Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-31 / 178. szám
1995. július 31., hétfő HATTER Sonkád temploma és Európa Harminckétmillió forint a felújítás összköltsége • Folyamatos felajánlások Archív felvétel Nézőpont Akkor talán, Gyüre Ágnes Sonkád (KM) — A földrész építészeti örökségének részeként tartják ezután számon a sonkádi református templomot. Ez többek között azt is jelenti, hogy fenntartásának és felújításának költségeiből részt vállal az európai műemlékvédelmi szervezet. Az istentiszteleti helyet négy másik magyarországi építmény mellett választották a különösen őrzendő kincsek közé. A szatmári faluban többségben élő kálvinisták istentiszteleti helyét már jóval a hitújítás előtt említik a dokumentumok, a cégényi monostor 1181-es alapítólevelében. A jó szándék Alakja után ítélve a XV. században épült, kőből. 1717-ben a lakosok javaikkal együtt ide menekültek a tatárok elől, de azok felgyújtották a tetőzetet, és mindent elhamvasztottak. Később a helyiek szalmával fedték be, majd bezsindelyez- ték. Ékességei például a késő barokk stílusú torony, a szentély csúcsos diadalíve, a fakarzat mellvédjein kidomborodó, festett, fonatos díszítések. Szatmári Istvántól, az Országos Műemléki Felügyelőség Nyíregyházi Építésvezetőségének munkatársától arról érdeklődtünk, vajon hogyan kerülhetett ez a templom a nemzetközi szervezet érdeklődésének központjába és milyen fejlődést várhatunk a döntéstől. — A templom 1953 óta élvez műemléki védettséget. A felügyelőség régóta tervezte a helyreállítását, de mindig húzódott a dolog. Eközben a helyi gyülekezet — csupa jó szándéktól vezéreltetve — saját szakállára végzett felújításokat, vagyis a maga képére formálta az épületet. A mennyezet és a fal festményei a protestáns puritanizmus követelményeinek megfelelően A sonkádi templom fehér mészréteg alá kerültek. A karzat is egyszerű, barna ruhát kapott. Tavaly végre sor került a felújításhoz szükséges kutatási munkára. Előbukkantak többek között a már említett freskók, a boltozat lenyomatai, a szamárhátíves sekrestyeajtó. Kiderült, hogy a teljes rekonstrukció, — a kertépítést és a kerítést is beleértve — mintegy 32 millió forintba kerülne. Az is világossá vált, hogy az egyháznak, az önkormányzatnak és a felügyelőségnek együtt véve sincs ennyi pénze. Jövőre elkészül — A körülbelül hétszáz lelkes falu lakóinak 80-90 százaléka református, a gyülekezet részéről a felajánlások folyamatosak. Balogh Tihamér fehér- gyarmati esperes azt ígérte, hogy a hivatal jövőre félmillió forinttal segíti a cél elérését. A község önkormányzata tavaly negyedmilliót nyert pályázaton a megyei önkormányzattól. Idén szintén pályáztak, a döntés a beszélgetésünket követő napon várható. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő az Idegenforgalmi Hivataltól ötszázezer forintot szerzett meg. A felügyelőségnek így lett ez évben összesen ötmillió forintja a feladat folytatására. Kilencvenhatban és kilenc- venhétben az Országos Műemléki Felügyelőség további finanszírozást vállal. Közös érdek — Az Európai Közösség Építészeti Szakmai Kollégiumától a 1995-től 1997-ig terjedő időszakra összesen nyolcmillió forintot nyertünk a minap. Úgy tervezzük, amennyiben a nyolcmillióból erre az évre előirányzott négymillió megérkezik, a külső felújítást még ez évben befejezzük. Ha minden jól megy, jövőre már a teljes belső felújítással kell foglalkoznunk. Az időigényes restaurálási munkákba a felügyelőség munkatársain kívül országos hírű szakembereket vontunk be. Jövőre szeretnénk újra a gyülekezet használatába adni az épületet, mert most kilakoltattuk a híveket. Kilenc- venhétre minden bizonnyal be tudjuk magunk után csukni a kaput. Ám csak egy időre. Ugyanis alig fejezzük be az egyik templomrekonstrukciót, már kezdhetjük a másikat. — Sokat jelentene számunkra, ha a sonkádi lelki- pásztor jelenleg üresen álló székébe olyan lelkész ülne, aki szívén viseli az Isten házának további sorsát. Azt látjuk, hogy a polgármesteri hivatal munkatársaiban partnerekre