Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-22 / 145. szám

1995. június 22., csütörtök HÁTTÉR Ahol a zsebpénz zsebből megy Nemcsak otthonos háza, hanem otthona is van most már az időseknek Az idősek otthonának lakói már megdolgoztak a jól­eső pihenésért A szerző felvétele SB&otmftifmHBBBSaBSftKtlHmifBmHWStmemmstmmsUiSSBiHnK Szőke Judit Fehérgyarmat (KM) — Na­gyon racionális volt az alap- gondolata. s példaértékű a megvalósítása annak az in­tegrált intézménynek, mely Fehérgyarmaton jött létre. Június 1-jén gyakorlatilag is megkezdte működését a Vá­rosi Szociális Központ. Nagy Károlyné igazgató mondta el az egyesítés hátte­rét, majd kalauzolt végig az épületegyüttesen. Mozgásszabadság Amint megtudtam, a fejekben már rég megfogant az ötlet, május 12-től azonban a képvi­selő-testület döntését követő­en az átalakulás is megindult. A nem hatósági szociális mun­ka különböző területeit sike­rült így — pénzügyi és mun­kaerőgazdálkodási megfonto­lások alapján — egységes igazgatás alá vonni. Ha kevés is a tapasztalat még, ahhoz elég, hogy jól érzékelhető le­gyen: áttekinthetőbb, ellenő­rizhetőbb, szakmailag befo- lyásolhatóbb e módszerrel a szociális szolgáltatórendszer. Megszűnt a szervezeti szét­tagoltság, kiiktatódtak a pár­huzamosságok, nem fedik egymást immár az intézkedé­sek sem. A VSZK hatókörébe tartozik a felújított, összkom­fortos bentlakásos szociális otthon. Eleddig az úgyneve­zett hetes ellátással kellett megelégedniük az időseknek, ám a társadalmi-gazdasági kö­rülmények befolyásolta csalá­di élet (a fiatalok többsége bármennyire is szeretné, fő­képp a munkahelyhez ragasz­kodás miatt, nem tudja vállalni a gondozást) más igénnyel je­lentkezett. Erre volt válasz a jelenleg 30 személyes, 2-4 ágyas szobákból álló létesít­mény, mely — a lakók is bizo­nyították — nem csak ottho­nos, hanem valódi otthon. Bárki bármikor látogathatja az idős embereket, s ők is magkapták a maximális moz­gásszabadságot. Nagy Károly­né minden egyéb feltételnél nagyobb jelentőséget tulajdo­nít a bánásmódnak, a stílus­nak. az élettér hangulatának — ezt a gondozókban, s min­den dolgozóban tudatosította is, de meg is követeli. Az idő­sebb korosztály számára ren­delkezésre állnak ezenkívül nappali ellátással, klubszerű foglalkozással, házigondozás­sal, és szociális étkeztetéssel. E különböző tevékenységek­kel naponta háromszáz élete őszén lévő embert támogat­nak. 1987-ben az elsők között is­merték fel, hogy a nagy válto­zások áldozatai a családok lesznek. A családsegítő munka adatai azt mutatják, hogy csak az év első felében 2500-2600 esetben keresték meg őket. Tiszteletdíjas pszichológus, gyógypedagógus, jogász, pe­dagógus rendszeres tanácsadá­sa egészíti ki a hagyományos családsegítést. Nonprofit alapon A leginkább perifériára került rétegnek, a hajléktalanoknak (rászoruló fehérgyarmatiak­nak) az országban harmadik­ként biztosítanak átmeneti szállást 1993 óta, és ami még ritka, kereseti forrást is. A vá­ros szélén nonprofit alapon sertéstenyésztéssel foglalkoz­nak a lakók. A kórháznak, is­koláknak nyújtanak egyúttal olcsóbb nyersanyagot, a ter­melődő tiszta bevételt pedig szétosztják a munkások kö­zött. Aki elhagyja a szállást, annak a keresetét kézbe adják — legalább albérletre futja be­lőle egy darabig... A megyé­ben elsőként — bár közvetve — vágtak bele a szociális disz­kontüzemeltetésbe. Első az ember Egyedül persze ez a sok ener­giát, tapintatot, szakértelmet igénylő, szerteágazó munka nem lehetne ilyen eredmé­nyes, az érintettek elégedettsé­gét kiváltó. S maguk is érzik a rájuk nehezedő nyomást: hiá­ba tesznek meg minden tőlük telhetőt, nagyon sok lenne a tennivaló. Az önkormányzat vezetői, a testület, a szociális bizottság kiváló partner, egy emberként áll a VSZK törekvései mögött. No, meg jól kell tudni pályáz­ni. A Népjóléti Minisztérium Válságirodájának munkatársai is a folyamatos figyelemmel kísérés mellett komoly segít­séget nyújtanak. Annál is in­kább sok lesz a tennivaló, mi­vel július 1-től térségi felada­tokat is el fognak látni (2 és fél milliót nyertek erre), ami azért nem idegen, bár a 48 település preventív szociális szolgálta­tásainak megszervezésére fel kell készülni. Az igazgatónő nem kis részben ezt a helyi ügyintézők, polgármesterek, jegyzők képzésével együtt lát­ja teljes mértékben megvaló­síthatónak. Azt a szemléletet szeretné majd — legalább egy kicsit — a hatóság embereibe beoltani (mindamellett, hogy tekintet­be kell vennie a közigazgatás természetét), ami őt és a hozzá tartozó 26 főállású dolgozót is vezeti a napi munkája során: első az ember, s utána jön a jogszabály. Beregi fafaragótáborban, bőrösökkel Vásárosnamény (KM - K. B.) — Az idei rendezvény im­már a huszonkettedik a sor­ban, amelynek során Bereg fő­városában táboroznak a hatá­raink innenső és túloldalá­ról érkezett népi iparművé­szek. Schmidt Sándor fafaragó, a vendéglátó város és a művelő­dési központ által két évtizede életre hívott kezdeményezés azóta kinőtte korábbi kereteit mind a résztvevők számát, mind pedig a művészek náció­ját tekintve. Idén közel negyven alkotó érkezésére számítanak. S bár a hagyományoknak megfelelő­en az alkotók randevúját idén is fafaragótábomak nevezik, a találkozóra — csakúgy, mint a korábbi években már több al­kalommal — a faragók mellett szép számmal érkeznek bőrö­sök, lószőrfonók és más, a népművészet értékeinek meg­őrzésére hivatott jeles alko­tók. A hazai művészek és tapasz­talatszerzésre érkező amatő­rök mellett az idei június 24- től 30-ig nyitva tartó táborba Erdélyből, Szlovákiából és Dániából is várnak vendége­ket. A fogadás ősi népi játék. Kezdetben meghívták a távoli törzsfőnököt kíséretével és együtt ünnepel­ték meg a szomszéd felett ara­tott győzelmet, ahol is az ínyenc falatok között felszol­gálták a legyőzött főnök te­nyerét. Azóta finomodtak a módszerek, kisebbek a sike­rek, kevesebb alkalom adódik az ünneplésre, de most is öröm meghívást kapni egy fogadásra — jó kis potyázás- nak ígérkezik. A vendéglátó mindig igyekszik az alkalmat emlé­kezetessé tenni, és ezt min­denki el is várja. Szegény ember fogadása a szalonna- sütés, de egy menő üzletem­ber partija dúskálás a földi javakban. A fogadás demok­ratikus országban viszonylag demokratikus. Az esemény tevőleges előkészítői — az apropó —, minden rendű és rangú résztvevője meghívott lehet az eseményen, a segéd­erőtől a miniszterig, pro­fesszortól a kézilányig. Abban minden résztvevő megegyezik, hogy