Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-25 / 97. szám
1995. április 25., kedd CSUPA ÉRDEKES Kimúlt a Kárpátok szörnye Az Ördög-hegyen minden csendes • Egy kis falu európai hírnévvel Kovács Elemér Beregszász (KM) — Talán nem is véletlen egybeesés, hogy az Ördög-hegyen évekkel ezelőtt maga a sátán fészkelte be magát — vallja Pavlo atya, a Fiatal pisztra- házi pópa. — Úgy tűnik, hála a mindenhatónak, most végre kimúlt a szörny. Pisztraháza. Ha 1985-ben a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma nem kezdi el egy korszerű radarállomás építését, a Munkácstól északkeletre fekvő kis ukrán falu nevét talán soha nem jegyzik meg százezrek Európának ezen a felén. Az amúgy is kétes dicsőség szintén a véletlen műve, hisz a radarállomás környékén — mintegy 5-6 km-es körzetben — 17 kisebb-na- gyobb település található. Közöttük van egy magyar falu is, a nyelvhatáron fekvő Fomos. Viharlámpával „Minket nem kérdezett meg senki!" Magányos tüntető a radarállomáshoz vezető úton A szerző felvétele Géppisztolyos, marcona katonákat, acsarkodó ebeket pórázon visszarángató piros válla- pos belügyisekre számít a pisztraházi hadiútra ráhajtó újságíró, mint ahogy ezt évekkel ezelőtt néhányszor tapasztalta. Azt már Munkácsot elhagyva látjuk, hogy a tizenhét emeletes betonkolosszus most is áll, rátenyerel a vidékre, lőrésszerű ablakain át ki tudja hová néz. Megvan az objektumot körbefutó kétszeres műszaki zár is. Csak éppen a katonák hiányoznak. — Másfél esztendeje hagyta el az utolsó egyenruhás az objektumot — tájékoztat készségesen a bejáratnál üldögélő civil ruhás őr, az egyik szomszédos falu jámbor lakója. Két társával együtt, meg egy nappal hozzájuk csatlakozó mili- cistával tartják szemmel a közel 200 hektáros területet. Mint a továbbiakban szó lesz róla, váltakozó sikerrel. Mert ki hinné: se víz, se gáz, de még villanyvezeték sincs az objektumon. Egész télen az őrszobát egy burzsujkával fűtötték, s petróleumlámpával világítottak. Ha ezt a csúfságot látná Kraskovszkij tábornok, az építkezés egykori irányítója, szégyenében biztosan főbe lőné magát. A pisztraházi objektum a :ozmikus térség ellenőrzésé- ek, az atomtámadás megaka- ályozásának céljából létreho- )tt védelmi rendszer egyik icszeme — olvashatjuk egy )89-ben megjelent újság- kkben. Ez az első híradások yike arról, hogy Pisztraháza telében radarállomás épül. folatot nyert az a megál- ítás, hogy a radarállomáson mreaktort helyeznek üzembe — az idézet ugyanezen időben megejtett vizsgálati jegyzőkönyvből származik, s a lakosság megnyugtatását hivatott elérni. De ekkorra már elszabadul a pokol. Nem félünk — Először csak tizenegyen vonultunk ki — emlékezik vissza Derkács Jevgenyija, az ukrajnai Zöldek Pártjának helyi vezetője. — Legközelebbi ülősztrájkunkra már több százan vonultunk ki, 1989 júliusában pedig 120 ezer ember írta alá a radarállomás építésének leállítását szorgalmazó beadványunkat. Ilyen makacs és kemény ellenállásra bátor- nokaink nem számítottak. Egyikük még a kezdetek kezdetén azt mondta: „Mi a gond a kárpátaljaiakkal? Csak nem képzelik, hogy ha kell, nem tudjuk megoldani az itt élő egymillió ember áttelepítését a tengermellékre?” Azaz a Csendes óceán partjára... Bizottságot menesztettünk Kijevbe majd Moszkvába, sikerült nemcsak a helyi, hanem a központi sajtó munkatársait is megnyerni ügyünknek. Bebizonyítottuk, hogy a sűrűn lakott Kárpátalján elhibázott lépés volt egy ilyen — a környezetre igen káros — objektumot telepíteni. A vita különben végig arról folyt, hogy az elkészülő lokátorállomás által kibocsátott elektromágneses sugarak mennyire veszélyeztetik az itt élő emberek egészségét, mennyire rombolják a környezetet. Egy halálos megoldás Mialatt tovább folyt az építkezés, a közeli falvak kútjaiból lassan elapadt a víz. És miközben az egymás után a helyszínre érkező bizottságok azt bizonygatják, hogy a radarállomás berendezésének hűtéséhez szükséges