Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-17 / 141. szám
1995■ JÚNIUS 17., SZOMBAT Formába öntött gondolatok A sóstói művésztelep zárókiállítása a nyíregyházi Városi Galériában Koroknay Gyula A nyíregyházi Városi Galériában a sóstói művészvendégek sok munkával, fáradsággal, valamint tudással és szeretettel készült alkotásainak a bemutatója látható most. A pontosság kedvéért meg kell azonban említeni, hogy távolról sem minden alkotás kapott helyet. A látogatók meggyőződhetnek, hogy a művészek nemcsak komoly művészi élményeket nyújtanak, de ritka „gyümölcsök” ízét is kínálják. Davtian Garegin oly nagy számú érmet, plakettet és kisplasztikát készített, hogy kiöntését a rendelkezésre álló keret nem tette lehetővé. A fele számban kiöntött plakett érmeinek hullámzó felületén a női test szépségét magasztalja változatosan. Több darabból álló csoportjai nemcsak a művésztelep lehetőségeinek a határát tágítják, hanem egyszersmind erőteljesen és nem plasztikai szépségek nélkül olykor a mitikus ősi hiedelmek világába vezetnek, mint pl. az Asszony és a farkas esetében. (A művész a Városi Galéria díját kapta kiváló tevékenységéért.) Dworski Jacek bizonyos motívumai régebbről ismertek. Szereti témáit valami kerettel hangsúlyozottabbá tenni, s nem változott az atmoszferikus jelenségek iránti vonzalma sem. Lépcsőn felmenő alakjaiban valami meghatározatlan sóvárgást érezni. Emlékoszlop terveit pedig egy kis ammónia patinával egészen meg tudja „bolondí- tani”. (Nyíregyháza város díját kapta.) Kanter Michel új technikájával az év igazi meglepetése. Friss levegőt árasztott. Bonyolult alkotó módszere következtében (komputert is használ) műveit akár bronzba öntött grafikáknak is minősíthetnők, ha nem törné a felületet síkokra s a szélekre nem tenne valami forrasztási hegekre emlékeztető érdességet. Emiatt a kiállításon művei némi súrolófényt igényeltek volna. Vartanian Armen is túl sokat dolgozott, úgy, mint honfitársa. Kissé szecessziós érzékenységgel, rendkívüli műgonddal megfogalmazott tíz érem plakettjéből csak öt kapott helyet a kiállításon. Filigrán, mozdulatokban gazdag női figuráiból kevés került kiöntésre, a kiállításra még kevesebb. A Balerinája szép darab. Volt a művésznek egy harmadik stílusa is, egy bizonyos sokkoló, dekompozíciós modor, kiállításra főleg ezek kerültek. Vlach Jirzí tipikusan a régi csehszlovákiai Szatmári Juhos László, Armen Vartanian és Nagy Lajos alkotásai Elek Emil felvételei gyobb érmet készített. Érmei fegyelmezett formákba öntött gondolatok a kozmoszról, változásról, keresztről, férfiról-nőről. A legegyszerűbb eszközökkel él, olykor áttétellel, de mindig közérthetően. A felületet gyakran borzolással teszi változatossá s a pa- tinázás fokait is a szolgálatába tudja állítani. Szatmári Juhos László csak kisplasztikát készített. Visszafogottan — mondta — csak kb. 30-at. Szobrocskái játszanak, gúnyolódnak, csúfolódnak anélkül, hogy a Györfi Sándor félig mint kívülálló ugyancsak kiállított egy fantasztikus sakkpartit. A Willendorfi Vénuszra írt variációi szellemesek, változatosak. A kiállításról s a művésztelepről, a kettő kapcsolatáról még sokat lehetne s kellene is beszélni. Kívülről nézve ugyan minden nagyon szép és jó, de hogy Nyíregyházát emiatt ország-világ művészvárosnak tekintse — a múlt tapasztalatai alapján — még sok mindenen változtatni kellene. művész. Egyrészt szeret geometrikus vonalakat használni, másrészt a gondolati elem lényeges része az alkotásnak, mint a Szegény kakas, Kretén diszkó, vagy Reggel hazatérve (nem hiteles címek). Ettől függetlenül plakett érmei ötletesek, főleg hosszabb sorozatban mutatósak. Kalmár János ugyancsak megszállottként dolgozott. Egyes művein jóleső érzéssel ismerhettük fel ismert kezevonását, melyeket akkor ismertünk meg, mikor a diplomáján még alig száradt meg a tinta. Azóta sokat fejlődött az érzésvilága, gazdagabb lett kifejezési módja. Kis formabontó érmei városrészletek, házak, házak ajtókkal ablakokkal. Egyszerűek, de poézis veszi őket körül. Pár év óta vasat is applikál a bronzhoz, mint tavaly Josep Castel is tette. Kisplasztikában nem áll ellen a mostani dobozdivatnak, viszont volt két ki nem állított érme, mely lágyabb, hajlékonyabb, vonalaival talán stílusváltás előjele. Meszes Tóth Gyula tizennégy kisebb-naplasztikai szépségek háttérbe szorulnának. Erős oldala a művész jellemzési eljárásának a mozdulatok változatossága és kifejező ereje. Gül Baba, Szent Család, a tinédzser, a merengő-néző köztük talán a legvonzóbbak. A Tókuckó díját kapta. Mészáros Gábor művészetének kissé leegyszerűsítve három archimédeszi pontja van: a tojás, a fagörcs és a fejsze. Ugyanis alkotásai erre a három ősi alakzatra vezethetők vissza. De hogy mit hoz ki belőlük, az már az ő művészi egyéniségének a titka: egy neolitikus erővel ható ősanya idol, egy végtelen finomságú női arcéi, mint a Nofretet-parafrázis, vagy a faktúrák gazdag fény-árnyék játéka. Nagy Lajos Imre kisplasztikái — köztük egy közepes méretűvel — jórészt egy szép gonddal modellált akt torzó leleményes variánsai. A művész a tőle megszokott és ismert színvonalon dolgozott. Nem hiányzik műveiben az ironizálás, fantázia szabadabb szárnyalása sem. Balázs Attila illusztrációja hér köpeny húz el mellettem, egyenes derékkal hetykén, mit érdekli őt, hogy kisüti a nap fénye a szememet, hogy aszalódok itt, mint csonthéjas gubanc a pusztában. A szárnyaló fehér köpeny eltűnik valami nyekergő ajtó mögött, a vödrös nő pedig előrántja a csikket, és pipál tovább. Én meg csak vagyok, és próbálok felejteni. A cigaretták nagyon rövidek; a nő belerúg a vödörbe, jelzi, hogy az ő nagy felvonulása következik. Laffog a vizes rongy, ahogy faltól falig csapkodja, és még attól sem lesz felemelőbb a jelenet, hogy méla- búsan dúdol hozzá. Ismerős módszer, nem felszedi a koszt, hanem szétkeni, igyekezetén jól látszik, hogy ügyel rá: egyenletes legyen.-k Két ujjal ragadja meg a rongyot, csippentve, mint aki utálja, akár a kutyaszart, és csavar. Csobog a mosadék a vödörbe sok szálúan, kövéren és vörösen... Vörösen? Előre nyújtom a szemgolyómat. Igen! vörösen. — Vér? — kérdezem magamtól, és nincs válasz, csak rémisztő találgatás: annyi itt a vér, hogy kicsorog az ajtó alatt a folyosóra. Szent Isten, mi vár rám! Mellém ér a mocsokszétkenő, fintorogva rám mered, sápadt arcomon át belém lát. — Be van gyulladva, mi? Elhúzom a számat, mintha ez mérhetetlen bátorságot jelentene. — Ne tojj a össze magát, más is fordult már föl péntek délelőtt. Nem nagy dolog; — És röhög, mert nagyon vicces. Az ablakra bámul, aztán az arcomra. — Valaki barom meg jól kidurrantott magával. Vallatni akarták? — És összehúzza a függönyt. — E... — szalad ki a számon egy erőtlen félhang, de elharapom az egészet. Mindegy. Nem napozok, ha ezt itt mindenkit ennyire idegesít. Rövidek a csendek, pedig szeretnék még egy kicsit elmerülni. Jó lenne átgondolni mindent, mielőtt még berángatnak a mély, sötét barlangba. A folyosó végén kocsi fordul ki...; ronda szürke pléh kazettával. Ahogy a kis gumikerekek megzökkennek a kopott kövezet árkaiban, a bádogláda fedele engedelmesen belerezzen. Valakit visznek, valaki már túl van... Elhalad mellettem lassan, fenségesen; állott szürkesége súlyos és mindent átható. Mögötte viaszsárga arc és palaszínű kézfejek lebegnek; a kortalan férfi úgy kormányozza a kocsit, mintha tepsi tésztát szállítana az étkezdébe. Eltűnik, nem látom már. Csak kemény zökkenései zaját hallom. Vajon engem is ebbe csomóznak bele? Széles, kerek arc hajol fölém. Pupillái olyan nagyok, hogy félek: fölfalnak. Egy töltőtollnyi tű ágaskodik a kezében. Megtapogatja a nyakamat, a vállgödrömet és döf. Fönnakad a szemem. A tű sercenve furak- szik belém. * * * Derengés. Szag, kósza hang. — Hogy van? Kinyitom a szemem, kivilágosodik a kép. — Én műtöttem — mondja egy ismeretlen férfi és mosolyog. Bólintok. — Semmi komplikáció. Két hónap múlva már... ' Örülök. Az élet szép. f 5 MÚZSA Oláh István: Divatok A könnyű nyári ruhái citromvagy narancssárgák, üvegzöldek, azúrkékek, krétafehérek, jó lenne, ha az ibolyák a mell s a váll határvonalán nem szenvednének. A nyöszörgés (mint egy lerobbant magnóból), minden hiába, nem ereszt — a tagadás ó, én nem ezt akartam, máskor: ezt akartam, éppen ezt. ibolyáid a váza körül szerteszórva, nyarad divatruháin ténfergek, a tükröt kerülöm, magamat, ha lehet, még egy pillanat, és máris megyek, este megnézek egy kosztümös filmet. Köpönyeg, kard, régi divatok. Nyugodj meg, a nagyjelenetben nem te vagy, és persze, én sem vagyok. Szikra János: Légszomj azután vége lett ugyanazok a szétkócolt felhők az égen ugyanazok a derengő combok a csípőm körül ugyanazok a borbafúlt esték esők leírhatatlan depressziók a medence szélén ugyanazok az idétlen lábak csetlő-botló békauszonyok a világ látványa egy tízdioptriás búvárszemüvegen át Nagy Tamás illusztrációi
