Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-27 / 99. szám
1995. április 27., csütörtök Hátukra vették a sztrájkot Eredmény, hogy a munkáltató nem általános vezénylést vezetett be Tóth Sándor és Falkenheim József A szerző felvétele Nábrádi Lajos Záhony (KM) — A záhonyi vontatási főnökség központjában egy izmos, birkózó kinézetű mozdonyvezető játszi könnyedséggel szakítja le a legújabb telefaxot, amelynek ez a címe: Tájékoztató az új Kollektív Szerződésről. Aláírás: dr. Borsik János. A mozdonyvezetők szinte falják a legfrissebb információt. A jövőt illetően biztató az információ. Ám a masiniszták kórusban állíthatják: az örömükbe üröm is vegyül, a kompromisszummal járó szerződés révén még kevesebb a fizetésük. Tévhit, hogy jól keresnek — állítja Tóth Sándor mozdonyvezető, aki egyben szakszervezeti bizalmi. Állítását pecsétes és beszédes dokumantummal támasztja alá. A sztrájk után, pontosabban április 24-én keltezett munkaszerződés módosításában az áll, hogy Tóth Sándornak 27 évi szolgálat után május 1-jétől a részmunka- idős alapbére 27 600 forint. A munkáltató ezt 3200 forinttal kiegészíti. Látjuk, hogy a módosításon meg sem száradt a tinta. Kevesebbet keresnek A mozdonyvezetőtől természetesen mindjárt azt kérdezzük: mennyit keresett a sztrájk előtt? Kétkedve, megdöbbenve halljuk, hogy többet. Indulatok nélkül mondja: — Eddig 44 ezer forint volt a bruttó fizetésem. A kollektív szerződés aláírásánál belementünk a csökkentésbe, csak hogy együtt maradjon a csapat, ne kelljen senkit elbocsátani. Kezdetben vezettem gőzmozdonyt, vizsgát tettem, dízel- és villanymozdony vezetéséből is. Kollégáim jelentős része szakközépiskolát végzett. Most is viszek személy- és tehervonatot folyamatos munkarendben. Ugye, hogy nem sok ez a bér? A közvéleményt több mindenben félretájékoztatták. Nem is bérharc volt a miénk. O Akkor miért sztrájkoltak és mit értek el vele? — A munkáltatóval nem tudtunk megegyezni az elbocsátások ügyében, a munkarendben, a műszakpótlékokat illetően. A hátunkra vettük a sztrájkot, a vonatkísérők nagy támogatásával. Az új szerződés legnagyobb vívmánya: ha ezentúl valamelyik fél változtatni akar a munkarenden, 15 napon belül meg kell egyezniük. Ha nem jön létre egyezség, be kell vonni a felsőbb szerveket, de egyoldalú, önhatalmú elbocsátásokra nem kerülhet sor. Eredmény, hogy a munkáltató nem általános vezénylést vezetett be, helyi függelékek fogják szabályozni a vezényléseket. Korábban 250 óra volt a távolléti óra, most 220, itt mi engedtünk. De olvassák el ezt a friss faxot! A műszakpótlék rovatban ez áll: A folyamatos munkarendben foglakoztatottak 30 százalékos műszakpótlékát a MÁV úgy akarta feloszlatni, hogy csak azokra a délutáni és éjszakai órákra fizet pótlékot, amely órákat munkában töltötte a mozdonyvezető. Továbbra is marad a 30 százalékos műszakpótlék. A várakozási idő, távolléti órák rovatban olvashatjuk: „A közbenső, illetve a forduló állomáson eltöltött munkamentes időt, amelynek tartama legalább 2 óra, várakozási időként kell figyelembe venni. Megmaradt az egy szolgálatban eltölthető 12 órás felső határ, amit a MÁV ki akart hagyni a KSZ- ből. A túlmunka díjazása című fejezet ezt tartalmazza: „Eddig egységesen 75 százalékos túlóra pótlékot fizetett a munkáltató a havi túlórákra. Az éves