Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-10 / 160. szám

1995. július 10., hétfő HÁTTÉR A gyerekek mit sem tudnak Óvodavita Felsősimán • Az épület leromlott állagú, lehetne más megoldás is Gyüre Ágnes Felsősima (KM) — A hat- hétszáz lakosú Felsősima ma Nyíregyházához tartozik. Gyebrószki János önkor­mányzati képviselő szerint beépülése akkor torpant meg, amikor a korábban itt működő termelőszövetkezet felbomlott. Az itt lakók a visszafejlődéstől félnek, amikor tiltakoznak az ellen, hogy a körülbelül 250 négyzetméteres, korszerű óvo­dájukat egy régi tanítói szolgá­lati lakásba helyezzék át. Döntés nincs Júniusban kezdődött aláírás- gyűjtés ez ügyben, azóta két képviselő-testületi ülésen is napirendre került a téma, de végleges döntés még nem szü­letett. Közben az áthelyezést ellenzők tábora nő. A képvise­lőnek száztizennyolc aláírást tartalmazó ívet adtak át a kö­zelmúltban. A vétózok száma még akkor is jelentős, ha közel ötven szignó lakcím nélkül szerepel. Az aláírók képviseletét Mi­hály Lászlóné vállalta el. Elpa­naszolta, hogy az új óvodaé­pületnek kiszemelt ház szerin­tük egészségtelen, mert salét- romos és felfűthetetlen. Nem sikerült elérniük, hogy igazuk alátámasztására az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálattól szakvéle­ményt szerezzenek, de akit be­engednek oda, saját szemével győződhet meg az építmény alkalmatlanságáról. Azért sem válnának meg szívesen a mos­tani óvodától, mert az azt kö­rülvevő ligetet a szülők parko­sították társadalmi munkában. Azt is közölte: beadott egy ké­relmet a Családsegítő Köz­pontba arról, hogy az óvoda épületében alakítsanak ki öre­gek napközi otthonát. Igenlő válasz nem érkezett. Megkerestük Magos Sán- dornét, az ANTSZ illeté- kes(nek vélt) szakemberét. Megtudtuk, hogy az intéz­mény csak hivatalos szerv, je­len esetben az önkormányzati hivatal kérésére készít szakvé­leményt. Ezután kértünk találkozót Gyebrószki Jánostól. Elmond­ta: az óvoda átköltöztetésének lehetősége a Nyíregyháza hogy sietnének elfoglalni a he­lyeket. A tanítói lakást Szilágyi Bé­la iskolaigazgató és Magyar Sándor gondnok is megtekin­tette velünk. Az igazgató úr el­mondta: azt hogy a ház hosz- szabb ideje üresen áll, ő jelez­te a felülvizsgálat során, mert ez volt a kötelessége. Ám most egy kollégája szólt: sze­retné megkapni a szolgálati helyet. S a direktor örömmel adná neki. A ház mostani állapota elég siralmas. A szobasarokban szürke sáv, a plafonon sárga foltok, a falfelület több helyen hiányos. A cserepek hullanak, a fadarabok néhol kiállnak az építményből. Hogy milyen lesz, illetve milyen lehet — egy laikus nem tudhatja. Falugyűlés lesz A gondnoktól azt hallottuk: az utolsó lakótól értesültek róla, hogy a házat igen nehéz felfű- teni. (Három méter húsz centi a belmagassága.) Azt is elis­merik, hogy lelakott, beázik és hullik róla a vakolat, mert a csatorna a ház falának tövébe önti az esővizet. De nem salét- romos, és a hibái felszámolha­tók. Július 13-ra falugyűlést hív­tak össze a lakók. A képviselő megígérte, hogy meghívja az önkormányzat illetékeseit is. Reméljük, végül egyezség születik és megszűnik a zakla­tott hangulat. Az óvoda mostani... ...és lehetséges jövőbeni épülete A szerző felvételei óvodáira és iskoláira vonatko­zó, gazdaságossági felülvizs­gálat során vetődött fel. Ugyanis a 250 négyzetméteres óvodába tavasszal 38 gyerek volt beíratva, a vizsgálat idő­pontjában meg vagy tizen jár­tak oda. Egy ilyen kevéssé ki­használt épület és egy másfél éve üresen álló szolgálati lakás nem fér össze az önkormány­zati hivatal mostani pénztelen­ségével. Siralmas épület A 110 négyzetméteres tanítói lakás átalakításának költsége mintegy négymillió forint len­ne. Ez az összeg már tartal­mazza egy tanulócsoport elhe­lyezésének és egy tornaterem létesítésének árát is. A felújí­tás után az önkormányzat ter­mészetesen