Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-09 / 186. szám

1995. augusztus 9., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Horvát légitámadás során kigyulladt, még mindig füstölő teherautóroncsok kísérik a Horvátországot elhagyó szerb menekültek szekérkaravánjának útját. A krajinai szerbek közül eddig 100-150 ezren hagyták el lakhelyüket, a kiürült városokban és falvakban jószerével csak idős emberek maradtak. A Szerbiába, illetve Boszniába tartó menekültoszlopot hétfőn horvát légitámadás érte, amelynek során legalább öten életüket vesztették, többen pedig megsebesültek. Az otthonukat elhagyók egyre növekvő száma az elmúlt három év legjelentősebb menekültáradatát jelenti a volt Jugoszlávia területén AP-felvétel Kongresszusi bérfék Washington (MTI) — Az Egyesült Államok szenátu­sa úgy döntött, hogy a hon­atyák ne kapják meg a 2,4 százalékos automatikusan járó béremelést, mivel mos­tanában amúgy is a szövet­ségi kiadások lefaragásával vannak elfoglalva — jelen­tette az AP. A béremelés október 1- től lett volna érvényes. Az Egyesült Államok­ban minden szövetségi álla­mi alkalmazott automatiku­san részesül évenkénti fize­tésemelésben, hacsak a kongresszus nem lép köz­be. Clinton elnök a jövő évi pénzügyi évre 2,4 százalék­ban állapította meg az eme­lést, amelyet — a szenátus döntése szerint — meg is kap minden állami alkalma­zott, kivéve a kongresszus tagjait, a 435 képviselőházi honatyát és a 100 szenátort, akiknek éves fizetése jelen­leg 133 600 dollár. Fantomfalvak Krajinában Párizs (MTI) — A francia na­pilapok a délszláv drámát ecsetelve kedden helyszíni ri­portokban számolnak be a kra­jinai szerb menekültek hányat­tatásáról, az elhagyott és fel­dúlt falvakról, ahova egyelőre csak kevés horvát tért vissza. A Le Figaro tudósítója fan­tomfalunak nevezi a Glina melletti Gorát, ahonnan egyet­len ember kivételével minden­ki elmenekült. A horvát Josif Paricic az utolsó lakos. Az idős férfi 1991 augusztusában sem hagyta el földjét, házát, amikor a krajinai szerb milíci­ák elüldözték a horvátokat. Paricicot megvédték szerb ba­rátai, a szomszédok és a falusi vendéglő befolyásos tulajdo­nosa. A milicisták, ha felöntöt­tek a garatra, időnként bort, krumplit, tojást loptak tőle, há­rom tehenét azonban meg­hagyták. A hétfő az örömteli visszontlátás napja lehetett volna, mivel négy esztendeje nem látott Stjepan fia végre hazalátogathatott a 15 kilomé­terre levő Sziszek (Sisak) vá­rosából, ahova annak idején elmenekült a szakadárok által kikiáltott Krajinai Szerb Köz­társaságból. Vasárnap reggel azonban a legutolsó akna elta­lálta a házat, s kioltotta felesé­ge, Brankica életét. A fiú így anyja temetésére érkezett, s míg utolsó útjára kísérték, is­meretlenek a házat is kifosz­tották. Méreg Moszkva (MTI) — Viktor Csemomirgyin kormány­fő, Jurij Luzskov moszkvai polgármester és az orosz politikai-gazdasági élet számos magas rangú kép­viselője körében vettek végső búcsút kedden a tra­gikus körülmények között elhunyt Ivan Kliveliditől. Az Orosz Üzletemberek Kerékasztalának vezetője a múlt héten pénteken hunyt el, halálát nehézfémmérge­zés okozta. A‘ búcsúztatón a gyászolók egyöntetűen a gazdasági élet színe-virág- ját sújtó merényletsorozat megállítására szólították fel a közvéleményt. Mihail Jutjev, a kerekasztal alel- nöke hangsúlyozta, hogy bár a halott koporsója mel­lett nem szokás bosszúért kiáltani, ezt nem hagyjuk ennyiben. Duray Miklós-interjú Magyarázkodás a Národná Obrodában Pozsony (MTI) — Duray Miklós, a szlovákiai Együtt­élés mozgalom elnöke nem érti, hogy az anyanyelv meg­őrzését szolgáló debreceni nagygyűlésen elmondott beszédét Michal Kováé szlo­vák államfő miért minősítet­te „a szlovák nemzet és az ál­lam ellen szóló gyalázkodás- nak”. A Národná Obroda keddi számában nyilatkozó Duray emlékeztetett arra, hogy deb­receni beszédét a köztársasági elnöknek módja volt elolvasni, s ha ezt megtette, „egyértel­műen megállapíthatta, hogy nem a nemzetről és nem is a Szlovák Köztársaságról, ha­nem kimondottan a jelenlegi szlovák kormányról” szólt bí- rálóan. Szlovákiában éles bírálat ér­te Duray Miklóst, amiért Deb­recenben a „kulturális fasiz­mus” és a „nyelvi imperializ­mus” fogalmát említette. A Národná Obrodában most arra emlékeztetett, hogy az ominózus fogalmak nem meg­állapításként, hanem kérdés­ként hangzottak el, amikor a beszédében felvetette: „vajon az államnyevről szóló törvény a — szlovák — kormány által elfogadott formájában nem je­lent-e majd a nyelvi imperia­lizmust, tehát kulturális fasiz­must?” Duray megjegyezte: eseten­ként nem látja következetes­nek a parlamenti ellenzéket al­kotó szlovák partnerek maga­tartását, akik — mint fogalma­zott — „kormányellenesek ugyan, de ha történetesen a nemzetiségi kérdésről, vagy a magyar kérdésről esik szó, ak­kor sokkal tartózkodóbbak, és sajnos, hallgatásukkal olykor mintha a kormányt támogat­nák”. Az osztrákok az EU-ról Mészárlás Becs (MTI-tud.) — Wolfgang Schüssel osztrák külügymi­niszter elhibázottnak tartja a vitát arról, vajon mi lesz, ha minden társult ország be­kerül az Európai Unióba. A külügyminiszter a Der Stan­dard című lap tudósítójának nyilatkozva elképzelhetet­lennek nevezte, hogy az eset­leg 30 tagúra felduzzadó szervezet a jelenlegi struktú­rával működőképes lenne. Márcsak ezért sem tartja ésszerűnek a keleti bővítés dif­ferenciálás nélküli kezelését. Másrészt tudott, hogy a belép­ni szándékozók nincsenek egy szinten. Gazdasági szempont­ból Schüssel pillanatnyilag csak Csehországot és Szlové­niát tartja alkalmasnak a csat­lakozásra. A külügyminiszter leszö­gezte, hogy Ausztria már csak azért is híve a keleti bővítés­nek, mert nem szeretne örökké „az EU külső határa” maradni. Ami a határok őrizetét illeti, Schüssel úgy véli, ez az a kér­dés, amelyről Ausztriának megegyezésre kell jutnia a magyarokkal és a szlovének­kel, mégpedig valamilyen cse­re formájában. Schüssel szavai szerint Ausztria most vonzó dolgokat kínál ezeknek az or­szágoknak, például termékeik piacra jutását, illetve bizonyos politikai beleszólási jogot. En­nek fejében azonban nyugod­tan kérheti a külső határok megerősítését olyan mérték­ben, hogy az EU belső határa­in enyhíteni lehessen az ellen­őrzést. Schüssel e megoldást ésszerűnek és kivitelezhető­nek tartja a bécsi lapnak adott nyilatkozatában. Egy másik politikus, Franz Fischler, az EU Bizottság ag­rármegbízottja is sajtónyilat­kozatban foglalkozik a keleti bővítés kérdésével. A Kuriemak nyilatkozva Fischler azt a meggyőződését fejtegeti, hogy a keleti álla­mokban az egy főre jutó jöve­delem csak évtizedek múlva éri majd el az EU-országokbe- li átlagot. Kulikov látogatása Moszkva (MTI) — Anatolij Kulikov vezérezredes, orosz belügyminiszter kedden Sztavropolba érkezett. Kétna­pos látogatása során tájékozó­dik a sztavropoli terület hely­zetéről, különös tekintettel a Csecsenfölddel határos keleti körzetekre. A belügyminiszter előrelát­hatólag kinevezi a terület bel­ügyi hatóságának új vezetőjét is. Az eddigi vezetőt, Viktor Medvegyickov altábornagyot a bugyonnovszki túszdráma után mentették fel, s állították az orosz belügyminisztérium jogi akadémiájának Sztavro­polba kihelyezett tagozata élé­re. Jól értesült források szerint a legvalószínűbb jelöltek Gnyesz ezredes, a Pjatyi- gorszkban állomásozó belügyi csapatok parancsnoka HIRDETÉS A mexikói... ...konzervatív ellenzék Baja California Norte szövetségi államban újabb vereséget mért a kormányzó pártra. A szavazatok háromnegyedé­nek összeszámlálásán ala­puló hétfői előzetes ered­mény szerint a Nemzeti Akciópárt (PAN) a voksok 51,42 százalékát tudhatja magáénak. (MTI) Jugoszlávia... ...azt várja szomszédjától, az EBESZ-elnöki tisztséget betöltő Magyarországtól, hogy lépéseket tegyen „a Szerb Krajina elleni horvát agresszió” megállítása és a rendezésre irányuló tárgya­lások újrakezdése érdeké­ben — közölte a Tanjug hírügynökséggel Branko Novakovic, Jugoszlávia bu­dapesti ügyvivője. (MTI) Tizenkét rendőr... ...és tizenöt tüntető sérült meg hétfőn, amikor több száz építőipari munkás és diák összecsapott a rend- fenntartó erőkkel Panama­városban és az attól 70 kilo­méterre lévő Colonban. Kína kedden... ...sürgette a Horvátország­ban háborúzó feleket, szün­tessék be katonai akcióikat. — Kína figyelmesen követi a legutóbbi horvátországi fejleményeket, s aggódik az újabb áldozatok és a nagy­számú menekült, valamint amiatt, hogy az ENSZ-bé- kefenntartóit is támadások érik. (MTI) Peresz... ...izraeli külügyminiszter és Jasszer Arafat PFSZ-vezető az egyiptomi Taba város­ban folytatott megbeszélé­seket hétfőn este a palesztin autonómia kiterjesztéséről. A Reuter keddi beszámoló­ja szerint az ötórás megbe­szélés után mindketten ha­ladásról számoltak be, de további részleteket nem árultak el. (MTI) Kis telefon nagy kedvezménnyel! Bujumbura (MTI) — Egy fegyveres hutu banda 58 tuszi menekültet ölt meg hétfőn Ka- burantwában a zaire-i határ mellett fekvő Cibitoke nevű burundi tartományban — je­lentette az AFP Bujumburából rendőrségi forrásokra hivat­kozva. A halottak között 18 asz- szony és 25 gyerek van, akiket bozótvágó késsel gyilkolt le egy közel százfős hutu osztag. A tuszi menekültek táborán végrehajtott véres rajtatütést követően a támadók Zaire-ba menekültek. Gyilkos fegyver­ként azért választották a bo­zótvágó kést, nehogy a lövé­sek fellármázzák a burundi hadseregnek a térségben állo­másozó egységeit — számolt be az idézett forrás. A hutu szélsőségeseket a burundi hadsereg azzal vádolja, hogy a ruandai menekültek Zaire-ban lévő táboraiban együttműköd­nek a Interahawme milicistái- val, akik élen jártak a múlt évi ruandai tömegmészárlások­ban. A Westel Rádiótelefon Kft. augusztus 2-től 11-ig rendkívüli kedvezménnyel kínálja az egyik legnépszerűbb GSM-rendszerű mobiltelefont! Az ár az áfát nem tartalmazza. Az akció csak azon vásárlóinkra vonatkozik, akik a lszolgáltatást is a Westel Kft irodájában vásárolják, a készülékkel egyidőben. M WESTEL IRODA: DEBRECEN, 4026 KÁLVIN TÉR 2/A.. TEL.: (06 52) 418-038, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-800 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: TÓTH ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-845, SCHIFFER JÁNOS TEL: (06 60) 337-633 Mozgásban az üzlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom