Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-27 / 124. szám
1995. május 27., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Keiet-Magyarország 5 Clinton várja Hornt Budapesten nősül az amerikai külügyminiszter-helyettes Városházi ráhangoló Rend Nyíregyháza (KM - B. J.) — Sok sétálónak csípi a szemét Nyíregyháza kellős közepén, hogy noha a Kossuth teret, a Zrínyi, a Bethlen Gábor és a Rákóczi utca egy részét sétáló-, pihenőterületté tették, sok autós fittyet hány rá, s úgy közlekedik autójával, mintha direkt neki rakták volna le a díszburkolatot. Ha hétfőn határozattá emeli a belváros forgalmi rendjének megváltoztatásáról szóló előterjesztést Nyíregyháza közgyűlése, akkor 10 ezer forintra is megbüntethetik, aki jogtalanul hajt be, vagy van ugyan behajtási engedélye, de megáll az úton. Jegytelenül Volt egy olyan rendelete a nyíregyházi képviselő-testületnek, amely szerint ha valaki az önkormányzattól bérelt műhelyt, vagy boltot meg akarta venni, a vételár 30 százalékáig fizethetett kárpótlási jeggyel is, ha azt ő kapta. Hétfőn a tervek szerint módosítják ezt a rendelkezést, részint mert az utóbbi időben úgy tűnt, mintha elfogyott volna a saját jogon szerzett kárpótlási jegy, részint pedig azért, mert az üzlethelyiségek eladása tulajdonképpen gazdasági kérdés. Ebből jelentős bevételt kell a városnak elérni, s nem feltétlenül szociális elveket szem előtt tartva kell az értékesítés feltételeit kidolgozni. HIRDETÉS Budapest (MTI) — Bili Clinton amerikai elnök nagy érdeklődéssel tekint Horn Gyula miniszterelnök június eleji washingtoni látogatása elé — jelentette ki Richard Holbrooke amerikai külügyminiszter-helyettes pénteken délután a magyar kormányfőnek, zárt ajtók mögötti tanácskozásuk kezdetén, még a sajtó jelenlétében. Horn Gyula is kifejtette, hogy rendkívül sokat Budapest (MTI) — Tovább kell folytatni az államháztartási kiadások lefaragását. A kormány szeptembertől olyan intézkedéseket kíván életbe léptetni, amelyek már az államháztartási reform első lépéseinek tekinthetők. Ezek egy része érinti majd a nyugdíjrendszert. Mindezt Bokros Lajos pénzügyminiszter hangoztatta az országos menedzserszemináriumon, amelyet pénteken a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézete rendezett BudapesBudapest (MTI) — Az, hogy az Észak-atlanti Közgyűlés, a NATO-országok interparlamentáris fóruma először tartja ülésszakát volt szocialista országban, biztatás a nyugati in- tegrácós szervezetekhez csatlakozni kívánó térségbeli nemzetek számára -—közölte pénteken délelőtt Budapesten vár amerikai útjától, majd gratulált Holbrooknak abból az alkalomból, hogy ezen a hét végén Budapesten köt házasságot. (Az amerikai politikus jövendő felesége magyar.) Richard Holbrooke a találkozó után a sajtónak elmondta, hogy a megbeszélésen szó volt a magyar gazdasági helyzetről, s már korábban értesült arról, hogy máris komoly előrehaladás figyelhető meg a ten több száz felsővezető részére. Bokros Lajos hangsúlyozta: a kormány kiszámítható gazdasági környezetet kíván teremteni a vállalkozások számára. Ennek részeként a csúszó leértékelés tapasztalata alapján a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium már most dolgozik azon, milyen szintre állítsa be a csúszó leértékelés jövő évi mértékét, hogy az a vállalkozások számára megfelelően kalkulálhatóvá tegye a költségeket. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke. A rendezvény kapcsolódik az Észak-atlanti Közgyűlés hét végi háromnapos ülésszakához, amelyen körülbelül 250 képviselő vesz részt NATO-országokból, s az úgynevezett társult delegátusi tagsággal rendelkező közép- és kelet-európai országokból. gazdasági stabilizálás terén. A felek ezenkívül megvitatták a magyar-szlovák és a magyarromán alapszerződéssel kapcsolatos kérdéseket. Holbrooke hangsúlyozta: az USA rendkívül nagyra becsüli és támogatja Magyarország erőfeszítéseit a magyar-román alapszerződés érdekében, és azért, hogy a két ország minél előbb ratifikálja a magyarszlovák alapszerződést. Incidens Washington (MTI) — Újabb incidens történt a Fehér Háznál: egy fegyvertelen férfi mászott át a vaskerítésen a turisták számára szolgáló keleti kapu közelében. Az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat emberei azonnal őrizetbe vették. Az eset péntek délelőtt, fényes nappal zajlott le. Hangsúly Nyíregyháza (KM) — A Hangsúly hangos irodalmi és művészeti folyóirat most vasárnap is jelentkezik a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának műsorában. Az irodalmi összeállítás felidézi a nagykál- lói Ratkó József országos vers- és prózamondó verseny legizgalmasabb pillanatait, miközben neyes íróvendégeket is beszélgetésre invitál. A mese természetéről Lázár Ervin és Berecz András beszélget. Szöl- lősi Zoltán új versei mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kötődéseiről is vall. Az 50 perces összeállítás zenéjét ez alkalommal a Csürdöngölő együttes szolgáltatja. Csúszó leértékelés Biztató ülésszak MERKANTIL BANK Rt. 1051 Budapest V. József Attila u. 24. 1365 Pf. 676. Telefon: 266-3249 Kereskedelmi Bank Rt. Nyíregyháza, Országzászló tér 2. Tel: (42) 313*455 Húzóerő Mobil Pénztárjegy • Magas kamatával már rövid távon észrevehetően erősít • Bármikor felhasználhatja • Rugalmas és biztonságos A Merkantil Bank a Mobil Pénztárjegy egyéves születésnapja alkalmából megajándékozza ügyfeleit! Akik 1995. május 15. és június 14. között vásárolnak Mobil Pénztárjegyet azoknak a Merkantil Bank az első 90 napra 28% alapkamatot fizet. Azok a korábbi partnereink, akiknek befektetése az akció ideje alatt lép új sávba, a következő periódusban szintén a 28%-os alapkamatot kapják. Húzzon bele! Mindenkinek jól jön egy kis erősítés. MERKANTIL BANK RT. A M BANKCSOPORT TAGJA Adósságátütemezés Róma (MTI) — Olaszország és Oroszország megállapodott Moszkva még tavalyról esedékes 1,3 milliárd dolláros adósságának átütemezéséről. Ezt egy olasz illetékes jelentette ki. Mario Vittorio Zam- boni közölte: az egyezmény parafálása megnyitotta az utat Oroszország számára ahhoz, hogy a jövő héten találkozzon a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klub képviselőivel és előadhassa adósságátütemezési kérését. Földre teperte Nyíregyháza (KM) — Május 24-én hajnali három órakor a rendőr járőr Nyíregyházán, a Shell-kútnál igazoltatta egy autóbusz 12 utasát, akiknél összesen 962 karton zárjegy nélküli cigarettát talált. Ügyükben a továbbiakban a vámhivatal intézkedik. A Mátészalkai Rendőrkapitányság eljárást indított egy férfi ellen, aki azzal gyanúsítható, hogy május 24-én éjfél körül Mátészalkán, az Újtelepen földre tepert egy 18 éves lányt, akit meg akart erőszakolni. Május 25-én 15 óra körül Kisvárda határában egy ukrán állampolgár autóvezetés közben elaludt, s fékezés nélkül nekiütközött az előtte haladó munkagépnek. Az ukrán férfi súlyos, utasa könnyű sérülést szenvedett. Fortunával Párizsba EE I Kedves Olvasónk! Ha hatnapi szelvényt (hétfőszombat) kivágva együtt május 31-ig beküld, akkor részt vesz heti ajándéksorsolásunkon. (Ezen könyvjutalmat, KM-előfizetést és más ajándéktárgyakat nyerhet.) Égyben jogot nyer a havi sorsoláson történő részvételre, amelyen a fődíj párizsi, illetve franciaországi társasutazás. Játékunk három hónapos. A tizenegyedik hét megfejtései: 59:C 60:B, 61 :C, 62:A, 63:B, 64:B. Cím: Kelet-Magyarország Szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. X-eljen — nyerhet! Mi a Quai d’Orsay? CO A francia külügyminisztérium .,népszerű” neve □a Régi francia tánc CH Párizs folyami kikötője A megfejtő neve: Címe: Mai kérdésünkkel véget ért 12 hetes játékunk, a megfejtéseket szerdáig várjuk. Az utolsó forduló előtt 46 olvasónk van versenyben a fődíjért, a harmadik franciaországi társasutazásért. Tegnap kisorsoltuk all. hét nyereményeit. 187 megfejtőnk küldte be az 5964. számú szelvényeket. 121 volt hibátlan. Kelet- Magyarország előfizetést nyert Répási Zoltán (Nyíregyháza, Garibaldi u.). Művészeti albumot nyert Tompa Sándor (Napkor, Sényői u.) és Hada Istvánná (Nyír- lugos, Nagy u.) Élelmiszerédesség ajándékcsomagot nyert Hullár Gyuláné (Ti- szabercel, Szabadság u.) Gratulálunk! Személyi hírek Nyíregyháza (KM) — A Szatmár Tüzép Rt. közgyűlése tegnap tartott ülésén Csepregi Mátét választotta a részvénytársaság vezér- igazgatójává. A korábbi vezérigazgató, dr. Hagymási József nyugállományba vonul. Mádi Zoltánt, a CIB Bank Rt. nyíregyházi igazgatóját választotta a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete titkárának a csütörtöki közgyűlésen. Az elnöki megbízatást Farkas Ferenc, nyugdíjas MNB megyei igazgató kapta. Túl a 3 milliárdon Az Agroker Rt. tavalyi forgalma Nyíregyháza (KM) — Kiemelkedő tavalyi évről számolhatott be a megye legnagyobb mezőgazdasági termelőeszköz forgalmazója, az Agroker Rt. Nyíregyháza vezetése a részvény- társaság tegnap megtartott közgyűlésén. Mint Kovács Károly az rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, a teljes egészében a cég dolgozóinak magántulajdonába került nyíregyházi Agroker RL 1994-ben közel 3,3 milliárdos forgalmat bonyolított le. Ebből a mérleg szerinti eredmény meghaladta a 116 millió forintot. Ezzel lehetővé vált, hogy a cég megvásárlására fölvett hitel 50 százalékát már vissza is tudták Fizetni. Országosan is kiemelkedő volt a tavalyi 1,3 milliárdos gépforgalmuk. Váiyosyői vbifosfü Megemlékezést... ...tartanak a Hősök és Mártírok Emléknapja alkalmából Újfehértón május 28-án 16 órától a Fő téren. (KM) A szervezeti... ...és működési szabályzat megvitatása szerepelt a ti- szalöki önkormányzat legutóbbi testületi ülésén. Megvitatták a város működtetésének négyéves munkaprogramját, a feladatok ütemezését. (KM) Ismét működik... ...Záhony főterén a díszkút, Kampf József alkotása. Két év kényszerpihenő után állították helyre. (KM) Kutyaszépség-... ...versennyel kezdődik május 28-án, délután kettőkor Máriapócson a gyermeknap. 15 órától tréfás vetélkedőre kerül sor, majd 16.30-kor mutatja be a Bessenyei Színkör a Kvantum Fantum csapdája című gyermekdarabot. (KM) Gyermeknapon... ...egész napos rendezvénynyel várják az érdeklődőket a nyíregyházi repülőtéren. Lesz kötelék és műrepülés, léggömbvadászat, lovas- és íjászbemutató valamint verseny, rendőrségi bemutató. (KM) A dal, ami... ...tetszik nekünk címmel ovis-show is lesz többek között azon a május 28-i mátészalkai gyermeknapi programon, melynek sztárvendége Szandi. (KM)