Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-03 / 130. szám
1995■ JÚNIUS 3„ SZOMBAT Azt mondják, az apostolok gyávák voltak, nem mertek kiállni a nép elé az örömhír hirdetésével. A pünkösd valahogy a karácsony és húsvét árnyékában van, mindig egy kicsit háttérbe szorul. A gyerekek a karácsonyt szeretik, mint az ajándékozás ünnepét. Akik teológiailag gondolkodnak, azok tudják, hogy a húsvét az ünnepek ünnepe, hiszen Jézus feltámadása a kereszténységnek az az alapténye, amire egész hitünk épül — mondta dr. Péteri Pál katolikus plébános. — Amennyiben megszokott dolog, hogy a templom tele van az éjféli misén vagy feltámadáskor, ugyanez pünkösdről nem mondható el. □ Mi a pünkösd titka? — Pünkösd jelentősége óriási. Az első pünkösd elindította az egyház életét, Krisztus tanításának terjedését. Addig az apostolok gyávák voltak, nem mertek kiállni a nép elé az örömhír hirdetésével. Amikor azonban a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt rájuk, egyszerre bátrak lettek, s fennhangon hirdetni kezdték Jézus Krisztust. Tették mindezt olyan hatással, hogy az apostolok cselekedeteinek leírása alapján az első pünkösdkor háromezer ember meg- keresztelkedett. Ettől kezdve szakadatlanul nőtt a hívek száma. Ma a világon több, mint egymilliárd keresztény van. Még ha különböző vallásban élnek is, abban mindnyájan egyek, hogy Krisztust tartják megváltójuknak. Pünkösd tehát a szentlélek leszállásával elindította az evangélium terjedését. Mivel ez a munka mind a mai napig folyik, ezért pünkösd nem történelmi emlékezés, hanem egy folyamatnak a megünneplése. Ezt hittanórán, amikor a három isteni személy működését próbálom emberi módon magyarázni, úgy nyomatékosítom, hogy a világot az atya teremtette, a fiú megváltotta, a szentlélek megszenteli, mert a pünkösd folytatódik ma, és folytatódni fog az idők végéig. A megszentelés munkájának soha nincs vége. □ Változott-e az idők folyamán a szentlélek eljövetelének megünneplése? — Régebben, a második vatikáni zsinat reformja előtt pünkösdnek ugyanúgy megvolt a kiváltságos nyolcada, mint a húsvét- nak. Pünkösdkor egy hétig a misék szent- lélekről szóltak, minden napnak saját miséje volt. A húsvéti időnek pünkösdvasár nap estejen vege van, pünkösd másnapja már az évközi időhöz tartozik, hétköznap. Ez a nyolcnapi ünneplés a liturgikus reform óta megszűnt. Hogy ez jó vagy nem, nyilván nem én vagyok hivatott eldönteni, de én mindig hangsúlyozom pünkösd nagyságát, tekintettel arra, hogy a szentlélek megszentelő munkája nélkül, Jézus megváltó munkája az egyes ember életében eredménytelen, hiábavaló lenne. Ahhoz kell a szentlélek állandó segítsége, hogy mi a megváltás gyümölcseit saját életünkben kamatoztatni tudjuk, és képesek legyünk a kegyelemmel, a szentlélek ajándékával együttműködve keresztény életet élni. □ Hívőnek és nem hívőnek milyen üzenetet fogalmazna meg most, 199S pünkösdjén? — Pünkösd mindnyájunknak a megerősödést, a megvilágosodást jelenti, hogy tudjuk hitünket jobban megismerni, és tudjunk hitünk szerint élni. A máriapócsi kegytemplom Amikor mi pünkösdöt ünnepiünk, akkor tudatosítjuk magunkban azt, hogy az élő egyházhoz tartozunk, amelyben a szentlélek ma is működik. A nem hívők számára mindez egy más világnak az üzenete, amelyből ők kivonják magukat. így a kegyelemről a megszentelésről elmondottak idegen fogalomként Elek Emil felvétele hangzanak számukra, mert az ő életükben az anyagi világ és javai játsszák a döntő szerepet. Az embernek viszont az egyik legértékesebb tulajdonsága a nyitottság. Nyitottság a másként gondolkodó és hívő ember felé, mert aki nyitott, az mindig képes értékek befogadására. Pünkösd, az örök ünnep A gyerekek a karácsonyt szeretik, mint az ajándékozás ünnepét Elek Emil illusztrációja la, hogy olyanok vagyunk amilyenek, mert a gének uralkodnak felettünk, mi csak azok rabszolgái vagyunk. Ez már az időközben a csevegésbe csöppent feleség véleménye volt, akit eleinte kifejezetten untatott a magasröptű eszmefuttatás. Úgy érezte, egy tudományos tanácskozás kellős közepébe csöppent, nem pedig két régi barát meghitt beszélgetéseinek tanúja. Aztán ő is lassan belelovalta magát a szellemi játékba, amelynek lényege az, próbáljuk