kihívja majd az ÁNTSZ-t. Az épületet Tom­csik József, a Városüzemelte­tési Iroda műszaki szakembere is megszemlélte, tehát az el­képzelés nem nélkülözi a szakértelmet. (Tomcsik Józse­fet sajnos, nem tudtuk elérni. Ez idő tájt a szabadságát tölti.) Nem biztos azonban, hogy az óvodát feltétlenül át kell he­lyezni — hallottuk a képviselő úrtól. Ha a lakosság megvaló­sítható ötletekkel áll elő a je­lenleg kihasználatlan építmé­nyek hasznosítására, akkor azokat fogják véghez vinni. Öregek napközi otthona he­lyett inkább egy istentiszteleti helyet kellene leválasztani a mostani óvodából, az egyház valamilyen formában valószí­nűleg törődne az idősekkel is. Ám az itteni bácsik, nénik, ha megtudnák a napközi otthoni térítési díjakat, a képviselő úr állítása szerint nem biztos, Páll Géza tárcája Portréfestés M odellt ül az egyik új­gazdag a neves fes­tőművész műtermé­ben. Csaknem félmillió forint­ba kerül az ügylet. Tévedés ne essék, nem a festőművész fize­ti az összeget a modellnek, ha­nemfordítva. Az előzmények­hez tartozik, hogy az újgazdag magyar vállalkozó nemrég baráti látogatáson volt a part­nercégnél, Németországban. Az üzleti megbeszéléseket kö­vetően a német vállalkozó — ez ugyan elég szokatlan, s kü­lönös szimpátiát jelez —meg­hívta őt a pompásan berende­zett villájába is. A magyar üz­letember elcsodálkozott a pa­zarul berendezett, tízszobás villa láttán, de inkább a ház­igazdának akart a kedvében járni, amikor ámuldozott a sok értékes festmény, szobor láttán. A német házigazda büszkén mutatta be a falon függő őseit, azaz a róluk ké­szült portrékat. A családi kép­tár legfrissebb alkotása is ott függött a falon, s nem ábrá­zolt mást, mint magát a házi­gazdát. A magyar vendég elég sokat időzött a festmények előtt. — Az én villám ugyan ki­sebb, mint a német cégveze­tőé, de legalább annyira pa­zar a berendezés — számolt be szűkebb baráti körének a kinti élményekről. A barátok helyeslőén bólogattak, elég jól ismerik a szóban forgó villát, ahol a partikra össze szoktak jönni. Merthogy már ők is így mondják: parti. Az­tán a festményekre, kisplasz­tikákra terelődött a szó. Ezekből is van néhány a ba­rát villájában, irigykedtek is rá nem egyszer. De most nem a már meglévő alkotásokról volt szó, hanem a hiányzók­ról. — Néhány hét múlva én is vendégül látom a német cég vezetőjét. Csapunk majd egy nagy murit. Addig azonban én is meg akarom festetni az arcképemet, mégpedig vala­mivel nagyobb méretűre, mint amilyen a németé. Ezután nagy tanakodás kezdődött arról, tulajdonkép­pen ki is a város legnevesebb festőművésze, és hogy lehet­ne vele minél előbb összejön­ni. Amilyen világ jár most a művészekre, nem lesz nehéz megegyezni bármelyikkel, erősítgette az egyik barát, aki mondott is egy nevet. A művész — állítása szerint — iskolatársa volt az általános­ban. Nemrég éppen arról pa­naszkodott, ha az egyházak nem adnának egy-egy megbí­zatást, csaknem éhen halna. Majd ő megszervezi a talál­kozást. Így kezdődött az örökmozgó vállalkozó több­napos tortúrája, de a művész ragaszkodott hozzá, hogy nem fénykép, hanem modell alapján festi meg a portrét. — Nem is lett volna semmi baj, ha nem jön közbe az a nyomorult baleset. Az tör­tént, hogy a művész egy vá­ratlan mozdulattal elvétette a műterembe vezető lépcsőt és eltörte a karját. És sajnos, az illető nem balkezes, így hete­kig szüneteltetni kellett a kö­zös munkát. A német partner már kétszer is telefonált, hogy szívesen jönne, de én valamilyen ürüggyel mindig elhárítottam a találkozást. De a jövő héten már leveszik a gipszet a művész karjáról, folytatódhat a festés. A pénz nem számít, csak készüljön el a kép, mire jön a német ven­dég. Nálunk ez is fordítva van. Előbb festeti meg magát az ember és utána kezdi felhoz­ni a céget. Másutt előbb megalapozzák, felvirágoztat­ják a céget és után jöhet a festőművész. De igaz is, ki­csire