Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-02 / 52. szám
18 Kelet-Magyar ország SPORT 1995. március 2., csütörtök Három német csapat is pályára lépett kedden az európai labdarúgókupák negyeddöntőjében. Az Eintracht Frankfurt az első mérkőzésen odahaza 1-1- et játszott a Juventussal, a Borussia Dortmund 1-0-ás vereséggel távozott Rómából, míg a Bayer Leverkusen 5-1-re lépte le a francia Nantes együttesét. Képünkön a frankfuri gólt szerző Furtokot (jobbra) választja el szabálytalanul a labdától az olasz Porrini AP-felvétel Súlyos vereség Budapest (KM) — Tegnap délután a kisvárdai hölgyek próbáltak szerencsét a kézilabda Magyar Kupában, a Vasas otthonában. Vasas-Kisvárdai SE 24-9 (11-3). Fáy u„ 300 néző, v.: Bednár, Kanyok. KSE: Pataki - Nagy A., Nagy H. 2, Hollóné, Agárdi 2, Derdákné 2/1, Prok 1. Csere: Bírta (kapus), Lendvai 2, Zelch, Kulcsár, Ignatyenko. Edző: Berzsenyi Mária. Kiállítások: 2, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1. Agárdi révén a nyolcadik percben dobta első gólját a vendégcsapat, igaz előtte a fővárosiak már négyszer is betaláltak. A hazaiaknál Hang kapus válogatott formában védett, bravúrjai után pedig társai rendre góllal fejezték be a támadásokat. A második játékrész sem hozott sok változást, a várdaiak főként támadásban hibáztak sokat, és ettől a teljesítménytől pénteken, a Szeged ellen sokkal többre lesz szükség. *** A Nyíregyházi KC szurkolói csütörtökön délig még jelentkezhetnek arra az autóbuszra, amely pénteken 15 órakor indul a bujtosi csarnok elől a Debreceni Dózsa-NYKC kézilabdarangadóra. A mérkőzés egyébként a nagy érdeklődésre való tekintettel a megszokottól eltérően nem az Oláh Gábor utcán, hanem a Hódos Imre sportcsarnokban lesz 16.30-tól. Orvosi... ...delegációt küld Nigériába a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a hét második felében, hogy a szakértők tanulmányozzák az ottani egészségügyi helyzetet, s megállapítsák, az ország alkalmas-e a junior-világbajnokság megrendezésére. A Mexikói.... ...Labdarúgó Szövetség végleg és hivatalos formában jelezte a FIFA főhadiszállásán, hogy nem kíván versenyezni a 2002-es világbajnoki döntő megrendezésének jogáért. A lemondó irat tanúsága szerint az ország általános gazdasági válsága okán aligha lenne kellő pénzügyi fedezet arra, hogy a siker reményében fontolgassa Mexikó a rendezést. lan Rush... ...az angol Liverpool futballcsapatának walesi válogatott csatára pályafutása negyvenegyedik kupagólját szerezte. Ez a huszadik évszázad rekordja, pontosabban csúcsbeállítása. Az abszolút kupacsúcstartó még mindig Henry Cursham, aki 48 alkalommal volt eredményes 1880 és 1887 között. Rush tehát beállította a skót Denis Law csúcsát. Law 1957 és 1974 között ért el 41 gólt. (AP) A Chicago... ...Blackhawks NHL-ben szereplő jégkorongozója, Bernie Nicholls azzal tűnt ki a társak közül, hogy a Los Angeles Kingsnél tett látogatáskor négyszer is betalált a hazaiak kapujába. Ezt a ritka bravúrt Nicholls nemrég már végrehajtotta: a Vancouver Canucksnak lőtt egy idei bajnoki találkozón mestemégyest. Mostani góltermékenységének köszönhetően tudott fölényesen nyerni a Feketesólymok együttese Angyalvárosban, ami azt is jelenti, hogy a chicagóiak utóbbi öt idegenbeli mérkőzésükről négy alkalommal is győztesen tudtak távozni. (AP) Negyvenöt éve a kötelek között