kitalálni, kik és milyenek lehettek az őseink... — Sok mindennek készen kapjuk a csíráit, de az már nem az ősökön múlik, hogy abból milyen termés sarjad. E közismert gondolatot a vendég idézte, aki óvott attól, hogy a génekben rejlő meghatározónak vélt erőt bárki is mindenekfelettinek képzelje. Azzal folytatta, hogy nemrég a kezébe került az apai dédnagyapa fényképe, akiről a családi szájhagyomány azt őrizte meg, hogy igen nagy rabja volt az alkoholnak. Annyira, hogy elitta, eldorbézolta az egész vagyonát, földönfutóvá lett. — Sajnos, a fia, a nagyapám, akit én nem ismertem, szintén nagy barátja volt az italnak. Az apám viszont soha nem vette a kezébe az italos poharat, csakúgy, mint én. Ezt csupán azért hoztam szóba, hogy cáfoljam a gyakori hiedelmet. A gének erejét ugyanis nagy valószínűséggel megtörheti az ember erős akarattal, tudatos életvezetéssel. De volt még egy másik szomorú dolog is az elődeim életében. Ez a másik, az anyai ágon járt sok szenvedéssel, ugyanis három egymást követő generációnál szinte kísértetiesen tovább öröklődött az életunt- ság, az öngyilkosságra való hajlam. Ötvenéves koruk táján az ükanyáim önként megváltak az élettől, öngyilkosok lettek. Később, szerencsére ez is megtört. Remélem nem bukkan fel újra a kései utódoknál. A vendég osztotta meg eddig ki nem mondott titkát az elődök nem éppen lélekemelő dolgairól. S jóval túl az éjfélen még terítékre került a mindenkori felelősség: vajon mennyiben tudjuk befolyásolni, hogy milyen öröklött vagy szerzett tulajdonságokat, alapvető vonásokat adunk tovább az utánunk következő nemzedéknek. A fáradtsággal küszködve még néhány percig elmeditáltak arról, tényleg feltörhető-e a burok, amiben élünk, mégpedig belülről, a saját magunk erőfeszítései, sokszor nekifutásai révén, vagy sem. Végül a háziasszony monológja tett pontot átmenetileg az igazában befejezhetetlen csevegés végére. — Lehet, hogy érzelgősnek fogtok tartani, de én ismeretlenül is szeretném szeretni az elődeimet. Bármilyenek is voltak, mert az élet folyamatosságát, azt, hogy most itt vagyok veletek, mégiscsak nekik köszönhetem. De ugyanígy szeretném szeretni az utánam jövő nemzedékeket is, ha lesznek ilyenek, akik talán sok év, sok száz év múltán ugyanígy felteszik maguknak a kérdést: ki vagyok én, honnan jöttem és hová tartok. Igazában csak a génjeimen keresztül tudok üzenni nekik a jövőbe. Azzal, hogy az értékesnek vélt tulajdonságaimat őrzöm, erősítem magamban. Hátha majd hasznuk származik belőle. Sajnos visszajelzést már nem kaphatok. így talán mégis igaz, hogy palackba zártak vagyunk. De érdemes feszegetni a kupakot... MÚZSA Csanády János: Az utolsó lap Üzengettem eleget életemben galamb-röptette tábori lapon, s a remény szárnyain fellebegtem, a Nap volt aranyló galambdúcom. Verejtékem agyagos, mészköves kavicsbozót füvére sisteregve bulit, mint a vércsepp izzó vasplatóra, mert végigmentem közben az úton. Előttem vasgólemek dübörögtek, a kor csodás szörnyei dögivei, — s mégis, szárnyad alá kötve vihetted a hártyapapírt szavam és szívem. Hol vagy? Vársz-e még? Centiméteren számlálom vissza én már a napok fogyó seregét — és felröptetem a Galambdúcból utolsó lapom. Takács Imre: Jelenetek a kertben Susmorogni akármit mégse lehet. Zörgetni dobverőt se, labdát se gurítani. Erősen lejt a kertem, és tűzve oszlopokkal. Kökénybokrot is ültettem, az se kell már. Egyvalaki hiányzik, aki a gulyást főzné, Riogatva engem is vissza — felejtett szerelembe, Egyenirányítva az alvásban, Sürgölődéseimhez békét biztosítva. Árva lelkem nem árva, hisz üggyel-bajjal tele, Görnyedek inkább, mintsem röpülnék föl, Olyképpen, mint a költőt gondolják röpülőnek — Tulajdonképpen a szárnyatlanok. Alvajáró arkangyalnak való ha lennék, akkor igen! Nagy István Attila: Aki elment Valaki a peronon áll és integet. A vonat már régen kifutott, még a hajnali órákban. Üres az állomás. Messze a sínek az égig érnek. A férfi előrebámul, mintha látná az utolsó vagon lámpáit, pedig nem is volt itt, amikor a vonat elhagyta az állomást. Lobog a keze, mint zászló a búcsúzkodó szélben. Aki elment, nem jön vissza. A férfi nem akarja ezt elhinni. Elindul a pénztárhoz jegyet váltani. Raszter Károly rajza
