Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-07 / 132. szám
1995. június 7., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL A boszniai szerbek által túszul ejtett, majd szabadon bocsátott francia ENSZ-katonák készülődnek, hogy Szarajevó területére lépjenek. A foglyok szabadon bocsátásának folyamatát egymásnak ellentmondó hírek zavarják meg. Egy névtelenségbe burkolózó boszniai szerb illetékes közlése szerint újabb túszok elengedését tervezik, ám ezt a hírt cáfolja az ENSZ szóvivője, aki nem tud ilyen bejelentésről. Jelenleg 257 ENSZ-békefenntartó és megfigyelő van a szerbek fogságában AP-felvétel Fodor Bécsben Becs (MTI) — Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter kedden délután, közvetlenül Bécs- be érkezése után osztrák vendéglátójával, Rudolf Schölten nel, a tudományos-kutatási és művészeti ügyek miniszterével folytatott tárgyalást. Mindkét miniszter fontosnak tartja és szorgalmazza az 1996-ban lejáró Osztrák-Magyar Akció Alapítvány meghosszabbítását, amelynek részleteit később dolgozzák majd ki. A megbeszélésen szó volt a felsőoktatás, valamint a művészeti élet terén megvalósuló együttműködés — általánosságban és néhány konkrét kérdésre kiterjesztve. Hornlátogatás Washington (MTI) — Horn Gyula kormányfő amerikai látogatásához időzítve a The Wall Street Journal és a The Washington Times keddi száma Magyarországgal foglalkozó melléklettel jelent meg. Résizletesen és átfogóan bemutatják a magyar gazdaság helyzetét és távlatait, a fejlesztési és beruházási lehetőségeket; ismertetik a privatizációs törvény várható kedvező kihatásait, a magánosítási stratégia legfőbb célkitűzéseit; beszámolnak az energiaszektor és az idegenforgalom alakulásáról, a nagyvállalkozások működéséről. Interjú formájában megszólaltatják mások között Hóm Gyula kormányfőt, Bokros Lajos pénzügyminiszter és Surányi Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A The Wall Street Journal a miniszterelnök nyilatkozatából kiemelte, hogy egyesült államokbeli látogatásával azt az üzenetet kívánja tolmácsolni: Magyarország több amerikai tőkeberuházást, több amerikai vállalkozót vár a jövőben is. — A tétlenséget a cselekvés váltotta fel: Magyarország ismét sínen van — húzta alá a gazdasági napilap. Az egyház szerepvállalása A szórványterületen élő magyarok is nagyon sokat tehetnek (MTI-Panoráma) — Három „szórványmegyében” tett két nap alatt látogatást Tabajdi Csaba, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség meghívására küldöttség élén járja Erdélyt ezekben a napokban. Mit tapasztalt Hunyad, Fehér és Brassó megyékben, ahol a magyarság „szórványban,” helyileg is kisebbségben él? — kérdezte Brassóban telefonon a politikust az MTI tudósítója. — Három fontos tanulságot vonhattam le. Előszöris láthattam, hogy a szórványterületen élők is nagyon sokat tehetnek kisebbségi önszerveződéssel oktatási és kulturális igényeik kielégítéséért. Nem vártak a helyi hatalomra, központi hatalomra, külföldi segítségre: ők maguk megszerveztek kollégiumot, iskolabuszt, biztosítandó az ott élők oktatását. További tapasztalat volt, hogy az egyháznak kulcsszerepe van a kisebbségben élők nemzeti önazonosságának megőrzésében, különösen ezen a vidéken. A harmadik tanulság az, hogy éppen ezért meghatározó a romániai magyarság szempontjából az Európa Tanács Románia felvételekor tett ajánlásainak teljesítése, hiszen ezek tartalmazták azt is, hogy szolgáltassák vissza az egyházaknak a 2. világháború után tőlük elkobzott javakat. Konkrét megbeszéléseiről szólva Tabajdi Csaba elmondta: Takács Csaba ügyvezető elnök az RMDSZ kongresszusa utáni helyzetről tájékoztatta. Csávossy Györggyel, az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának elnökével elsősorban a gazdasági kapcsolat- építésről tárgyalt, a vállalkozásokról és az egzisztenciateremtésről, annak szükségességéről, hogy az RMDSZ megszervezze a maga gazdálkodó tevékenységét. Megvitatták, mit segíthet ebben Magyarország és mi az, amit önerőből magának az RMDSZ-nek kell megtennie. Konkrét igények, tervek, projektek is megfogalmazódtak. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel főleg a romániai kisebbségi felekezeti iskolák helyzetéről, az egyház lehetséges szerepvállalásáról esett szó. Tabajdi Csaba megerősítette, hogy a magyar-román alapszerződésben változatlanul nagy fontosságot tulajdonít a magyar fél az egyházi javak visszaszolgáltatásának. Stabilizálni a búzatermést A KITE fajtabemutatóját három megye szakemberei látták Tiszavasvári (KM) — Borotvaélen táncol az utóbbi években válságba került kalászos- gabona-termesztés jövedelmezősége. A jelenlegi tőzsdei árakon, csak az étkezési búzán van némi jövedelme a termelőknek, a vető-, és a takarmánybúza-termesztés veszteséges — jelentették ki a KITE szakemberei a tiszavasvári Zöldmező Mezőgazdasági Szövetkezetben tegnap megtartott búza fajtabemutatón. — A kormánytól a gabonatermelés költségeinek csökkentését eredményező, s nem elsősorban exportösztönző támogatásokat várunk — hangsúlyozta Köblös András a tavaly termett 1600 tonna búzavetőmagjából csak a negyedrészét értékesíteni tudó „Zöldmező” elnöke. A szakemberek szerint ma egy tonna vetőbúza előállítása 10 ezer forintba kerül, amiért csak 300 forinttal kap többet a megtermelője. Ugyanakkor az értékes fajtájú vetőmagvak cseréje — bár pillanatnyilag ez a legolcsóbb termésnövelő tényező — messze nem elégséges mértékű az étkezési- és takarmány búza-termesztő gazdaságokban. Ezért a vetőmagcsere megfinanszírozásának lehetőségeit fontolgató KITE szerint is szükséges lenne a 2000 forintos vetési támogatást kizárólag a fémzárolt vetőmagvak vásárlásához kötni, nyilatkozta lapunknak Lipták József alközpontvezető. A terméskilátásokról szólva a szakember elmondta: a pillanatnyi kép bár változó, a megye nagyobb részén jó búzatermés ígérkezik. A július elején lehullott csapadékkal már kibírja a búza, csak egy éréskori rendkívüli forróság okozhat szemszorulást. Az idei vetőmagellátás minden bizonnyal kiegyenlített lesz, a termelők ősszel válogathatnak majd a jó fajtákból. Részükre néhány elhangzott jó tanács: ne a vetőmaggal kezdjék a takarékosságot; törekedjenek „csak” jó-közepes termésre, de arra minden évben; termeljenek célirányosan, s ehhez minél hamarabb találjon egymásra eladó és vevő. Forró nyomon Halálra rúgta az asszonyt a ló Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Két tragikus baleset is történt. Az egyik Papon, a másik Turricse és Tisztaberek között. Papon egy 51 éves asszony június 5-én 20 óra körül a lakása udvarán az istállóból kiszabadult lovat akarta visszaterelni, miközben az állat mellbe rúgta. A nő rövid időn belül meghalt. Június 3-án 20 és 21 óra között Túrricse és Tisztaberek között egy ittas segédmotorkerékpáros áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, ahol az árokba hajtott, s megfulladt. Több olyan vagyon elleni bűncselekmény történt, amire azt mondhatjuk: ez már nem piskóta. Például június 3-ára virradóra ismeretlen tettes Nyíregyházán, a Kinizsi úton behatolt a Villamos Kisgépjavító Szövetkezet üzemébe, ahonnan 60 ezer forint készpénzt, 600 ezer forint értékben pedig rezet tulajdonított el. Június 4-ére virradóra ismeretlen személy Pátrohán, a Damjanich utcában betört egy magánlakásba', ahonnan 500 ezer forint értékben készpénzt és arany tárgyakat lopott. Ismeretlen elkövető Raka- mazon, a Tiszanagyfalui úti diszkont áruházból 300 ezer forint értékben szeszes italt, dohányt, kávét és egyebet vitt el. Valaki június 2-án reggelre behatolt Nyíregyházán, a Westsik Vilmos úton egy részvénytársaság telepére, s onnan 250 ezer forint értékben műszaki cikkeket tulajdonított el. Június 2-án 12 óra körül az eladó Nyíregyházán a Nyírfa Áruházban tetten ért egy nőt, amikor az egy pár, cipőt el akart lopni. Eljárást indítottak három férfi ellen, akik azzal gyanúsíthatok, hogy Nyíregyházán, a Fazekas János téren egy ház pincéjéből elvittek öt Mountain Bike típusú kerékpárt. Tetten értek három férfit, amint június 3-án a megye- székhelyi Őz utcában megkíséreltek feltörni egy személy- gépkocsit. Kacsa robbant, nem a szolárium Nyíregyháza (KM — K. D.) — Korábban már hallani lehetett a hírt, valóságtartalmáról nem voltak információk, a pletykák azonban jelentős kárt okoztak a szoláriumok tulajdonosainak. Elterjedt ugyanis, hogy sorozatos balesetek történtek nyíregyházi szoláriumokban, ráadásul az egyik halálos végű volt. A Mai Nap