Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-13 / 88. szám

KULTÚRA 1995. április 13., csütörtök Költészetnapi találkozó Nyíregyháza (KM) — Költészetnapi ünnepséget rendeznek április 14-én, pénteken a nyíregyházi ta­nárképző főiskola 1. számú körelőadójában Magyarság és jelen címmel. A közeleb­bi téma ezúttal a vidéki ma­gyar irodalom. A rendez­vény meghívott vendége­ként Serfőző Simon miskol­ci költőt, írót, több folyóirat (Napjaink, Holnap, Magyar Elet) korábbi szerkesztőjét, a Felső-Magyarország Ki­adó vezető munkatársát köszöntik. Pál György tan­székvezető megnyitó sza­vai után Jánosi Zoltán do­cens tart bevezető előadást a vidéki irodalomról és Ser­főző Simon Jövőt írni c. kötetéről, majd a tanárkép­ző főiskola hallgatói verse­ket adnak elő a meghívott szerző, valamint Ratkó Jó­zsef, Bella István, Kalász László műveiből, s mindezt, beszélgetés követi az író­val. A helyszínen könyvvá­sárt is tartanak a Felső-Ma­gyarország Kiadó kötetei­ből, s a vendégművész de­dikálja könyvét. A rende­zők minden irodalom iránt érdeklődőt szeretettel vár­nak. fiírcsoko Befejeződött... ...tegnap Nyíregyházán az Evangélikus Kollégiumok Országos találkozója. A há­romnapos összejövetel zárónapján a résztvevők a Kossuth gimnáziumot és az Emmaus Szeretetotthon te­kintették meg. (KM) Orbán Judit... ...erdélyi agyagszobrász munkáiból nyílik kiállítás április 18-án a mátészalkai művelődési központban. A tárlat május közepéig te­kinthető meg. (KM) Angol nyelvű... ...előadásokra várják a kis­diákokat április 20-án a nyíregyházi művelődési központban. A budapesti Kolibri Színház délelőtt a Csóka, délután pedig A kívánság című produkciót mutatja be. (KM) Előadóestet... ...tart Kakuts Agnes április 24-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Mű­sorának címe: Árva élet. (KM) Elkészült... ...a Kisvárdán rendezendő színházi fesztivál végleges programja. A május 16-án kezdődő programban 12 társulat 25 produkciót mu­tat be. (KM) Carmina Burana... ...című előadását mutatja be a Győri Balett csütörtökön, a Fővárosi Operett Szín­házban. A Rába-parti társu­lat három táncjátékot mutat be ezen az esten. (MTI) Locsolóversek Minya Károly Eltelt egy év, a tavalyihoz hasonlóan húsvét közeled­tével következzenek a lo­csolóversek! Bár már azt hihetnénk, hogy eltűnőben van ez a szokás (főleg a na­gyobb városokban), de ta­lán mégsem. Ennek reményében idő­sebbeknek emlékeztetőül, fiatalabbaknak tanulásul hadd ajánljam az alanti strófákat. „Felderült a hajnal húsvét napjára, / melyben minden kisleány a friss locsolást várja. / Én is felkerestem e háznak virágát, / melyben meglocsolom minden egyes ágát, / hogy friss és szép leány legyen egész életében, / sok húsvétot él­jen szívemből kívánom.” A kitartó, komoly szán­dékú legények hagyomány- őrző versikéje lehet a kö­vetkező: „Ajtó mellett ál­lok, / piros tojást várok, / ha nem adnak tojást, / estig is itt állok.” S bizony igazságot fogal­maz meg, aki így „strófái”: „Sose bánja, hogy nedves lett a ruhája, / minél jobban szeretik, annál jobban ön­tözik.” Ha valaki a vetélytársak között sikeresnek érzi ma­gát, mondhatja: „Piros to­jás, fehér nyuszi, / Locsoló­nak jár a puszi!” S aki úgy gondol a régi időkre, hogy tudja, az anyán is múlik a házassági szándék, kényszerűen, de így szólhat: „Máma van húsvét napja, / éljen a leány — no meg az anyja.” No és természetesen lo­csolóvers lehet annak a fel­nőttnek a tarsolyában is, aki potyaitóka portyázásnak te­kinti ezt az ünnepet: „Öntözőverset nem mon­dok, / azt mondjanak a ki­csik, / csak azért jöttem, / hogy igyák egy kicsit.” A sajnálatosan kialakult pénzkérő versek így hang­zanak: „Kerek erdőn jártam, / két kis nyuszit láttam, / az egyik kacsintott, / ide a forintot!” Kicsit drágább változat­ban: „Száraz ágon száraz ku­kac, / meglocsollak, adj egy húszast!” S íme a szuperáras: „Ajtóban állok, / négy „bartókot” várok, / ha nem adtok lányok, / nem jövök hozzátok.” S végezetül nézzünk meg egy-két politikai hatásra született gúnyos verset! Először egy csasztuska for­mában írottat. „Megismerni nyúl elvtár­sat piros tojásáról, / az ötéves tervben végzett szor­gos munkájáról. / Heeej, hová mégy te kis nyulacs­ka? / Megyek locsolkodni, a háborús lemaradást most kell bepótolni.” Egy alkalommal húsvét egybeesett április 4-ével. íme a nyoma: „Meglocsol­lak kedves leány, mindig il­latos légy, / Mellékesen még megjegyzem, éljen április négy!” Rászolgált a bizalomra Napi négy órát gyakorol, és magániskolában folytatja egyéb tanulmányait Balázs Attila felvétele Bodnár István Nyíregyháza — A legna­gyobb művészekhez hasonló sikere volt Karsai Márknak, a fiatal zongoristának az orszá­gos Zeneiskolai Zongoraver­seny megnyitóján. Egy Chopin-szám eljátszása után a közönség négyszer tapsolta vissza a Liszt Ferenc-frizu- rájú, tehetséges szőke legény­két. Márk életében — éppen a legutóbbi, 1992-es zongor- verseny után, amikor korcso­portjában kiemelt fődíjat ka­pott — jelentős változás tör­tént, mivel a Zeneművészeti Főiskolára már három éve, 11 éves korában felvették. Akkor, a tehetséges zongorista karri­erje érdekében a családja is Budapestre költözött. Mi történt azóta? — kérdeztük az édesanyjától, és természetesen az ifjú művészpalántától. — Márk nagyon jól beil­leszkedett a fővárosi életbe, megszerette Pestet. Igyekez­tünk megmutatni neki min­dent, éli a városi gyerekek életét. — mondja az édesany­ja­— Csak a levegő ne lenne Koncert közben olyan rossz, — teszi hozzá Márk, és csak helyeselni tudunk, bizony, Nyírpazony- ban, ahol Márk eddig lakott, nem voltak ilyen gondok. Jól vette viszont a Zene- akadémián eddig az akadá­lyokat. Napi négy órát gyako­rol, és magániskolában foly­tatja egyéb tanulmányait. Tanárai szeretik, és minden tá­mogatást megadnak neki. Sőt, ösztöndíjat is kap. Igaz, mind­emelett óriási áldozatokat vál­lal a család, a jövő érdekében. Márk tehetségét tanára Eck­hardt Gábor zongoraművész­tanár is megerősíti: — Kiváló képességű nö­vendék, csak rajta múlik, hogy mi lesz belőle. Nagyon szor­galmas, hamar megért min­dent, és szívesen áll pódiumra is. Ez utóbbiról itt Nyíregyhá­zán is meggyőződhettünk. A koncert előtt már egy órával szorgalmasan próbálgatott a Steinway zongorán. Mint mondta, egyáltalán nem lám­palázas, szereti a fellépéseket. Márpedig ezekből egyre több van. A múltkorában Miskol­con koncertezett, nem is akár­milyen számmal. Mendelsohn zongoraversenyével lépett pó­diumra, és nagy sikert aratott. (Ezzel a műsorával egyébként Nyíregyházán is szerepel majd június elején, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral). Néhány hete pedig egy nem­zetközi zongoraversenyen vett részt Németországban, ahol a korcsoportjában az első helyet szerezte meg. Társalogni próbálunk Márk­kal, aki nem túl beszédes. — Azért zongorázom, hogy az embereknek örömet sze­rezzek. — Ez akár ars poétiká­ja is lehetne. A hasonlókorú társaitól eltérően nem szereti a tánczenét, zavarja a dob, a