Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-04 / 54. szám

12

TÁRLAT

Pál Gyula és tanítványai

Balogh István: Zsuzsa

AMáriapócsi Galériában két héten át tekinthették meg az érdeklődők a Pál Gyula festőművész és tanítványai című tárlatot. A mester tizenhat — ismert és kevésbé szerepeltetett — művén kívül a kiállításon helyet kaptak a tanítványok alkotásai. A sárospataki képzőművész-páros férfi pólusát Balogh István képviseli két festményével és három szobrával; a duó másik „fele”, Molnár Irén festőművész különböző technikákkal készült képeit hozta el megyénk ifjú városába. A két vendégkiállító a sárospataki tanítóképző főiskolán oktatóként tevékenykedik. A harmadik bemutatkozó mint művészeti író és fotóművész ismert szűkebb pátriánkban. A nyíregyházi Papp D. Tibor ez alkalommal a kolozsvári háztetők izgalmas geometriájú világát örökítette meg felvételein.

Balogh István: Icu

Molnár Irén: Szociális otthonban

Molnár Irén: Figaró

Elek Emil felvételei és reprodukciói

Orvosi gyógykertek históriánkban

A távolabbi vidékek híres botanikus kertjei is hatottak megyénkre

Fazekas Árpád

Az orvosi botanika kezdetét megyénkben is a várak és kolostorok kertjeiben, régi magyar nagyasszonyok udvarházaiban, illetve majorságaiban kell keresni. Sajnos mindezek elpusztultak az idők folyamán, s ha meg is maradt néhány vár leltárjegyzéke, azok a kertekről csak igen szűkszavúan tesznek említést. így az 1621-ből származó összeírásban az ecsedi várnak öt nagy kertje szerepel. Tény, hogy az ecsedi kővár pincéiben sok-sok hordó káposztát, ecetet, rengeteg aszalt gyümölcsöt stb. tartalékoltak az ostromok idejére. Az 1660- 1680-as években készült összeírások szerint Báthori Zsófia (1629-1680) idejében az ecsedi uradalom kertjeinek száma még szaporodott. Már Vásárosnaményra vonatkozik és legalább is az 1666. évre utal azon iskolatörténeti adat, amely szerint 1756- ban oskola ház építtetett a régi helyére a templom végibe, de a templom és oskola ház között meghagytak egy veres körtvély fát, mely már az előtt 90 esztendőkkel nevezetes vala gyümölcséről. Tény, hogy a XVII. sz. közepén a „vásárosnaményi várnak nyolc kertje volt. Ezek közül az első helyen említik a külön virágos kertet. Dicsérik a jeles veteményes kertet is, amelynek utait meggyfa lugasok födték.”

Híres gyógykertje volt a szatmári Erdőd helységben Ecsedi Báthory Györgynének. E nagyasszony előzetesen Drágffy Gáspárné volt, s e néven említi az Ars Medica c. első magyar orvosköny (1577) epilepsia elleni patikaszerét. A menekülő Melius Juhász Pétert (1531-1572. dec. 16.) is ő vette 1556 tavaszán pártfogásában és sikeresen kezelte epilepsiáját gyógynövényeivel. Három évszázaddal később az erdődi kertnek Petőfi így állított művészi emléket Elpusztuló kert ott a vár alatt c. versében.

„Lesz-é ezentúl, óh kert, aki majd

Édes gyönyörrel jár e fák alatt?

Lesz-é ezentúl, óh vár, aki majd

Szent tisztelettel nézi tornyodat?”

(Erdőd, 1848. nov. 30).