találtunk, hiszen szépen felújították a templom tövében álló, mostani székhelyüket, az egykori tanítói lakást. Bandies Zsigmond helyi polgármester zárszava az elhangzottakhoz: — Közös érdekünk, hogy Sonkád, mely a Kisbukóról eddig is eléggé ismert volt, még nagyobb szerepet kapjon az idegenforgalmi kézikönyvekben. Kovács Éva-» j agyon rossz nekem, l\l hogy a szüleim nem x V dolgoznak, munka- nélküliek — mondja a tíz év körüli szép arcú szőke kislány, aki alig bírja befejezni a szomorú tartalmú mondatot, s még mentegetőzik is emiatt: Ne tessék haragudni, nem tudok erről beszélni... A szívszorító párbeszéd egy nomádtáborban zajlott, olyan helyen, ahol egyetlen lelkes ember felügyeletével és sokak összefogásával teremtenek a szegény gyerekeknek nyaralási lehetőséget. Olyan iskolások töltenek itt puritán módon néhány napot, akiknek ez az egyetlen nyári programja, az egyetlen kikapcsolódási lehetősége az iskolaszünetben. A táborlakók az erdő szélén vertek tanyát, a táborozás mikéntjében semmi fakszni. Alvás a sátorban, mosás, mosdás, fogmosás a közeli, tiszta vizű patakban, világítás gyertával vagy tábortűzzel, étel bográcsban, a legegyszerűbb, legolcsóbb recept szerint. Minden pénzkímélő megoldással készül, a lakók mégis ragyognak: legtöbbjüknek ez a tábor több, szebb örömet szerez, mint esetleg azoknak, akiket a legcsodálatosabb tengerpartra vihettek idén nyáron (is) a szüleik. Látjuk, olvassuk, halljuk eleget, sokat, sokfélét tudunk az ország helyzetéről, állapotáról. Tudjuk, hogy egyre több a szegény, miközben vannak nyugati mércével mérve is dúsgazdag emberek. Amíg az egyik tábor a forintokat, filléreket számolja, addig a másik két kézzel szórja azt. Nincs ebben semmi különös, semmi rossz. így kerek a világ, így tartja maga a mondás is. Csak a tényekkel kellene végre szembenézni, s megtenni mindent, ami az ország felemelkedéséhez, gazdasági kilábaláshoz vezethet. Ha végre mindenki összefog, s egyet akarnak a legfőbb illetékesek, ha legalább a határokon belül egyezség születik, elindulhatunk végre a fölfelé vezető úton. Akkor nemcsak azt tudjuk majd mi van, de azt is, hogy mi lesz. Akkor talán nem hallunk majd az alig tízévesektől a fentihez hasonló torokszorító bölcsességeket... L assan vánszorgott a két rendőr között a börtönkórház kapuja felé. A lába már nem nagyon fájt, de élvezni akarta a szabadságot. Afegyház talán két kilométerre várta, túl az erdőn. Aztán kocsiba szálltak, az egyik rendőr vezetett, a másik meg hátraült, mellé. A rabomobil bukdácsolva haladt a rossz úton. Váratlanul óriási lökés lendítette ki az ülésből. A kocsi nyilván az árokba zuhant. A kísérő ernyedten feküdt a padozaton. A sofőrfülkében is csend volt. Blanter rádöbbent, hogy ütött a szabadulás órája. Kihúzta kísérőjének fegyverét, feltápászkodott és óvatosan kimászott. Amilyen gyorsan tehette, az erdő irányába sántikált. A lövés a banknál tegnap szerencsére csak súrolta a combját. Valahol autót kellene szerezni, morfondírozott, amikor megpillantotta az erdőszéli parkolót. Egy magányos Fordot is látott és azt, hogy egy vézna fiatalember a gyújtással bajlódik. Újabb szerencse! Es az autóhoz mindjárt itt a túsz is. Hátulról közelítette meg a kocsit. Amint a motor járni kezdett, kinyitotta az ajA zsaru csapdája tót és a vézna fejéhez nyomta a pisztolyt. —Mit akar?—kérdezte az rémülten. — Azt teszed, amit mondok! És semmi trükk. Induljunk el, aztán kanyarodj nyugatfelé. A rabkórházban, a reggeli újságban látta, hogy címlapon írtak a munkáról. A cikk azonban nem volt pontos és ez most nagyon jól jött. Az egyik bankrabló eltűnt, a másik pedig a lövöldözésben életét vesztette—tudósított a felületes újságíró. Nos, ha így van, akkor Didier is azt hiszi, hogy ő bizony halott. Egy halott pedig nem köphet a zsaruknak. Neki tehát csak meg kell húznia magát a kiszemelt rejtekhelyen és várni. A nyomorult! Hát persze, hogy a rablásnál használt két autó közül meneküléskor éppen az nem működött, amellyel neki, Blanternek kellett volna