Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-31 / 77. szám
1995. március 31., péntek HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Óvatosan a tanárképzéssel A várható intézkedések érinthetik a működési és a beruházási költségeket Egyre csökken a főiskola perspektívája Harasztosi Pál felvétele Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Nyugtalan, mozgalmas volt a múlt hét a nyíregyházi tanárképei főiskolán. A hallgatók szerdán tüntetésen vettek részt, másnap pedig a tanárokat hívták össze rendkívüli megbeszélésre. Mire számíthat a főiskola? — tettük fel a kérdést Székely Gábor főigazgatónak, aki a múltkorában — éppen a kialakult helyzet miatt — összehívott főigazgatói konferencián elhangzottakat is ismeri. Állást foglaltak — A kormány rendelkezéseit többé kevésbé mindenki ismeri a sajtóból, a nehézségeket most elsősorban az okozza, hogy az intézmény vezetése konkrét intézkedésekre vonatkozó utasításokat még nem kapott. Rendkívül óvatosnak kell lennünk, mert ezek várhatók, még csak a sajtóból ismeretesek, és nem konkrétak. Egyébként a hallgatók már kinyilvánították a véleményüket, ezenkívül a felsőoktatás vezető testületé is állást foglalt a kérdésekben. □ Miről tudnak? Mi várható, és hogyan érintenék ezek a tanárképző főiskolát? — A várható intézkedések érinthetik a működési, a beruházási és a felújítási költségeket, valamint a személyi állományra vonatkozó költségeket. Ezenkívül várható az áremelésekből és az energiaköltségek emeléséből származó költségnövekedés is. A főiskolák, egyetemek vezetői ennyit tudnak pillanatnyilag. A dologhoz tartozik, hogy a főiskolák eddig is kevesebb pénzt kaptak, mint az egyetemek. Ez azt is jelenti, hogy a főiskoláknak még kevesebb tartalékuk van. □ Vegyük sorba a felsorolt tételeket. — Ha a működési költségekben olyan mérvű elvonás történik, mint amilyenről a sajtóból értesültünk és nem kerül sor az energiahordozók többletköltségeinek teljes kompenzálására, akkor az intézmények nagyrésze nem tudja fenntartani eddigi szolgáltatásait. Lesznek olyan intézmények, amelyeket be kell zárni, és lesznek olyanok, amelyek kénytelenek lesznek részlegesen bezárni az épületeket, a könyvtárat, vagy egyebet. Tegyük hozzá azt is, hogy az energiaköltségekkel nagyon nehéz az intézményeknek takarékoskodniuk, hiszen a központi fűtés vagy az elektromos hálózat blokkonként van kialakítva, ahol nemigen van lehetőség a korlátozásokra. A megtakarítás lehetősége rendkívül szűk. Érezni fogják □ Mit hozhat a felújítási, beruházási költségek leállítása, amiről szintén szó van? — Ez természetszerűleg távlatokban hordozhat óriási veszélyeket. Hiszen, ha az intézmény állagát nem tartjuk karban, ahogyan eddig, akkor ezek az épületek le fognak romlani, előbb-utóbb összeomlanak. Ismerve az utóbbi évek építkezési színvonalát, az új épületek karbantartása is nélkülözhetetlen, nem is szólva a régebbiekről. □ Leginkább a létszámleépítés érinti majd az embereket... — A főiskolák esetében ez azért nagyon különös dolog, mert a főigazgatói konferencia szerint a főiskolákon — nálunk is — 10, 10,5 az egy oktatóra jutó hallgató, míg a felsőfokú oktatásban 7,5 körül van. Ha lényegesen növeljük a hallgatók számát, nyilvánvaló, hogy még rosszabb lesz az arány. Az oktatómunka színvonala meg fogja ezt érezni. A tanárképzéssel foglalkozó intézményekben még egy speciális helyzet adódik. Hiszen egészen más, mondjuk 200 hallgatót oktatni, ha homogén képzésről van szó, és más a helyzet, ha a 200 hallgató mondjuk tíz szakon tanulna. Az előbbihez elég esetleg egy oktató, az utóbbihoz legalább tíz kell. Mindezt át kell gondolni. □ Nem szóltunk még a hallgatókat foglalkoztató kérdésekről, az esélyegyenlőségről. — Az elvonások erősen érintik majd a diákokat is. Ha ezeket a kompenzációkat nem kapjuk meg, a diákoknak nyújtott szolgáltatások színvonala csökken. Egyelőre kérdéses az is, milyen mértékben lehet emelni a tandíjak mellett a diákotthoni elhelyezést. A kettő együtt — mondjuk 2-3 gyerek esetén — a családok számára elviselhetetlenné teszi a terheket. Nyilvánvalóan, hogy lesznek olyan rétegek, akik bírják, és lesznek akik nem. Saját bevétel — Meg kell említeni még a saját bevételeket is, ami most mintegy évi 40 millió forint. Sajnos ezt az összeget nem igen tudjuk növelni. Figyelembe kell venni a környezet fizetőképességét, ami itt Szabolcsban nem a legkedvezőbb. Mindezek pillanatnyilag még csak feltételezések, de az intézkedések végső meghozatala előtt szükséges előre tisztában lenni a várható nehézségekkel. Fájdalmas örökségét hagytak rám az őseim! — panaszolta a zöldség-gyümölcs árus fiatalaszszony. Részletesen ecsetelte a törzsvevőnek, hogy szívesen lemondott volna az örökségről, de a szülei, nagyszülei nem kérdezték meg, mit szól a szokatlan hagyatékhoz. Igaz, őket sem kérdezték meg az őseik, akarják-e, vagy sem az örökséget, csak továbbadták a gyerekeiknek. A törzsvevő megpróbálta kitalálni, mi lehet ez az örökség, amely fájdalmat okoz, de röstellte megkérdezni. Majd csak elmondja a boldog örökös, vélte, s igaza lett. —Nem is kérdezi, mi ez az örökség? —fakadt ki immár indulatosan a zöldség-gyümölcs árus fiatalasszony. A törzsvevő még közömbösebb arcot vágott. Közben arra gondolt, a mai világban már semminek sem tudnak örülni az emberek, még az örökségnek sem. Aztán mintha elvágták volna az éppen hogy bimbózó irigységét. A fiatalasszony kérdés nélkül is megadta a választ. Tarka morzsák — Másokra házat, vagyont, ékszereket hagynak az ősei. Rám is hagytak nem mondom, köveket. De milyen drága köveket. Majd a falra mászok tőlük, de nem merem rászánni magam a műtétre. Az epekő nálunk családi örökség, s milyen fájdalmas örökség. A nyugdíjas idegorvos úgy lohol az utcán, hogy alig vesz észre, pedig régóta ismerjük egymást. Aztán mégis meglát, örül is a találkozásnak, boldogan újságolja, hogy időközben nagyapa lett, aranyos kislánya született a lányának. De mi ez a sietség? — Egyetlen üzletben sem kaptam hálóinget!—mondja olyan sebességgel, mint amikor a magnót felgyorsítják. Úgy hallotta, hogy a KGST- piacon mindent árulnak, onnan nem hiányozhat a hálóing sem. Gyanúsan méregetem, hisz dugig vannak az üzletek mindennel. Talán az lehetett az arcomra írva, hogy megkérdőjelezem a normális agyműködését, ami idegorvosról lévén szó, nem is lenne talán különös, hisz a foglalkozási ártalmak mindenkin nyomot hagynak. De ő megelőzi a még csak gondolatban éledező sértést és megnyugtat. — Nem a gyereknek kell a hálóing, hanem nekem. Hiába, abban érzem jól magam és férfihálóinget évek, évtizedek óta sehol nem árulnak. Ezért sietek a KGST-re, el akarom érni a buszt. Remélem szerencsém lesz. Magamban csak annyit mondok hangtalanul: nekem is az volt, veled... *** Nem új felfedezés, hogy az emberek a legváltozatosabb trükökkel igyekeznek lassítani az idő múlását. Ez alól a férfiak sem kivételek. Szinte naponta találkozom az egyik nyugdíjas ismerősömmel, aki még aktív dolgozó korában olyan szürkén, unalmasan, öregesen öltözködött, hogy az már fájt az embernek. Most pedig mit látok! Olyan tinédzserdivat szerinti ruhákban jár, hogy az meg már fáj az embernek. Mintha bohócot csinálna magából. Azt hiszi, így megállíthatja az időt, így fiatalnak nézik? Ilyen és hasonló igaztalan, vádaskodó kérdések motoztak a fejemben legutóbb is, amikor messziről megláttam a piros, tarka, rikító dzsekiben, amihez még rikítóbb sálat is tekert a nyakára. — Színes egyéniség vagy! — jegyeztem meg humorba rejtve a sértést, de ő nem sértődött. Szinte álszerényen csak annyit mondott: — Tudom! — aztán továbbment. gy későbbi beszélge- B-j tésből tudtam meg az JL-J okát a korától enyhén szólva elütő divatnak, pedig magamtól is kitalálhattam volna. Az unokája levetett, megunt ruháiban jár. Innen a fiatalos divat. Kisnyugdíjas divat 1995. Tíz hónap Balogh Géza Iképzelhető, hogy hiányos a tájékozottságom, de én még nem hallottam eddig arról, hogy adócsalót nálunk börtönbe csuktak volna. Ha ez így van, akkor azt kell mondanom, hogy végre valahára megtört a jég, hiszen a napokban lesújtott az igazságszolgáltatás ökle, tíz hónap börtönre ítéltek egy győri adócsalót. Akik járatosak az adóügyben, állítják, az utóbbi időkben a vállalkozók egy része rettenetesen elszemtelenedett, sokan már arra sem veszik a fáradságot, hogy legalább a látszatra adjanak. Fülön csípni őket, s főleg rájuk bizonyítani a vétséget azonban rendkívül nehéz. A híradások szerinti N. Béla azonban valamiképp fennakadt a hálón, s már meg is született az ítélet: tíz hónap börtön. Tíz hónap börtön? — húzhatja el gúnyosan a kedves olvasó a száját. Miféle pitiáner alak lehet az az ember, hiszen tíz hónap annak is kijár, aki részegen levizeli a községháza falát, vagy megcsavarja a buszsofőr orrát, mert az nem állt meg az első kocsmánál. Ne siessünk azonban a véleményformálással, nem a mi Bélánk tehet arról, hogy ilyen kisstílű szélhámosként jelent meg az újságolvasók előtt. Több mint ötszázhatvanmillió forint fogyasztási adót titkolt el a hatóságok elől! Igaz, volt benne becsület, 2 millió 769 ezer forintot azért korábban már lepengetett. Ez a bírósági ítélet minden bizonnyal meglódítja sok ember fantáziáját, s lázas számításba kezd. Ha ötszázmillió tíz hónapot kóstál, akkor ötvenmillió egy hónapot..., szóval ötmillió már csupán néhány percet. Hányán lennénk olyanok, akik szívest-örömest bevonulnánk a börtönbe arra a pár percre! Kézről kézre jár Orémus Kálmán Mostanában egyre gyakrabban hallhatunk hírt arról, hogy a települési önkormányzatok, fenntartási nehézségekre hivatkozva, a megyének kívánják átadni egyes intézményeiket. A hír nem meglepő, hiszen az önkormányzatok pénzügyi helyzete általában katasztrofális, bár egyesek azt rebesgetik, hogy a döntés mögött taktikai megfontolások is meghúzódnak. Tény ugyanis, hogy egy ilyen felajánlás az alapfeltétele az önhibáján hátrányos helyzetbe került településeknek szóló támogatások elnyerésének. Akár így, akár úgy, a mai helyzetben igazán nem csodálkozhatunk azon, ha az önkormányzatok minden lehetőséget megragadnak. Am felvetődik a kérdés, mi történik, ha tömegessé válnak az ilyen képviselő-testületi döntések. Mert nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előre lássuk, ekkora terheket a megye sem bír el, pénzügyi lehetőségei már ma is erősen korlátozottak. Akkor ki finanszírozza majd a tanintézményeket, esetleg kórházakat? Ha követjük az események logikáját, akkor talán a tanintézményeket majd továbbpasszolják az illetékes minisztériumnak, ám erre jelenleg nincs törvényi lehetőség. Meg aztán, a gazdasági helyzetet ismerve, belátható időn belül a minisztériumnak sem lesz több pénze. Vajon akkor kinek passzolják tovább a labdát, pontosabban az intézményeket? Azokat az intézményeket, melyekben gyermekeink tanulnak, a jövő szakemberei. Mert miközben az iskolákat kézről kézre adják, róluk valahogy egy szó sem esik. Pedig ők aztán igazán nem tehetnek arról, hogy kiürült az államkassza. Mit mondunk majd nekik, ha a sok bába közt elvész a gyerek, az iskola is? Persze, tudom én, hogy elvben a változások alatt zavartalanul kellene folynia az oktatásnak, nevelésnek. Mert ahogy a régi bölcsek mondták, navigare necesse est, azaz hajózni muszáj. De azért nem árt, ha a hajósok tudják, hogy kifizeti a révészt. ■Mp................I..........I........ .. .-4 — Más a valutáját, én meg forintot sem tudok kimenteni... Ferter János rajza