felső határ 144 óra volt. Most az egy naptári évben elrendelhető túlmunka felső határa 200 óra, a pótlékok pedig nem havi, hanem éves göngyölítés- ben, sávosan alakulnak.” Jog a szigorhoz A száraz idézetből a laikus is láthatja, hogy a munkáltató szigorításokat akart bevezetni, a sztrájkolok szerint „visszalépésre” szánta el magát. Ám lehet, sőt kell vitatkozni azon: egy súlyos veszteségeket cipelő vállalatnak, hazánk legnagyobb vállalatának van-e (lett volna-e) joga szigorító intézkedéseket hozni. Jobbik István jegyvizsgáló: — A Nyugatiba 20 órakor érünk egy vonattal és reggel 6 óra 5 perckor indulunk vissza. Ezeket a tíz órákat nem akarták beszámítani a szolgálati időbe. Igazságtalan lett volna. Az átrakóban vasércet raknak át szélesből normál vagonokba. Az itt dolgozók egybehangzóan állítják, a torlódás már a minimálisra csökkent, a határ másik oldalán enyhült a zsúfoltság. Itt dolgozik Danes István átrakómunkás, aki arról szól, hogy nehéz, egészségre ártalmas munkát végeznek viszonylag kevés fizetésért. Az új kollektív szerződésnek tehát a munkások is örülnek. Főleg azért, hogy nem csökken a fizetésük. Záhonyban stílusosnak is mondható helyen, a közszemlére kiállított kis gőzmozdony mellet van a szakszervezeti bizottság. Itt találjuk Falkenheim Józsefet, a Vasutasok Szakszervezetének helyi titkárát. Az asztalán még memen- tóként ott áll a Magyar Vasutas című újság rendkívüli kiadása, amely egy részletes sztrájkfelhívás. Idézet: „A MÁV Rt. vezetése úgy akarja csökkenteni a vasutasok létszámát, hogy a megmaradók többet dolgozzanak ugyanannyi pénzért”. A titkár ezeket mondja: Jó kompromisszumok — Nálunk a dolgozók 94,6 százaléka beszüntette a munkát. A szakmai vezetés félrevezető adatai csak olajat jelentettek a tűzre. Abban igazuk van a szakmai vezetőknek, hogy tonnákban kevesebbet szállítunk. Ám az igényesebb feladók, megrendelők minőségi munkát várnak el. A minőségi htunkéhoz pedig kell a mostani létszám. O A létszámleépítéstől most már nem kell félniük? — Ezt így nem lehet mondani. A három szakszervezet összehangolt sztrájkja így is elérte célját. A jó, kompromisszumokon alapuló kollektív szerződésre mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak szükségük van. De most már ne vissza, előre tekintsünk! A feladat kú közelítések kimondatlan égül rájött: szereti a csöndes egyenletességgel mosdató májusi esőket. Nem tudott igazán bosszankodni az áztató nedvességek miatt; csak kifelé, ki a szabadba, és hadd jöjjön, aminek jönnie kell. A korán és örökre elment poéta sorai motoszkáltak már hónapok óta benne. Amikor maga fölé borította az esernyő kupoláját, akkor is a töredék gondolatok jutottak az eszébe: Én is megadom magamat, — jöhet a nyár! / Jöhet akármi, várom, nem megyek elébe már. Szép, gyönyörű, igaz. Minden morzsájában pislákol a vissza-rezonancia azonosulási lehetősége. Merthogy várt, rezzenéstelen álarcok homályával takarva újra és újra felparázsló izgalmait... A szertartás uán — lehet, hogy keresztelő, lehet temetés. de legvalószínűbb, hogy esküvő volt az alkalom — kifelé sodródott a hullámzó, templomi tömegből. Érezte, valaki figyeli. Körbenézett. Igen, egy szempár, meghatározhatatlan szürkeség, kéklő zöldek, vibráló aranyszikrák — és benne egy mosoly ívelő hívása. Figyelj rám, tekints felém! Nem ismerem, állapította meg, amikor kiemelte a torlódásból a „ valakit". De aztán, aztán mégiscsak, mintha. Hagyta, hogy az ajtó felé törekvők vigyék magukkal, s egyszerre ott lépegetett mellette. Akkor bevillant. Hát persze, egyszer, talán egy éve találkoztak, először, pillanatokra, a protokolláris bemutatkozás jópofáskodó blődségeinek tétovóságával. Ennyi. Tehát van „múlt”, szögezte le, de nem maradt ideje tovább kutatni a kútba hullt percek után, mert meg- szólíttatott. — Hát te, mit keresel itt? — Hm, — somolygott befelé —, tényleg, mit is? — Itt vagyok, hívtak, jöttem, most meg indulok hazafelé. , — ígértél... — folytatódott a kedves csevely —, már elfelejtetted? —Azt, hogy majd valami nagyon fontosat akarsz mondani. — Te jó ég, mit ígértem — korholta magát —, miket hordok össze-vissza, felelőtlenül. — Emlékszem — füllentette kapásból —, pedig az biztos, hogy kummányi fogalma sem volt az egészről. — Majd kereslek... — hebegte bugyután —, ,v már alig várta, hogy a szépszemű el- kavarodjon a közeléből. Újabb hetek futottak a semmibe; elúszott az ősz, a tél. Január táján végül neki- durálta magát. —Lenne valami, ami érdekelhet —, mondta a telefonba. Találkozzunk szerdán, délután, ha neked is jó. — Re tűiben, de kevés az időm, csak egy negyedórányira futja. — Elég lesz, majd úgy irányítom, hogy mindent megbeszélhessünk. Eszébe jutott, hogy valami közös munkát kellene találni: legyen miért szövögetni a „hálót". — Megvan — konstatálta. Feladat van, az mindig akad, munka, amiben lehet segítséget kérni, együttműködést, tanácsokat. Azután meg majd megy minden a maga rendjén. Amikor leültek végre egyeztetni, még csak ködösen derengett: miért, merre és hogyan tovább. Megegyeztek, úgy, mint két komoly emberhez illik. Szó esett határidőkről, az elvégzendőkkel járó kötelkezettsé- gekről, a pénzről. Szerződtek valamire. A bujkáló szándékölcsönösségével. A naptárlapok gyors egymásutánban fordultak hétfőről keddre, péntekről szombatra; mindketten megszokták a beszámolás fegyelmezettségét; ki hol tart, meddig jutott a penzumban. — Olyan ez, mintha egy utazásra készülnénk—, az ismeretlen kihívások földjére. így érezte, s még hozzágondolt egy filozofikusát: az alkotó kalanddal nemcsak a feladat lesz könnyebb és alaposabban elvégezhető, hanem a másik ember elfogadása; önmagunk rejtélyeinek felfedezése is. Az együtt-alkotás élménye adja a lényeget... a, ez szépre sikeredett — fanyarkodott ön- ironikusan, mert tisztában volt vele: a lényeg ko- ránsem ennyire pátoszos, nem bölcselkedő, magában tetszelgően okos. — Mért nincs már bennünk semmi az esőzuhogás egyszerűségéből? Miért kell mindent túlvariálni? Mire megválaszolhatta volna, kopogtak.—Helló, itt vagyok, most már ráérek... És a délután morajlásaiba belevegyült a pattanni készülő orgonák édes-reményű illata. V Balogh Géza T» j em hiszem, hogy l\/ túlságosan sokan x V lennének azok, akik reszketve várják a miniszterelnöki találkozókról szóló tudósításokat. Nem csoda. hiszen hozzászokhattak ahhoz, hogy e beszámolók általában pontosan a lényeget hallgatják el, többnyire megelégednek a közhelyekkel. Nem mostani, s nem magyar találmány ez, szerte a világban régtől fogva ez a gyakorlat. Sokat nem várhattunk a lengyel-magyar kormányfői találkozót követő sajtó- értekezlettől sem, ám itt a magyar miniszterelnök elejtett pár mondatot, amely a későbbiekben valószínűleg vitát vált majd ki a magyar közéletben. A tudósítások szerint Horn Gyula úgy véli, az EU-országoknak figyelembe kellene venniük a kelet-közép-európai államok sajátos helyzetét, azt, hogy a radikális reformok végrehajtása belső társadalmi és politikai feszültségeket okoz. A magyar miniszterelnök hatékonyabb támogatást vár el tehát Nyugattól, főleg a kormányok részéről a régió számára. Csak találgatni lehet, mire gondolt a kormányfő. Egyesek szerint csupán egy általánosságban megfogalmazott kelet-európai elvárásról volt szó, mások szerint viszont burkolt beismerése annak, hogy ezek az országok — s különösen Magyarország — sokáig már nem tudják törleszteni az adósságukat, amely komoly konfliktusokhoz vezethet. Tehát, ha kedves Nyugatnak a régió békéje, akkor segítsen. Tatán emlékszünk még rá, a rendszerváltás hajnalán Soros, a híres, magyar származású amerikai bankár azt tanácsolta Antall Józsefnek, itt a vissza nem térő alkalom, jelentse be a külföldi hitelezőknek, Magyarország nem törleszt tovább, hiszen már így is a sokszorosát fizette vissza a felvett hiteleknek. Antall nem merte vállalni ezt. Most nincs a rendszer- váltáshoz hasonló pillanat. De a helyzet legalább olyan súlyos. Kellett neked ennyire hajtanod! Ferter János rajza ~ J mm - i iHm Beavatkozás Györke László em mindennapi esetre hívta fel a napokban a figyelmemet Málik Zoltán magyi polgármester. Ahogy mondta, közérdekű bejelentés nyomán egy komoly útépítési program hiúsulhat meg Magy és Nagykálló között. Tavaly a második félévben véglegessé vált, hogy az 1992-ben benyújtott pályázat nyert. Annak rendje és módja szerint az idén januárban az egyik országos napilapban pályázatot hirdettek kivitelezőre. Hat cég jelentkezett. Márciusban került sor a nyilvános borítékbontásra. Ez eddig nem is igen érdemelne említést, hiszen semmi rendkívüli nincs benne. Csakhogy — a polgármester szerint — közvetlen a borítékbontás után az egyik pályázó (azt nem árulta el melyik, csak any- nyit, hogy fővárosi cégről van szó) értésükre adta, hogy amennyiben nem ők nyernek, elúszhat a támogatás. Az önkormányzat által létrehozott ad hoc bizottságnál azonban nem élvezett prioritást a vehemens pályázó. Ezt a polgármester úr azzal magyarázza, hogy kikötés, alapfeltétel volt: a kivitelező megyebeli cég legyen. Csakhogy az értésre adás — a legújabb fejlemények szerint — nem volt pusztába kiáltott szó. Erről tanúskodik az a hivatalos levél, amelyet az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságtól (ÜKIG) április 14-ei keltezéssel kapott a polgár- mester. Eszerint: „A jegyzőkönyveket áttanulmányozva nem látjuk biztosítottnak az állami pénzeszközök (29 M Ft támogatás) leggazdaságosabb felhasználását... Ezért kérjük... a versenytárgyalásra beérkezett valamennyi ajánlat 1-1 példányát... Kérjük továbbá, hogy az ajánlatok átvizsgálása után adott véleményünk megérkezéséig eredményhirdetésre és kiviteli szerződés megkötésére ne kerüljön sor.” Tiszta sor. A polgármester szerint ez durván sérti az önkormányzat önállóságát. Meg aztán nem az ÜKIG, hanem az önkormányzat nyerte a pályázatot, s a bizottság tagjai eléggé felnőttek ahhoz, hogy elbírálják, mely cégé a legkedvezőbb ajánlat. _ HÁTTÉR ——
