Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-05 / 156. szám
1995. július 5., szerda HATTER Kelei-Magyarország 3 Távhívásban a szamoshátiak Egymilliárdot fordított telefonfejlesztésre megyénkben a Nyírtelecom Kft. Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Kisvárdán és környékén, valamint Fehérgyarmaton és környékén 4500 előfizetőt kapcsolt be a távhívásba a Nyírtelecom Kft., amelyet két éve a MATÁV, mint többségi tulajdonos, valamint a megyei önkormányzat alapított. Induláskor a társaság legfőbb céljaként az alapítók azt tűzték ki, hogy a MÁTÁV-forrásokon kívül más, elsősorban önkormányzati pénzek bevonásával meggyorsítsák a megyében a telefonhálózat fejlesztését. Ennek teljesítéséről Hegedűs Tibor ügyvezető igazgatót kérdeztük. Fejlesztések — Az elvárásoknak, úgy érzem, teljesen megfeleltünk, hiszen a két év alatt közel egy- milliárd forint pénz bevonásával nyár elejéig a tervezett fejlesztéseket befejezzük. Ebből az összegből egyébként körülbelül 400 millió forint volt a MATÁV fejlesztési forrása, a maradék összeget részben az önkormányzatok, részben pedig a lakosok fizették be, illetve a kft. a megtermelt nyereséget is a fejlesztésekre fordította. A cég a fejlesztések terén elérte célját, viszont abban nem, hogy erre a fejlesztési területre koncessziót szerezzen. A számítások alapján a megyében a kialakított körzetek nem olyan nyereségesek, amely alapján érdemes lett volna koncessziót szerezni. Ezt végül is mások is igazolták azzal, hogy egyik cég sem nyújtott be koncessziós pályázatot a megyében lévő területekre, így végül a MATÁV-ra maradt a koncessziós jog. □ Milyen területen végezték el a fejlesztéseket? — Megalakulásunkkor három területet jelöltek ki számunkra, ebből két területen sikerült fejleszteni, a harmadikban nem. Utóbbinál a MATÁV lépett be, a fejlesztés hamarosan befejeződik. A mi munkaterületünk Kisvárda és körzete, valamint Fehérgyarmat és körzete volt, utóbbit a Szamosháti résznek is hívják. Az ajakiak is bekerültek a távhívásba Fehérgyarmat és körzetében 18 településen végeztünk fejlesztést, részben közösen a gázberuházással, Kisvárda városban mi végeztük a munkálatokat, a környékén lévő kilenc településen pedig a MA- TÁV-val közösen dolgoztunk. Kisvárdán az elmúlt éven beadott valamennyi igényt kielégítettük, viszont van még hálózatépítés, amit pótmunkával készítünk el. Gyakorlatilag Kisvárdán a bekapcsolások 99%-a lezárult, ami a városban 2500 előfizetőt jelent, a környéken kb. 1500-at, a Sza- mosháton pedig több mint ezret. Telefon és gáz — Ezeken a területeken a lakosság 30 ezer forintot fizetett, ebből 12 ezer forint illeti a MATÁV-ot, mint törvényes beruházási rész, a többit a fejlesztések gyorsítására fordítottuk. Az átlagos vonalbekerülési költség egyébként kb. 100 ezer forint volt ezeken a területeken. □ Milyen rendszerű központokat telepítettek a két területen? — A Szamosháton még Crossbar központokat telepített 1993-94-ben a MATÁV, ehhez készítettünk hálózati munkákat. Kisvárdán viszont elektronikus központot alakítottunk ki, amely már a jövő fejlesztéseket is szolgálja, hiszen a teljes körzet további automatizálását lehetővé teszi. Emiatt várhatóan ezt a központot a közeljövőben a MATÁV bővíteni fogja. A harmadik terület az újfehértói volt, erre a területre viszont már nem jutott anyagi forrásunk, hiszen a másik két területen csak a MATÁV-val közösen tudtuk megépíteni a bővítéseket. Újfehértón a MATÁV egyedül végzi a munkákat, tudomásom szerint ebben az évben bekapcsolják az előfizetőket a távhívásba. Kisvárdán a központot az Ericsson szállította, a hálózatoknál a legnagyobb partnerünk a Siemens volt, de emellett több kisebb szervezet is közreműködött a hálózatok kivitelezésében. □ Evekig vita folyt arról, lehet-e közös beruhással elkészíteni a gáz- és a telefonberuházást. Ebben mennyire tudtak előre lépni? — Á megye területén a szabvány alóli felmentéssel több helységben is a gázzal közös árokba került a telefon- hálózat, amelyek műszakilag nagyszerűen működnek. Eddig semmilyen vezetékszakadásról nem kaptunk információt. Az, hogy egy árokban fektessük a gázt és a telefon- vezetéket, a műszaki problémánál nagyobb gondot okozott a pénzügyi finanszírozás, hiszen össze kellett hangolni a két munkát. Ezért sikerült csak Harasztosi Pál felvétele a települések egy részében megoldani mindezt, adataink szerint a megyében idén száz településen vezették be a gázt, és ebből alig több mint húszban van távhívásos telefon. □ Milyen munkálatokat fognak a közeljövőben elvégezni? Bérbe adják — A Nyírtelecom Kft. az általa létrehozott hálózatokat bérbe adja a MATÁV-nak, és mint tulajdonos felügyeli ezeket a hálózatokat. Valószínűleg hosszabb távon a MATÁV megvásárolja ezeket a hálózatokat a NYÍRTELECOM-tól. Emellett a távközlési részvénytársaság fejlesztési munkáiba fogunk besegíteni. Viszont azt is tudjuk, hogy annak a pénzeszköznek a felhasználásával, amellyel a MATÁV rendelkezik, a távközlési cég apparátusa megbirkózik, emiatt más munkaterületeket céloztunk meg. Ezért koordinál egyik munkatársunk a sárospataki körzetben tervezési munkákat, emellett Salgótarjánban is igyekszünk megrendelést szerezni. Jelenleg is bedolgozunk a MATÁV-nak, a megye különböző területén végzünk hálózatfejlesztési munkálatokat. Sajnos a pénzügyi forrásaink a következő évre is kimerültek, ugyanis ezek a beruházások elvitték a jövő évben termelődő nyereségünket is. Vénusz Áldozatvállalás Dankó Mihály ■j—j gyik ismerősöm sze- t-j tint az ember két do- 1—J logért nem sajnálja a pénzt: a szabadságáért és az egészségéért. Nos, az utóbbira ezután bőven áldozhatunk. A július elsejei egészségügyi és szociálpolitikai változásokról készült állítólag hatásvizsgálat, de szerintem, hogy milyen eredményt hoznak a bevezetett áremelések, új fizetési kötelezettségek, szinte kiszámíthatatlan. Nézzük a fogorvosi díjakat: a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozata elkészítette a kezelésekre vonatkozó minimál árajánlatát. Eszerint egy egyszerű tömés 1400, az „esztétiku- sabb” 3000, fogkő eltávolítás 1800, egy korona 4500, a teljes új fogsor akár 12 ezer forintba is belekerülhet. Persze, ez csak ajánlás, ettől eltérhetnek megyénként, sőt intézményenként. Én már előre látom, Szabolcs hátránya tovább fog nőni. Még több lesz a „foghíjas” ember, mert legfeljebb kihúzatják a fájós fogat, ez talán még ingyen lesz. Ugyanide sorolható az a szóbeszéd, mely szerint a vizsgálatra beszállító mentőért, egy műtétért is komoly összeget számolnak majd fel, vagy nem szabad elfeledni a táppénz körüli huzavonát sem. Ismerősöm kérdése, bár költőinek tűnik, de manapság bizonyára sok magyar állampolgár agyában megfogalmazódik: minek fizetjük akkor a tb-t, ha úgyis minden még pénzbe kerül (pl. drága a gyógyszer is). Van, aki mindjárt számolni is kezd: ennyi éve dolgozik, havonta levontak tőle ennyi összeget, ha ő ezt mind félre rakta volna takarékba, ma nemigen fájna a feje a jövő miatt. Tudom, az ingyenes egészségügy mindig is hiú ábránd volt. Gondoljunk az évtizedek alatt kialakult hálapénz-rendszerre, a megjelenő magánrendelésekre. Igen, de az adott, akinek volt miből. Ha nem tudott az orvos zsebébe csúsztatni, azért még ellátták. S magánorvoshoz is az fordult, akinek nem volt türelme kivárni a hosszú SZTK-sort, vagy olyan kivizsgálásra ment el, amit esetleg a kezelő or\>osa nem javasolt. Most pedig!... Kitüntetés a megfelelő helyre tűzve Ferter János karikatúrája Kommentár Nyaral az ország(gyűlés) Kovács Éva itört a kánikula, javában tart a nyara- JL\. lási főszezon. Aki csak teheti, ilyenkor veszi ki rendes évi szabadságát, megpróbálja a legjobb helyen eltölteni azt, a jól végzett munka után a legjobban érezni magát, hogy erőt gyűjtsön az év hátralévő részéhez, a további tennivalókhoz. Szabadságra ment, nyaral az Országgyűlés, pontosabban a Magyar Parlament is. A honatyák ezen a héten már nem dolgoznak, szabadságra mentek. Nehéz évet tudhatnak maguk mögött, teljesítményüket elemezve mégsem mindenki elégedett velük. A Magyar Országgyűlés valóságos törvény gyár, s ez nemcsak a korábbi, hanem a mostani testületre is érvényes megállapítás lehet. A honatyák a választásokat követő alig egy év alatt sem lustálkodtak, időarányosan több törvényt hoztak, mint közvetlen elődeik. Igaz, a rossznyelvek szerint a törvényeknek legfeljebb a száma imponáló, minősége ellen már akadhat kifogás, ráadásul a meghozott törvények között számos az olyan, amelyikről már korábban megszületett a döntés, a mostani parlamentre legfeljebb a jóváhagyás, aláírás maradt. Ez lenne a kisebbik baj, de akad ennél nagyobb. A honatyák által meghozott törvények némelyikéről utóbb sajnos kiderül, hiba csúszott a számításba, legjobb lenne újratárgyalni az ügyet. Mint most éppen a Bokros-csomagot, melynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette, a „feladónak” visszaküldte. A jelenlegi Országgyűlés számos beváltatlan ígérettel a háta mögött élvezi a nyarat. Lezáratlan a végleges kárpótlás ügye, és évek óta hiányzik (igaz, nem mindenkinek) a média- és a nemzetbiztonsági törvény is. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében öt alkotmánysértő jogszabály vár pontosításra illetve módosításra, s három olyan kódex, melynek elfogadása már 1994-ben aktuálisnak és halaszthatatlannak minősíttetett. Pihennek a honatyák, élvezik a nyarat. Gyűjtik az erőt. Nagy szükségük lesz rá, azt hiszem... k I -t* I *T*J i | i———~y ffU'Wm'Ä- ........................ H» k ' f * » ? alig frv I í t f'f 1L "Wik % * ä af * T iJfe * F $ i I