Korának egyik legkiválóbb kertészkedő gazdasszonya volt Károlyi Zsuzsánna, aki Bethlen Gábor (1580-1629) fejdelem áldott lelkű felesége volt. De még a nagykárolyi Károlyi család tagjai közül is

kiemelkedett gróf Károlyi Sándor felesége, gróf szalai Barkóczy Krisztina (1671— 1724), aki szerint: „Minden jobb, ami a magyar földünkben termett... Nem is kell neki dib-dáb bécsi bolondság, s a hazai földnek és nemzetének akar élni.” Ekkor a főúri családok versenyeztek abban, hogy kinek termett koraibb tavaszi, nyári főzelékféléje vagy gyümölcse, amelyeket újságként egymásnak ajándékba küldtek. Télire pedig rengeteg gyümölcsöt és főzeléket aszaltak, s különféle befőttek, gyümölcsízek (liktáriumok) mellett általános volt a gyümölcsfőzés (vajban sült vagy borban főtt körte, almakása stb.) Mindehhez sok termesztett illetve vadon nőtt alapanyag kellett (ártéri dzsungel gyümölcsösök).

Nyilvánvaló, hogy a környék (Patak, Lelesz) és a távolabbi vidékek botanikus kertjei is hatottak megyénkre. Erre is jó példa a nyíregyházi ún. Inczédy kert, amely 1790-ben létesült 18 000 négyzetöl területen (a gyümölcskert 14 000, a díszkert és konyhákért 3000 négyzetölt tett ki), Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész és mezőgazda példáját követve.

Dienes Ö. István (1905- 1986) szerint ez a kert a legtökéletesebben tükrözte a XVIII. század régi francia kertépítő (Versailles, Schönbrunn, Eszterháza) stílust, de felhasználta a jászóvári káptalan és a pozsonyi érseki kert mintáját is, mellőzve a drága kellékeket (szobrok, szökőkút, hidak).

Már 1978-tól csupán a lebontott Inczédy-ház helyén épült sivár bérház falán elhelyezett emléktábla utalt e botanikus kertre. Ma sajnos ez sem, mert a város évek óta nem tudta helyére tétetni a vihartól megsérült emléktáblát. Megyénk büszke lehet arra, hogy ma már a legfontosabb magyar herbáriumok között tartják számon Vay Ádám udvari marsall második feleségének, báró Zay Annának a Herbáriumát. Zay Anna a

híres itáliai orvos-botanikus: Matthiolus 1554-ben Velencében latin nyelven kiadott műve 1562. évi cseh fordítása alapján dolgozott, de felhasználta saját gyógyítási tapasztalatait, hiszen udvarháza népét és kuruc katonáit is ő istápolta.

Az 1718 óta kéziratban szunnyadó Herbárium 1979. évi nyíregyházi kinyomtatása után 12 ismertetés jelent meg e kiadványról.

A legfontosabb ezek közül Szabó Attila Sz. Tóth Magda: Zay Anna Herbáriumának gyógynövényei c. munkája, amely 344 gyógynövény azonosításáról számolt be. Botanizáló orvosok voltak megyénkben: dr. Jósa István (1756-1839) és dr. Mádi Szabó Dávid (1808-1886) vármegyei főorvosok, Hatzel Antal ezredorvos (1894- ben, Nyíregyházán), s nyíregyházi születésű volt dr. Jurányi Lajos (1837- 1897) orvos, a korszerű botanikai kutatás hazai elterjesztője.

'. V». ,>;

Zay Anna Herbáriuma (1718), nyomtatásban 1979-ben jelent meg Nyíregyházán

OLÁH ISTVÁN:

L

a

k

ó

te

le

p

i tö

rté

n

e

t

Kovácsék, akiket a korszak inkább több mint kevesebb joggal gyermekeinek nevezett, és akik úgy jöttek be faluról, hogy a pipelegelőről egyenesen a traktorgyárba nyitottak, ahol egy hat hónapos gyorstalpalónak köszönhetően máris magas képesítésű szakmunkásként látjuk viszont Jancsit és Juliskát, Kovácsék lakást kaptak, mert már a korszak gyermekeinek is volt egy két és fél esztendős gyermeke. A lakás a nagyváros egyik peremnegyedét képező új lakótelepen volt (ez a horizontális betájolás, vertikálisan pedig): a szó szoros értelmében ég és föld között, lévén hogy a legfölső, a tizedik emeletre kapták a kiutalást. Sebaj, itt is lehet élni, mások is kapnak a tizedikre, na és akkor mi történik? Semmi. Jé, itt fürdőszoba is van. Jé, két egész szoba, ráadásul konyha, előszoba, kamra — mivel bútorozzuk be hamarjában ezt a birodalmat? Belemegyünk egy részletbe, és lesz bútor, lesz minden!

Jól mondták a fiatalok — röpke két hét alatt végbement a városiasodás, még egy Venus televíziót is vettek, ugyancsak részletre. És mosógépet, mert Jancsikánkra mosni kell, mindig olyan legyen, mintha skatulyából húzták volna ki.

Tizenöt napig tartott az öröm. Nagyobbik Jancsi az egyetlen Juliskájával példás pontossággal kelt a hajnali dudaszóra, és példásan teljesítette a példának bármikor fölhozható tervet — átlagosan százhuszonnyolc százalékban, és még bele is izzadt!

Mi így köszönjük meg pártunknak és államunknak a gondoskodást. Tizenöt nap múlva... Kisjancsi addig mind totyogott a délelőtt néptelen lakásban, míg a fűtőtesthez nem ért, és nehezen, de fölmászott a hideg fűtőbordákon. Május volt, a központi fűtést kikapcsolták, egyébként is mi rettentené vissza a gyereket az egyelőre még csak lakásnyi világ fölfedezésétől? Eddig még semmi baj, bár melegszik, aztán egészen forró lesz — nem a fűtőtest, hanem a helyzet. Az ablakot megpattintották és arasznyira nyitva hagyták, szellőzzön a lakás, száradjon a még friss vakolat. Kicsijancsi kidugta a fejét a résen, majd kimászott a bádoggal bevont párkányra, kimászott a nagyvilágba, és egyenesen a túlvilágon találta magát, miután tíz emeletnyit zuhant; megkíméljük az olvasót attól a látványtól, ami a lakótelep otthonülőit fogadta, s később a szülőket a tisztiorvos jégcsempékkel pitykézett boncolótermében. — Talán épp akkor mászott ki kisjancsi az ablakon, amikor én már nyolcvanhét százalékban teljesítettem a napi tervet; esetleg amikor befaltam a szalonnát a tízórai szünetében — kesergett az apa, és mondatlan is tudjuk, mindenki tragikomikusnak fogja fel a kiszólást őt és Juliskáját leszámítva.

Letelt a hathetes mély gyász, kitelt az esztendő, és valóban: mintha a fájdalom tompult volna Jancsi és Juliska szívében. És mit tesz a két fiatal, ha mérséklődik, mindamellett nem vész el teljesen a fájdalom? — Kellene egy új kisjancsi, akit kisistvánnak hívnánk. Csak a tervért, amely feszes, de túlteljesíthető, csak a délelőtti tízórai szünetekért, amikor erről meg arról beszél két falás között az ember, nem érdemes élni. Holott élhetnénk egymásnak is, ezzel csak azt mondtam megint, hogy kellene egy gyermek.

Nos, a gyermek megfogant, és ezt az aszszony úgy mondta el, hogy ujját közben a férfi ajkán tartotta: ne szóljon semmit, ha örvend, akkor se, nehogy megsértsék a halott kisjancsi emlékét. Telt, múlt az idő, Juliska negyedik hónapja pontosan decemberre esett. És akkor egy decemberi éjszakán a feleség felköltötte a férfit. A hasára mutatott. A sovány, de tiszta holdvényben ezüst fonál lebegett a köldöke fölött, majd rákapcsolódott. Az ágytól az ablakig jól lehetett látni, onnan hová — ki tudja? Körülbelül három percig tartott a misztérium, aztán megint a hold fakó fénye, semmi más. Abban a pillanatban megmozdult a magzat, és öt hónap múlva világra jött, mint a csecsemők általában, ha kitelt idejük, és az anyaölből kicsusszannak erre a világra, anélkül, hogy (a filozófusokat leszámítva) bárki is firtatná a három alapkérdést: honnan? miért? hová?

Még pólyás volt kisistván, amikor apjaanyja aggódni kezdett: mi lesz, ha majd lerúgja a pólyát és lábára áll, megint az történik, ami Kisjancsival is, isten nyugosztal-Napkelet • A KM hét végi melléklete