meglógnia... Nyilván így akart szabadulni tőle és elvitte a zsákmányt is Didier, a nyavalyás. Búzatáblák között vezetett az út. Aztán elhanyagolt, alig járható földútra fordultak. A távolban, a fák mögött, magányos ház látszott. — Állj meg, itt kiszállunk. Az utolsó szakaszt gyalog tesszük meg, hogy el ne röpülhessen a madár. A fészerben megpillantotta a másik autót. Tehát itt van — gondolta, majd kibiztosította a fegyvert. Aztán maga elé húzta a vézna sofőrt. Az ajtó nem volt bezárva. Felkapcsolta a villanyt. A szekrényhez ment és határozott mozdulattal kinyitotta — és egy pisztoly meredő csövével találta szemben magát. — Isten hozott, Blanter. Kár, hogy feltámadtál! — Didier villámló szemekkel lépett elő szekrény-rejtekhelyéből. — Ez kicsoda? — kérdezte és a fiatalember felé biccentett. — A sofőröm — felelt Blanter. — Láthatod, hogy milyen vacakul néz ki. — De megmutattad neki a rejtekhelyei! Hát persze, amilyen hülye vagy. Netán még azt is elképzeled, hogy megosztom veled a dohányt. Didier feljebb emelte a fegyvert. — Eldobni a pisztolyt! — Kiáltotta a vézna sofőr és két kézzel szorította a Browningját. Didier hirtelen megfordult, de akkor már lövés is dördült és a gengszter térdre rogyott, véres karját tapogatta. — Csak nem zsarut hoztál magaddal?! — fordult elképedt társához. — Csak igen — válaszolt gúnyosan a túsz. — A kapitányságon ugyanis tudtuk, hogy kiknek a műve volt a bankrablás és mivel Didier meglógott, tervet dolgoztunk ki az elfogására. Megjátszottak a rabomobil szerencsétlenségét. Éppen ideje, hogy maga is megtudja — fordult a másik betörőhöz —, hiszen maga bevette a trükköt, amikor a parkolóhoz rohant, ahol én babráltam a motorral. De csak addig, amíg a kocsihoz nem ért. Egyébként szerencséje, hogy akkor, ott, nem motozott meg. gy most ez a fegyver megmentette az életét. Közlöm továbbá uraim, hogy hamarosan néhány vendégünk lesz. A kocsiban ugyanis adókészüléket helyeztünk el és a jelek alapján a fiúk már útban vannak ide. Fogadják hát őket szépen összetett kézzel! Lassú malmok Nyéki Zsolt A magyar mezőgazdaságot hosszú éveken, évtizedeken át segítette ki a kiskertekben, háztájikban folyó termelés. A szocializmusban túlzottan is büszkék voltunk a hazai ellátás színvonalára, arra, hogy a testvéri táborban a magyarok hasa korgott a legkevésbé. A megemésztett dollármilliárdok mellett ebben nagy szerepe volt a kistermelőknek, a terményt pedig felszippantotta a piac. Azóta nagyot fordult a világ, az élet minden területén, így a mezőgazdasági termelésnél is tudatosabban, tervezettebben kell (kellene!) hozzáfogni a munkához. Mert a dicséretes szorgalom, a kapálás, a permetezés, az izzasztó gör- nyedés vállalása ma már nem záloga a boldogulásnak. A „majd csak lesz vele valami” és a „tavaly is jó volt az ára” alapon elvetett mag könnyen szerezhet keserű napokat, egy-két ősz hajszálat a kistermelőnek, ha az értékesítést pusztán az előző év tapasztalataira hagyatkozva tervezi. Amíg elfagy a meggy és az alma, amíg elviszi a szárazság és a gomba az uborkát, addig nincs is gond, már ami a keresletet illeti. Viszont ha beüt a dömping, s nincs leszerződött piac és nincs tartós partneri kapcsolat, akkor marad a szit- kozódás, a bűnbakkeresés. Az alacsony árat kínáló felvásárló mellett ebből jut rendesen a sajtónak is, pedig a felvásárló joggal mondhatja: kérem, nekem ennyit ér meg, ha máshol többet kap érte, adja ott el. A szabadpiaci mechanizmus így működik. S azt azért senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy napilap szerez majd vevőt megtermelt zöldségére, gyümölcsére. A jogtalanságok feltárásán túl legfeljebb az a feladata, hogy tájékoztasson: hol, mikor mit és mennyiért vesznek át a kereskedők, feldolgozók. Megoldást a fejlett országokban bevált integrátori hálózat kiépítése hozhatna, ahol leszerződött piac igényeihez igazodó alapanyag-termelés folyna. Ezt fel kell végre ismerni a kistermelőknek is. Isten malmai azonban fájó lassúsággal őrölnek. immwi ■ Kommentár I D. Cooper tárcája
