Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-24 / 147. szám
1995. június 24., szombat HÁTTÉR Nem fékezője az átalakulásnak Az első szakma jogán • Nem kevesebb, több tanuló marad a rendszerben Ők a nyírbátori Éltesben végeztek Amatőr felvétel Kállai János Budapest, Nyíregyháza (KM) — Amikor egy egész rendszer kerül válságos helyzetbe, az egyes betegségszimp- tómákért nem nehéz a részterületek egyikét-másikát okolni. Oktatásügyünkkel, mint halmazzal sincs ez másképp. Hol az alsófok, hol egy-egy középiskola-típus, hol az általános, hol pedig a szakképzés tűnik tehernek a többiek számára, jóllehet a gyógyítás mindegyikre, külön-külön ráférne. Kulcsprobléma Egy budapesti konferencián éppen a szakképzés volt terítéken, mivelhogy sokak szerint a legproblémásabb pozícióban pillanatnyilag ez a tanterület van. — Az általános oktatásügyi gondok felfedezhetők a szakképzésben is — mondta Benedek András, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára. — Viszont, ellentétben egyes állításokkal, nem fékezője a gazdasági átalakulásnak. Válságproblémái ellenére: jó a megítélése nemzetközi szinten. Ezzel együtt fel kell készülni a modernizációjára, ami bizony nem lesz „díszmenet”. □ Hol keresendők a bajok gyökerei? — Az egyik kulcsprobléma a magyar gazdaság szerkezetének a változása. Ez magával hozta a gyakorlati képzés helyeinek átstrukturálódását. A 90-es években — éppen a nagyüzemi képzőhelyek radikális mérséklődésével párhuzamosan — 30 százalékkal növekedett az iskolai tanműhelyek száma. Még látványosabb mutató, hogy a gyerekek fele(!) szórvány- vagy kisgazdasági képzésben sajátítja el a szakmát. Ez a sokféleség az egységes követelménytámasztást jóval bonyolultabbá tette. A hagyományos szakmunkásképzősök részaránya harmadával csökkent. A középiskolában szakmát tanulni elve és gyakorlata a középfokú képzettséget szerzők számával egyenes arányban növeli a pályakezdő munkanélküliekét. Vagyis: a piac még nem képes követni a kínálatot. □ A gimnáziumok megroha- mozottsága lehet, hogy inkább a fővárosban tapasztalható. Az országban viszont sokfelé éppen az ellenkezője. — Tény, hogy harmadával nőtt a szakképzést is folytató iskolák száma. A legdinamikusabban a szakközépiskola mozdult, de mind több gimnázium fogad be szakoktatást a falai közé. A 30-33000 speciális szakiskolással szintén számolni kell. Ok részei a nagy egésznek. Optimális terület — Magyarországon a formálódó piacgazdaság foglalkoztatási szintjének az elmozdítása nagyban függ a szakképzés lépésváltásától. Emiatt a szakoktatás nem szorulhat vissza, a feladatai nem csökkenhetnek, sőt! A szakképesítés megszerezhetőségének a lehetőségeit kell kiszélesítenünk. Ez a folyamat már megindult. A szakképzés a foglalkoztatáspolitika megelőző (preventív) eszköze. A nappali oktatásban 400 ezren, a felnőttképzésben 1Ó0 ezren szereztek szakmát; tavaly az iskolarendszeren kívüliek aránya már meghaladta a „belüliekét”... Pedig: az iskolarendszer a legoptimálisabb terület, ahol spe- cializációt lehet szerezni. Ezt az előnyt nem szabad feladni a rendszeren kívüliek javára. Ésszerű kompromisszumokkal hidalható át a feszültség. Mondjuk azzal, hogy 22 éves korig kell pénzügyileg támogatni az első szakma ingyenes megszerezhetőségét. Cl Mi a helyzet a szakképzés elkezdésének a terminusával? — A specifikus szakaszok az oktatásban a tizenhat éves kor utánra kerüljenek, vagyis a konkrét pályaválasztással ne kelljen sietni. De, s ez az átmeneti időszak engedménye: lehessen 14 éves kordáknak is szakképzést szervezni. Az átállást tehát nem egyszerre és egy időben mindenhol kell végrehajtani. □ Sok számadat hangzott el, főként a szakképzés jövője mellett szólóak. Másfelől köztudott: a középiskolás korúak létszáma csökken, fogyatkozik. — Nem kevesebb, egyre több diák van a rendszerben. Sokan ciklusokat ismételnek a tanulók közül, bentmaradnak a gépezetben, mert biztonságosabbnak érzik. Viszont fontos hangsúlyozni: az intézmények igenis vegyék nagyon komolyan a profilváltás kérdését. □ Ez feltehetően a szakma- struktúrára értendő elsősorban. — A kereskedelmi, a vendéglátós, a szolgáltató szakmáknak még sokáig nem lesz beiskolázási gondjuk. Pillanatnyilag nem műszaki jellegűek az igények, ezt be kell látni. Valamint azt is, hogy a fiatalokat, ha történetesen egy specializációra tanítjuk meg, néhány év elteltével a továbbképzésük ad majd feladatot. A teljes szakképző rendszert fel kell tehát készíteni a felnőtt- képzés feladataira. Kanadában 30 év fölött van a szakképzésben részt vevők átlagéletkora... Előrevivő ügy DA summázata az elmondottaknak aligha lehet kétséges: Arccal a szakképzés felé! — Fejlesztési prioritást adni a területnek, igen. Pályázati úton a 350 millió forintos keretből lehet részesülni a szakmunkásképzők szakközéppé alakításához. A világbanki programba bekapcsolódók körét 10-12 iskolával lehet bővíteni. Ezek mind előrevihetik az ügyet. Elvarázsolt kastély Üzenet Nyéki Zsolt A z utóbbi évek egyik legjobb termését ígérik a megye gabonatáblái, az ágazat tartós mélyrepülését követően ugyancsak melengeti az agrárszíveket a hír. A ki mint vet, úgy arat optimizmusa beigazolódni látszik, de az elmúlt néhány év tapasztalatai kialakítottak rossz beidegződéseket, így most sem felhőtlen az öröm. Annak idején sokan nem értették, hogy reális közelségbe került a hazai mező- gazdaság búzaimportja, de még nagyobb gond, hogy nálunk a megszokottnál nagyobb termés is problémát okoz. Mert nincs megfelelő állapotú géppark a betakarításhoz, nincs tárolókapacitás, nincs kiegyensúlyozott piac. Igaz állítás: a történelem időnként megismétli önmagát. Nem is oly régen állami fejpénz csábítása mellett tizedelték meg a szarvasmarha-állományt, mert túl sok kérődző legelt a mezőn, most pedig kemény valutáért behozatalra szorulunk e húsféléből. De szőkébb hazánk gyümölcsénél maradva ki ne emlékezne a két éve még árokba borított, tavaly pedig hiába keresett almára. Mindenre van közgazda- sági magyarázat, de a végeredményen nem változtat: ha van termés és áru, az a baj, ha nincs, akkor az okoz fejtörést. Még mindig erős a hiányérzet, ha az átgondolt intézkedésekről esik szó, a következmények terheit pedig mindig más cipeli. Leginkább az, aki drágábban kénytelen megvenni a boltokban az alapvető élelmiszert, ismételten bebizonyítva: könnyebb rombolni, mint visszaállítani. Nagy szerencse, hogy a termelő mégsem szelet, hanem magot vet, s így nem vihart, hanem búzát, rozsot, árpát arat. A szakaszosan hulló csapadék jó termést hizlal, amelyet már csak a jég verhet el. Jöhet a jég, de csak dupla whiskyvel, a közismert gabonapálinkával, de csak aratás után, mert semmiképp sem ez fejezi ki a gabonába, az életbe vetett hitet. Stílusosan Ferter János rajza A Nagy Sakkozók Szőke Judit y—j gy algériai politikusÍ-I tói származik a mon- J-J dás: ha a politika beteszi lábát a törvényszékre, az igazság azonnal távozik onnan. Ez az elgondolkodtató megállapítás jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy a megyeszékhely egyik középiskolájában minden papírformát felrúgva a tantestület egyértelmű, számszerűen kifejezett szándéka ellenére döntöttek az igazgató személyéről. A pedagógusok szavazatait semmibe vevő, sőt, azzal teljesen ellentétes végeredmény született. Pedig én már éppen reménykedni kezdtem, hogy végre megláthatjuk, hogyan kell győznie a szakmaiságnak! De úgy látszik, ehelyett most kezdődik csak igazán a Nagy Sakkozók érája! Magam előtt látom, ahogyan a nagy taktikusok és stratégák bal szemüket kissé lehunyva csettintenek, majd előretolják a kiszemelt gyalogot, a graban- cuknál fogva végigerőltetik a fekete-fehér négyzeteken, egészen az ellenfél megfelelő állásáig, ahol az tisztté avanzsál. Szegény, csak néz körbe, hogyan került oda, mit kell tennie...? De semmi baj, ott van a kéz, mely vezeti. Legalábbis egy ideig. Szóval, ahová a politika beteszi a lábát, a szakmaiság azonnal távozik onnan. De miért pont az iskolába kell elhelyezni a gyalogokat? Jó az a gyalognak? Jó az az iskolának? Jó az a tantestületnek, hogy nem szakértők mondják ki a végső szót? Jó az, hogy a végső szónak nincs helyi támogatottsága? Mert az, hogy az előző politikai rendszer elitjének képviselői kazamatákban, avagy mindenféle befolyásos státuszokban helyezik el a híveiket, hogy alkalomadtán előhívhassák őket, szinte természetes. Mint ahogy az is, hogy első szóra kapnak statisztákat is. De mi a céljuk egy iskolával a Nagy Sakkozóknak?! Szemérmetlen, gátlástalan utódoknak — akik némi undorral ugyan, de szorongatják majd a populista politikusok izzadó tenyerét — kívánnak neveidét? Ugye, nem? Hát, akkor?! Én szégyellem magam azon nem hozzáértő dönt- nökök helyett is, akik ilyen poli ti kai (?) sakkjátszmához partnerül szegődnek. ^i
