Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-01 / 78. szám
1995‘ ÁPRILISI., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Tündérálmok a szere A gyerekek gondolatai mindig az igazi család körül forognak hogy három-négy gyerek is kerül ide egy családból. Ahogy beszélgetünk, kopogtatnak az ajtón, vékony, mosolygós fiúcska lép be. O Berti, az egyik legnagyobb gyerek, aki kétségkívül egyéniség. Nagy kópé, szinte minden porcikája izeg-mozog. Nagyon vágyott egy órára, nemrég ki is kérte az összekuporgatott zsebpénzét, aztán gondolt egyet, és az iskolában megfagyiztatta a barátait. Az iskolában egyébként felfigyeltek a zenei tehetségére is, az otthon vásárolt számára egy citerát, azóta rendszeresen fellép az ünnepségeken. Nézem a farsangi bálon készült fényképeket. Fülig érő szájak, kacagó szemek, szinte már családias hangulat. Az egyik fűtő anyukának öltözött be, épp babakocsiban tolja a csecsemőnek öltözött, bajuszos gépkocsivezetőt. Eltűnnek itt a státuszok és beosztások, az otthon minden dolgozója megpróbálja a lehetetlent, pótolni a pótolhatatlant, a családot. Mert gondoskodás ide, szeretet oda, a gyerekek gondolatai és álmai mindig az igazi család körül forognak, ami számukra egyáltalán nem, vagy csak nagyon rövid időre adatott meg. Mint a hétéves Ibolyának, akinek erről még csak emlékei sem lehetnek. Hét hónapos korától van itt, azóta soha senki nem látogatta meg. Egyébként alig hétnyolc gyereket látogatnak itt rendszeresen. Ibolya épp ébredezik, amikor a szobába érünk, bogárszeme kacagás, arca csupa báj és mosoly. A meséskönyvekben ilyennek rajzolják a tündéreket. Kis barátnőjével szinte mindennap ugyanazt szokták játszani: egyikük a kisbaba, a másik az anyuka, aztán felcserélik a szerepeket. Ibolya kivétel, neki testvére sincs. A másik ágyon riadt tekintetű, szöszke kislány néz fel. O Erzsiké, aki ötéves, nemrég került ide, három testvérével. Némi idegenkedés után megsúgja, hogy álmában levelet írt a mamájának, melyben csak azt kéri, vigyék őt haza. Pedig az álmok, mint annyiszor, most is csalnak. Az a néhány gyerek, akit olykor hazavisznek látogatóba, boldogan megy el, aztán két nap múlva általában legalább ilyen boldogan tér vissza. Azt mondják, nemrég került az otthonba négy testvér, s az egyik A szerző felvételei kislány napokig sírdogált. Negyedikes bátyja felnőttes komolysággal nyugtatta, mondván, jobb lesz itt, mert itt meleg van és mindig adnak enni. Aztán kiderült, hogy mostohaapja a fiút gyakran éjszakára is kiűzte a házból, a közeli temetőben aludt, valamelyik sírhanton. A legbelső szoba a legkisebbek birodalma. Ok még nem tudják, mi történik körülöttük. Egyikük riadtan szemléli a világot a kiságy rácsai mögül, hárman éppen „trónolnak”. Amikor beljebb lépünk, egymás után fakadnak sírásra, hatalmas könnyek gördülnek a csöppnyi arcokon. — Nincsenek férfiemberhez szokva — súgja ide nekem az egyik nevelő. — Hiába sétálunk velük rendszeresen az utcán, ha idegen férfi lép be ide, azonnal megijednek. Ahogy kifelé tartunk, látom, hogy nagy nyújtózkodással felébredt Gergő is. Nemrég került ide két testvérével, ő a legnagyobb. Ötéves, de még nem beszél. Azt mondják, hamarosan alapos vizsgálatnak vetik majd alá, hogy kiderítsék, mi ennek az oka. Óhatatlanul is az motoszkál bennem, hogy Gergő egyszerűen nem akar beszélni. Mért állna szóba azzal a világgal, mely neki eddig csak fájdalmat okozott? Kilépek az utcára, ahol zajlik az élet. Az emberek futnak a saját dolguk után. Legtöbbjük talán nem is tudja, hogy odabenn tündéri emberkék álmodnak tündérálmokat. A szeretetről, a családról, mely számukra nem adatott meg. Orémus Kálmán Ők még nem tudják, hogy mi történik velük Ibolyát még sohasem látogatta senki A z utcán zajlik az élet, de a Bakta- lórántháza központjában fehérlő, se nem szép, se nem csúnya épületben csönd honol. Rég elharangozták a delet, a kicsik épp az igazak álmát alusszák. Egy-egy szobában, végig a falak Gergő, aki nem áll szóba a világgal mentén hat-nyolc apró ágy, a polcon játékok, rajzok. A takarók alól kikandikálnak a buksi gyermekfejek, lehunyt szemek alatt kergetőznek az álmok. A nagyobbak közül néhányan a kiskertben tesznek-vesznek, a többiek még nem tértek haza az iskolából. Pedig nyilván szokatlan jelenség itt ez a nagy csönd, hiszen jelenleg 51 gyerek él a gyermek- és ifjúságvédő otthonban, másfél évestől tizenkét évesig. De ezt már Puskás Péterné igazgatótól tudom meg, aki elmondja, korábban csak óvodáskorúak éltek itt, de néhány évvel ezelőtt tágult a korhatár, ami azzal az előnnyel jár, hogy a gyerekeknek ritkábban kell intézményt váltaniuk. No meg lehetővé vált, hogy a testvérek egymás mellett legyenek, így jobban kötődnek egymáshoz, kevésbé társtalanok. Előfordul, A KM VENDÉGE Aki kettős életet élt Horány! Zsuzsa Az idén immár 31. alkalommal rendezik meg Új fehértón a komolyzene kedvelőinek a májusi hangversenyt. A koncertek egyik szervezője és egyben az énekkar karnagya Szabó Barnabás. Igazán furcsa mó- ,,,. dón kötött örök barátságot a zenével. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium harmadikos növendékei elhatározták, hogy zenekart alapítanak. Igen ám, de egyikük sem rendelkezett semmiféle zenei előképzettséggel, még a violinkulcsot sem tudták lerajzolni. Felkeresték Vi- kár Sanyi bácsit, a zeneiskola akkori igazgatóját, hogy valamilyen hangszeren szeretnének játszani. Sanyi bácsi először igencsak megrótta őket: Honnan veszik azt az ötletet, hogy tanév közben, márciusban akarnak beiratkozni a zeneiskolába. Ráadásul mindezt tizenhét éves fejjel, amikor már igencsak késő megismerkedni egy hangszerrel. Akkora volt azonban a gimnazisták lelkesedése, hogy végül mind a négy barátnak sikerült helyet találni a zeneiskolában. Szabó Barnabásnak a trombita jutott, Tonté László zenepedagógus vezetésével ismerkedett a zene világával. Olyan tehetséges trombitásnak bizonyult, hogy mestere azt javasolta, a debreceni zene művészeti szakközépiskolán tanuljon to vább. Édesanyja azonban józan gondolkodásúan azt mondta neki: „Édes fiam, nem értek én ezekhez a dolgokhoz, de olyan szakmát kellene választanod, ami a megélhetésed biztosítja. Próbálkozz inkább a tanítóképzővel.” Nem tudott dönteni, így mind a két helyre beadta jelentkezési lapját. Délelőtt járt tanítóSzabó Barnabás be, délután a zeneművészeti szak- középiskolába. Évekig senki nem vette észre a kettősséget, mígnem utolsó éves főiskolásként aláírást kellett kérnie mezőgazdasági gyakorlaton. Semmiféleképpen nem akarták aláírni az indexét, mivel egyetlen egy foglalkozáson sem vett részt. A főigazgató elé került, aki előbb nagyon mérges lett, hogy egyszerre két iskolát végez az ő tudta és beleegyezése nélkül, majd másnap maga elé hívatta: „Ha vette a fáradságot, hogy egyszerre két iskolában is tanul, én is engedélyezem, hogy befejezze a tanítóképzőt.” így szerzett tanítói diplomát és trombita szakon befejezte a szakiskolát. Tanítási gyakorlatra az újfehértói 1. Sz. Általános Iskolába került, ahol néhány évvel korábban indították a zenei tagozatot. Az akkori igazgató szerette volna, ha marad ehben az iskolában, ám helyhiány miatt nem tudták alkalmazni. így a diploma !| megszer- í zése után N á d u d - 1| varon 1 lett pályakezdő. Egy Danu- via-Csepel motorkerékpárral járt hétvégeken haza a szülői házba, Nyírpazonyba. Megint csak az édesanyja kérte, messze van Nádudvar, keressen közelebb állást. Új- fehértón a 4. Sz. Általános Iskolában lett tanító, és a munka mellett levelező tagozaton előbb ének, majd testnevelő tanári diplomát szerzett. Harasztosi Pál felvétele Hamarosan ismét a zenei általános iskolában találta magát, ugyanis az énektanárnő szülési szabadságra ment, ezért népgazdasági érdekből áthelyezték. Mivel a kórusvezetőt behívták katonának, ezt a feladatot is rábízták. Huszonévesen lett a vezetője az énekkarnak és a zenekarnak. A hegedűtanár, Moldván József öntötte bele a lelket: „Ne törődjön semmivel, csak üsse a négyet, majd én betanítom a hangszeres gyerekeket.” Az óriási lelkesedés oda vezetett, hogy ’73-ban az újfehértói 1. Sz. Általános Iskola képviselte megyénket az Úttörő Nagykórusok Országos Fesztiválján Veszprémben. Fellépésük eredményeként a televízió egyenes adásban közvetítette műsorukat. Rettenetes izgalommal készültek a gyerekek és végül óriási sikert arattak. Főként az alsó tagozatos gyerekeket szereti tanítani. Úgy érzi, a kicsinyek azonnal meghálálják munkáját. A pedagógus számára különösen nagy élmény az elsősöket tanítani. Kifogyhatatlan a számtalan kedvesebbnél kedvesebb történetből, amelyekkel kis tanítványai „ megaj ándékozták ”. Az énekkar mellett vonósnégyes is játszott a fellépéseken. Egyik kollégájával, Mondik Bélával, felvetették, jó lenne szervezni egy bensőséges hangulatú téli hangversenyt is. Tíz évvel ezelőtt adták az első karácsonyi koncertet a templomban, ami azóta jelentős zenei esemény a városban. A zeneiskola jelenlegi és egykori növendékei, művésztanárai mutatkoznak be a szeretet ünnepi rendezvényén.
