Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-01 / 153. szám
1995. július 1., szombat Erősebb adogatások Rusedski szervája a leggyorsabb A nőknél Graf a legjobb adogató AP-felvétel London (AFP) — Hiába használnak puhább, lassúbb labdákat a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokságon, a férfi versenyzők még így is jóval 200 km/óra feletti sebességgel adogatnak. Az eddigi leggyorsabb szerva a kanadaiból a közelmúltban brit állampolgárrá lett Rusedski nevéhez fűződik, akinél 215 km/órát mértek a francia Forget elleni mérkőzésen. Kettejük összecsapását akár a bombaadogatások találkozójának is lehetett volna nevezni, hiszen a gall teniszező sem maradt el sokkal: 213 km/órával szerváit. Utánuk az amerikai Sampras (203 km/óra) és a német Stich (200 km/óra) következik a sorban. A szintén nagy adogatásairól híres horvát Ivanisevics csak azért nem szerepel a legjobbak között, mert még nem játszott a centerpályán, márpedig csak itt tudják mérni a szervákat. A világcsúcsot egyébként Rusedski tartja 220 km/órával, melyet még kanadai állampolgárként a memphisi ATP-tomán állított fel. A nőknél a német Graf áll az élen 171 km/órával, akit a már Londontól elbúcsúzott francia Pierce (165 km/óra) és a svéd Carlsson (160 km/óra) követ. Mindkét... ...NB I-es csapat, a Parmalat és a Vác is kiharcolta az osztályozón a jogot arra, hogy jövőre is a legjobbak mezőnyében induljon. A pénteki visszavágók eredményei: BKV Előre-Vác 1-1, (0-0), Parmalat-Sal- gótarján 2-1, (1—0J. (MTI) Új NB ll-es... ...labdarúgó játékvezetője van megyénknek. Hajdó Attila ősztől már a második vonalban fújhatja a sípot. (KM) Az Orosz... ...Jégkorong Szövetség menesztette a szövetségi kapitányt, Borisz Mihajlovot, s utódjául az 55 esztendős Vlagyimir Vasziljevet nevezte ki. Az oroszok a legutóbbi olimpiáról és világ- bajnokságról nem kis meglepetésre egyformán érem nélkül tértek haza. (ITAR- TASZSZ) Az angol... ...labdarúgó-válogatott egykori kapusa, a 45 esztendős Peter Shilton az élvonalban szereplő Co- ventryhez szerződött, három hónapra. A klub azért kereste meg a 125-szörös válogatott veterán játékost, mert állandó kapusa, Steve Ogrizovics májusban eltörte a lábát, s várhatóan nem épül fel szeptemberig. A bajnoki pontvadászat azonban augusztus 19-én megkezdődik, így szükség van egy bármikor bevethető tartalékkapusra. (Reuter) A harminchat... ...esztendős Craig Hartsburg lett az észak-amerikai profi jégkorong ligában (NHL) érdekelt Chicago Blackhawks vezetőedzője. Elődje, Darryl Sutter a múlt héten családi okok miatt vált meg posztjától. (AP) A brazíliai... ...Rio állam kormányzata úgy döntött, hogy 20-30 éves időtartamra magánkézbe adja a világhírű Ma- racana-stadiont, ahol az egykori 200 ezres rekorddal szemben jelenleg is mintegy 140 ezer néző kísérheti figyelemmel a futballmérkőzéseket. A bérlőnek azonban vállalnia kell, hogy mintegy 80 millió dollárt költ az 1950-es vb- re készített stadion felújítására. (AP) Az amerikai... ...George Foreman, a nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok azért mondta le a német Axel Schulz elleni vb-döntő visszavágót, mert inkább a szintén amerikai Michael Moorer elleni találkozóra összpontosít. Foreman tavaly novemberben lett ismét világbajnok, miután kiütéssel győzött Moorer ellen. (Reuter) Baksa István... ...egykori baktalórántházi labdarúgó negyvennégy éves korában közlekedési baleset áldozata lett. Ma 13.30 órakor egykori játékostársai is búcsúznak tőle. (KM) Ismét Európában a Forma-1 Schumacher a tavalyi győztes • A francia-olasz Alesi esélyei nem egyértelműek Budapest (Roóz Péter) — Francia Grand Prix már a Forma-I első évében is volt. Sőt, már sokkal korábban is. A Grand Prix — a Nagy Díj — valójában gall találmány. 1906-ban futották az első Grand Prix versenyt Le Mans környékén. A táv 1230 kilométer volt (nagyjából négyszerese a mai Forma-1 futamoknak) és a győzelmet egy magyar Szisz Ferenc szerezte meg a Renaultnak. Tavaly Schumacher nyert, az ő átlagsebessége 186,216 kilométer volt, a leggyorsabb kört Hill futotta (192,022), ő indulhatott a pole positionból, s ehhez 200,571-es tempóra volt szükség. A harmadik helyre Berger jött be és nem lenne nagy meglepetés, ha idén fordított lenne a sorrend, bár a vasárnapi versenyre a legtöbb szurkoló Jean Alesi kedvéért megy majd ki a Circuit de Nevers de Magny-Cours lelátóira. Érdekes fickó ez az Alesi! Olaszországban olasz, Franciaországban francia, de a világon mindenhol népszerű. Az emberek szeretik a népmesék megalkuvást nem ismerő nagy küzdőit, az örök másodikokat, akiknek végül sikerül. Kilencven versenyen keresztül kergette a sikert és Fortunát, a szerencse istenasszonyát Jean Alesi és egyiket sem érte túl. Más talán már feladta volna, de őt nem ilyen fából faragták, ő nem tudott beletörődni. És a 91. versenyen végre megtört a gonosz varázs! Mi minden jött össze a Kanada nagydíj napján? Akkor volt Alesi 31. születésnapja. A verseny Kanadában volt, Gilles Villeneuve. Jean példaképének szülőhazájában. Rá emlékezve, az ő tiszteletére tartotta meg a Ferrari a 27-es rajtszámot, akkor, amikor változtathattak volna és Villeneuve rajtszámával versenyezve győzött Alesi, kereken kilencven nyeretlen vb-futam után! Nehéz vasárnap délután vár Jean Alesire, most mindenki arra kíváncsi, győzelmi, avagy újabb nyeretlenségi sorozat kezdődik-e életében. Az előjelek nem egyértelműek. A Ferrari feljövőben van, egyre ütőképesebbek az autóik, de még nem érték utol a Renault motorosokat. Jobbak viszont a közelmúlt legsikeresebb csapatánál, a McLa- rennél és a szintén feltörekvő Jordan-Peugeot-nál. Alesi és Berger egy csöppet sem rosz- szabb versenyző Schumacher- nél, Hillnél vagy Coulthardnál és a motivációjuk sem gyengébb. A Circuit de Nevers de Magny-Cours nem könnyű pálya. A táv 306,020 kilométer, s ehhez hetvenkétszer kell kör- bemenni a 4250-es roppant gyors körön. A pénteki és szombati időmérő edzések után a verseny vasárnap kettőkor rajtol. Lesz miért szurkolni... Keserű lett a várdai vég Elsősegélynyújtó tanfolyamok • Többet lehet cserélni Nyíregyháza (KM-M. L.) — Bár már az elmúlt hétvégén véget ért az NB Ill-ban és a megyei I. osztályban a bajnokság, hétfői számunkban nem tudtunk végeredményeket közölni. A harmadik vonal Ti- sza-csoportjában a záróforduló előtt négy csapatnál is felmerült, hogy jogosulatlan szerepeltetések miatt pontokat vonnak le. A megyei bajnokságban a félbeszakadt Nyírlugos-Tarpa mérkőzés eredményének hiánya miatt nem lehett teljes a tabella. Csütörtökön késő este ért véget Miskolcon a Tisza-csoport fegyelmi bizottságának ülése. Amely nem hozott jó hírt a kisvárdaiak számára, hiszen úgymond jogerőre emelkedett a korábbi ítélet: a várdaiaktól hat pontot vontak le Balogh jogosulatlan játéka miatt. Szerencstől végül csak három pontot vontak le, ám ők is hat ponttal kevesebbel zártak, mert a Karcag elleni győztes meccsüket a Szolnok megyeiek megóvták. Ennek a bizottság helyt adott, és még három ponttal csökkentették a szerencsiek eredményét. A már kiesett Kunhegyestől nem huszonegy, hanem tizenkét pont- tot vontak le. Az illetékesek újra megerősítették, hogy a szalkaiaknál Kocsán joggal léphetett pályára. A megyei szövetség illetékesei szintén csütörtökön tár- gyalták a záráskor félbesza-" kadt Nyírlugos-Tarpa mérkőzést. A döntés szerint a három pontot 3-0-ás gólkülönbséggel a vétlen tarpaiak kapták: A szatmáriak ezzel együtt sem menekültek meg a kieséstől, a lugosiak is búcsúznak, miként a kemecseiek. A játékvezetőt leköpő Sinka Zsolt, tíz bajnoki mérkőzésen nem játszhat. Ugyancsak később kezdheti majd az őszi szezont Hanyu Zsolt (Nagyhalász), aki kettő és Balázs István (Kemecse), aki egy mérkőzésre szóló büntetést kapott. Ugyancsak csütörtökön Budapesten tanácskoztak a megyei szövetségek elnökei és főtitkárai. Az ott elhangzottakról Gerliczki János szabolcsi főtitkár a következőket nyilatkozta:— A megbeszélésen több olyan dolgot tisztáztunk, amelyek a következő bajnoki évre vonatkoznak majd. A jövőben csak az a játékos léphet pályára, akinek a sportorvosi engedélye mellett a szövetség által lebélyegzett játékengedélyét is tartalmazza az igazolása. Megváltoztak a játékvezetői díjak, az igazolási, valamint az átigazolási díjak is. Változás az is, hogy az esetleges sérülések utáni jogi eljárásokat megelőzve az előkészületi és barátságos mérkőzésekről is le kell adni a jegyzőkönyvet a szövetségnek. Az egyre gyakoribb sérülések szakszerűbb ellátása érdekében az MLSZ a Vöröskereszt segítségével minden megyében tanfolyamot indít, amelyen a csapatok vezetőinek kell megjelenniük. Manapság egyre gyakoribb a csapatok menetközben való visszalépése a bajnokságtól, nos ezt követően a visszalépő együtteseket a következő bajnokságban csak két osztállyal lejjebb szabad besorolni. Az UEFA egységesítette az edzőképzést, ez azt jelenti, hogy a jövőben nem a Testne- vfelési Egyetem, hanem az MLSZ hatáskörébe fog tartozni az edzői engedélyek kiadása. Az 1995/96-os bajnokságban, az NB Ill-ban a mérkőzés teljes játékideje alatt csapatonként legalább két huszonegy éven alóli játékosnak pályán kell lennie. Ez még nem végleges döntés, hiszen a végrehajtást illetően problémák merültek fel. Változás továbbá az is, hogy az őszi idénytől az NB I-ben és az NB II-ben is három cserelehetősége lesz az edzőknek, amely nem lesz korlátozva oly módon, hogy két mezőnyjátékos és egy kapus cserélhető, hanem akár három mezőnyjátékost is fel lehet majd váltani. Élen a Juventus Wiesbaden (IFFHS, APA) — A labdarúgás statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS közzétette a világ labdarúgó csapatainak legfrissebb százas ranglistáját. Az élcsoportban a helyzet változatlan, továbbra is az olasz Juventus áll az első helyen az ugyancsak itáliai Parma és a francia Paris St. Germain előtt. A magyar együttesek közül kettő található az első százban: a Ferencváros az 53., a Kispest-HFC a 93. Mindkét gárda öt-öt helyet csúszott vissza az elmúlt hónaphoz képest. A ranglista élcsoportja (zárójelben a legutóbbi helyezési szám): 1. (1.) Juventus, 2. (2.) Parma, 3. (3.) Paris St. Germain, 4. (7.) Gremio Porto Alegre (brazil), 5. (4.) Ajax (holland), 6. (5.) Milan (olasz) 7. (6.) Lazio (olasz), 8. (8.) Sao Paulo (brazil), 9. (9.) Manchester United (angol) és (23.) La Coruna (spanyol), ...53. (48.) Ferencváros 150, ...93. (88.) Kispest-Honvéd FC 108. Sportműsor Szombat LABDARÚGÁS. Bajnokok Tornája, Demecser, 15.: Demecser-Nagyecsed, 17.: Sényő-Baktaló- rántháza. TENISZ. Veléna Kupa, leány utánpótlásverseny, Nyíregyháza, SZÉSE-pá- lya, 8. Országos amatőrverseny, nyíregyházi Városi Stadion, 8. Vasárnap LABDARÚGÁS. Bajnokok Tornája, Demecser, 3. helyért: 15., döntő: 17. TENISZ. Veléna Kupa, leány utánpótlásverseny, Nyíregyháza, SZÉSE-pá- lya, 8. Országos amatőrverseny, nyíregyházi Városi Stadion, 8. Az NB III Tisza-csoportjának végeredménye: 1. Sényő 30 17 8 7 68-39 57 2. Mátészalka 30 15 3 12 53-46 48 3. Tiszaújváros 30 14 5 11 41-40 47 4. Tiszafüred 30 10 15 5 31-20 45 5. Karcag 30 12 9 9 47-39 45 6. Kisvárda 30 14 8 8 49-26 44 7. Nagykálló 30 12 8 10 39-45 44 8. Nyírbátor 30 11 10 9 50-38 43 9. Rakamaz 30 12 7 11 47-43 43 10. Ózd 30 11 9 10 45-37 42 11. Szerencs 30 11 10 9 44-39 37 12. Vámospércs 30 8 12 10 29-41 36 13. B. Volán 30 11 3 16 39-52 36 14. Encs 30 7 13 10 42-45 34 15. Kunhegyes 30 10 5 15 37-55 23 16. Edelény 30 2 5 23 17-64 11 A megyei I. osztály végeredménye: 1. Baktalórántháza 34 28 1 5 133-38 85 2. Vásárosnamény 34 20 8 6 74-36 68 3. Záhony 34 20 5 9 92-56 65 4. Újfehértó 34 20 5 9 68-37 65 5. Fehérgyarmat 34 17 5 12 56-45 56 6. Nagyhalász 34 16 7 11 62-46 55 7. Nyírkárász 34 16 7 11 55-48 55 8. Kisléta 34 15 4 15 63-47 49 9. Tiszaszalka 34 14 6 14 60-71 48 10. Tiszalök 34 12 6 16 48-58 42 11. Ibrány 34 12 6 16 54-66 42 12. Csenger 34 13 2 19 49-57 41 13. Biri 34 13 2 19 41-87 41 14. Nyh.Hardware 34 11 4 19 49-65 37 15. Levelek 34 10 6 18 41-66 36 16. Tarpa 34 10 5 19 35-63 35 17. Nyírlugos 34 9 4 20 47-71 31 18. Kemecse 34 6 5 23 34-89 23 A kanadai győztes Alesi is bizakodhat Archív felvétel :