Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-12 / 87. szám
1995. április 12., szerda GAZDASAG Kelet-Magyarország 13 Átképzés Tiszanagyfaluban Paszabi ruhák Franciaországba • Közös bolt nyílt az Elittel Nyíregyházán A tiszanagyfalui átképzősök egy része Elek Emil felvétele Nyíregyháza, Tiszanagyfalu (KM - N. L.) — Új varroda, új közös bolt beindítása és a csúcstechnológia teljes bevezetése szerepel a Nyíregyházi Házipari Szövetkezet közeli programjában. Berencsi Gyula elnök arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a két vidéki üzemük fejlesztésére is gondot fordítanak és létszámbővítésre is számítani lehet. A szövetkezet igen eredményesen, nyereséggel zárta az elmúlt gazdasági évet. Erre építve lehetségesek az idei fejlesztések, bővítések. A következő hónapokban gépi beruházásra, pontosabban korszerű japán gépek beszerzésére 12 millió forintot fordítanak. Ez év végéig mindenütt lecserélik a régi gépeket és csak csúcs- technológiával dolgoznak majd. A következő egy-két évre is terveztek fejlesztést, bővítést, A paszabi üzemük az elmúlt ősz óta működik. A kézügyességükről, szakértelmükről híres paszabi lányok és asszoNyíregyháza (KM) — Március utolsó napján tartotta évi rendes közgyűlését a Középeurópai Nemzetközi Bank Rt. (CIB) és 100 százalékos tulajdonú érdekeltsége, a többnyire forint műveleteket végző CIB Hungária Bank Rt. A bank vezetői az üzleti tevékenység bővüléséről adtak számot a részvényesek képviselőinek. Ez mindenekelőtt a mérlegfőösszeg növekedésében nyilvánult meg, ami azonban tükrözi az ügyfelek számának emelkedését is. A bővülő üzleti forgalom növekvő nyereséget és osztalékot eredményezett. A két bank összesített mérlegfőösszege gyorsabb ütemben nőtt, mint a bankrendszer egészéé. Ilyen módon részaránya 1994. végén 6 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 4,5 százalékról. A nemzetközi számviteli nyok női ruhákat készítenek német és francia exportra. Paszabra is visznek hamarosan korszerű gépeket. A háziipari szövetkezet az angol tulajdonban lévő Elit Ruhagyárral közösen az elmúlt napokban Nyíregyházán megnyitotszabványok alapján számított konszolidált mérlegfőösszeg 110,2 milliárd forintról 160,5 milliárd forintra nőtt, ami több, mint 45 százalékos növekedési ütemnek felel meg. Az adózatlan eredmény az előző évi 4,0 milliárd forinttal szemben 5,2 milliárd forintot tett ki, az adózott eredmény viszont 2,7 milliárd forintról 4,6 milliárd forintra nőtt. A CIB mérlegének főösszege 754,8 millió dollárról 928,6 millió dollárra, azaz 23 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben az adózás előtti eredmény 37 százalékkal (25,3 millió dollárról 34,7 millió dollárra) nőtt. Az adózott eredmény — befektetéssel összefüggő adókedvezmények eredményeként — ennél is nagyobb ütemben, csaknem 78 százalékkal, azaz 18,4 millió dollárról 32,7 millió dollárra ta a közös ruhaboltját. A szövetkezet nyírtéti üzemének bővítését nem rég fejezték be. Nyírtéten a felújított üzemcsarnokban ez év tavaszán tizenöt új dolgozó felvételére lesz lehetőség. A megrendelésektől, a lehetőségektől is növekedett. A közgyűlés az igazgatótanács javaslata alapján úgy döntött, hogy a részvényesek számára osztalékként 13,9 millió dollárt fizet ki, az előző évi 11,15 millió dollárral szemben. Az adózás utáni 32,7 millió dollár nyereség fennmaradó részét a közgyűlés az eredménytartalék növelésére fordítja. A CIB Hungária Bank magyar számviteli szabványok alapján számított mérlegfőösszege 45,1 milliárd forintról 80,0 milliárd forintra, 77 százalékkal emelkedett, adózás előtti eredménye pedig 2,3 milliárd'forintról 3,4 milliárd forintra, azaz 46 százalékkal nőtt. Az adófizetés után fennmaradó nyereség az előző évi 1,9 milliárd forintról 3,0 milliárd forintra növekedett. A közgyűlés döntése értelmében az anyabankot, a függően a többi üzemben is hirdetnek majd munkásfelvételt. Elsősorban természetesen varrónőkre lesz szüksége a szövetkezetnek. Tiszanagyfaluban a volt tsz- irodán egy átalakítás után ez év januárjában harminc munkanélküli lánynak, illetve asz- szonynak átképző tanfolyamot indítottak. Az átképzést a megyei munkaügyi központ anyagilag támogatja. Az átképzősök elméleti oktatását a nyíregyházi 107. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárai végzik. Az átképzés hat hónapig tart. A sikeres vizsgázók ruhakészítő szakmunkásként dolgozhatnak. Az átképzés színhelyén 25-30 nődolgozóra számítva júliusban varrodaüzemet nyit a házipari szövetkezet. Az első hetekben — a gyakorlat megszerzéséig — hazai piacra termelnek majd a tiszanagy- faluiak. Szeptembertől azonban az itteni termékek jelentős része is exportra megy. Bővülő üzleti forgalom a CIB-nél A tavalyinál... ...több lakás felépülésére lehet számítani 1995-ben — állapítja meg az Építési Vállakozók Országos Szövetsége. (MTI) Tizenegy... ...külföldi és két magyar bankból álló konzorcium 115 millió dolláros, mintegy 13 milliárd forint értékű hitelt nyújt a Pannon GSM Rt.-nek. (MTI) Első... ...alkalommal nyílt meg nemzetközi * kereskedelmi vásár Kambodzsában, amióta a királyi kormányzat került hatalomra. (MTI) A Matsushita... ...Electric Industrial Co. az eddig kizárólagos tulajdonában lévő MCA hollywoodi szórakoztatóipari komplexum törzsrészvényeinek 80 százalékát eladja a Seagram kanadai italgyártó vállalatnak. (MTI) Az iraki... ...kormány úgy döntött, hogy 300 százalékkal felemeli a búza és az árpa felvásárlási árát. (MTI) Iroda a kézműves kamaránál Alanyi jogon szolgáltatnak iparosoknak Nyíregyházán Korszerű körülmények közt fogadják a kézműveseket az irodán A szerző felvétele Nyíregyháza (KM — N. L.) — Nagy jelentősége van annak az ügyfélszolgálati irodának, amelyet az elmúlt napokban nyitott meg a nyíregyházi Dózsa György utcán a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézműves Kamara. Az irodavezetőnek kinevezett Bacsó János elmondta, hogy megyénk kézművesei, kisiparosai az új kamarai törvénynek megfelelően egy sor ingyenes szolgáltatást kapnak itt, úgynevezett alanyi jogon. Az üzleti tevékenységükhöz pedig kedvezményes szaktanácsadást kaphatnak a kamarai tagok. Az iroda ingyenes szolgáltatásként véleményezi az üzleti terveket, rendelkezésre bocsátja a hatósági engedélyekhez kötött tevékenységek listáját, felkérésre szakmai tanácsokat ad üzleti szerződés- kötéshez, vállalkozásokhoz. Meghívás alapján eljár a tagok iparjogi, valamint szabadalmi — és szerzői jogi ügyeiben, ellátja a hatáskörébe utalt köz- igazgatási feladatokat is. Felügyeli és minősíti a vásárok szervezését. A kamara tisztségviselői időnként fogadónapot tartanak. Kedvezményes szaktanács- adást adnak az irodán szabványügyi, minőségügyi, valamint iparjogvédelmi kérdésekben. A hitelkonstrukciókról és a vámszabályokról is tájékoztatást ad az új iroda. Gazdakörök szövetkezete Demecser (KM - GB) — A megyei gazdaköri elnökök Jármiban tanácskoztak a múlt hónap végén. Az egyetlen tárgyalt napirendi pont egy megyei gazdaköri szövetkezet megalakítása volt, amelybe a megye bármelyik gazdaköri tagja beléphet. — Ösztönzést adott a szövetkezet megalakításához, hogy gazdkörök országos szövetsége által két évvel ezelőtt létrehozott Pen- tagri Kft. igen sikeres kereskedelmi szolgáltatást végez az országban működő gazdakörök részére — tájékoztatta lapunkat az előzményekről, s a történtekről Jakab Ferenc a Gazdakörök Megyei Szövetségének elnöke, akit a de- mecseri gazdakör irodájában kerestünk meg. — Az alakulóülés résztvevői úgy döntöttek, hogy csak magángazdálkodók lehetnek a szövetkezet tagjai. Jármiban az alapító tagok személyenként 10 ezer forintos részjegyet jegyeztek. A belépés lehetőségét ugyanakkor nyitva hagytuk bármelyik gazdaköri tag számára, aki a szövetkezet alapszabályát elfogadja. A megyei gazdaköri szövetkezet tevékenysége az alapvető fontosságú közös beszerzésen — amely a termeléshez szükséges alapanyagokra, vagy például kenőanyagokra vonatkozik — és közös, nagyobb tételű, tehát kedvezőbb feltételek mellett történő értékesítésen kívül a szaktanácsadó szolgáltatások közvetítése a tagság felé. — Mi a kicsiket próbáljuk e megyei szövetkezetünkbe összefogni — fejti ki a reálisan elérni kívánt előnyöket Jakab Ferenc —, azokat, akiknek kis meny- nyiségű termékével nem szívesen foglalkoznak a nagy integrátorok. A kicsik gondja az, hogy kis tételben vásárolnak, így drágábban jutnak hozzá a szükséges anyagokhoz. Úgy gondoljuk, hogy a gazdaköri szövetkezet valamennyi helyi gazdaköri tagjától szervezője által összegyűjti az egyes igényeket — vetőmagból, műtrágyából és egyebekből —, majd azokat összesítve egyben rendeli meg, s így az olcsóbban megvásárolt árut annak megérkezésekor, haszonkulcs alkalmazása nélkül a megrendelést adott tagoknak kiosztják. Növényvédő szereknél kicsit más a helyzet, miután a növényvédelemben szigorúbb előírásoknak kell megfelelni. Ám terveink szerint a gazdakörök szövetkezete szerződést kötne szaktanácsadókkal, akik az oktatáson, képzésen túl majd a gyakorlati munkát is irányítják, ellenőrzik a gazdaköröknél. Külkereskedelmet is folytatni szeretne az új szövetkezet. Szeretnénk például bekapcsolódni a téli alma exportjába is. A szövetkezet irodáját Nyíregyházára tervezzük olyan megoldásban, hogy egyrészt már működő szak- tanácsadó iroda, másrészt valamely más kereskedelmi magáncég látná el a mi képviseletünket. — Távlati célunk azonban nyilván az — mondja a megyei gazdaköri elnök —, hogy ne egy nagy megyei, hanem sok kisebb, az elsőként Leveleken megala- kulthoz hasonló faluszövetkezet legyen Szabolcs- Szatmár-Beregben a már ismertetett tevékenységi körrel. Már a jövőt szolgálja az az idén befejezni tervezett adatbázis, amely összegyűjtése után pontos regisztrációját fogja jelenteni a gazdaköri tagságnak, az egyes tagok által megtermelt különféle növényi-, és állati termékmennyiségnek. Ez utóbbiból a felhasználásra kerülő különféle anyagok mennyiségére is viszonylag pontosan tudunk majd következtetni. Index (ideiglenes) április 11-én: 1261,00 (+2,14) Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. április 11. Valuta Deviza Kanadai dollár 86,79 88,37 88,02 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 498,45 415,69 414,20 Német márka 85.16 86.58 86.14 Angol font 191,21 194,69 193,22 Norvég korona 19,W 1936 19.36 Ausztrál dollár 8535 90,15 89,83 Olasz lírat 1000) 69,53 70,93 70,17 Belga frank(IOO) 414,89 421.81 418,64 Oszltäsc V 12,10 i 12,30 12,24 Dfekorona / 21,65 22.01 21,89 Port.esc.(IOO) 80,95 82.35 81,76 Fmn márka 27,77 28.23 28.09 Spanyol pes ti«» 95.Ä2 9730 96,43 Frandafrank 24,46 24,88 24,73 Svájci frank 10334 105.24 104.71 Holland fonni 76.10 77,36 76,88 Svéd korona 16,29 1639 16.49 ír font ‘ 192,67 , 196,13 195,03 USA dollár 119.79 121.93 121,36 Japán jen (100) 142,18 144.38 144,65 ECU ' 15733 16005 155,41 CIB-et, 2,5 milliard fonnt osztalék illeti meg, amit azonban a CIB Hungária Bank alaptőkéjének növelésére fordít. A felosztható 3,0 milliárd forint maradék részét a céltartalék és az eredménytartalék növelésére használják fel. A bankcsoport az ország jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzetét figyelembe véve „vette” a központi monetáris politika üzenetét és forrás- gyűjtés céljából, valamint szolgáltatásait bővítendő, gyors ütembe fordul a lakosság felé. Ennek érdekében folyamatosan bővíti a vidéki fiókhálózatát, mely lakossági betétgyűjtéssel is foglalkozik már. Ä bank jelenleg Győrött, Pécsett, Nyíregyházán és Szegeden rendelkezik fiókokkal, valamint a közelmúltban nyitott kirendeltséget Debrecenhpn Kárpótlási jegy