nem adunk. Naményi nem Kovács Éva M a tüntetnek a namé­nyi betegek. A bere­gi rész harmincegy településének közel negy­venkétezer lakója azért vo­nul az utcára, az ellen tilta­kozik, mert úgy tudja, a meg­szorító intézkedéseknek kö­szönhetően a naményi kór­ház bezárásra ítéltetett. A kórházak bezárásáról, átalakításáról szinte na­ponta hallani, s nem titok az sem, mindenféle szigorí­tó intézkedésre a Bokros­csomag néven a magyar történelembe bevonult in­tézkedéssorozat kényszeríti az illetékeseket. Igaz, a na­ponta változó hírek után mára már olyasmiről is hallani, a Népjóléti Minisz­térium, mint legfelsőbb fó­rum nem rendel el bezárá­sokat, nem határoz el átala­kításokat, ha akad üzemel­tető, aki az intézmények működtetését pénzügyileg bírja, maradhat minden a régiben. Hát épp itt van a hiba: se pénz, se pénzes üzemeltető nincs a láthatáron, így tet­szik, nem tetszik, változtatá­sokra igenis rákényszerül­nek a felek. Különösen ak­kor, ha olyan állapotú kór­házról van szó, mint éppen a naményi, ahol csak az épület fenntartása súlyos tíz, százmilliókba kerülne. S hol van akkor még a műsze­rezettség, a méregdrága berendezések és eszközök ára, hol a sokat emlegetett magasabb szintű egészség- ügyi ellátás biztosítása? A kórházbezárások persze nem csak megyénkben okoznak ellenszenvet és til­takozást, az ország számos területén megtörténnek ef­féle jelenetek. Az érvek, a tények változnak, a lényeg azonban keleten és nyuga­ton mindig egyféle, ugyan­az: nincs pénz, valaminek történnie kell. Igaz, a tüntetők közül ma még bizonyára kevesen tud­ják, hogy féltett kórházuk sorsa mégis megoldódni látszik. A megyei önkor­mányzat képviselői, a me­gyei kórház vezetése ugyan­is a naményiakkal közösen a hét végén arról állapodott meg, hogy a két kórház szö­vetségre lép: a beregi bete­gek a megyei kórház jól fel­szerelt osztályaira kerül­hetnek, a naményi doktorok pedig akár a nyíregyházi műtőben operálhatják jól ismert betegeiket. Kényszerképzet a zebrán Ferter János rajza A román példa Balogh Géza A napokban egy héten át megyénkben ta­nácskozott a ma­gyar-román vízügyi vegyes­bizottság. A két ország veze­tő vízügyi szakembereiből álló delegációk kicserélték az ár- és belvízvédelmi együttműködés, a védelmi létesítmények közös felül­vizsgálatának tapasztala­tait, megállapodtak az adat­csere gyorsításában, s szó esett természetesen a határ­vizek vízminőségéről is. A két küldöttségvezető sajtótájékoztatón mondta el mindezeket, melynek során a román államtitkár a leg­több kérdést talán épp ez utóbbi témában kapta, vagyis a folyók, tavak víz­minőségéről faggatták az újságírók a legbehatóbban. Egy rendkívül érdekes beje­lentést tett ennek során a román államtitkár: azt ter­vezik, hogy 2000-re a ro­mániai folyók kilencven százaléka eléri az első osz­tályú vízminőségét. Akkor, abban a pillanat­ban meglehetősen szkepti­kusan hallgattuk az első mondatokat, hiszen közis­mert az erdélyi folyók álla­pota, elég csak a Körösök­re, a Berettyóra, a Maros­ra, vagy mondjuk a Krasz- nára gondolnunk, nem is beszélve a tengerbe ömlő Dunáról, de aztán rá kellett jönnünk, hogy nem a román politikusoktól már megszo­kott, rendkívül ügyesen megfogalmazott ígéretekről van szó csupán, hanem igenis komolyan gondolja a beszélő. Néhány hónapja például leváltották a turci bánya teljes vezérkarát, mert nem törődtek a Túrba jutó szennyezéssel, de nagyon gyakoriak a személyre szó­ló, több milliós büntetések is. Itt, e szavaknál kénytele­nek voltunk elgondolkodni. Mert ugyan nálunk is ki-ki­szabnak büntetéseket a szennyező cégekre, de az igazat megvallva ezek alig súlyosabbak egy ejnye-bej- nyénél, a személyes felelös- ségrevonás pedig ritka, mint a fehér holló. Mert ilyenek a rendeleteink. Fur­csa, de meg kell kérdez­nünk: nem lehetne követni a román példát? x. T * # j | § jpgi

Next

/
Oldalképek
Tartalom