napi 100 köbméter víz igazán elenyésző mennyiség ahhoz, hogy milyen nagy a vízkészlet a talaj mélyebb rétegeiben, a helyi lakosság szükségmegoldáshoz folyamodott. Ha ma végigjárjuk Pisztraháza, Borogyivka, Fogaras, Lalovó községek portáit, csak elvétve találunk rendes kutat. A többség úgy tölti fel kútját, hogy a tetőről lezúduló vizet az esőcsatornán keresztül ide vezeti. Mivel a házak jelentős hányadát ezen a vidéken hullámpalával fedték be, az orvosok szerint ez kész öngyilkosság. Már most is nagyobb a halandóság errefelé, mint Kárpátalja más vidékein. — Talán jövőre megépül a központi vízvezeték — reménykedik Hanna Horváth, a pisztraházi tanács főkönyvelője. — Ennyi igazán jár ennek a szerencsétlen falunak. Pedig a kezdetek kezdetén úgy tűnt, hogy az építkezés jól jön a helybélieknek. A raktári munkások túlnyomó része valamint az étkezde dolgozói, rakodómunkások, járművezetők kerültek ki soraikból. A nyolcvanas évek végén a falu munkaképes lakosságának közel egyharmada az objektumon dolgozott. Becsületükre legyen mondva, mikor elkezdődtek a tiltakozó gyűlések, a különböző lokátorellenes megmozdulások, ezek az emberek fokozatosan otthagyták munkahelyüket, a tiltakozók közé álltak. Ma egyébként a 450 felT~ veszik ó nőtt közül alig száznak van munkája.Bármennyire is barátságos a két őr, nem járulnak hozzá, hogy bemenjünk az objektumra. — Nincs ott mit nézelődni — legyint egyikük. — A katonák szinte minden értékes tárgyat eladtak, csöveket, betonlapokat, huzalokat. Az éjszakai látogatók pedig minden mozdíthatót kitakarítottak, teljesen kifosztották például a transzformátorállomást. Az egész egy nagy romhalmaz... Börtön lesz? Időnként kósza hírek kapnak lábra a pisztraházi radarállomással kapcsolatban. Ősszel az hozta lázba a közvéleményt, hogy a kijevi vezetés börtönné akarja átalakítani, mások tudni vélik, hogy egy német cég videoberendezése- ket szeretne itt gyártani. A szörny — a tizenhét szintes tömb, hivatalosan az adó-vevő központ — szinte semmire sem használható. Hisz az egyik oldaláról szinte teljesen nyitott, különben is, oldalnézetből leginkább egy csonka gúlára emlékeztető építményt aligha lehet valaha lakóházzá átalakítani. — Az lenne az igazságos, ha hagynák, hogy a környező falvak népe darabokra szedje valamennyi épületet — vallja Jevgenyija Derkács, a zöldek vezére. — Mi majd gondoskodnánk a kivágott erdő újratelepítéséről. Hogy húsz-harminc év múlva a felnövekvő unokák csak a fejüket csóválják hitetlenkedve, ha a pisztraházi szörnyről kezdene mesélni a nagymama. Végre egy ágyútűz, amely nem a háborúk kiterjedését jelenti: a londoni Towernél a királyi gárda adott díszsortüzet annak az ünnepi ceremóniának keretében, amelynek során II. Erzsébet brit uralkodót köszöntötték. Az angol királynő — Görgy angol király idősebbik lánya, aki 1952 óta Nagy-Britannia királynője, az Egyesült Királyság feje — az elmúlt hét végén ünnepelte 69. születésnapját AP-felvétel Versailles megújulása S. Tóth László Párizs (MTI-Panoráma) — A Napkirály egykori palotája, Versailles ismét régi fényében tündökölhet majd: a francia múzeumi szakemberek ugyanis nagyszabású tervet dolgoztak ki az épület- és parkegyüttes rekonstrukciójára. Énnek keretében Versailles visz- szakap egyes — régebben a királyi birtokhoz tartozott, de azóta leválasztott — területeket, végre jut majd pénz az épületek elhasználódott elemeinek (például a II. világháború óta változatlan tetőrészek) cseréjére, s újabb teremőrök felvételével számos, eddig bezárt részt is megnyithatnak a nagyközönség előtt. A Napkirály, XIV. Lajos palotája Franciaország egyik első számú turisztikai látványossága: évente több mint hárommillió ember látogat ide, s a „nagy rohamok” idején (mint például most húsvétkor) gyakran akár egy órát is kell várni a bebocsáttatásra. Bár a kastély több száz szobával rendelkezik, teremőrök hiányában ezeknek csak kis részét tudják bemutatni, ahol azután hatalmas a zsúfoltság. Ráadásul az egykori királyi birtok is az eredeti terület töredékére szorult vissza: míg XIV. Lajos idejében a palotához összesen 7800 hektár tartozott, ezt az urbanizáció, no meg a francia forradalom után kezdődött folyamat, amikor szinte mindegyik minisztérium kihasított magának egy-egy birtokot, épületet (így lett például az egykori istállóépület a 2. páncélos hadosztály vezérkarának székhelye) mostanra 800 hektárra csökkentette. Ezeken a problémákon akar változtatni az új tervezet: ennek első lépése az lesz, hogy a versailles-i kastély hamarosan — valószínűleg már májusban — önálló közintézménnyé válik, s így a korábbinál szabadabban rendelkezhet bevételeivel, s az eddigi egyeztetési procedúrák nélkül hozhat döntéseket. Egyes lefoglalt épületekből a különböző minisztériumok kiköltöztetik hivatalaikat, s a kastély néhány parkrészt is visszakap majd: ezzel a teljes terület 1200 hektárra nő. Végezetül szó van arról, hogy a palota előtti hatalmas parkolót „felszabadítják” (pontosabban a föld alá telepítik át), visszaadva a kastély környékének eredeti, történelmi arculatát. Az elképzelés teljes valóra váltásához persze időre (a szakértők szerint mintegy két évtizedre) lesz szükség: ám a megnyíló új termek révén a látogatók már egykét éven belül élvezhetik az első eredményeket. Diákdolgozatok a barátságról Budapest (MTI-Press) — „A barátság az egy olyan tök jó dolog, amikor kettő vagy több gyerek suli után órákig cövekel a sarkon és valami olyan dologról szövegel, ami szerintük baromi fontos, mások szerint viszont abszolúte érdektelen.” Ez bizony nem az Értelmező Szótár stílusa és még csak nyomaiban sem utal arra, amit az úttörőélet oly napfényes szakaszában súlykoltak szerzőnk agyába. Ez egy mai diák megfontolt szövege, mert hiszen nyerni szeretett volna vele az Európa Könyvkiadó pályázatán. — Honnan az ötlet? — kérdeztük Magyarosi Gizella szerkesztőtől. — Nápolyból. Marcello D’Orta tanító úr néhány évvel ezelőtt szokatlan kézirattal kilincselt, a kisdiákjai dolgozatainak keresett kiadót. Eleinte fanyalogtak. Aztán amikor az „Én remélem megúszom” utcára került, rögtön a slágerlista élére ugrott. A további két kötet „Isten ingyér teremtett bennünket” és a „Rómeó alulról szerette Júliát” — már világsiker. Mi is kiadtuk mindegyiket és tudjuk, hogy ezek a könyvek nagyon népszerűek a diákok körében. Közvetlenül ez az előzménye a pályázatunknak, melyet január végén írtunk ki. A barátságról beküldött közel 200 dolgozatból kötetet állítunk össze, mondjuk úgy, hogy ez lesz a negyedik, a hazai könyv. Egyébiránt a nyerteseknek D’Orta tanító úr is gratulált, aki ezon a héten a vendégünk volt. Amint a kiírásból kitűnik, a pályázat három fontos követelményt állított a diákszerzők elé: kézzel íródjék a mű, ne legyen 2 oldalnál több és aki tollat ragad, tudja: nem tanulmányi versenybe nevez be. íme néhány kiragadott példa a diákok barátság értelmezéséből: „A barátság jó dolog, általában mindenkivel megtörténik”. írja a gyakorlatias, ám a praktikusabb elme szerint: „Azért jók a barátok, mert tudsz kitől kölcsönkérni”. A választás sem közömbös, hiszen a barát jóban-rossz- ban melletted áll. De ki lehet erre alkalmas? „Először is lány legyen. Ez nagyon fontos, mert az ember egy fiúval nem tud például kétszer elmenni az éppen tetsző fiú abalaka alatt, mert ha éppen kinézne az és egy másik fiút látna, az tök égő lenne.” És a tizenéves lét gazdag tapasztalatával milyennek tűnik a szerelmi barátság? „A szerelmeseket egy nagyobb szeretet tartja össze. Ok meg azt hiszik, ha a buszmegállóban gusztustalankodnak, akkor ők tényleg szeretik egymást.” Hogyan tehetünk szert igaz barátra? „Nekem a legjobb barátom úgy született meg, hogy betartottak nekem.” Az a lényeg tehát, hogy sohase adjuk fel, hallgassunk arra a lányra, aki a leghűségesebb barát, a kutyája elvesztét is optimista derűvel élte át: „ Nem tudtam belenyugodni a sors kezébe... 4.
