Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-15 / 113. szám

Ballagva... Hét osztály búcsúzott az idén a kisvárdai Bessenyei­ben és öt a Szent László­ban. 2. oldal Kábítószer A drogok rabságába kerülés leginkább az ifjabb korosztályt, a gimnazistá­kat fenyegeti. 7. oldal Napszámosok Tarpán a racionalizálás réme fenyeget, lassan már a szakkörök is megszűn­nek. 5. oldal Vatikánváros (MTI) — II. János Pál pápa vasárnap elítélte egy pap és egy apá­ca Észak-Boszniában tör­tént megölését, és a volt Ju­goszlávia területén dúló harcok beszüntetését sür­gette — jelentette a Reuter. Mint a brit hírügynökség emlékeztetett rá, szomba­ton a boszniai szerbek ke­zén lévő Banja Luka vá­rosában a napokban felrob­bantott Szent Teréz nevű katolikus templom romjai között megtalálták egy pap és egy apáca szénné égett holttestét. A katolikus egyházfő vasárnap a római Szent Pé­ter téren összegyűlt zarán­dokok előtt a többi között feltette a kérdést: — Ki hallgathat, ki maradhat tétlen ilyen bar­barizmus láttán; ki tűrhet el ilyen fokú vadságot, bár­melyik oldalról nyilvánul is meg az? Mindazokkal együtt, akik szenvednek, akik rettegésben élnek, ki akarom jelenteni; Elég a gyűlöletből! Elég a véron­tásból! Elég a háborúból! — hangoztatta II. János Pál pápa. AP-felvétel ...tilalmat rendeltek el va­sárnap az indiai Srinagar- ban, hogy elejét vegyék egy muszlim mecset lerombo­lását követő tiltakozásnak. Keleti György... ...honvédelmi miniszter William J. Perry amerikai védelmi miniszter meghí­vására, vasárnap Washing­tonba utazott. (MTI) Több ezren... ...vettek részt a Nagycsalá­dosok Országos Egyesülete által meghirdetett vasárnapi demonstráción, amelyen a családokat sújtó kormány­zati intézkedések ellen tün­tettek. (MTI) A hét végén... ...újabb 211 pakraci szerb polgári személy érkezett Eszak-Bosznia szerb ellen­őrzés alatt lévő térségébe, s ezzel már 12 ezer fölé emelkedett a Nyugat-Szla- vóniából elmenekült szer- bek száma. (MTI) Olaszországban... ...szombat este óta súlyos fennakadások keletkeztek a vasúti forgalomban a moz­donyvezetők 44 órás sztrájkja miatt. (Reuter) A lottó... ...19. heti nyerőszámai a következők. Ötöslottó: 16, 45,51,52,90. Jokerszám: 8 8 6151. Hatoslottó: 7,25, 29,38,39,44. Pótszám: 30. Légi járat Budapest (MTI) —A SAS skandináv légitársaság má­jusban nonstop járatot indí­tott Stockholm és Budapest között. Emellett továbbra is naponta közlekedik a tár­saság Koppenhága és Bu­dapest közötti járata. László József, a SAS ma­gyarországi igazgatója el­mondta, hogy a légitársaság jövedelmezősége a múlt esztendőben nagymérték­ben javult, s így lehetővé vált a géppark felújítása és új járatok beindítása is. A cég adózás előtti nyeresége 1994-ben 2,1 millió dollárt tett ki. Igaz, fájdalmas in­tézkedéseket kellett végre­hajtani a költségek csök­kentése, a hatékonyság ja­vítása érdekében. Négy év alatt 5 ezer alkalmazottat bocsátottak el, és jelenleg már csak 20 ezren dolgoz­nak a légitársaságnál. Pénz­ügyi szempontból azonban a SAS Európa egyik leg­erősebb légitársasággá vált. Összbevétele tavaly 5 mil­liárd dollárt tett ki, majd­nem 19 millió utast szállí­tott, és ezzel Európában a harmadik helyen áll. A cég mindenekelőtt az üzletem­berek légitársasága kíván lenni. Több mint egymil- liárd dollárt költenek a légi­flotta felújítására, 35 Boe­ing 737-600-as repülőgépet állítanak üzembe. Negyedszázaddal az árvíz után 1970 figyelmeztet: fontos a védekezés a károkat okozó áradásokkal szemben Szondi Erika Fehérgyarmat (KM) — A csepergő eső is mintha a könnyeket akarta volna fel­idézni szombat délelőtt Fehér- gyarmaton, amikor a 25 évvel ezelőtti árvízi katasztrófára emlékeztek az emberek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által szervezett emlékülésen dr. Nemes István, Fehérgyarmat polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Kovács Kálmán, a Köz­lekedési-, Hírközlési és Vízü­gyi minisztérium politikai ál­lamtitkára hívta fel a figyelmet a terület árvízvédelmi szem­pontból fokozott veszélyes­ségére. Széchenyi és Vásárhe­lyi munkásságára emlékezve kiemelte, nagy elődeink fel­mérték a veszélyt, nehéz küz­delmek árán tenni is tudtak a katasztrófák elkerülése érde­kében, s a ma politikusainak is az a feladatuk, hogy mindent megtegyenek az emberek biz­tonsága érdekében. — Az 1970 májusában levo­nult, minden eddigit megha­ladó árvíz örök mementóként. Tiszadob (KM - K. D.) — Célunk, hogy megalkossunk egy — zászlóbontást is jelentő — legitim programot a Tisza- vidék fejlesztésére, ami mögé felsorakoznak az érintett ön- kormányzatok, s ami kapcso­lódási pontot jelenthet a mi­nisztériumoknak — nyilatkoz­ta lapunknak Szabó Péter, Ti­szadob polgármestere, a Tisza Menti Önkormányzatok Szö­vetsége alelnöke. Ennek tu­datában dolgozták ki és fogad­ták el a gazdasági feladattervet szombaton, s beszélték meg a turizmus fejlesztési lehetősé­geit vasárnap. A feladatterv tartalmazza: történelmi mérföldkőként ma­rad nem csak a Felső-Tisza- vidék, ám az egész ország életében is. Figyelmeztet min­ket, milyen fontos a védekezés a rettenetes károkat okozó áradásokkal szemben — hang­súlyozta Fazekes László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. az érintett önkormányzatok a folyó 600 kilométer hosszú­ságban elterülő térségét egy­séges fejlesztési területként kezelik, s együttműködnek a beruházások megvalósításá­ban. Első közös lépésként gondot fordítanak a táj reha­bilitációjára, környezetének fokozottabb védelmére. Kez­deményezik a vízügyi igazga­tóságoknál a vízvisszatartás fokozását, a holtágak és más víztárolásra alkalmas területek feltöltését. Ugyancsak lépése­ket tesznek a mezőgazdasági termelés átalakítására, tekin­tettel a talaj adottságaira. Java­solják a biotermesztés meg­Dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke az árvíz utáni újjáépítésről, az emberek összefogásáról beszélt. — A megye 48 településén tizenkétezer lakást pusztított el 1970 májusában az ár, csa­ládok ezrei, emberek tízezrei váltak hajléktalanná, ám az or­szág képes volt összefogni és honosítását, illetve az őshonos állatfajták újbóli tartását. Fokozni szeretnék a vízi és a vízparti turizmust, emellett fejleszteni kívánják a feldol­gozóipart. az exportképes ter­mékek előállítását. Az év vé­géig részletes rövid és hosszú távra szóló fejlesztési progra­mot dolgoznak ki az érintett önkormányzatok, bízva abban, hogy az idén elfogadják az új területfejlesztési és területren­dezési törvényt, s az ezáltal biztosított lehetőségekkel már 1996-tól élni tudnak, pályázat útján megszerezve az anya­giakat az elképzelt befek­tetésekhez. Szűcs Róbert felvétele néhány hónap alatt segíteni a rászorultakon. Vasárnap délben megszó­laltak a harangok a Tisza- Szamos és a Szamos-Kraszna közben figyelmeztetve az em­bereket, tegyenek meg min­dent, hogy soha többé ne is­métlődhessen meg az óriási katasztrófa. Nyíregyháza (KM) — Elő­zetes letartóztatásban várja sorsának további alakulását Szabó György, a Vajafruct Kft. társtulajdonosa. Inter­pol körözés nyomán a napokban került rendőrkéz­re, Németországból szállí­tották haza Magyarország­ra, megyénk székhelyén őrizetbe, majd előzetes le­tartóztatásba került. Infor­mációink szerint közel két éve keresi Szabót a rendőr­ség. (Tudósításunk a 9. olda­lon.) Elkészült a tiszai feladatterv Hétfőtől vizsgalázban a vén diákok Nyíregyháza, Nagykálló, Nyírbátor (KM) — Ballagás volt szombaton, hétfőn pedig már kezdődik az érettségi. A gimnáziumokban, szakközép- iskolákban ennek régi hagyo­mányai vannak. Ám a Start Vállalat Szakmunkásképző In­Ballag már a vén diák a nyírbátori Báthory István Gimnáziumban... tézetében az idén ballagtak selői iskolazászlót adományo- először. A megyei képviselő- zott. A búcsú és útnak indítás csoport nevében Bányász Já- percei emlékezetesek marad- nosné dr. országgyűlési képvi- nak diáknak, tanárnak. ...a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban Harasztosi Pál felvételei Kelet Majpoiszág Lll. évf., 113. sz. 1995. május 15., hétfő Ara: 21,90 Ft SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA A pápa: elég a háborúból! Az I970-es árvízi emlékmű Fehérgyarmaton Éjszakai kijárás • 3 - í V

Next

/
Oldalképek
Tartalom