerűleg feledtet­nék a közelmúltat, hiszen a várdaiakkal szemben rendre alulmaradtak a párviadalok során. A kállóiak mellett az szól, hogy mostani ellenfelük­höz képest valamelyest összé- szökottabbak, kisebb volt ná­luk a játékosmozgás az átiga­zolási időszakban. Szintén szombaton kerül sor a Baktalórántháza-Mád ta­lálkozóra. A korábbi bajnok­ságban mindkét csapat egy osztállyal alacsonyabb szinten küzdött a bajnoki pontokért, ám míg a baktaiak első helye­zettként feljutottak az NB Hi­ba. addig a mádiak csak úgy kerülhettek ebbe a mezőnybe, hogy fuzionáltak a már itt levő szerencsiekkel. A múlt heti, rangadó jellegű mérkőzés előzetesen hárome­sélyesnek tűnt, tehát reálisan a baktaiak nyírbátori sikerével is lehetett számolni. Ám a győzelmük méretére általáno­san felfigyelt a mezőny: az idegenbeli 4-0 alaposan meg­lepte a vetélytársakat. Kor­mány Béla egyesületi elnök szerint a támadó jellegű fut­ballra azért is alkalmas ennyi­re a csapatuk, mert sok gól­veszélyes játékosuk van. gyakran három, olykor öt csa­tárral is ostromolják az ellen­fél kapuját. Ott voltak vasárnap Mádon, ahol feltérképezték a számuk­ra addig jóformán ismeretlen riválist. A látottak alapján biz­tos, hogy változik a baktaiak kezdőcsapata, a szintén veret­len mádiak stílusához igazítja Nagy András edző a taktikát. Hétközben a Nyh. Hardware elleni edzőmeccsel hangoltak a bajnokira, és itt is fölényesen nyertek (7—1). Marad vasárnapra is megyei derbi, a Mátészalka-Raka­maz rangadó. Az elmúlt évi kiírás sorsolása úgy hozta, hogy akkor is a szezonok ele­jén találkozott egymással a kél együttes. Egy éve, ősszel szin­tén Szálkán volt az első meccs (itt a vendéglátók 2-1 -re győz­tek), a tavaszi visszavágón vi­szont fordult az előjel, a raka­Bajnoki főpróba a bujtosiban Két romániai csapat mellett a Szolnok lesz az NYKC ellenfele Nyíregyháza (B. T.) — A héten két nemzetközi torna is várt a Nyíregy­házi KC NB I-es férfi kézi­labdázóira. A fiúk a hét köz­ben Békésen szerepeltek, holnap délelőttől pedig a ré­gebbi hagyományokat fel­elevenítve ismét megrende­zik a Városi Nagydíjat a buj- tosi csarnokban. Korábban népesebb me­zőnnyel adott otthont ennek a nagydíjnak a létesítmény, ám egyelőre az is nagy dolognak tekinthető, hogy sikerült összehozni a tornát. A mezőny egyébként igen rangos lesz, hiszen a házigazda, a tavalyi bajnokságban hatodik NYKC mellett itt lesz a legutóbb nyolcadik Szolnok, valamint két igen erős romániai csapat. Méghozzá a bajnoki címvédő Dinamo Bukarest és az EHF Kupa-reprezentáns Nagybá­nya. Korábban úgy volt, hogy a Debreceni Dózsa is indul, ám ők egy kassai fellépés mi­att lemondták a szereplést, így ugrottak be a bukarestiek. Akik már vissza is jelezték részvételüket, így biztosnak mondható, hogy a rajton itt lesznek. A csapat csütörtökön este érkezett haza Békésről, még­hozzá minden valószínűség szerint tornagyőztesként. Ked­den délután 25-22 (11—10)-re győztek a mieink a szlovák el­ső ligában szereplő Kassa el­len. másnap pedig a Debreceni Dózsa volt az ..