Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-27 / 99. szám
1995. április 27., csütörtök TUDOMÁNY TECHNIKA Egy egyezmény, amely gumiból van A légköri konferenciai kapcsán - beszélgetés a globális felmelegedésről Szennyezőanyagok a levegőben Dobos Klára Miskolc, Berlin (KM-ÉM) — Talán, ha nem használnánk akkor is az autónkat, ha csak a szomszédba megyünk. Talán, ha néha ültetnénk egy-egy fát. Talán, ha jobban szigetelnénk a házakat, hogy kevesebbet kelljen fűteni. Talán, ha mind több környezetbarát technológiával készült környezetbarát terméket vásárolnánk... Talán. De akkor sem ma... Az utóbbi néhány évben mind többet hallhatunk az üvegházhatásról, a globális felmelegedésről. ’92-ben Rio de Janei- róban tartottak légköri konferenciát, ahol egy egyezményt is aláírt 159 ország, mely szerint a vállalt szinten csökkentik szén-dioxid-kibocsátásu- kat. A résztvevő országok nemrégiben Berlinben „folytatták” a riói találkozót. Üvegházgázok A légkörön keresztül a Nap rö- videbb hullámhosszú (látható) sugárzása jelentősebb veszteség nélkül lejut a Föld felszínére, de az onnan kiinduló, nagyobb hullámhosszú (infravörös) sugárzási energia egy részét bizonyos légköri gázok elnyelik, illetve visszasugározzák a felszín irányába, így melegítve az alsóbb rétegeket. Ezeket a gázokat (vízgőz, szén-dioxid, metán, dinitro- gén-oxid, halogénezett szén- hidrogének és az ózon) nevezik üvegházgázoknak. E gázok mennyisége hosszú időn keresztül viszonylag állandó volt. Éghajlati szempontból meghatározó jelentőségű, hogy az üvegházgázok légköri meny- nyisége rohamosan növekszik. Ennek oka leginkább a szén és a szénhidrogének növekvő elhasználása, elégetése, aminek következtében nagy mennyiségű szén-dioxid keletkezik. Jelenleg közel egynegyedével nagyobb a légkör szén-dioxid tartalma, mint az ipari forradalmat megelőzően. Az emberi tevékenység következtében tehát a természetes egyensúly felborult, a nem természetes úton légkörbe kerülő szén-dio- xid-többletet a természetes szén-dioxid-nyelők már nem képesek felvenni. Eközben az egyre intenzívebb erdőpusztítás következtében csökken az egyik fontos szén-dioxid-nye- lő kapacitása is. Nem csak beszélni... Norman Beddington környezetvédelmi konzultáns Londonból érkezett Berlinbe — Forrás: NASA majd Gyulai Iván ökológus vendégeként Miskolcra. Nem a „nagy” konferencián vett részt, hanem egy másikon, amelyet a Klíma Szövetség szervezett. — Mintegy háromszáz nyugat-európai város vett részt ezen a konferencián, amely végeredményben az amazona- si esőerdők megmentéséhez kapcsolódott. Mégpedig úgy, hogy ezek a városok vállalták a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentését, nagyobb mértékben, mint azt a kormányuk vállalta. □ Direkt szervezték egy időben a másikkal? — Nem. Bár az igaz, hogy a városok szerették volna megmutatni, hogyan lehet segíteni egy ilyen egyezmény végrehajtását a gyakorlatban. Kisebb a felhajtás, kevesebb a beszéd, sokkal inkább a cselekvés dominál. □ Mondana konkrét példákat? — Berlin azt vállalta, hogy 2000-ig 25 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátá- sát. De van más jellegű példa is, Amazóniából: egy osztrák város és őslakók, kolumbiai emberek között van egy project, arról szól, hogy korábban úgy szereztek új mezőgazda- sági területeket, hogy felégettek egy darab erdőt. De itt az erózió általában hamar elviszi a nagyon sekély termőréteget a felszínről. Most ezeknek az osztrák városoknak a segítségével