Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-06 / 82. szám
1995. április 6., csütörtök 3 HÁTTÉR Szolgáltatás és kiszolgáltatottság Távhőügyben egy fogyasztó kilépett a csendes ellenállásból és számolt alapdíj fűtési hődíj melegvíz-hődíj hődíj GJ/m3 víz alapdíj/hődíj _________Ft/lmVév lmVév " Ft ' Ft/GJ____________________________ 1992* 48,12 63,00 51,00 283,00 5,55 76,4% 1993 68,30 68,40 66,90 312,00 4.65 99,9% 1994 81,96 68,40 83,60 312,00 3,73 119,8% 1995 119,48 83,55 107,70 374,00 3,47 143,0% 248,3% 132.6% 211.2% 132.2% -63% * 1992-ben még IKM-rendelet állapította meg a díjakat Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Nyíregyháza távhőszolgáltatásba bekapcsolt lakásaiban március elsejétől emelt díjat kell fizetni. Az első nagyobb összegről szóló számlát a napokban kapják meg a fogyasztók. Egy Mező utcai olvasónk. Békési Gábor vette a fáradságot, s különböző adatokat összehasonlítva elgondolkodtató összefüggéseket állapított meg. 16 ezer fogyasztó érdekében lépett a nyilvánosság elé az alábbi táblázattal, s a melléje fűzött magyarázattal. Mit tehetnek az emberek a díjnöveléssel szemben? Fizetnek, ha tudnak, belenyugvóan — fizetnek, ha tudnak, dühöngve, vagy egyszerűen nem fizetnek... Békési úr kilépett a csendes ellenállásból. Fogyasztói szemmel nézve a szolgáltatási díj emelése igen drasztikusan történt, már ami az alapdíjat és a meleg víz díját illeti. A számok magukért beszélnek. Mi van a gigajoullal? Szembetűnő, hogy míg 1992- ben a 283 Ft/GJ hődíjból 5,55 köbméter meleg víz előállítását biztosították, 1995-ben ez az arány, a 374 Ft/GJ hődíj alapulvételével, már csak 3,47 köbméter meleg vizet jelent. Megállapítható, hogy a meleg víz előállításának 211,2 százalékos növekedésével szemben, a mennyiség 63 százalékos csökkenést mutat. Vajon mi az oka annak, hogy 3 év elteltével 1 köbméter meleg víz előállításához kevesebb hőmeny- nyiség szükséges? A hődíj növekedésének aránya (132,2 százalék) az inflációt figyelembe véve elfogadhatónak látszik — ellenben a meleg víz előállításának ára, a hődíj, 211,2 százalékkal nőtt. A meleg víz növekedésének értéke nem magyarázható a hődíj növekedésének mértékével, így feltehetően a meleg víz árnövekedésével (107,70 Ft/ köbméter) kompenzálni kívánták a lakossági megtakarításból ■ eredő felhasználás csökkenését. Békési úr az alapdíj és a hődíj egymáshoz viszonyított feltűnő aránynövekedése apropóján emlékeztet arra a tényre, hogy 1993- ban az önkormányzat által kezdeményezett fűtéskorszerűsítési munkákat 40 százalékkal támogatták. Ennek célja a jobb energiagazdálkodás elérése volt, az egyéni mérések biztosításával is... Az alapdíj ilyen mértékű emelkedése azonban ezt aligha teszi lehetővé, mivel a hődíjból nincs mit megtakarítani. Miért volt akkor szükség a támogatásra? Az alapdíj növekedése abba az irányba mutat, hogy a Nyír- távhő Kft. az úgynevezett fix értékű árbevételét kívánja növelni, nem biztosítva lehetőséget a hődíj felhasználásának mérséklésére. Csak nőtt, nőtt, nőtt Az ebből származó árbevétel szerinte a 16 ezer lakás alapulvételével, évente mintegy háromszázmillió forintra rúg. Ezen költségből kellene például a kft. által üzemeltetett hőközpontok fenntartását és a rendszer karbantartását biztosítani... Olvasónk probléma- felvetését eljuttattuk a Nyír- távhő vezetőihez. Többek között az alábbi válaszokat kaptuk. Az árkalkulációk részben a beszállítói (nyíregyházi erőmű) díjak, részben a saját költségek alapján készülnek. A hődíj tisztán beszállítói díjon alapul, az erőmű hődíja határozza meg a mértéket. Az erőművi hődíj növekedése 1995. március 1-től 18,5 százalékos volt, ezzel összhangban a távhős hődíjak is (a hálózati hőveszteség figyelembevételével) viszonylag szolid mértékben nőttek. Balázs Attila illusztrációja Az alapdíjak több mint 40 százalékát külső beszállítói díjak határozzák meg. Ezek 1995. január 1-től (villamosenergia), illetve március 1-től (erőművi díjak) átlagosan 76 százalékkal emelkedtek. (Az erőművet érintő két konkrét százalékkal kapcsolatban a Nyíregyházi Erőmű Kft. illetékese azt az információt adta, hogy az adatok 1992 augusztusához (!) képest igazak...) Itt egyértelműen látszik, hogy a külső hatásból eredően a távhőszolgáltatási alapdíjak kényszerű növekedése sokkal drasztikusabb, mint a hődíj növekedése. Az alapdíjak saját költségeket fedező része átlagosan csak 18 százalékkal nőtt. A kettő együttes hatásaként (a 76 százalékos külső és 18 százalékos belső költség- növekedés) adódott az alapdíjak átlagosan 46 százalékos emelkedése. A beszállítói díjaknál a hő- díj-alapdíj arányváltozás (az alapdíj súlyosabb mértékű emelkedése) évek óta tendencia, ezzel magyarázható a távhős hődíj-alapdíj arányváltozása is. A melegvíz átlagostól magasabb hődíjnövekedésének technikai magyarázata van. Szerény áremelés Korábbi években a lakások alapterülete határozta meg a fizetendő vízmelegítési díjat. 1994-től alapvetően lakossági igények miatt fokozatosan áttértek a tényleges vízforgalom szerinti hődíjfelosztásra. Tehát az összes, vízmelegítésre felhasznált hőenergia költségét nem alapterületre osztják, hanem a ténylegesen felhasznált vízmennyiséghez kapcsolják (egyedi mérők, vagy a hőközponti vízmérő alapján.) A lakás alapterületekhez rendelt úgynevezett átalány köbméterek összege durván kétszerese volt a felhasznált víz mennyiségének, így az árak fajlagosan nőttek. Alapesetben (takarékoskodás nélkül) a fogyasztó végül is ugyanannyit fizet vízmelegítésért mindkét esetben. Ok is szerencsésebbnek tartanák, ha a hődíj lenne a nagyobb arányú, a takarékosság miatt. Egyébként az országos viszonylatban is szerény díjakat eredményező áremelést szükségesnek és indokoltnak tartják... Számok, arányok, százalékok, számlák a. több fizetnivalóval. Érvek, ellenérvek, magyarázatok és magyarázkodások. Az újságíró nem állhatja meg kommentár nélkül, de terjedelmi okok miatt ezt kénytelen elhalasztani. Azért még néhány kérdésre futja: hogyan ellenőrzi a tulajdonos önkormányzat a gazdálkodást, nem gondolkodtak-e még a fogyasztói képviseleten és érdekvédelmen...? Meg különben is a végső konklúzió nem a sajtó dolga. A két szomszédvár foci- csapatának találkozója mindig hatalmas küzdelmet hozott. Igaz, a pályán az utóbbi időben már elég lagymatagon csordogált a játék, ám a lelátón annál nagyobb elánnal mérkőzött meg a közönség. Eleinte mindig csak a hangerejüket mérték össze, ám a mérkőzés közepére általában már kibontakozott néhány ökölpárbaj. A hagyományokhoz méltóan kezdődött a legutóbbi összecsapás is. A harmadik percben felrúgták a vendégek középcsatárát. — Gyilkosok! — kiáltott fel a nézőtéren egyik érzékeny lelkületű földije. — Gyilkosok! Gyilkosok! —üvöltötte azonnal többszáz torok, olyan egyszerre, mintha világ életükben ezt gyakorolták volna. Am a másik tábor sem maradt el tőlük. — Öld meg! Öld meg! — utasították vagy ezren az imént keménykedő védőt, mintegy jelezve, hogy a páRangadó-hangadó Iván sem szabad félmunkát végezni. A továbbiakban az egész mérkőzés hangulatát a két kórus hangcsatája határozta meg. melynek részletezésétől, tekintettel a nyomdafesték tűrőképességének korlátozott voltára, inkább eltekintünk. Szóval, a hangulat tetőfokára hágott. A félidőben aztán nem csupán a játékosok szusszanhattak egyet, hanem a nézők is alaposan leöblíthették kiszáradt torkukat. Ennek meg is lett a látszatja. Újult erővel harsant fel a hangorkán, majd amikor ismét útjára indult a pöttyös labda, a két tábor szapora ökölrázások közepette lassan. de biztosan megindult egymás irányába. Már senki sem figyelte, mi történik a pályán, még a bírót is elfelejtették szidni, csaknem mindenki egy férfiasabb összecsapásra készült. A nézők szókincse újabb és újabb elemekkel bővült. A vezérszónokok magas fokú kreativitásról tettek tanúbizonyságot az ellentábor jellemzését illetően, s társaik hűségesen skandálták rögtönzött fogalmazványaikat. Mindenki érezte, hogy pillanatokon belül nagy események zajlanak majd itten. Ekkor azonban egy teljesen váratlan, mondhatni példa nélkül álló dolog történt. Az egyik erősen illuminált hazai szurkoló teljesen véletlenül betévedt az ellentábor soraiba. Ezt a történetírás akár hősiesen bátor tettnek is aposztrofálhatja majd, ám erről szó sincs, mivel maga is csak némi késedelemmel döbbent rá, hová is került. Amikor rájött, hogy csupa ismeretlen ember veszi körül, aki a csapatát szidja, kezdte átérezni szorult helyzetét. Bágyadt tekintete végre ismerős arcokat fedezett fel a szemközti lelátón. — Szeretlek titeket, gyerekek! — ordított fel. ahogy a torkán kifért, hogy felhívja magára a társak figyelmét. A mellette hadonászók, akik már megszokták, hogy minden bekiabálást gépiesen és gondolkodás nélkül világgá kell ordítani most sem tagadták meg önmagukat. — Szeretlek titeket, gyerekek! — zengte a lelátó. A másik tábor egy pillanatra megrökönyödött. Mindenre számítottak, csak erre nem. Am a versengés láza még mindig égett bennük. — Mi még jobban szeretünk titeket! — zúgott a válasz. A szurkolók előhadai épp ekkor találkoztak össze. Az ütésre emelt kezek ölelésre nyíltak, hosszú percekig tartott egymás ünneplése. Amikor véget ért a meccs, mindenki békésen indult hazafelé. Az erősen illuminált sporttárs másnap már nem emlékezett semmire. Sohasem tudta meg, hogy ő, egy- sze mély ben akadályozott meg egy tömegverekedést. Hej, szempontok Réti János A Kárpátok Eurorégió tanácsának Ukrajnában megtartott ülésén másodszorra született döntés arról, hogy a hivatásossá váló szervezet székhelye hova kerüljön, tisztség- viselői milyen címekkel felruházva, mennyi ideig lássák el feladatukat. Történt mindez azért, mert az év elején Debrecenben rendezett tanácskozáson az akkor még társult tagként nyilvántartott szlovák járások területén lévő valamely város — megne- vezetlenül Kassa — jelöltetett ki centrumként, de hamarosan kiderült, hogy az illető ország kormánya nem járul hozzá ezen teljes jogú tagságához. Nosza, erre fe! választottak új székhelyet és új elnököt a társulás élére. A végeredmény: a Kárpátok Eurorégió székhelye két esztendeig Ungvár, az együttműködés elnöke a kárpátaljai megyei tanács első embere. A választás nyilván alapos latolgatás után alakult így és semmi okunk kételkedni benne, hogy a székhelyül kijelölt város és az elnöknek választott személy mindent megtesz majd azért, hogy a határ menti együttműködésnek ez az Európa-szerte elterjedt formája a mi térségünkben is a lehető legeredményesebben működjön. Nem lenne azonban őszinte a jegyzetíró, ha titkolná a csalódottságát! Egyszerűen azért, mert úgy érzi, — és evvel nyilván nincs egyedül — hogy a Kárpátok Eurorégió létrehozásában a magyar megyék és városok oroszlán- részt vállaltak az első pillanattól kezdve, sőt Nyíregyháza és Szabolcs- Szatmár- Bereg megye még azt megelőzően is, a Kárpátok- Tisza alapítvány létrehozásával. Elsőre sem, de másodszorra meg különösen nem érdemtelenül kapta volna a megbízást a profi intézmény működésének első két évére. Ha megkapta volna... Persze, mindannyian tudjuk, hogy ilyen döntés hátterében megnevezetlenül bár, de különböző érdekek, meggondolásra késztető szempontok húzódnak meg és nyilván minden úgy jó, ahogy van. De bizonyos tényeket nem árt legalább megemlíteni. A teljesség kedvéért. Abszolút fafej Ferter János rajza Van visszaút Páll Géza *--4 ajnos továbbra is tart- ^ ja magát a közgondol- kJ kodásban az a felfogás, hogy a magasabb posztot elveszítő, vagy netán onnan önként eljövő ember óhatatlanul a homlokán viseli a pecsétet, amely azt jelzi, ejtett, bukott ember. Olykor inkább a szánalmom, mint az együttérzés, vagy az éppen kívánatos normális közeledés kíséri további útjukat. Léteznek persze, kár lenne tagadni, a szó igazi értelmében bukott, kudarcot vallott emberek, akiknél a gyors előrelépés, a nem éppen vonzó emberi tulajdonságokat erősítette fel, megittasultak a valós, vagy vélt hatalomtól, mások korrumpálódtak, míg jócskán akadtak olyanok is, akiknek nagy volt a kabát, amit rájuk adtak. Az ilyen embereket nem nagyon érdemes sajnálni, nem voltak méltók igazán az általuk betöltött tisztségre, hivatalra. De valószínű inkább azok lehetnek többségben, akik a természetes rotáció következtében kerülnek — sportnyelven szólva — alsóbb osztályba, illetve oda, ahonnan elindultak. Ismerünk képviselőket, polgármestereket, államtitkárokat, különböző posztokat—jól, rosszul ellátó embereket,—akik nem hasonlónak meg. Nem hordozzák magukban a tüskét, visszataláltak a régi munkájukhoz, vagy éppen új munkakör után néztek. Számosán — ez nem elmarasztaló minősítés — felhasználták a korábbi kapcsolataikat, ennek folytán jó álláshoz jutottak. Vannak viszont szép számmal olyanok is, — köztük akár volt államtitkár is akad —, akiket annyira elfoglalt az előző tisztségük, anynyira lelkiismeretesen eleget kívántak tenni a kötelességüknek, hogy nem maradt idejük a kapcsolat- építésre, a jövőjük egyen- getésére. Vagy éppen nem is akartak élni a helyzeti előnyükkel. Ok szépen visszamentek a volt munkahelyükre, s dolgoznak, többségük tisztességgel, szorgalommal. —