rit­mus. Mostanában Liszt és Mozart zenéjét kedveli leg­inkább. Falvai Sándor Liszt-díjas zongoraművész korábban így nyilatkozott róla: Rendkívül ügyes, színes egyéniség, és szuggesztiv módon játszik. Kiemelkedő tehetség. A leg­nagyobb reményekre jogosít. A megelőlegezett bizalom­ra, reményekre a 14 éves Kar­sai Márk eddig rászolgált. Festők egy kollégiumért Budapest (KM — B. I.) — Kiállítás nyílt a napokban Bu­dapesten a Gellért Szállo­dában. A tárlatot az Erdély Művészetért Alapítvány ren­dezte jótékonysági céllal. A kiállítás főszervezője Petkes József, Nyíregyházán élő fes­tő. — A tárlatot azzal a céllal rendeztük, hogy Szatmárné­metiben, a Makovecz Imre ter­vei alapján épülő Rákóczi Kollégium mihamarabb elké­szülhessen. Szatmárnémetiben ugyanis nincs magyar kol­légium, és égető szüksége van ennek a régiónak egy ilyen in­tézményre. „Építünk, mert Karádi Zsolt Nyíregyháza — Vannak fil­mek, amelyeket nem lehet elégszer megnézni. Amelyek velünk élnek, bennünk nőnek, hozzánk tartoznak. Amelyek nélkül nem azok lennénk, akik vagyunk. Mert rólunk szólnak. Figuráiknak egyike-másika helyettünk beszél, snittjeik mélyen beleívódtak a lelkűnk­be, rákopírozódtak a reti­nánkra. Á Foglalkozása: ri­portert kilencszer néztem meg, a Körhintát legalább tizenöt­ször. A Szinbádot csaknem húsz alkalommal csodáltam meg. Akkor hagytam abba, amikor már fejből tudtam a párbeszédeket. Egy időben Szabó Istvánnal voltam így. Az igazi Szabót akkoriban kezdtem el föl­fedezni, amikor a Mephistoért megkapta az Oscar-díjat. Az egyetemen sorozatot szer­veztem: az Álmodozások ko­rát, az Apát, a Szerelmesfil­met, a Budapesti meséket, a Tűzoltó utca 25-öt mutattam be. Ezek az „igazi” Szabó István-i alkotások. A Bizalom más átmenet a hagyományos mozihoz. S miközben a Me- phistonak, a Redl ezredesnek, a Hanussennek is megvan a maga értéke, a hetvenes évek vége éles fordulatot jelent a rendező pályáján. Az első öt opusz az „új hul­nincs mire várni”. Tőkés Lász­ló nyitotta meg ezekkel a szavakkal a kiállítást, és szavai jól kifejezték azt a lehetetlen állapotot, ami Szat­márnémetiben van. A román kormánytól ugyanis csak ígéreteket kaptunk, de támo­gatást nem. Ä mostani tárlat bevételét — még ha nem is túl nagy összeg — a kollégium építésére szánjuk. O A kiállításon több, me­gyénkben élő festő alkotását is láthattuk... — Megkeresésünkre 24 mű­vész ajánlott fel azonnal ké­peket, szobrokat. Megyénket négyen képviseltük: Krupiczer lámos”, szerzői filmek kora. Ami ezután következik, az már hagyományos fogalma­zás. A váltás oka nyilván ab­ban keresendő elsősorban, hogy Szabó korábban már el­mondott mindent, amit fon­tosnak érzett önmagáról, s a korról, amelyben élnie adatott. A második világháború alatt gyerekeskedő, az ötvenes években felnövő, s a hatvanas évtizedben eszmélni kezdő nemzedékről. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt, hogy időközben az új hullám esztétikáján is túllépett az idő. Változott a nézői ízlés, s a nemzetközi piac. A Me- phistótól kezdve kooproduk- cióban gyártott művek ese­tében fontos szempont, hogy eladható-e az elkészült anyag az elsősorban az amerikaiak által uralt piacon. Ezért is örültem annak, amikor a napokban viszontlát­tam a televízióban az 1976-os Budapesti meséket. Ez még a klasszikus Szabó, a személyes élményeit vászonra álmodó, lírát és epikát sajátos látomás­ban ötvöző művész. A film értékét nyilvánvalóan emeli az bennem, hogy középiskolai tanárként osztályok sorában elemeztem a képsorokat, a szereplőket, a stílus sajátossá­gait. A mai katarzisban benne vannak a hajdani tanítványok is: Bálint András, Kovács Károly, Madaras József, Mar­Antal, Madarassy György és Z. Erdei Anna és jómagam járultunk hozzá 2-2 képpel e nemes ügyhöz. A segítő­szándék máshol is nagy volt: Szopos Kálmán festőművész fia például Nürbergből hozott képeket édesapja hagyatéká­ból. OHogyan tovább? — Az április 18-ig nyitva tartó budapesti tárlat már ed­dig is sikeres volt, sok képet jótékonysági céllal megvásá­roltak. — A megmaradt anyag újakkal kiegészülve, egy Za­laegerszegen megrendezendő hasonló kiállításra kerül. gittai Ági gesztusai mögött az ő tekintetük is földereng. Fia­tal alakjukat látom a sárga vil­lamos utasai között. A sárga egyébként kulcs­motívum: a színeket látó lány és Huszárik Zoltán a sárga millió árnyalatát sorolja fel. S amikor a sín eltörik, Huszárik figurája vállalja az áldozatot: egy farönköt a törés hézagába illesztve testével segíti tovább a kocsit. A villamos folytatja útját, a férfi szörnyet hal. Huszárik Zoltán nem sokkal ezután maga is ellobogott az általa teremtett álomvilág díszletei között. Szabó egy helyütt azt nyi­latkozta, hogy nincs érzéke a szimbólumteremtéshez. A Bu­dapesti mesék azonban az al­legória és a szimbólum hatá­rán egyensúlyoz. A történet egyes állomásai megfeleltet­hetők az 1945 utáni évtizedek fordulóinak, azonban leszű­kítenénk az értelmezést, ha pusztán illusztrációként fog­nánk fel a látottakat. Az Apában feltűnő villamos itt önálló életre kel és gazdag je­lentéstartalommal telítődik. Utasai bíznak abban, hogy ka­landjaik egyszer véget érnek, mert van römíz. Ma már tudjuk, hogy nincs. S megle­het, hogy amit annak hittek, az is csak érzéki csalódás volt. Mégis, a Budapesti mesék lírával szőtte át egy nemzedék hitét és csalódásait. Ettől szép. Kiállítás Bodnár Zsuzsa Sóstó — A Falumúzeum barabási iskolájában lát­ható a Kalocsa népművé­szete című időszaki kiál­lítás. Kiállításunk a kalo­csai Viski Károly Múzeum tárgyainak segítségével a kalocsai hímzés, viselet, pingálás, falfestés, bútor- művesség és a fazekasság világát tárja elénk. E kiál­lításunk célja, hogy a mú­zeumi anyagon keresztül bemutassuk a kalocsai népművészet egyes ágait és fejlődésük különböző korszakait. A kalocsai népművészet a Kalocsa XVIII-XIX. századi határában kialakult falvak, és a hozzájuk tar­tozó szállások hagyomá­nyos paraszti kultúrája. A kiállítás első részében a kalocsai hímzés történeti rétegeit mutatjuk be. A ko­rai kalocsai hímzés, a XIX. század közepén fehér, fehérpamukkal lyukmintát varrtak, hímeztek. A XIX. század utolsó harmadában jelentek meg a virágmotí­vumok, indák, levelek. En­nek a korszaknak színei a fekete, piros és a kék. Az 1910-es évektől van a ko­rai cifra hímzés időszaka, amikor újabb színek bevo­násával folytatódott a ki­színesedés. Legszebb pél­dái a hímzett fékötők, zse­bkendők, kötények, ing- vállak. Az 1930-as évekre teljesedett ki a kiszíne­sedés folyamata, melyet az író és pingálóasszonyok fantáziája és a parasztasz- szonyok igényei alakítot­tak ki. Ugyanez figyelhető meg a népviseletben is. A szobaenteriőr a kalocsai népi bútorkészítés (festett sarokpad, kelengyésláda, szék) és a kalocsai asszo­nyok híres faldíszítő mű­vészetet a pingálást mutat­ja be. A fazekasság ezen a vidéken több évszázados múltra tekint vissza. A leg­jellemzőbb kalocsai edé­nyek is láthatók. Hit és csalódás villamosa X

Next

/
Oldalképek
Tartalom