Mester Gyula továbbra is jó kedvvel és lelkesedéssel végzi a munkáját Nyíregyháza (B. T.) — Két éve történt meg az az eset, amelynek alanya a következő sorok főszereplője volt. A városi stadion játékcsarnokában rendezték meg a hagyományos Aranyalma Kupát, és ennek főszervezője éppen „hősünk” volt. Akadt elintézni valója éppen elég, az ember azt hihette volna, hogy igazából azt sem nagyon tudja, hogy hol áll a feje. Aztán szembejött vele az egyik ismerőse, és egyszercsak egy pillanatra elfeledte a gondjait, és percekig tartó tréfálkodásba kezdett. Talán ez az örökös jókedv jellemezte Mester Gyula eddigi nem éppen rövid munkásságát. Mert hogy az NYVSC ökölvívóinak jelenlegi vezető edzőjéről van szó, aki nemrégiben vehette át az örökös bírói díjat, ténykedésének negyvenötödik évfordulója tiszteletére. A honi játékvezetők számára ez a legmagasabb kitüntetés, és az elismerés ma£át a szakembert is meglepte. — Nagyon örültem annak, hogy az országos szintű vezetők gondoltak rám, és megtiszteltek a kitüntetéssel, ugyanez viszont itt a megyében nem törrtént meg — kezdte beszélgetésünket Mester Gyula. Idestova fél évszázada már annak, hogy a magyar sportért dolgozom, többek között tagja vagyok a Sportvezetők Baráti Társaságának is. Ebből is látszik tehát, hogy tevékény-Nyírbátor, Rakatna/, Tiszavasvári (KM) — Közeledik a bajnokság rajtja, így törvényszerű, hogy a csapatok szerda-szombat ritmusban játsszák a mérkőzéseket. Tegnap szabályos labdarúgó-nagyüzem volt, két NB Il-es csapatunk mellett a szintén másodosztályú kazincbarcikaiak is megyénkben léptek pályára. Nyírbátor-Nyíregyházi FC 1-1 (0-0). Nyírbátor, 400 néző, v.: Nagy J. Nyírbátor: Varró - Lengyel, Erdősi, Bíró, Lukács, Tóth (Nagy), Savu, Gubányi, Lőrincz (Czimbalmos), Darai (Szilvási), Kertész. Nyíregyházi FC: Kormos - Barna, Drobni, Cselószki, Hudák, Kovács (Szatke), Bessenyei, Bagoly (Paulik), Sira (Papp), Göncz (Marcsek), Domokos. Az első játékrészben több ségem egyáltalán nem szorult be az ökölvívás korlátái közé. O Kicsit pillanatsunk vissza a kezdetekhez, hogyan kezdődött az ökölvívó-játékvezetői ténykedése? — Voltaképpen az edzősködéssel kezdődött az egész, aztán 1950-től megyei sportvezetőként dolgoztam, és innentől kezdve a bírói testületben kezdtem el dolgozni. Ezt követően pedig folyamatosan viseltem a fehér ruhát. O Említette már, hogy az ökölvívás mellett számos más területen is tevékenykedett. Szaladjunk végig pontosan azon, hogy milyen sportágakban dolgozott! — Edzettem az NYVSSC kézilabdázóit, az MG Főiskola kosarasait is, természetesen amellett, hogy közben az ökölvívó-edzőként is dolgoztam. Ezenkívül testnevelőként számos sportággal is kapcsolatban álltam, dolgoztam a 11 - es és a 4-es általános iskolákban, a tanárképző főiskolán, az EVISZ-ben és a Széchenyi szakközépiskolában, ahol még a mai napig is óraadó vagyok. Büszkén tekintek vissza az egykoron igen népszerű tornaversenyekre, amelyeknek én voltam a fő szervezője. O Negyvenöt éves játékvezetői pályafutásából nyilván ki tud ragadni egy olyan esetet, amelyre a mai napig is emlékszik, akár pozitív, akár negatív vonatkozásban. — Az az igazság, hogy pályafutásom alatt szemcsére helyzetük is volt a bátoriaknak, a 65. percben pedig vezetéshez is jutottak, amelyet öt perccel a vége előtt egyenlítettek ki a nyíregyháziak. Gól: Nagy, illetve