c. napilap erről tudósító hétvégi számával mentek hétfőn szoláriumba többen is... Nos, nem akarunk a szoláriumoknak ingyenreklámot adni, mégis megnyugtathatjuk azokat, akik nem a Karib-tengeren, vagy más tengerparton barnítják magukat, hanem inkább a mesterséges barnító helyeket keresik fel: csupán a kacsa robbant, nem a szolárium. A rendőrségen nem jelentettek ilyen balesetet, s a kórházban sem tudnak ilyesmiről. Márpedig ha valaki megégett volna, akkor ennek nyoma lenne az említett helyeken is. — Hitelrontással ér fel a Mai Nap írása — vélekedett Gombosné, a Sóstói u. 26. szám alatti szolárium társtulajdonosa. — Mi például vadonatúj, üzembiztos gépeket hoztunk be, érthető tehát a forgalmazók aggodalma, félnek a forgalom visszaesésétől. Kiderült: a szerző pletykákra, elbeszélésekre alapozta az újságban megjelenteket. Lapunk is úgy tudja, hogy többen megrettentek a hírek hallatán, talán meg is fogadták, hogy nem keresik a bámulás e módját, pedig általában nem veszélyforrás a szolárium. Még arra is volt példa, hogy felhívták a kórházat: vajon nem záratják-e be a szoláriumokat. Egyes vélekedések szerint előfordulhatnak ugyan olyan helyek, ahol nem kifejezetten új gépeket állítottak üzembe, de általában igyekeznek adni a minőségre. Persze ha mégis akadnának rosszul működő berendezések, a személyes tapasztalatokat szívesen meghallgatjuk. Markó Bélát... ... a romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét kedden a Cotroceni palotában fogadta Ion Iliescu államelnök — közölte az RMDSZ. A kétórás találkozón szóba kerültek az RMDSZ kongresszusán elfogadott határozatok, az ezzel kapcsolatos értelmezési, felfogásbeli kérdések. (MTI) Az izraeli... ...légierő kedden támadást intézett az Irán-barát Hezbollah (Isten Pártja) egyik dél-libanoni támaszpontja ellen. A hírt a dpa német hírügynökség jelentette tájékozott forrásokra hivatkozva. Négy izraeli vadászgép két hullámban lőtt ki rakétákat Dzsabal Rafii környékén. (MTI) Moszkva... ...nem tervezi a délszláv válságövezetben állomásozó békefenntartó erőinek kivonását, de nem is kívánja növelni az orosz kéksisakosok számát. Ezt Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter közölte a Moszkva melletti Zsukovszkij város repülőterén, ahol bemutatták a miniszternek a legújabb orosz harci repülőgépeket. (MTI) Kedden délután... ...Kari Stix burgenlandi tartományi főnök és helyettese is felkereste a tartomány északi — magyar határ közeli — vidéket, amelyeken az éjszakai és hajnali viharok; súlyos károkat okoztak. A heves esőzések a Fertő-tó keleti partján áradásokat okoztak. (MTI) Combon lőtte Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Néhány olvasónk úgy hallotta, Beregsurány- ban a határőrségnél valamilyen lövöldözés volt, amelynek során többen súlyosan megsérültek. Nyíregyházán, a Jósa András Kórház baleseti sebészeti osztályán egy sérültet sikerült felkutatnunk, de ő nem nyilatkozott. Mindössze annyit mondott, a vizsgálat tart, senkinek nem akar kavarni. Egyébként is fáradt. Valaki úgy tudja, egy kiskatona magát lőtte lábon. Más szerint egy határőr, pontosan nem tudni hogyan, de állítólag csőre töltés közepette a társát sebesltette meg. Akadt telefonáló, aki géppisztolyról, s akadt aki egyszerű, marokban is elférő fegyverről hallott. Megtudtuk, az ügyben a Debreceni Katonai Ügyészség folytat vizsgálatot. Június 6-án délután telefonon ott érdeklődtünk. Dr. Mózes Zoltán alezredes, a Debreceni Katonai Ügyészség vezetője elmondta: június 3-án 21 óra körül a beregsurányi határőr-kirendeltség ügyeleti helyiségébe visszatérő hivatásos határőr tiszthelyettes a szolgálati pisztolyát leadta, majd onnan eltávozott. Az eddigi adatok szerint az ügyeleti helyiségben tartózkodó R. József, sorállományú határőr a pisztolyt magához vette. A tár töltött volta elkerülte figyelmét, s a pisztollyal — az élesre töltése után — egy lövést leadott. A lövedék a tőle 1-2 méterre ülő A. László sorállományú határőr — akivel előtte békésen beszélgettek — mindkét combját átütötte. Ez utóbbi fiatalembert súlyos sérüléssel szállították kórházba. R. József ellen a Katonai Ügyészség foglalkozása körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt indított eljárást. Mzszrsssmm