áldozat", a haj­dúságiakat 24-23 (14-12)-ra verték Rác: Sándor tanítvá­nyai. Közülük elsősorban Medve és Tóvizi jeleskedett a góllövésben, az első két talál­kozón mindketten összesen ti­zenháromszor zörgették meg az ellenfél hálóját. Tegnap a kora esti órákban játszotta a csapat a torna zárómérkőzését a házigazda másodosztályú, és addig nyeretlen békésiekkel, maziak ugyanilyen mértékben zsebelték be a három pontot. A szalkaiak gondban van­nak, hiszen eddig mindkét e szezonbeli találkozójukat el­vesztették, bár az is igaz, hogy mindkét legyőzőjük — a tisza­fürediek és a balmazújvárosi- ák —7 jelentős játékerőt képvi­sel ebben a mezőnyben. Mi tró Károly edző együttese ezúttal úgy „hasalt el”, hogy Krizán gólja révén még ők vezettek az első félidő után, innen fordí­tott a Balmaz. A szalkaiak úgy vélik, hogy végre az eredmé­nyességben is meg kellene mutatkoznia a felkészülési időszakban elvégzett kemény munkának. Viszont a rakamaziak nem szeretnének „áldozatok” lenni. Ha úgy játszanak, ahogy a jó erőkből álló tiszaújvárosiakkal szemben tették, akkor nehéz lesz őket megállítani. A 3-0 is azt bizonyítja: kezd összeérni a fiatal csapat, Veigli Géza edző munkájának van látszat­ja. Mátészalkára a legerősebb összeállításukban utaznak, te­hát igazi csemege lesz a sport­ág szerelmeseinek ez a mérkő­zés. Ezúttal csak egyetlen csapa­tunk vendégeskedik Szabolcs- Szatmár-Bereg megyén kívül. Szombaton Szikszó-Nyírbá- tor találkozót rendeznek. A szikszóiak eddig százszázalé­kosak. bravúr lenne a bátoriak részéről, ha ellenük vigaszta­lódnának. így legyőzésük aligha jelent­hetett gondot. Az előjelek tehát biztatóak, bár a bajnokság kezdetéig még két hét mindig hátra van. de a csapat formája az eredmények alapján feltétlenül bizakodásra ad okot. A hét végi nagydíj egyben a bajnoki küzdelemso­rozat főpróbájának is tekinthe­tő, hiszen ilyen rangos ellenfe­lekkel a rajtig már nem játsza­nak Kunék. Ami a játékoskere­tet illeti, most már biztosra ve­hető, hogy Jankovics Tisza- vasváriabn folytatja, de még elképzelhető, hogy a jelenlegi hiányposztra, a baloldali átlö­vő szerepkörébe érkezik egy játékos a nyitányig. A hét végi torna program­ja, szombat. 10 óra: Nagybá­nya-Dinamó Bukarest, 11.15: ünnepélyes megnyitó, 11.45: Nyíregyházi KC-Szolnok. 17: Szolnok-Nagy bánya, 18.30: Dinamo B.-NYKC. Vasár­nap, 10: Szolnok-Dinamo B., 11.30: NYKC-Nagybánya. Háromból kettő Nyíregyháza (KM) — A KEK-ben sze­replő Vácnak nem sikerült az, ami a Fe­rencvárosnak és az Újpest­nek, azaz a továbbjutás. A váciak Kratovóban a selej­tező visszavágó mérkőzé­sén 3-1 (2-1) arányban maradtak alul a macedón Szileksz ellenében, így ki­estek, és csak két csapa­tunk várhatja a pénteki sor­solást. Busz indul vasárnap a szomszédvárak rangadójá­ra, a Diósgyőr-Nyíregyhá- zi FC mérkőzésre 15 óra­kor a Városi Stadion par­kolójából. Jelentkezni a stadionban lehet, Cséke György, az NYFC klubtit­kára várja a szurkolni vá­gyókat. Szerda este az Üllői úti pályán kí­vül Európa hét stadionjában vív­tak késhegyig menő küzdelmet a labdarúgó Bajnokok Ligájába ju­tásért. Végül a Steaua Bukarest (román), a Grashoppers (svájci), a Rosenborg (norvég), a Glas­gow Rangers (skót), a Légia Var­só (lengyel), a Dinamo Kijev (uk­rán) és a Panathinaikosz (görög) vette sikerrel az akadályt. Ez a hét csapat, és persze a Ferencvá­ros csatlakozik a nyolc kiemelt­hez — Ajax (holland), Juventus (olasz), Nantes (francia), Borus­sia Dortmund (német). Real Mad­rid (spanyol), Blackburn (angol), Porto (portugál), Szpartak Moszkva (orosz) — és a további­akban négy csoportban folyta­tódnak majd a küzdelmek. Ké­pünk az Anorthoszisz (cipru- si)-Rangers (0-0) mérkőzésen ké­szült AP-felvétel Veretlenek találkoznak Baktán Két meavei oresztízsranaadót is rendeznek a harmadik fordulóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom