Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-27 / 124. szám
Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. MÁJUS 27., SZOMBAT Rokonunk — Magyar családfának angol ágacskája Láczay Magdolna Ugyan mit tudhatnak a kuruc Vay Ádám- ról a ködös Albionban, gondolja a Nyugat felé forduló fiatal, talán maga sem hiszi, hogy neki foglalkoznia kellene vele. Ünnepeken ugyan felhangzik a tárogató, de a messziségbe, a múltba vész az a nehéz küzdelem, ami azért mégsem volt hiábavaló. Angliában a királyságot nemcsak megőrizték, hanem szeretik is a királynőt, akinek vérében ott csörgedez egy patakocska magyar vér. Mégpedig a legjavából. Olyanoktól, akikre büszkén emlékezhet az Egyesült Királyság mindenkori uralkodója. II. Erzsébet ismeri őseit, tudja, hogy hosszüéletű nagyanyjának, Viktóriának nagyanyja, Vay Adám leszármazottja, gróf Rhédey Klaudia Zsuzsanna, szépségéről és magyar származásáról volt híres az ud- varban.Talán ezért is látogatott el 1987- ben, még a változás előtt Magyarországra. A múlt tudós ismerői közül volt, aki meglepetést készített elő számára. Eilkorn Pál Rákóczi hívének, Vay Ádámnak a leszármazottak kutatta, és a nemzetközi szabályoknak megfelelő módon a leszármazási ágakat fává alakította, hogy ezzel kedveskedjen a királynőnek. Sajnálatos módon azonban akkor nem talált kiadóra ez a nem mindennapi vállalkozás. Még a jeles vendég érkezése sem volt elég ahhoz, hogy valaki belevágjon a megjelentetés előkészítésébe. Ennek több oka is volt, de nem szakmaiak, hiszen Filkorn Pál összeállítása nemcsak történelmi unikum, hanem bizonyított tény, és erről neves genealógiai, heraldikai szakértők adtak bizonyságot. Kállay István a hazai szakemberek képzését irányító budapesti egyetemi tanszék vezetője, Püspöki Nagy Péter, aki a nemzetközi szakmai társaságokban is elfogadott szak- tekintély, valamint Käfer István irodalomtörténész. A királynő ugyan tudomást szerzett a kéziratról, de a megjelentetés már úgy tűnt, elmarad. A Vaján rendezett hagyományőrző és ápoló összejövetelek alkalmából egy ízben Varga Béla régész-muzeológus újból megemlítette, milyen szép és tartalmas kézirat fekszik fiókban. Az érdeklődés még inkább megnőtt, amikor kiderült, hogy ez a bizonyságot adó családtörténet kézzel van írva, úgy, ahogy azt a középkori szerzetesektől tanulta a felvidéki Rimaszombatban lakó Kiss E. Károly a régiségből. A lapokat körben girlandok, arany szegélyek keretezik, a kezdő betűket ugyancsak aranyba, bíbor színnel írta. Nagyjából így foglalható össze az előzmény, és a héten elkészült a könyv, ami immár nemcsak tartalmában rendhagyó, különleges. A középkori itáliai városok szépségüket a korabeli polgárok nagyvonalúságának, művészetpártoló műveltségének köszönhetik. Vaján valami hasonló történt. Olyan, ami sajátos magyar viszonyaink között ritkaság, de reméljük példamutatás is. Balogh Gyula, Vaja polgármestere, és a helyi Zöldség Gyümölcs Kft. ügyvezető tulajdonosa az az ember, aki felismerte a községnek és cégének a lehetőségét egy ilyen vállalkozás támogatásában, vállalta, hogy mecénásként az alkotók mellé áll. Furcsa kettősség jött létre. Egy könyv, amely elsősorban a tudomány, egy szűk szakmai közönség számára és az érintetteknek íródott, most új feladatot is kapott. Segít meghódítani ennek a térségnek olyan üzleti partnereket, akik vajmi keveset tudnak hazánkról, és a mi vidékünkről. A kettős feladatnak valószínű nagyszerűen meg fog felelni a szép kiállítású könyv, hiszen nemzetközileg ismert jelölései a három óceán valamennyi szárazföldjén biA könyv első szövegoldala zonyítják, hogy olyan család földjéről származik, amelynek rokona a brit birodalom feje. Hogy miről híres még ez a vidék? Nos almájáról, gyümölcskészítményeiről vagy majd még kiderül, hogy miről, de már ismerősen cseng a falu neve: Vaja. Régi mondás, eladni csak azt lehet, amit ismernek. Vajára, a mi vidékünkre pedig azzal kell felhívnunk a világ figyelmét, amit befogad. A finy- nyás előkelőség sem találhat kivetnivalót ebben, hiszen a franciák a konyakjukat híres császáruk, Napóleon nevével tették közismertté. A kollektív lelkiismeret legfeljebb azt kifogásolhatja, hogy arisztokratáinkat most „családtagként” emlegetjük. Ez azonban Vaján már rég megtörtént, hiszen az itteni hagyományőrzés országos hírűvé vált a múzeum létrejöttével, az itteni konferenciákkal. Valami helyes értékrendet el kell fogadnunk. Az emberek nem attól jók, rosszak, becsületesek, haladóak, hogy milyen származásúak, hanem, hogy mennyire alkotói, építői koruknak. Hegedűs András, aki egy más korszak minisztere volt, egy alkalommal így nyilatkozott: „Több forrásból származó Urgyűlöletem” bennem is kialakított igazságtalan, antihumánus arisztokratael- lenességet. Ma már tudom, hogy embereket nem szabad osztályhoz, réteghez, fajhoz tartozás alapján megítélni, csak individuális személyiségük teljességének figyelembevételével. Nemzetünk súlyos árat fizetett azért, hogy eltértünk ettől az elvtől.” A Vay család még Árpád népeként érkezett e földre, majd összefonódva a vidék uraival, elsősorban az Ibrányiakkal, megőrizte befolyását a megyében. Később köz- szereplésük országos jelentőségűvé vált, talán leginkább a már említett Vay Ádám révén. A család több ága ismert, a nemességhez egyik része bárói, a másik grófi rangot kapott. Volt olyan tagja, akiről tudjuk, Angliából magvakat, burgonyát hozott haza, hogy jobbágyai is megismerjék, és még a császárral szemben is megvédte ezt a vállalkozását. Épp ezért Széchenyi előfutáraként szokás emlegetni. Más tagja arról emlékezetes, hogy látjuk kastélyát, tudjuk, hogy voltak olyanok, akik néhány évtizede már olyan világban, amikor a származásuk nem kiváltság, hanem megbélyegzés volt, itthon maradtak. Mindebből mára csupán annyi kell, hogy maradjon; miként a kuruc Vay Ádám egész népét szolgálta a fejedelem oldalán, emléke most is ezt teszi. Egy erre emlékeztető ünnepi alkalommal Zsoldos Barnabásnak, a Magyar Rádió szerkesztő-riporterének képzelete segítette a kézirat közkinccsé válásának útját. O volt az, aki vállalta, utánanéz, lenne-e, aki a szerkesztés, a kézirat nyomdai előkészítése .után kiadná ezt az utóbbi évtizedekben elfeledett típusú művet. Valóban, a család- kutatás gyanúsnak számított, a főrendekkel pedig egyenesen a politikai megbízhatatlanság gyanújába lehetett esni. Csakhogy a történelemnek még a politika sem állíthatja meg tartósan a kerekét, és mára inkább az a gond, hogy alig akad a genealógiának értő — és a divaton túl látó — művelője. Aztán Zsoldos Barnabás, mint az In Forma Lap- és Könyvkiadó tulajdonosait, szinte azonnal megnyert bennünket. Két gyönyörű feladat, egy történeti segédtudomány segítése, és egy már majd’ elfelejtett nyomdai igényű könyv könyvészeti elkészítése. Az utóbbiban külön is elismerés illeti a Start Rehabilitációs Vállalat Nyírségi Nyomda vezetőit, akik a kezdetektől pártolták az ügyet. Nyíregyháza adott már egy pár neves nyomdászt, de a fiatalabb nemzedéknek inkább a technikával kellett lépést tartania. Nincs ez másként most sem, csakhogy ez alkalommal a gépek automatizmusa kevésnek bizonyult. Szinte mindent kézzel kellett átállítani a méretek miatt. Más a színek kialakítása. Az arany nem pótolható sárgával és az ezüst szürkével, itt a címer színeinek olyannak kellett lennie, ahogy azt a századok során hivatalosként elfogadták. Mindezt kézi festés után. Nem volt mód átírni a szavakat, mert ilyen betűtípus nincs a nyomdai készletben. Ezt csak a grafikus tehette, akit egy országhatár választ el a gyors segítségtől. A nyomdászoknak egyébként nem volt minden munkafolyamathoz felszerelése, ezért el kellett menniük a híres Kner Nyomdába, annak is a különleges feladatokat ellátó részlegébe. Itt már akadt olyan ember, aki hallott erről a könyvről, és most ők is szívesen közreműködtek, mert a nyomdászoknak is kihívást jelentett ez. Mestermunka lett abban az értelemben, ahogy a vizsgára remekelni kellett az egykori több mint négyszáz évvel ezelőtt az Alföldi Nyomda ősét alapító debrecenieknek is, akik egy részfeladat megoldásában szintén bekapcsolódtak. Végül a mintapéldányokat öss^e lehetett kötni. Számozva lesznek a kötetek, mindössze háromszázra adott hozzájárulást az időközben elhunyt Filkorn Pál özvegye. Igen sok pénzbe került ez a könyv. A mecénás vállalta, hogy a tudomány műhelyeibe eljuttat egy-egy példányt, kapnak belőle az érintettek, mindenek előtt az uralkodónő, de megismerheti az érdeklődő közönség is. A szokásossá váló Kelet-Nyugat Expón, amelyet ez évben is megrendeznek Nyíregyházán egy példánya megtekintésre ki lesz állítva. JEGYZET Nemzetiségi sors Máriás József / úiiius 12-13-án nagy érdeklődés övezte az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Ja- kahffy-napok rendezvénysorozatát. Az RMDSZ Szatmár megyei választmánya és a Kölcsey Kör által patronált összejövetel a nemzetiségi sorskérdéseket, az éppen időszerű, jelenünket és jövőnket foglalkoztató gondokat boncolgatja, keresve a választ, a lehetséges cselekvési lehetőséget. Miért Jakabffy-napok? Ki a névadója:f Jakabffy Elemért „nemze- tiségpolitikus, közíró, helytörténész"- ként tartja számon a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Lugoson született, 1910-18 között tagja a magyar parlamentnek, az impériumváltást követően az Erdélyben megszervezett Országos Magyar Párt bánsági tagozatának elnöke, egy ciklusban Háromszék, kettőben pedig Szatmár megye képviselője a román parlamentben. A bécsi döntés után Dél-Erdély- ben marad, az ott megalakult Romániai Magyar Népközösség elnöki tanácsának tagja. Jakabffy Elemér a kisebbségi kérdés nemzetközileg is elismert jogász szakembere, aki a Népszövetségben is több ízben szót emelt annak igazságos és méltányos megoldásáért. Szatmárnémetiben hunyt el 1963. május 19-én, nyolcvankét éves korában. A mostani tanácskozás fő témája az utódállamok kisebbségbe jutott magyarságát leginkább foglalkoztató autonómiakérdés volt, a hármas tagozódás — egyéni, kulturális és területi — lehetséges megvalósítási útjainak keresése, a kisebbségek érdekvédelmi és politikai szervezetei e legfőbb programpontjának megvalósíthatósága Kelet-Közép-Európa országaiban. Tíz előadás taglalta, elemezte a kérdést, több megvilágításban. Hisz nyilván másképp szólott róla a budapesti vagy debreceni egyetemi tanár, másképp az RMDSZ vezető tisztségviselő, megint másképp a Vajdaság, a Felvidék és Kárpátalja magyarságának képviselője, másképp Pozsgay Imre és Jeszenszky Géza, akiket rendkívüli szimpátiával üdvözölt, fogadott a Római Katolikus Püspökség zsúfolásig megtelt előadóterme. A jelen levő hallgatóban megfogalmazódhatott a megoldás, az előrehaladás hármas függvényrendszer találkozása, akarategysége esetén lehetséges: — a kisebbség akarata révén, ami nyilvánvalóan adott, stratégiai célként áll előttünk, — a többségi ország politikai akarata révén, amely, jelenleg — Románia, Szerbia, Szlovákia esetében — nagyon távoli lehetőségként jöhet számba, különösképpen a kollektív jogok, a területi autonómia igénye elismerését illetően, — az európai támogatottság révén, ami szándékként megfogalmazódott ugyan, de az autonómia fogalmi tartalmának egységes meghatározásával, annak a kisebbségre vonatkozó érvényesítésével kapcsolatos mindmáig nincs egyetértés, nemzetközileg is elfogadott jogi norma, ami az érintett országoknak lehetőséget nyújt az egymással homlokegyenest ellentétes értelmezésre. Szándékainkban, elhatározásunkban, célkitűzéseinkben erősítették a fentebb említett másik három utódállamban élő sorstársaink képviselőinek szavai. Közös bennünk az akarat a nemzetiségünk megőrzésére, hagyományaink ápolására, iskoláink és intézményrendszerünk védelmére, hogy szülőföldünkön maradva teremtsünk magunknak biztos jövőt. Gondjaink is közösek, azonosak: a mind kevesebb gyermek, az anyanyelvi oktatás önként történő elhagyása, a kivándorlás, a vegyesházasságok révén mind jobban felerősödő asszimiláció — mely együtt, s külön-kiilön is tizedeli sorainkat. A nevezetes családfa. Eredeti mérete: három méter Elek Emil reprodukciói és l^skobí V^vj Áí>ám ősfitbl
