Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-15 / 139. szám

1995. június 15., csütörtök , HATTER uwummmmn Sokba került a felmentés Muszáj volt az önkormányzatnak beavatkozni, kompromisszumot kötni és fizetni Csak vakarózunk, miközben telik az idő Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Né­hány nappal ezelőtt felkere­sett bennünket egy a keserű­ségbe, az igaza elismerése érdekében fűhöz-fához ro- hangászásba talán egy kissé már belefáradt, bíróságot megjárt, tehát igen tapasz­talt, bár a jogot nem önszán­tából kitanult matematika tanárnő. Illetve mára már nem az, mert eddig egyedüli a megyében, aki rendkívüli lemondással megszüntette közalkalmazotti jogviszo­nyát. Nem a maga sérelmeinek so­rolása végett fordult a nyil­vánossághoz, hanem azért, hogy története tanulságul szol­gáljon. Két héttel ezelőtt a nyíregyházi közgyűlésen is szóba került az esete. íme a szövevényes történet főbb ál­lomásai —- valamennyi té­nyekkel alátámasztva. Sikertelen kísérlet Gáspár Béláné 1974 óta dol­gozott a megyeszékhely 4-es iskolájában. Az igazgató és a közötte keletkező konfliktus okait ne firtassuk, egy részük ugyanis szakmai köntösbe, vagy még abba sem bújtatott szubjektivitás. A lényeg, hogy megjelent egy országos lapban egy cikk az intézményről — ebben Gáspámé is mondott néhány mondatot. Ennek nyo­mán indult el az első per rágal­mazás miatt, ám az igazgató a keresetet visszavonta. 1993. június 10-én, azaz éppen két­éves és egyhetes a história, a közalkalmazotti törvény vo­natkozó 30. szakaszára hivat­kozással — megszűnt a mun­káltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták — a munkál­tató a jogviszonyt felmentés­sel megszüntette. Az akkori önkormányzat és a köztársasá­gi megbízott is vizsgálatot végzett, de végül a vita szerep­lői a bíróságon találták magu­kat. Első fokon már felbukkant indokként a c. pont — az al­kalmatlanság — is. Az első döntés az intézményvezetőt igazolta olyan pont alapján, mely a tárgyalás jegyzőköny­vében nem is szerepel. A má­sodfok — ekkor már 1994 no­vembere volt — azonban kö­telezte az igazgatót a munka- viszony helyreállítására, ez azonban nem, illetve késve történt meg. 1995 januárjában az új polgármester és a humán iroda régi és új vezetője pró­bált a törvény betűinek és a bírósági ítéletnek érvényt sze­reztetni. Sikertelenül. (A ta­nárnő szerint a két év alatt csak a polgármesteri hivatal il­letékesei vették őt ember­számba, mindannyiszor türe­lemmel és megértéssel visel­tettek iránta.) Húzd meg-ereszd meg Január 25-én anélkül, hogy a munkaviszonya visszaállításá­ról szabályos írást kapott vol­na, beosztották ebédlőfelügye­letre, s hiába félév volt, szó sem esett az órabeosztásáról. 26-án átadta az igazgatónak rendkívüli lemondását. Azóta át sem lépte az iskola küszö­bét, önkormányzati közvetí­téssel egyeztettek. Május 10- én a felek aláírtak egy megál­lapodást, mely szólt többek között az elszámoláson kívül arról, hogy az exmunkáltató mindenféle keresetet vissza­von — időközben ugyanis felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bíróság­hoz. Csabai Lászlóné polgármes­ter megválasztása után két hét­tel már kénytelen volt megis­merkedni a fejleményekkel. Többször teremtett kontaktust a vitapartnerekkel, nemegy­szer kérte a jogi bizottság, s a humán iroda segítségét. Lát­ható volt, hogy a per vesztett lesz — vélekedik utólag is, s a munkáltató formai hibákat is vétett. O azt szerette volna, ha az igazgató maga oldaná meg a keletkezett problémát, ám muszáj volt beavatkozni, kompromisszumot kötni, majd fizetni. A polgármester asz- szony úgy véli, ha a húzd meg­ereszd meg nem záródik le, még többe került volna a vá­rosnak (emlékezzünk csak az F-kategóriás perekre!), nem beszélve a folytonos feszült­ségforrásról, s egy asszony ér­telmetlen idegharcáról. Helybenhagyták volna A jogi bizottság javasolta az igazgató felelősségre vonását, ám az a tényező, hogy épp ak­kortájt kezdtek az intézmény zenei tagozata megszüntetésé­nek hírére az érzelmi hullá­mok felcsapni, bizonyos érte­Balázs Attila felvétele lemben a szándékot megza­varta. Alexa / László, a Kodály Zoltán Általános Iskola igaz­gatója mindenesetre előre bo­csátotta: nem tartja helyesnek, hogy a közgyűlés bármilyen jellegű összefüggésbe hozza a Gás-páménak kifizetett 800 ezer forintot, s azt a mintegy 900 ezret, amit ő kért az ének­zene tagozat fennmaradásáért. Ez ugyanis egy munkaügyi vi­ta, melyben szerinte a bíróság neki adott volna igazat. Saj­nálja, hogy az önkormányzat azt a néhány hetet nem várta meg, amíg a Legfelsőbb Bíró­ság döntéséig eljuthatott vol­na. Ez a legmagasabb szint szerinte helybenhagyta volna az első fok határozatát. „En­nek hiányában azonban, talán soha nem fogjuk megtudni: ki volt a hibás, s kinek volt igaza. A jelen helyzetben sem őt, sem engem nem lehet el­marasztalni.” Gáspár Béláné egyet sze­retett volna: erkölcsi elégté­telt, s azt, hogy mindenki tu­domására jusson, a pert ő nyerte. A kompromisszumos meg­oldásba csak a családja rábe­szélésére ment bele. Bár eddig is visszaköszönt az utcán an­nak, aki ráköszönt... y—j gy ország lélegezhet fel íf a hír hallatán, olvas- X_.J tán: van méret (minden testre, mindenesetre). Még a szekrényszéles Es., meg a hegycsúcsmagas Dé. is talál magának farmerszerkót, pó­lót, gombos-csatos mellény­félét, zubbonyt a „pesti vásá­ron”. Teljesülhet szem-száj­nak ingere (na, ing is, az szintén akad: csíkos, pöttyös, kockás, mosott, koptatott, elő­áztatott — S, M, L, XL, XXL...). Nyáriasra vesszük a figu­rát, legyünk stabil szürkébe süllyedt negyvenes átlagpol­gárok (a bürgerség közép- arányosát nem tudni, miként dobja ki a zsebszámoló, a mikro-ketyeró, de létezik; leginkább visszahúzódó moz­dulatairól, félbehagyott gon­dolatairól, erőtlen lázadá­sairól ismerszik meg), s ezt teszik a közélet felszínre küz­dött szószólói, aktuális bel- polunk prominensei (Id. mint fentebb). Ha aztán a fülünkbe jut: ők is, hát még ők is ruházkod- nak, így a „kanyíkulü” (káni­kula, szabadságok, vakáció) XXL kezdetén, lendületbe jövünk. Nosza, irány a szekrény (pa­nellakás, beépített, évtized­nyi múltból kromofágosan dizájnos), lássuk, mi dobható ki, mi jöjjön helyette. Lógnak a gatyók, mint üres tornatermek rojtosbelű kö­telei, függnek, aggaszkod- nak, enyhe hordásszagokat árasztva magukból. Ez a vágottszárú még el­kelhet, strandra kihúzni, boltba elslattyogni, szemetet levinni, kell ennél több, „nem mond ez eleget?" Tor­panj meg mozdulat! Ez a Bon Jovi-s szakadt-tépett miért lenne az enyészeté? Na, és az a sápadtsárga Lee? Igaz, S- ből minimum L-be kellene váltania — a tényleges, nu­merikus mértezést most mel­lőzöm —, hogy felszuszakol- jam diszkrét mentőövem alá (köré, rá, mögé), de a szív ke­gyelmet szavaz neki. Lomtalanítok, szelektálok, s közben folyton az jár a busa fejemben: beh szép és hasz­nos lenne Es.-nek vagy Dé.­nek a helyében lenni, ha csu­pán ideig-óráig! Merthogy akkor egyetlen hanyag, le­zser, laza, hányaveti (az ide nem illőt golyózzuk ki a sor­ból) kézmarkolással bele- zuttyanthatnám nadrágpar­kom kopottjait egy bazi nagy reklámosba, és usgyi, le a ku­kába. Nekem meg felkínál­nák magukat (illetve: felkí- náltatnának, grátisz) a leg­frissebb modellek, fazonok, az originál gombosak, a deep purple, vagy a blue in blue színűek, netán a homoksiva­tagok rozsdás bámulásaival elegyes drappok. Hogy ugyan, öltsem má” magamra őket! Persze, a középszer mit ugrál, örüljön, hogy még van válogatnivalója, hogy még van miből elhagyni — dzse­kit, pólót, nacót. Közeledik a dél, ideje sum­mázni az elvégzetteket. Egy zsákocska azért (no lám, ilyen gazdagok vagyunk?) megtömődik miegymással. Lebattyogok komótosan a házunk elé roggyantott fém- konténerhez. Lendítem a ba­tyut, már-már benyeli a le­gyekkel ékes, bűzökkel terhes mélység, amikor álljt paran­csolok a kivetősdinek. Hogy ne legyek se feltűnő, se egé­szen észrevétlen (íme, újabb bizonyíték a szint-magyar fu­ra mentalitásának megsejté­séhez), lecsusszantom a pak­kot a vasláda mellé. Elégedett vagyok, majd­nem büszke, csak azt nem tudnám megfogalmazni: mi­re... Talán a jó hírre, hogy „van méret” — kire-kire, amint megilleti. Van XXL is; mindenből, torkig... És van színes híranyag, amolyan „jópofis", mosolyogtató, iz­gi, feldobó, amin elszállha­tunk... j-T óra délután—a kíván­té csiság nem szunnyad X \_ — lebotorkálok a terepre. A „hagyatékom" után nézek, mi lett a sorsa (lett-e sorsa). A zacsekot sem találom, nemhogy a nasztrót, inget, kabátot. Lába nőtt. Legalább. A kenyérhéjban turkáló arctalannak már nem fog, szárnya pedig soha­sem...S, M, L. XL, XXL... Emelkedik a színvonal. Panamalavina Kovács Éva y-w ossz idők járnak mi- felénk manapság X V egyes pénzemberek­re. Legalábbis a tekintetben, hogy sorra derül (szerintük persze csak derítik) ki róluk, letértek a helyes útról, kü­lönféle trükkök segítségével gyarapították vagyonukat, károsították országunkat. Hosszú listát lehetne össze­állítani a történésekből, az összes ügy együtt valóságos panamalavina. A Lupis-bot- rányt követték az olajszőkí­tők, akikkel szemben minden érdekelt tehetetlennek bizo­nyult, mígnem az áremelés egyetlen pillanat alatt meg­javította modorukat. Sebaj —, gondolhatja a külső szemlélő, mára itt a Cordax, az Agrobank, hogy az egykor nagynevű ma­gáncégekről és vállalkozá­sokról már ne is beszél­jünk... Mondják, akik a do­loghoz értenek, mindez nem magyar sajátosság, a képlet a világ bármely területén így működik: a rendszervál­tások, átmenetek idején megszaporodik az ügyeske­dők, a panamázók, a törvé­nyes kiskapukat kihasználni tudók és akarók amúgy is népes serege. Ilyenkor akarnak meggazdagodni egyik napról a másikra so­kan, s a vagyonosodás olyan fokára jutni, ami a jóléti államokban több ge­neráció munkájának gyü­mölcse lehet. Hallani azt is, az ügyes­kedők nem csinálnak mást, mint kihasználják a kiska­pukat, teszik, ami „jogsze­rűen megengedhető”, leg­feljebb erkölcsileg emelhe­tő ellene kifogás. Van aki azt mondja, tegyék, ha tehe­tik. Ugyan kit érdeke! a morál, ha mögötte súlyos milliók látványa csalogat? Kit hagyna hidegen az el­mélet, mely szerint aki ezek­ben az időkben nem gyűjt milliókat, az egy életre le­marad, ha viszont lép, ak­kor nem csak a saját, de gyermekei, unokái jövő­jét is biztos lábakon tudhat­ja? A botrányok szinte heten­te robbanok. Elgondolkod­tató, hogy ellenük csak most akadnak ötletek. Ma már több párt is ólyan tör­vényeket követel, amelyek tiszták, egyértelműek, ki- játszhatatlanok. Jó reggelt, hölgyeim és uraim! Égyetértünk, épp itt az ideje. Ünnepélyes kulcsátadás Ferter János rajza Kommentár A folyó bosszúja Dankó Mihály M egnyugodhatnak a debreceniek, nincs cianid — legalább­is a megengedett határérté­ken felül — a város ha­tárában lévő köszörűiszap­ban. A vizsgálatok szerint, az egy kilogrammon hulla­dékban talált 0,076 milli­gramm megfelel a környék felszíni vizeiben, pl. a Keleti Főcsatornában fellelhető mennyiségnek. Itt tehát nem károsodott környezet, vagy legalábbis a figyelő szemek idejében észrevették és meg­próbálták megelőzni a bajt. Nem úgy más településen. Hisz Ajkán és Mátraderecs- kén egyes házakban olyan erős a háttérsugárzás, hogy az már az egészségre is ve­szélyes lehet. Egy fa kivágása, egy állat elpusztítása nem „fáj” azonnal, a rendszerben vi­szont rés keletkezik. Az em­ber tudatra ébredésével ura lett a földnek, víznek, leve­gőnek. Megadatott neki a teremtés, de a pusztítás is. Vajon miért kaptak kolerát azok az ukránok, akik az egyik folyóból kifogott ha­lat fogyasztották? Valahol átvitt értelemben a folyó így álh bosszút. Ártalmatlan köszörűiszap és salak — élni kell! S ehhez a gyárnak dolgozni muszáj, a villamosenergiá­ra szükség van — érvelnek a gyakorlatias gondolkodá­súak. Igen ám, de mit ér az élet, ha reggel fejfájással ébred a munkába menő, hányingere van az ebédnél, s altatóval tud csak elalud­ni. A betegség gyakori ven­dég manapság nálunk, és a bajok forrásánál nem kis mértékben ott van a szeny- nyezett levegő, a fertőzött víz, az agyon mérgezett étel is. Minderről ma már tu­dunk, de néhány környezet- védőn, s bátortalan szélma­lomharcoson kívül a leg­többen nem veszik komo­lyan. Vészharang kongatás, fe­ketére festett jövő, aggódás a gyerekekért, rekviem ma­gáért a Földért, írott ma- laszt marad csak, ha a kor­mánytól a falusi szántóve­tőig nem lép mindenki sür­gősen. Közeleg a huszonnegye­dik óra, át kell érezni külde­tésünk felelősségét, nem csaphatjuk be a kaput uno­káink előtt. HB i jf a | «T«l * |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom