Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-18 / 91. szám

1995. április 18., kedd HATTER A ház lakói Balázs Attila felvétele Az eljátszott társasház Nyerőautomatákon úszott el a lakóközösség milliója • Talán még nincs későn Gyüre Ágnes Nyíregyháza (KM) — Biz­tosan sokan megéltek már olyan lakógyűlést, amikor a közös képviselőt, illetve az ellenőrzőbizottsági tagokat a többiek addig unszolták, míg rá nem beszélték a tisztség elvállalására. Ilyenkor arra szokás hivatkozni, hogy ez az olcsóbb és egyszerűbb megoldás a lakóközösség számára. A gyors és erőlte­tett döntéshozatal azonban veszélyeket tartogat. Ezt bi­zonyítja az alábbi történet, mely Nyíregyháza egy város­széli lakótelepének 86 OTP-s lakást magába foglaló tömb­jében játszódik. A ház nemigen lehet több tíz­évesnél, de ez idő szerint már a hatodik közös képviselő tölti itt tisztét. Harminc fillér Az eddigiekkel nem sok sze­rencséjük volt a lakóknak. Mind az ötről számon tart a szóbeszéd bizonyos mulasztá­sokat. Ami tény: egyikük (V.) ma is fizeti a maga mögött hagyott 187 ezer forintos tar­tozását. Az eddigi legnagyobb vihart kétségkívül a múlt hónapban leváltott B. ténykedése váltot­ta ki. Mint az április ötödikén tartott lakógyűlésen az utódja (Sz.) bejelentette: a pontos adatok még nem ismeretesek, de B. jegyzőkönyvben ismerte el: 938 ezer forinttal nem tud elszámolni a háznak. A lakó- közösség számláján az adott napon 30 fillér szerepelt. Pedig — ahogy a lakók mondják — B. és családja szá­mított a házban példaképnek. Tisztelték, mert négy gyerme­ket nevel harmóniában. Hosz- szú ideig békésen élt egy fedél alatt a szüleivel. S nemcsak a saját bútoraikat készítette el, hanem a háznak is fűnyírógé­pet barkácsolt. 1993 májusában lett a lakók meghatalmazottja. Akkor vá­lasztották meg a három ellen­őrzőbizottsági tagot, a Z. há­zaspárt, valamint K-t is. B. 1993 októberétől játékgé­peket üzemeltetett, ebben az egyik ellenőrzőbizottsági tag (K.) is érdekelt volt. Igaz, csak három hónapig. Tavaly októberben tűnt fel először egy ott lakó asszony­nak: miért mondja B. minden­re azt, hogy nincs rá pénz, amikor normál esetben milliói lehetnének a lakóközösségnek valamelyik bankban. Aztán Z- né vette észre, hogy valami nem stimmel azokkal a csek­kekkel, amiket B. a házmester­nő foglalkoztatásából eredő, befizetett tb-járulékokról mu­tatott. Nem egyeztek ugyanis az illetékes szervnél nyilván­tartott és a bizonylatokon sze­replő törzsszámok. Ettől kezdve a Z. házaspár — ahogy tőlük hallottuk — egyre gyakrabban szeretett volna betekinteni a könyve­lésbe. De B. hol nem ért rá, hol nem találta az aktákat, hol erőteljesen érzékeltette: Z­ék zavarják. Aztán pedig kije­lentette: a könyvelést nem ad­ja ki a kezéből, csak köny­velőnek hajlandó megmutatni. Ezzel megsértette az ide­vonatkozó, törvény erejű ren­deletet, de még mindig bíztak benne. Aztán 1994 novemberében a B-ék a város külterületi ré­szére költöztek, családi házba. Ezentúl B. a házmester nénin keresztül tartotta a kapcsolatot a lakóközösséggel — ha ugyan tartotta. Mivel a ház­mester nénihez futottak be a B-nek szóló üzenetek — a la­kók egyre rémültebben szerez­tek tudomást a különböző közműveknél fennálló, na­gyon komoly összegű tartozá­saikról. Az, hogy a házmester rendszertelenül és hiányosan kapta a bérét, a TITÁSZ és a Köztisztasági Kft. kilátásba helyezett szankciói mellett tel­jesen eltörpült. Ez év márciusának közepén a lakóközösség leváltotta B-t, a Z. házaspárt és K-t. Az új tisztségviselőket is megvá­lasztották, de a papírok és a jogkörök átvétele késett, mert B. csak húzta-húzta a dolgot. Sőt, újabb összegeket vett föl a be nem fagyasztott OTP- számláról. Ez idő tájt vallotta be K-nak és Z-nek, hogy sik­kasztott. Egyiküknek 300 ez­ret ismert be, a másiknak meg 800 ezret. Közben a TITÁSZ bevál­totta ígéretét, és egyszer csak kikapcsolta a lépcsőházban az áramot. Sötétbe borultak a fo­lyosók, nem járt a lift. Gyere­kek és öregek botorkáltak a nappali éjszakában. Közben az újonnan megválasztott, de jo­gaiba be nem iktatott Sz. láza­san egyeztetett az áramszol­gáltatóval a részletfizetés mó­dozatairól. Négy óra elteltével visszakapcsolták az áramot. Végül március 30-ára tör­tént meg az iratok hivatalos átadás-átvétele, és az új tiszt­ségviselők bejegyeztetése az OTP-nél. Jegyzőkönyvbe ke­rült a B. által elismert, egymil­lióhoz közelítő hiány. Jegy­zőkönyvön kívül az is kide­rült: a pénz a nyerőautomatá­kon úszott el. Előbb kettőt állí­tott üzembe B. Azok hoztak a konyhára kétmilliót. Erre vett még három gépet. Azok vi­szont csődbe vitték. Mi is megkerestük az ügy érintettjeit. K. és Z-ék azt nyi­latkozták: sem szakképzettsé­gük, sem elegendő idejük nem volt arra, hogy B. tevékenysé­gét érdemben felügyelni tud­ják. Mivel senki nem tisztázta velük, hogy ellenőrző bizott­sági tagokként mi a feladatuk és mik a lehetőségeik, nem is volt kellő ismeretük erről. Egyébként ingyen tették a dol­gukat — ahogy tellett tőlük. K. azt is fontosnak vélte el­mondani: bár rövid ideig volt közös üzlete B-vel, és ma is üzemeltet flippereket, a hiány­hoz semmi köze. B-nek számunkra csak any- nyi mondanivalója volt: ren­dezni kívánja amit elrontott, de nem tudja mikorra sikerül fizetnie. Az ellenőrző bizottsá­gi tagok semmiről sem tehet­nek. Feleslegesen Hogy a társasház működőké­pességének visszaállítására, megőrzésére milyenek az esé­lyek — most még nem könnyű megmondani. Az alternatívák kidolgozása elsősorban jogá­szokra vár. Lapunk csak intő példával akart szolgálni. Re­méljük, feleslegesen.-J» j agyon szeretném, ha l\l eloltaná valaki a 1 V szemközti kilenceme- letes ház egyik lakásának szo­bájában égő villanyt. Ha ki­nézek az ablakon, épp oda lá­tok. Persze, látom a többi la­kás ablakait is, de ez az egy valami titkot rejt számomra. Lassan egy hete, éjjel-nappal ég a villany. Bármilyen oka is van az égő villanynak, csak nem hagy nyugton. Mégsem he­lyénvaló dolog, hogy egy la­kásban napokig ég a villany, miközben semmi jele az em­beri jelenlétnek. A képzele­tem különösebbnél különö­sebb történetek szereplőivel népesíti be a titkot rejtő la­Világító közöny kast. Elképzelem az idős, egyedül élő embert, aki ép­pen kilépni készült a fürdő­kádból, megcsúszott, s kopo­nyatöréssel azóta is ott fek­szik a fürdőszoba kövén. Ha még van benne élet. Ahogy telnek a napok, úgy gyara­podnak az elképzelt történe­teim. Egy sereg bajba jutott em­ber sürög-forog képzeletem­ben, akik persze nem lehet­nek valamennyien a titkot rejtő szoba lakói, de bárme­lyikük lehet szereplője a fan­táziajátéknak. Az égve hagyott villany történetét végül is egy derűs csattanóval oldom meg. Legalábbis a képzeletemben. Elhitetem magammal, hogy egy ártatlan trükköt takar az egész. Mondjuk: valaki nem tudta kire hagyni a kedvenc kutyáját, amikor sürgősen el kellett utaznia. Szépen oda­készítette hát a néhány napra elegendő kutyamenűt és hogy ne ugasson folyton, ne érezze a magányt, a gazda szándé­kosan égve hagyta a villanyt. Én legalábbis ezt a válto­zatot szeretném hinni, ami­kor újra és újra megpillan­tom a folyton égő villanyt. De mégsem vagyok teljesen nyugodt. Nem a kitalált és békés végkifejlet miatt. Azért, mert meglehet egészen más­ról szól ez a történet, mint amiről eddig beszéltem. Ar­ról szól inkább, amiről diszk­réten hallgattam. A közöny­ről. Senkinek nem tűnt fel a furcsa jelenség? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Tartok tőle, hogy mások is, akárcsak jóma­gam, a fantázia, a találgatás pótcselekvését választották. Ez sokkal kényelmesebb. A csengőt megnyomni, beko­pogni már bonyolultabb. Mit várunk a külvilágtól? Közönyért csak közönyt kaphatunk. Kováts Dénes-m—f gyik intézményre sem vet jó fényt, ha kide- 1—J rül: valamelyik dol­gozó törvénytelenséget kö­vetett el. A becsületes mun­kát végzőjelentős többség­ben lévő kollégák is kelle­metlen helyzetbe kerülnek, s joggal háborognak azon, ha egy kalap alá veszik őket vétkes társukkal, társaikkal. Még akkor is, ha a híradá­sok nem az adott intézmény minden dolgozójáról, csu­pán egyesekről szólnak, te­hát nem általánosítanak. Példákat sorolhatnánk az élet számos területéről, ezért nem célszerű egy-két munkahelyet kiemelni. De tény: a sikkasztó, a mani­puláló, a jogtalanul pénzt utaló, a törvényeket kiját­szó emberek nemcsak a ma­guk tisztességével, de kollé­gáikéval is játszanak, külö­nösen, ha az információ- áramlás sem megfelelő. A bizalom mindennapja­ink alapvető tényezője kel­lene, hogy legyen, ám ép­pen a rossz példák rendítik meg ezt az egyébként alap­vetően meglévő tulajdonsá­got. Mert a velünk szemben álló emberről elsősorban a jot, a segitokeszseget, a tisztességet kell(ene) felté­telezni. Még akkor is, ha az ő nyugalma, türelme és energiája is véges minden­napi munkája során, s bi­zony előfordul, hogy nem mindig kedvünk szerint szól. Úgy vélem, a napokban napvilágot látott nyíregy­házi ügynek is megvannak a tanulságai, s nyilvánvalóan nem lehet és nem is szabad azt állítani: hogy a pol­gármesteri hivatal dolgozói — úgy általában — botlás­ra hajlamosak. Ezért is jo­gos az a tiltakozás, melynek írói lapunkban kívánják el­határolni magukat a vá­rosháza becsületes dolgo­zói nevében a három vét­kestől, akiket ők is elítélnek. Mert az ott dolgozók leg­többje hivatástudattal, s tő­le telhető legjobban végzi munkáját. Ezért gondolom, hogy ezentúl sem lehor- gasztott fejjel kell szembe nézi a hozzájuk fordulók­kal, s remélem, hogy egye­sek botlása miatt nem ve­szett el az irántuk eddig megnyilvánuló bizalom. Mert a bizalom azért—bár megingatható — nem vész el olyan könnyen. Egyesek vétke ellenére sem. Húsvét után. Ferter János rajza IContiff elitär Ez tiszta Sor(os) Kállai János Kultúraközvetítők Kamarája a napok­ban tartotta meg második konferenciáját a fővárosban. A tanácskozás központi tárnája ugyan mi lehetett volna más, mint a pillanatnyilag rendkívül so­kakat fogalalkoztató kérdés­kör: a kultúra pénze, a pénz kultúrája. A találkozó egyik védnö­ke, Vásárhelyi Miklós, a Soros Alapítvány elnöke az egybegyűlteket köszöntő gondolataiban visszatekin­tett a hazánkban egyik leg­ismertebb magánalapít­vány — a Soros — tízéves történetére, működése etap- jainak alapvetően változat­lan, legfeljebb részleteiben módosult célrendszerére. Mint mondta: az alapít­ványtevőt a kezdetektől egy karakteres motívum előtér­be állítása serkentette az igen jelentős volumenű pénzek elosztásában. Neve­zetesen: a nyitottság társa­dalmának megszületését se­gítő kezdeményezéseket, fo­lyamatokat támogatni. Megyénk jó néhány okta­tási intézménye a meg­mondhatója: az elemi és a középiskolai oktatás fej­lesztésére fordított dollár- milliók, illetve a belőlük ka­pott részesedés milyen jó­tékony hatással volt kisebb és nagyobb diákjaink élet­vitelére, tanulmányi mun­kájuk feltételbeli nehézsé­geinek a mérséklésére. Mert, s ezt jó tudni, nem kis summáról van szó. Évente 6,5 millió dollár, ami az öt­éves program viszonylatá­ban forintmilliárdokban testesül meg. A teljes nyilvánosság, ez a lényeg — fogalmazta meg az elnök úr—mind a támo­gatást kérők, mind a dön­tést hozók részéről. A tíz év alatt senki sem panaszko­dott szabálytalanságra, nem követtek el törvényte­lenséget a juttatások oda­ítélésében, értéket támogat­tak az újabb értékek terem­tése, a meglevők mentése érdekében. Publicitást igé­nyeltek és adtak, minden­ben, mindenről, mindenki­nek. Azt hiszem, ma — ami­kor az áttekinthetetlen ala­pítványi szféra útvesztőiben eligazodni szeretnénk — ennél többet aligha kíván­hatunk. Ez egyenes beszéd, tiszta Sor(os). K

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom