Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-12 / 136. szám
1995. június 12., hétfő SPORT Graf újra a trónon Muster a férfi egyes győztese Graf a negyedik trófeával Párizs (AFP) — A francia nemzetközi teniszbajnokság idei döntőinek első párharcát a női egyesben a német Steffi Graf nyerte (7-5, 4-6, 6-0). A női egyes finálé után spanyol ellenfele, Arantxa Sánchez-Vicario kétszeresen is bánhatta, hogy alulmaradt az eső miatt kétszer félbeszakadt salakcsatában. A tizenkét éve tartó profi pályafutásának 16. Grand Slam-diadalát ünneplő Graf ugyanis a világranglistán is helycserére kényszerítette a mérkőzés előtt még éllovas ibériai ellenfelét. A 25 esztendős német teniszezőnő 1987, 1988, és 1993 után AP-felvétel negyedszer nyert a Roland Garroson. — Úgy érzem, hogy Arantxa elfáradt a fináléra. Sokat hibázott, s ezt sikerült kihasználnom. Mindössze négy tornán vettem részt ebben az évben, így nem számítottam igazán a végső sikerre — nyilatkozta a döntő után Steffi Graf, aki győzelméért 644 899 dollárt kapott. — A harmadik játszma elején annyi vonalat ütött Stefii, hogy alig hittem a szememnek. Mindent figyelembe véve be kell ismernem, hogy ezúttal jobb volt nálam — mondta Sánchez-Vicario. A férfi egyes döntőjében: Muster-Chang 7-5, 6-2, 6-4. mm ............::... I A tiencsini... ...világbajnokság után a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (1TTF) nyilvánosságra hozta legfrissebb világranglistáját. A férfiaknál a svéd válogatott legjobbja, Jan-Ove Waldner áll az élen, őt követi a kínai Wang Tao, majd a belga Jean-Michel Saive A női világranglistát kínai fölény jellemzi, a jelenlegi mezőny egyeduralkodóját, Deng Yapinget illeti az első hely. A rangsor második helyezettje szintén kínai, Qiao Hong, míg a harmadik a hongkongi Chai Po Wa. (MTI) Elkezdődtek ...a negyeddöntő küzdelmei a Dél-Afrikai Köztársaságban a rögbi-világbajnokságon. A legjobb nyolc között, Durbanban Franciaország Írországot verte 36-12-re, a házigazdák pedig Johannesburgban Nyu- gat-Szamoa ellen diadalmaskodtak (42-14). Az elődöntő egyik ágán így Dél-afrikai Köztársaság- Franciaország összecsapás lesz. (Reuter) pont a második helyezett Universitatea Craiovával szemben. (MTI) Újabb... ...ezúttal már a negyedik mérkőzést játszotta le a New Jersey Devils és a Philadelphia Flyers. A tengerentúli profi jégkorong bajnoki sorozat (NHL) Stanley Kupájáért folyó vetélkedésében a Keleti-konferencia döntőjében idegenben diadalmaskodott (4-2) a Flyers, és ezzel a győztes találkozók számát tekintve egyenlített (2-2). (AP) Nagy lehetőséget... ...puskázott el az Orlando Magic az amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjében. A floridai csapat a négy győztes mérkőzésig tartó finálé második találkozóján is kikapott (117-106), méghozzá hazai pályán. A soron következő kettő, szükség esetén három találkozót a bajnoki címvédő Houston Rockets otthonában rendezik meg, így a Magic helyzete kilátástalannak tűnik. (AP) A Steaua... ...Bucuresti két fordulóval a román labdarúgó-bajnokság vége előtt már az aranyérmet ünnepelheti. A szombati fordulóban 3-0-ra legyőzték az FC National Bu- curestit, így előnyük már 9 Bozidar Maljkovic... ...kétéves szerződést írt alá a görög kosárlabda-bajnokságban szereplő Panathina- ikos csapatához. A klub erre az időszakra 2 millió dollárt fizet az új vezetőedzőnek. (dpa) Csak a sporttörvény a kiút A bűvös egy százalék adhatna garanciát megyénk sportjának működéséhez Mán László Nyíregyháza (KM) — Amint azt már szombati számunkban megírtuk, a közgyűlés a megye sportjának négyéves koncepcióját magas színvonalúnak tartotta, ám az ennek megvalósításához szükséges anyagiakkal kapcsolatosan nem vállalt konkrét garanciát, hiszen nem határozta meg: a költségvetés hány százalékát fordítja majd erre, így az egyik szeme nevet, a másik viszont sír. Ezzel kezdtük a beszélgetést Bartha László képviselővel, a megyei közgyűlés sportbizottsági elnökével. — Sajnos ez a koncepció azzal a bizonyos egy százalékkal kerek, erre volt lebontva a többi arányszám — magyarázza Bartha László.— Ez (a költségvetés egy százaléka) 30-35 millió forintot jelent. Ha — mondjuk — csak 0,2 százalékot kap a megye sportja, akkor már teljesen új elvek alapján kellene elosztani a pénzt. Q A tervezet szakmaiságát nem lehet megkérdőjelezni, hiszen elkészítésében kikérték a szakemberek véleményét. A stratégiában prioritása van a diáksportnak, hiszen a kapható összeg közel felét, 47 százalékot szeretnének erre a területre irányítani. Ezt mire alapozták? — Amennyiben megnézzük a megyei önkormányzatnak a törvény által előírt feladatait, akkor ez alapvetően a sport koordinálása a szervezése. Ettől kezdve bármi mást finanszíroz, azzal már pluszfeladatot vállal. A sportbizottság úgy látta helyesnek, hogy ameny- nyiben pluszfeladatokat vállalunk, akkor először is a gyökereket kellene erősíteni: a gyermekek sportszeretetét, moz- gásszeretetét. Hiszen akkor, amikor egy generációnak lehetősége van arra, hogy sportoljon, mozogjon, egészségesebben éljen, akkor ez a korosztály majd a családjában, a szűkebb közösségében is továbbviszi ezt a szemléletet, és gyermekeit is így fogja nevelni. Ennek hosszú távon (hiszen stratégiáról van szó) az lesz a jelentősége, hogy a megye egészségi állapota javulhat. Ezért is kapott prioritást a diáksport. — A másik igen fontos szempont az volt, hogy a megye lehetőségeinek szűkösNyíregyháza (KM) — Közel ötven európai ország több mint ezer ifjú atlétája méri össze tudását július végén Nyíregyházán, a Helia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Eu- rópa-bajnokságon. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye történetének egyik legnagyobb rendezvényére megkezdődött a bérletek árusítása. Nemcsak az ára, de a díjak miatt is érdemes bérletet váltania annak, aki szereti az atlétikát, s meg akarja nézni a közeljövő lehetséges felnőtt olimpiai, világ- vagy Európa-bajnokait itt, sége miatt az élvonalba tartozó versenysportágakat tízmilliókkal nem tudja támogatni. Akkor viszont figyeljünk oda az utánpótlásra, a tehetséges diákoknak meglegyenek azok a lehetőségek, amelyek alapján profi szemléletű sportolókká válhatnak és ezzel a megyében ne kapjanak nagy szerepet az úgynevezett idegenlégiósok. Az itt élők közül neveljük ki a nemzetközi szintű sportembereket. ÜAz egészséges életmódhoz kapcsolódik a szabadidősport, amely a kapott összeg 17 százalékával gazdálkodhatna. A sportnak ez az a területe, amelyet leginkább kellene támogatnia... — Ez a tervezett összeg nem elegendő ahhoz, hogy a szabadidős sportegyesületeket támogatni tudja a megyei közgyűlés, ezt nem is vállalta fel a koncepció. Azt viszont igen, hogy a szabadidősporttal kapcsolatos rendezvényeket segítjük, amelyeken ezrek jelennek meg, családok sportolnak, töltik el egészségesen szabad idejüket. Sajnos, arra nincs keret, hogy a szabadidősporttal foglalkozó egyesületeket külön- külön támogassuk. Ezt a települési önkormányzatoknak kell megtenniük, hiszen ők kapják meg a sportnormatívát. □ Végül is, amit felvállalt a megyei közgyűlés, az a szervezés, a lebonyolítás. Ez a terület 10 százalékot kapna. Az itt tevékenykedőiket vétózták meg leginkább azzal, hogy nincs kiindulást jelentő keretszám. — Nem vétózták meg, hiszen a koncepcióból vették ki ezt az elemet, és ötmilliót ez a közgyűlés már megszavazatott a megye sportjára az első körben. Ezt a pénzt a sportbizottság nem is csöpögtette szét, hanem kétmilliót a megyei Nyíregyházán július 26-30. között. A bérletek tombolajegyek is egyben, a legszerencsésebb vásárló Opel Corsát nyerhet, de számos más ajándék is gazdára talál majd. A sorsolásra július 29-én, a harmadik versenynapon, este fél kilenckor kerül sor. A bérletek ára a 26-iki megnyitóra és a négy versenynapra — helytől függően — 700, 500 illetve 400 forint. Elővételben vásárolhatók meg július 26-ig a Városi Stadionban, a Kelet Áruházban, a Kábelkom Bocskai úti irodájában, a Riviéra Tours Kft. Új utcai irodájában, a Start Vállalat Bujtos utcai boltjában, a Cégér c. újság SZMT-székházbeli szerkesztőségében illetve a diákpolgármesteri iroda megbízotla- inál, akik felkeresnek számos intézményt is. A verseny ideje alatt már sportszövetségeknek szavazott meg a létfentartásukhoz, hárommilliót pedig a diáksportnak. A tervezetből ösz- szegszerűen valóban kikerült, de a gyakorlatban a megyei közgyűlés már megszavazta ezt a tételt. □ A sport egészéből itt van még a versenysport, az élsport. Ez reprezentálja a megyét, az országot hazánkban illetve a világban. Ennek tükrében elegendőnek tartja a 28 százalékot, vagy ez gesztusértékű világ- és Európa-bajno- kainknak? Igaz, az ő versenyeztetésük, a feltételek megteremtése nem a megyei önkormányzat feladata. — Az összköltségvetés egy százalékában ez a 28 százalék elegendő, hiszen a tervezetben éves keretben ez 10-14 milliót jelent. Ez — véleményem szerint — elegendő támogatás az önkormányzat részéről olimpikonjainknak, világversenyekre készülő sportolóinknak, NB I-es csapatainknak. Azzal is tisztában vagyunk, hogy — mondjuk — a nyíregyházi vagy kisvárdai elsőosztályú kézilabdacsapatnak szánt egy-két millió nem oldja meg a problémákat, hiszen sokszor ennyire van szükségük a működéshez. Li Tavaly 21 millió jutott a sportra, amennyiben a sokat említett egy százalék meglenne, az eredményeknek és persze az inflációnak megfelelő szintű lenne az emelkedés. Most pedig még minden bizonytalan, mi lesz ha nem kapják meg ezt az összeget, aminek fenn ál! a veszélye? — Nemcsak ennek áll fenn a veszélye. Sajnos jelenleg és ’96-ban is ez a gazdasági trend fog folytatódni, így annak a veszélynek a lehetősége is meg van, hogy a megye sportosak napi jegyek kaphatók majd, az első és második napra 150, 200 és 250 forintért, a harmadik és negyedik napra, amikor a legtöbb döntőre kerül sor, 300, 350 és 400 forintért. Az iskolák, sportegyesületek és atlétikai klubok között versenyt hirdetnek a szervezők. Akik legalább 50 bérletet vásárolnak, a Fortuna jóvoltából akár visszanyerhetik bérletük árát. Sőt: a legtöbb bérletet vásárló intézmény vagy egyesület 100 ezer forintos OTP- betétkönyvet nyer, a további (legalább ötven) bérletvásárló intézmény, egyesület között tíz darab negyvenezer forintos OTP-betétkönyvet sorsolnak ki. A sorsolásra és eredmény- hirdetésre ünnepélyes keretek között 1995. szeptember 9- ikén, a „Bütyök” félmaratoni országos bajnokságon kerül sor. ja „le fog ülni”. Ezt őszintén ki kell mondani, hiszen azok a települési önkormányzatok, amelyek eddig finanszírozták a sportot, szintén a csőd közelében vannak a megyében. Nem alaptalanul vannak félelmeim nekem és a sportbizottságnak is, mert amennyiben ugyanilyen gazdasági körülmények között fognak működni az önkormányzatok, akkor komoly leépülés indul meg. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy az egy százalék benne legyen a stratégiában, mert ez garanciát jelentett volna arra, hogy ott, ahol a települési önkormányzat már az intézményeit sem tudja fenntartani — viszont a sportegyesületek komoly hagyományokkal bírnak, és értékeket hordoznak — ott a megyei önkormányzat még meg tudná segíteni őket. Sajnos a megyei közgyűlés a stratégiából ezt az egy százalékot kivette. U Mi a véleménye arról a sporttörvényről, aminek már régen meg kellett volna születnie? Jelenthet-e kiutat ez a magyar sportban így megyénkben is? — Azt mondanám, hogy most már az egyetlen kiút e sporttörvény parlamenti elfogadása. Hiszen ez biztosítaná azokat a kereteket és feltételeket, amelyek alapján tervezhető lesz az egyesületeknek a jövője. A törvény utalni fog arra is, hogy az adózásból, bevételekből, jövedelmekből miket lehet majd leírni a sport támogatására. A mostani kormányzat előrelépést tett ez ügyben, hiszen a társasági adóból már le lehet vonni bizonyos összegeket, bár én személy szerint ezt még kevésnek találom. Újabb vereség Brnó (MTI) — Akaratgyenge, katasztrofális produkcióval újabb, ezúttal 20 pontos vereséget szenvedett a magyar női kosárlabda-válogatott a bmói Európa-baj- nokságon. Ahogy a szlovákok elleni nyitó mérkőzésen, ezúttal az ukránok ellen is az első félidő második felében tartott 6 perces „pontszünetet” a magyar válogatott. A második félidőben elsősorban Balogh és Iványi javuló teljesítményének köszönhetően a 32. percre két pontra megközelítette ellenfelét a magyar csapat, a vége azonban 75:55 lett Ukrajna javára. A bérlettel autót nyerhetnek Több helyen árulják a belépőket az ifjúsági atlétikai Eb-re (^T^Keiet-Magyarorszá^Ba A diáksport az egészségesebb nemzedék záloga KM-archív, Balázs Attila felvétele