fenntartható mezőgazdasági gyakorlatot honosítanak meg, a meglévő mezőgazdasági területeket művelik, tehát megvédik a talajt az eróziótól, és nem nyúlnak az erdőhöz. Aztán szó volt arról, hogyan lehetne a szén-dioxidot csökkenteni: hogy lehet jobban szigetelni a házakat, kiváltani a tradicionális nyersanyagokat, fűtőanyagokat alternatív, megújuló energiaforrásokkal, milyen új építészeti technológiák vannak, amelyek biztosítják a maximális energia- hatékonyságot. A Gaia „határai" O Ha több szén-dioxid termelődik, a természet elvben több szén-dioxidot von el, több a párologtatás, az óceánok többet nyelnek el... — Ez részben van így — mondja Gyulai Iván. — A szén-dioxid egyik nagy „süllyesztője” az óceán, a tengerek, ahol a mélytengeri áramlások elviszik a szén-dioxid egy részét, és az végül is mészkő formájában kiválik valahol. Igen ám, de ehhez intenzív tengeri élet kell, hiszen ennek a mészkővé való megkötését a kagylók, csigák mészvázas élőlények végzik. De a tengerek szennyezettsége miatt veszélyeztetett a tengeri élet... Elméletileg úgyis képes lenne ezt megoldani a rendszer, hogy növelné a lombfelületet, a tengeri élőlények mennyiségét, csak hogy az ember napi 25 ezer hektár erdőt eltüntet a föld színéről, szennyezi a vizeket, s a bioszférának vagy a Gaianak a védekező lehetőségei ezáltal csökkennek, képtelen kompenzálni ezt a terhelést. És itt van a baj. ü Mit tart a globális felmelegedés legnagyobb veszélyének? — A legnagyobb veszély abban van, hogy akár az emberi társadalmakat vesszük, akár az élő közösségeket ezek mind hosszú évezredeken keresztül alkalmazkodtak az ökoszisztémának a normál paramétereihez, amik természetesen állandóan változnak, de ezek lassú változások. Most meg egy meglehetősen gyors radikális változás előtt állunk, ami gyors alkalmazkodást igényelne. Az emberi társadalom, vagy egy mezőgazdasági rendszer képtelen ilyen gyors átállásra. Sem a társadalom, sem az élővilág nem tud adaptálódni. És ez meglehetősen nagy szelekciót indít el. □ Képesek vagyunk ezt megállítani? ' —Nem. Azért nem, mert ha most ebben a pillanatban elvégeznénk azokat a szükséges csökkentéseket, amelyek az éghajlat stabilizálódásához vezetnének, akkor is a most elindult hatásoknak kellene 30-50 év, amíg érzékelhető lesz az eredmény. De itt szó nincs arról, hogy a kívánt mértékben csökkentjük a szén-dioxid-ki- bocsátást. És globálisan további növekedésvárható, hiszen a fejlődő országok még nem vették ki a részüket a globális szennyezésből. Azt mondják, hogy nekik joguk van fejlődni, és ha a fejlődés együtt jár a légterületek szennyezésével, akkor joguk van a légterületeket szennyezni... Tények ellen... □ De legalább lassan komolyan veszik a kormányok és az emberek a veszélyt? — Régóta folyik egy politikai indíttatású vita. A politikusok megpróbálják a tudományt felhasználni arra, hogy bebizonyítsák, itt csak a környezetvédők fenyegetődzésé- ről van szó. Gyakorlatilag ettől az évtől mérésekkel tudományosan bebizonyított tény, hogy a föld éghajlata felmelegedett. Az elmúlt harminc évből ennek nagyon pontos regisztrált adatai vannak, pontosan kiszámítható, globális mértékben mennyi a felmelegedés. El kellene felejteni, hogy a politikusok arra használják fel ezt a tudományos bizonytalanságot, hogy elodázzanak minden fontos és azonnal megteendő intézkedést. Az az igazság, hogy az egyének nem látják, mennyire érintettek. Roszszabbul érzik magukat, mert meleg van, kiszárad a kukoricájuk, de azt nem tudják megmondani, hogy ez a globális felmelegedésnek a hatása-e, vagy csak ilyen szeszélyes az időjárás. Ezért aztán rettentő nehéz elhitetni, hogy komolyan kell venni. Ráadásul hiába kapnának ma észbe, hogy mától semmit nem csinálok, ami károsítja a légkört, akkor sincs semmi. Egyelőre. A jövőnket rendesen megterheltük. És így az emberekben megvan az az érzés, hogy mi a csudának hagyjak mindent, ha csak ötven év múlva látom hasznát. Ez a rövid távú gondolkodás, csak a mi napjainkban, a mi jólétünkben, a mi nemzedékünkben való gondolkodás teljesen lehetetlenné teszi a hosszú távú célokat. ül Az 1980-as évek végén jelent meg az ENSZ jelentése. Az éghajlatváltozással kapcsolatban összehangolt stratégiát sürgetett, melynek egyik eleme a jelenségek eredetének, működésének és hatásainak alaposabb vizsgálata. Megvalósult ez? — Globális mértékben igen. De nálunk éppen az ellenkezője ment végbe. Volt több olyan tradicionális érzékelési rendszer — meteorológiai, mezőgazdasági —, amely most megszűnt. Világméretben viszont sokkal komolyabb lett, nagy nemzetközi kutatási programok indultak el. □ Szintén ennek a része az üvegházhatást előidéző gázok csökkentését szolgáló nemzetközileg egyeztetett irányelvek kialakítása... — Ez Rióban megtörtént, csak nincs sok jelentősége, annyira gumiból van az egyezmény. A kormányok által vállalt csökkentési szintek nem haladják meg az egyébként is történő intézkedések szintjét. És egy ilyen aláírt nemzetközi szerződés nem inspirálja jobban a kormányt, hogy többet tegyen, mint amit amúgy is csinálnia kell. Vannak megszorító intézkedések, amelyek jobban működnek. Például az ózonkárosító anyagoknál megmondták, hogy ’96-ra ezeket ki kell vonni. És akkor nincs mese. Ezt nézik, ellenőrzik, még nálunk is. Bár a klímánál is minden ország vállalt egy konkrét határt, de mi például elvállaltuk azt a szintet, mielőtt a gazdasági recesszió következtében leállt a nehéziparunk. A nehézipar tönkrement, s mi elértük a kívánt szintet. De nem azért, mert intézkedtünk. Antik ólom a jégben Budapest (MTI) — Manapság gyakran hallunk riasztó híreket a levegő ólomszennyezettségéről, és annak káros egészségügyi hatásairól. De vajon mióta zúdítja az ember ezt a mérgező nehézfémet a környezetbe? Gondolnánk-e, hogy már az antik Róma lakói is ólomszennyezett levegőt lélegeztek be? Pedig így van. Légkörünknek az ember által való szennyezése, úgy látszik, már az ókorban elkezdődött. Francia kutatók ugyanis mély lyukat fúrtak Grönland jégpáncéljába, és lehatoltak egészen a kőzetrétegekig. A különböző mélységekből vett fúrásmintákból kiolvashatják az elmúlt évezredek éghajlatának történetét, de például azt is, hogy milyen por és nehézfém részecskék szeny- nyezték a légkört különböző korokban. E részecskék ugyanis a lehulló hópely- hekhez kötődtek, és az idők folyamán beépültek a jégpáncélba. Kiderült például, hogy háromezer évvel ezelőtt az atmoszféra ólomtartalma észlelhetően emelkedni kezdett, és időszámításunk kezdete táján érte el a maximumot, a légkör természetes ólomtartalmának négyszeresét. Ekkor hirtelen csökkenni kezdett. A római birodalom bukása után ugyanis bezárták a közép-európai, angliai, balkáni, kis-ázsiai és főleg az Ibériai-félszigeti bányákat és az antik római és görög pénzverdéket, amelyek addig töméntelen mennyiségű ilyen mérgező nehézfémet okádtak a légkörbe. Az újkor kezdetén, majd különösen az ólomtartalmú benzin világszerte való használata következtében a