ki akarja próbálni az alkalom adta le­hetőségeket — ingyen van — Meghívás fogadásra élvezzük az életet. És a pezs- gős pohárköszöntők után mindenki kedvenc élvezeti cikke után néz, szépen sorjá­ban — ki mit ismer a földi ja­vakból. Aki a kisüstihez szo­kott, most megkóstolja a márkás barackot, a kom­mersz konyakosak a Napóle­ont. ' A Metaxát, a Ballantinet-t csak a nagymenők iszogat­ják, akik próbáltak már ha­sonló italokat. A borsodi vi­lágoson trenírozok kipróbál­ják a kőbányai márkákat, az igazgató HB és Amstel sö­rökből kortyol. Az ételek so­kasága közül Józsinak — az éjjeliőrnek — az otthoni ke­véske pörkölt után jólesik a csirkecomb és a töltött ká­poszta. A hidegtálakat a hi­vatalnoki kar szépasszonyai fogyasztják, akik tudják is, hogy mit esznek. A libamájat a körítés közepén kevesen is­merik fel, kaviárból csak azok szednek tányérjukra, akik láttak már túlélőt fo­gyasztóik közül. A pisztrán­got csak azok merészelik megkóstolni, akik ismerik a halvillát és ettek már szálka­mentes halféléket társaság­ban. Az italokat vég nélkül kö­rülhordozzák a pincérek, a tálakat szorgalmasan cseré­lik. Sokan hamar a desszert­nél tartanak, mert az össze­szűkült gyomorzsákok gyor­san eltelnek a bőséges vá­lasztéktól, és nem is szoktak hozzá a hosszas eszegetések- hez. A sütemények közül egye­sek a ropit választják, az emeletes torták olyan babrá- sak. Ezeknek a vendégeknek a gyümölcskosárból az alma a legkedvesebb, a szilva­nagyságú szőlőből csak egy szemet kóstolnak. A pápáját csak a professzor úr ismeri fel, a dinnyén télen sokan csak a szemüket legeltetik, a vezérigazgató úr megpróbál­kozik egy oregánóval, és el­fogyaszt egy fél kiwit. Amikor mindenki végiget­te a maga válogatta luxus­menüt, kezdheti elölről — szabadon választva — a be­vált ízekből még egyszer vesz, az italokra rátölt. A járatosabbak vagy fel- szabadultabbak a lányoknak kezdenek udvarolni a máso­dik óra után, a dörzsöltebbek a vendégszobák felől érdek­lődnek. A cégtulajdonos a legfiatalabb hősiessel kezd intim beszélgetést a lovakról, a buta hivatalnok a középko­rú titkárnőnek csapja a sze­let, a brigádvezető a felszol­gálólányoknak mond szépe­ket. A sarokban a sofőrök disznó vicceken röhögnek. A harmadik óra végére akinek dolga volt hazament, az ínyencek tovább élvezik az életet, szép sorban mindent kipróbálva, amit egy repre­zentatív fogadás kínál. Min­denki teszi a dolgát, ki mihez szokott, csak egy kicsit job­ban, többet — ingyen van. A díszvendég végül is el­kapja az ünnepelt ma­nökent, a cégvezető a hostesst. Józsi, az éjjeliőr is jó hangulatban megy haza és el­kapja az asszonyt, mind a százhúsz kilójával — és az is jobb lesz, mint máskor. Kelle­nek néha ezek a fogadások. A nagy trükk Balogh József M eghökkenve olva­som: az Egészség- biztosítási Pénztár tovább már nem hajlandó hitelezni, 205 milliárd fo­rinttal tartoznak neki. Bará­taimmal elkezdtünk számol­gatni, mennyi pénz is ez. Fel­tételeztük, hogy ha Magyar- országon kétmillió nyugdí­jas él, s egyénként húszezer forint lenne az átlagnyugdíj (sajnos nincs ennyi), az azt jelentené, hogy egy hónap­ban a nyugdíjak kifizetése negyvenmillióid forintjába kerülne a Társadalombizto­sításnak. Ha tehát megkap­nák a 205 milliárdot ,fél évig akkor is fizethetnék minden nyugdíjas számára a járan­dóságát, ha egy fillér bevé­telük sem lenne. Még ennél is nagyobb meglepetés ért azonban, amikor azt is megtudtam, hogy noha a MAV-nál je­lentős adósságcsökkenés következett be, még mindig ők a legnagyobb adósok. Ókét a nagyvállalatok, fő­képp a szénbányák követik, de ott van az élen a Magyar Televízió és az APEH is. Eszembe jutott, hogy a szocializmusban nem volt külön társadalombiztosítási pénztár, így a vállalatoktól és a dolgozóktól beszedett TB-járulék az állam kasszá­jába folyt. Ha több volt, mint amennyi a nyugdíjak­ra, az egészségügy támoga­tására kellett, akkor a költ­ségvetés azt szépen elköl­tötte. Meg is változtatták ezt a lehetetlen helyzetet: most már a TB külön háztartást vezet, ám—és itt a nagy ta­lálmány — a pénzt tovább­ra is az állam éli fel. Mert hát a vasút most is az álla­mé, a szénbányák sincsenek magántulajdonban (kivéve az aranybánya, ami az ag- robankos Kovács úr érde­keltsége), az államé a tele­vízió és az APEH is. Vagyis most nem úgy költi el az ál­lam a pénzt, hogy először összeszedi, hanem már be se fizeti. így aztán joggal töpreng­het el az állampolgár: van- e erkölcsi alapja szigorúan eljárni az adóhátralékosok­kal szemben egy adós APEH-nek vagy kell-e saj­nálnunk az állami televíziót a kilátásba helyezett leépí­tések miatt, s közben tudjuk, hogy egyeseknek havonta milliónál magasabb össze­geket fizetnek ki, de az álla­mi járandóságot már nem fizetik értük. Testnadrág Ferter János rajza Kommentár Városnamény és Sörvár Bartha Andrea A fővárosból hazafelé a vonaton azon töp­rengtem, rendezhe­tünk mi bármit, Kelet-Nyu­gat Expót, ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságot, nyit­hatunk gyorséttermet, kaszi­nót, nevelhetünk bár hí­res embereket, megítélésünk mégsem változik egy sze­mernyit sem. Megyénk Ma­gyarországon belül éppo­lyan hátrányos helyzetben van, mint világviszony­latban a cigányság. Mint ahogy a rossz vicc mondja, „a cigány, az cigány”. A Svábhegyen akadt dol­gom, s három óra körül, amikor kiejtettem a szá­mon, hogy még a délután folyamán hazautazom Nyír­egyházára, beszélgetőpart­nereim egészen megdöb­bentek. Úgy tekintettek rám, mint valami csodára: NYÍREGYHÁZÁRA? Még ma?! Mintha másik föld­részre készülnék, oda is gyalogszerrel, olyan hosz­szan tartó, kockázatos vál­lalkozásnak ítélték hazaju­tásomat. Fel is pörgették a beszélgetés tempóját, ne­hogy a szegény, hátrányos helyzetben lévő vidéki miat­tuk késsé le a vonatot! Minap, valamelyik este egy közleményt olvasott be egyik legismertebb, legré­gebben a szakmában dolgo­zó bemondónőnk a televízi­óban. Nem a közlemény szövege érdemel itt emlí­tést, hanem a bemondónő következetes bakija: Vásá­rosnamény nevét három­szor olvasta be Városna- ményként — szerencsére a képernyőn helyesen jelent meg a név. Nem követelek én túl nagy földrajzi jártas­ságot ebben a szakmában, ugyanakkor mégis elképzel­hetetlennek tartom, hogy más, mondjuk egy dunántú­li régió kisebb városá­val előfordulhatott volna ugyanez! Sosem hallottam még, hogy Sárvárt mondjuk Sör- várként, esetleg Sümeget Süvegként konferálják fel...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom