Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-20 / 118. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete

isaaiaaiaMaiisgisaiigaiiiigaai^^

TÁRLAT

Madarassy képei

Sóstói táj

M

ég csak dereng a hajnal a sóstói erdő fái közt, a felkelő nap próbálja erejét, de az élet lüktetése, a naponkénti újjászületés szinte tapintható Madarassy György festőművész képein. A sóstói erdő a kedvence lett az 1988-ban Nagybányáról áttelepült művésznek. O még azon kevesek egyike, aki a jövőre százéves jubileumát köszöntő nagybányai festőiskola harmadik generációját, Mikola Andrást, Ziffer Sándort, Nagy Oszkárt látta alkotni és néhányukkal baráti kapcsolatot is ápol.

A szatmári református egyházmegyék találkozóján Csengerben május elején nyitották meg gyűjteményes tárlatát. A bibliai ihletésű képek mellett a portrék és a tájképek adták meg azt az alaphangulatot, amelyből kiderül, miként gondolkodik és érez a festőművész.

Madarassy Györgynek Nyíregyházán és Debrecenben kétszer, Kecskeméten, Sümegen volt már önálló kiállítása, kollektív tárlatokon gyakran szerepelt. Képeit a fővárosban a Csók és a Csontváry Galériában tekinthetik meg leggyakrabban az érdeklődők.

Három bohóc

Golgota I

Eloi, Eloi Elek Emil reprodukciói

Gyula várral vagy vár nélkül

Az idén eldől mi lesz a sorsa és a jövője a nyári játékoknak

A gyulai vár külső képe MTI-felvétel

i^Mg^ggígígl^ígjíUgSgÍSSgiglÍgSISS!^SMSÍSISS!ISSIISSS!8ISSSISI^S8^^^^S^^

Erdösi Katalin

A gyulaiak vágyálma: legyen Gyula város az Alföld Szentendréje! Miért e kívánság, amikor históriájától, földrajzi adottságaitól kezdve mindenben különböznek? A rokonság oka a sok kulturális intézmény és esemény, valamint a nagy idegenforgalom lehet. Csakhogy Gyula múzeumainak fényét leárnyékolja gyógyvizének híre. Pedig tizenegy múzeum várja a látogatókat. Erkel Ferenc szülőháza, a Dürer Terem, a Kohán Képtár, a Mária Kegy hely Múzeum, a Tanyamúzeum, a Százéves Cukrászda, a Lajos Ferenc grafikai gyűjtemény, és sorolhatnánk a minden napra szóló élménnyel kecsegtető neves helyeket.

S akkor még nem is szólottunk a várról s a Gyulai Nyár eseményeiről. A harminc- kettedik évadját köszöntő eseménysorozat előtt sokan megkérdezték: vajon lesz-e ebben az esztendőben Gyulai Nyár? Vajon folytatódnak-e a várjátékok, s mindaz, amiért oly sokan keltek útra nyaranta, hogy fölkeressék az alföldi várost? A kérdést Gedeon Józsefnek, Gyula város polgármesteri hivatal kulturális osztályvezetőjének tettük fel.

— Elkészült a programfüzet s a várszínház műsorrendje. Bizonyára nem is csalódnak a hozzánk érkezők. Június 24-én a Tószínpad megnyitóján a Honvéd Együttes lép fel a Nagyapáink tánca és a Széki Rómeó és Júlia című műsorával. Azután szinte minden műfaj kedvelője talál magának színvonalas előadást. Bozsik Yvette és társulata a Báthory Erzsébet-történetet mutatja be. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének Pitti Katalin és Oszvald Marika, a Szent Johanna főszereplője pedig Ku- * bik Anna, jön a Holló Színház, lesz jazz- fesztivál, Sass Sylvia áriákat ad elő. Jön a Komédium Színház, Hubay Miklós Színház a cethal hátán című művét Iglódi István rendezi, a gyerekeknek bábelőadások lesznek, s a békéscsabai Jókai Színház valamint a Gyulai Várszínház közös produkciója Csukás István Kuriburi mesejátéka.

□ Úgy tetszik, a Gyulai Várszínház hosszú esztendők hagyományait szakítja meg, amikor a történelmi sorsfordulókat felmutató drámák, irodalmi alkotások helyett úgymond hozott anyagból dolgozik. Az előzetes műsorrend meglehetősen eklektikus. Ugyanakkor a vár — éppen a restaurálás miatt — zárva. Vajon mi a sorsa a várszínpadnak?

— Számunkra nem volt kétséges, hogy megrendezzük a nyári színházi előadásokat, az anyagi erőforrások adottak. Csupán a rendező elv hiányzott. Pillanatnyilag valóban a vár restaurálása miatt vannak gondjaink. Ugyanis a műemlékvédelem tervei veszélyeztetik a várszínpad létét.

□ Gyula közművelődési, művészeti műhelye nem csupán a nyári eseményekre épül. Vajon az elmúlt esztendőkben átren- deződött-e a város kulturális élete?

— A háromnemzetiségű város lakossága mintegy harmincötezer. S bár az Alföldön

vagyunk, a kulturális élet polgári hagyományokra épül. A polgárok, tisztviselők lakta városban most is, és mindig, sok volt a diák, az értelmiségi. Az elmúlt esztendőkben számtalan kör, társaság, egyesület jött létre, művészetkedvelők, azonos gondolkodásúak alapították azzal az igénnyel, hogy közös szellemi műhelyek köré csoportosuljanak. A Dürer Társaságtól az Arany János Közművelődési Egyesületig, az Erkel Ferenc Társaságig — mint a nevek is jelzik — minden területet képviselnek. A művelődési központ színházterme ma már befogadó színházként működik folyamatosan, a hazai színházak mellett is vendégszerepei Temesvár, Kolozsvár, Szatmárnémeti társulata. Szólhatnék a könyvtár egyedülálló román-német nyelvű gyűjteményéről, a zenei, népművészeti eseményekről. Valóban szeretnénk, ha Gyula az Alföld Szentendréje lenne, hogy jusson el múzeumainak, művészeti életének híre ország-világszerte.

GYŐRFFY LÁSZLÓ:

Szökőnap

Négy esztendő alatt — naptári számításunk pontatlansága miatt — majd huszonnégy órával kevesebbet élünk, mint amennyit a földforgás közben kialakult csillagászati év szerint élnünk kellene. A csillagév: 365 nap 6 óra 9 perc és 11 másodperc. így lesz a négyszer hat órából négyévenként egy szökőnap. Február 29-én. Vajon ez a szökőnap olyan, mintha nem is lenne?

Négyévenként beiktatjuk a hétköznapi életrendünket jelző dátumok közé ezt a huszonnégy órát, és utolérjük a csillagéveket.

Négyévenként egy nap lehetőség — legalábbis naptárunk szerint —, hogy utólag továbbélhessünk egyet s mást. Tetszés szerint, amit éppen emlékezetünk kiválaszt vagy amit érzelmi robbanásaink túlságosan az emlékezetünkbe véstek. Most magam is ezt teszem. Talán, hogy helyrebillenjen az egyensúly naptári éveim és a csillagévek között. Vagy köztem és a naprendszer között?

Hirtelen fékezett, alig pár lépéssel előttem egy francia rendszámú, ezüstszürke Buick. Csak egy női kezet láttam, ahogy megkocogtatja az ablaküveget, és kicsit kapkodva kinyitja a kocsi ajtaját.

— Szervusz, ülj gyorsan be, itt nem lehet állni.

Bebújtam. A kocsi máris indult. Most mondhatnám, hogy meglepődtem és köszöntem, vagy csevegni kezdtünk, mintha csak megbeszélt találkozóra érkeztem volna, esetleg össze-vissza kérdezősködtem, a lány pedig — vagyis már asszony — lyukacsos bőrkesztyűben markolászta a kormányt, kurtán válaszolt, vagy ő kérdezősködött, csacsogott, csivitelt, trillázott, kicsit éneklő hangsúllyal, mely a több mint tizenöt éves külföldi tartózkodás eredménye lehetett. De egyik leírásom sem közelítené meg azt a pillanatot. Kérdezett ő is, én is, miközben szűk mellékutcákon a Béke Szálló irányába vezette a dögnagy kocsit, és időnként egy „merde alors”-ot motyogott maga elé, ha valaki váratlanul lelépett az úttestre. Lehetőleg féktávolságon belül. Ilyenkor pár pillanatig hallgattunk, aztán teljesen ostoba és közhelyszerű kérdésekkel faggattuk egymást: mikor jöttél, mióta vagy itthon, hol laksz, mit dolgozol, megnősültél, hány éves a férjed, eleget keresel?

A Szondi utcában, valamivel a sarki patikán túl, megálltunk. Kávét ittunk a szálloda presszórészében. Ő cukor nélkül, én kevés cukorral, pontosan úgy, mint tizenöt évvel ezelőtt. Rágyújtott. Tizenöt évvel ezelőtt nem dohányzott. Most úgy szívta a cigarettát, mintha sóhajtozna. Szeme körül két acélkék festékmonokli terpeszkedett, pofacsontján, mint a játékboltok hajasbabáin, piros foltok. Természetesen az is gondosan szétkent festékből. Egy pillanatra elnézést kért, és felment a szobájába. Meghízott. Vastagabb lett és szélesebb. A combja, a háta. A szája duzzadtabb, a szeme nagyobb. Igaz, emlékezetem festék nélkül ő- rizte a szemét. Akkor huszonnégy éves volt, két évvel később pedig egy francia autóügynökhöz ment feleségűi. A több mint tizenöt évvel korábbi testét nemcsak emlékezetem, de fénykép is őrzi valamelyik fiók alján: a Dunakanyar egyik víkendházának teraszán készült a felvétel. A korlátnál áll, fürdőruhában, kicsi a melle, keskeny a válla és a felsőtestéhez képest széles a csípője, vastag a combja. De azóta az arányok eltolódtak: melle felduzzadt, karja, válla erősebb lett, combja vésztjóslóan puha és széles. Az emlékezetemben csak a combja, a szája és a szeme maradt meg.

Visszajött, erős kölniillat lebegett körülötte, másik ruhát vett fel. A kölni illata éppoly ismeretlen volt számomra, mint a sok festék az arcán. Konyakot rendelt. Közös ismerősök felől faggatott. A közös ismerősökkel csak néhányszor találkoztam az eltelt idő alatt, azért amit tudtam róluk, elmondtam. Megint konyakot rendelt. Aztán átmentünk az étterembe, ebédeltünk. Vagy másfél liter domoszlói rizling és egyre hülyébb kérdezősködés. Észre sem vettem, hogy menetrendszerűen rostálja közös emlékeinket. Húsevő-virág — csak valami ilyesmire gondoltam. Az újratalálkozás csak attól függ, hogy maradunk meg egymás emlékezetében.

— Emlékszel? — kérdi. — Éjszaka, amikor a többiek aludtak, kimentem hozzád a Balaton-partra. Te ott hol aludtál éjszaka?

— Sehol, azaz, vágtam egy gödröt a meleg homokban. Nyáron éjszakára mindig meleg marad a homok. Bekuporodtam a lyukba, ott aludtam. Amikor kijöttél hozzám, hoztál egy pokrócot magaddal.

— Igaz. így igaz. Kicsit aludtam akkor éjszaka. Dühös voltam, mert nem engedtek azok a boldogtalanok téged ott aludni. Úgy gondolom, sírtam is.

— Nem azok a boldogtalanok nem engedtek, hanem a boldogtalanok háziasszonya.

— Te gunyoros vagy.

— Elfelejtettél magyarul. Nem veszed észre, hogy fogalmazói?

— Oh, merde! Ilyen sok év után csodálatos?

— Tulajdonképpen érthető. Szóval, kijöttél a vízpartra, valami vacsorát is hoztál.

|13