légkör ólomtartalma ismét drámaian felszökött, mégpedig a rómaiak által okozottnak hétszeresére. Pusztító emberiség New York (MTI) — Környezeti ártalmak már jóval az iparosodás előtt is keletkeztek. A Csendes-óceán trópusi szigetein legutóbb talált csontmaradványok ugyanis azt bizonyítják, hogy a természet már több tízezer évvel ezelőtt is szenvedett az embertől. Azzal, hogy az ember 35 000 évvel ezelőtt elérkezett a Csendes-óceán térségébe, kezdetét vette bizonyos állat- és növényfajták kipusztulása. David Steadman ornitológus a Science című tudományos folyóirat legújabb számában közölt tanulmányában rámutat, hogy több mint 2000 különböző madárfaj esett áldozatául az ember, valamint a nyomában érkezett kutyák, sertések és patkányok étvágyának. Sok madárnak az élettere pusztult el azáltal, hogy az ember irtással és tűzzel tette megművelésre alkalmassá a talajt. De új növényfajták meghonosítása is hasonló negatív eredménnyel járt. A kihalás a csendes-óceáni madárvilág szinte minden populációjában végigsepert. Különösen a repülni nem igazán képes madarakat sújtotta, mint a galambokat, a papagájokat és a verebeket. Steadman véleménye szerint azok a ráhatások, amelyek több tízezer évvel ezelőtt ezeket a madarakat érték, nem arányaikban, hanem csupán „technikai vonatkozásban” különböztek napjaink hasonló ráhatásaitól - például kövekkel vadásztak rájuk lőfegyver helyett, vagy tűzzel irtották az erdőt és nem motoros fűrésszel. Az amerikai ornitológus megállapításait azokra a csontmaradványokra alapozza, amelyek a Hawaii-szigetektől Új-Zélandon át egészen a Húsvét szigetig előkerültek. Nyugat-Polinézi- ában végzett ásatásai során bizonyítékot talált arra, hogy az ember megjelenésével sok gyík és denevér is elpusztult. Veszélyeztetett állatok Párizs (MTI) — A természettudományi múzeum munkatársai hosszú kutatómunka során elkészítették a francia fauna kipusztulóban levő, veszélyeztetett állatfajainak leltárát. Franciaország területén 600 gerinces és 70 ezer gerinctelen állatfaj él. A fajok veszélyezte- tettségi foka természetesen eltér egymástól. A kétéltű fajok 35 százaléka nagymértékben veszélyeztetett. Az emlősöknél és a halaknál 25-25 százalék a veszélyez- tetettségi mutató, míg a madaraknál 15 százalékos. A szakállas saskeselyű a Francia Alpokban már 1920 táján eltűnt, és napjainkban csak a Pireneusok ritka madara. A kipusztulás oka abban keresendő, hogy a múlt század közepétől kezdve túlvadászták azzal az indokkal, hogy pusztítja az állatállományt, a kis juhokat, a bárányokat. A kis pingvin a tengervíz szennyezéstől szenved, és ritkulnak sorai. A folyamatot brutálisan meggyorsította az 1967-es Torrey Canyon tankhajó katasztrófája. A törpe gémből mindössze 1500 pár él Orleans- tól délre, a Sologne mocsár vidékén, valamint Nyugat- Franciaország lápos vidékein. Eltűnésének oka a tó és mocsárfelületek csőkké- ( nése. Franciaországban már a múlt században, III. Napóleon idejében túlcsapolták a mocsarakat. Ökológusok szerint a mocsárvilág visszaállításával lehetne a vízimadarak életterét növelni. A héjasas délen, elsősorban Languedoc-Rousil- lon vidékein él, 29 pár van belőlük. Az utóbbi évtizedekben az elektromos vezetékek is ritkították soraikat, másrészt a köves pusztaságokat, amely kedvelt élettere volt, beépítették vagy erdősítették. Ritkulnak egyes fajok azért is, mert a turisták begyűjtik példányaikat, mint egy mocsári teknősfajt, amelyből mindössze 80 példány él a Pireneusokban. V