Paulik. A mérkőzést követően a két klub vezetői megállapodtak abban, hogy amíg a nyírbátoriak edzőjének, Unchiás Demeternek az egészségi állapota nem javul, addig Buús György vezeti az NB III-as csapat szakmai munkáját. Tiszavasvári Alkaloida- Újfehértó 5-0 (4-0). Tiszavasvári, 500 néző, v.: Balogh. Alkaloida: Szabó (Simon) - Boros (Riskó), Szűcs (Széki), Bruchental (Hegedűs), Sinka, Rása (Horváth), Fecsku (Romanenko), Bohács, Szarka (Vorotilek), Erdei (Szilágyi), Pitács. Gól: Fecsku 2, Pitács 2, Szarka. A vasváriak összeállítását böngészve, újabb ismeretlennek tűnő nevekkel is találkoz-Elek Emil felvétele elkerültek a konfliktusok. Ez talán annak is köszönhető, hogy mint edző sosem szidtam a bírókat, viszont mikor a fehér ruhában álltam a kötelek között, akkor egy kicsit edzői szemmel is próbáltam figyelni a játékot. Sokkal objektívebben lehetett így megítélni az egyes szituációkat, és talán egy időben éppen emiatt próbáltak több edzőt is „beszervezni” játékvezetőnek. Számtalanszor előfordult az is, hogy saját klubom versenyzőjének vezettem mérkőzést, ám részrehajlással azt hiszem sosem vádoltak. O Ebbe a hosszú időbe egy pár szabályváltoztatás is belefért. A jelenlegi pontozógépes rendszert milyennek látja? — A pontozógépnek óriási hátránya, hogy a folyamatos ütésváltásokat nem tudja regisztrálni, hiszen öt pontozó közül háromnak kell meghatunk. Egyrészt Horváth Miklóséval, aki a DVSC-ben és a Kábában is szerepelt. A 25 éves játékos fél évig kölcsönben Vasváriban folytatja majd. Játszott az ukrán Vorotilek is, akit viszont szintén fél évre kiad a klub a kaposváriaknak. Ezzel végleges a csapat kerete, eldőlt az is, hogy Zubanics és Kurilco mellett ugyancsak kölcsönadták Szurkost és Rékasit a Kazincbarcikának, Balázsit a Tiszaújvárosnak, Gombást és Szabót pedig éppen a szerdai ellenfélnek, Újfehértónak. Rakamaz-Kazincbarcika 1-2 (1-2). Rakamaz, 200 néző, v.: Tóth. Rakamaz: Vitkai Szobonya, Zákány, Pásztor (Szondi), Csorna (Komlósi), Karóczkai, Balogh, Túróczi, Sipos, Kapusztyin, Szekrényes (Gáspár). Gól: Sipos, illetve Pribék, Kiser. nyomnia a gombot ugyanabban a másodpercben. Ez csak a legritkább esetben történik meg, és ezért fordulhatott elő nemegyszer, hogy kívülről azt lehetett látni: a versenyzők csépelik egymást rendesen, a mérkőzés végén mégis alig jelent meg találat a nevük mellett. Kétségtelen tehát, hogy ez a fajta pontozás a külharcos, állandóan kezdeményező boxolóknak kedvez elsősorban. Az pedig már csak az én saját véleményem, hogy a bírók számára is reflexvizsgálatot kelleni tartani, éppen azért, hogy jobb arányban regisztrálják az ütéseket. O Mostanában legtöbb idejét az edzősködéssel tölti. Ugyanolyan lelkesedéssel és jó kedvvel teszi, mint korábban? — Azt hiszem igen, hiszen mindez az egyéniségemhez tartozik. Munkámat Zerinvári János és Nagy Lajos segíti, aki emellett még profi szinten is versenyez. A múlt évi teljesítményünkre egyébként igazán nem panaszkodhatunk, hiszen ökölvívóink egy aranyat és további három érmet nyertek az országos bajnokságokon. Még próbáljuk a fiatalokat is magunkhoz édesgetni, jelenleg 16 éves korig nem kell tagsági díjat fizetniük a srácoknak, és bárkit szívesen látunk, aki boxolni szeretne. A feltételek adottak, rendelkezésünkre áll egy nagyszerű edzőterem, persze a pénzből azért nem ártana egy kicsivel több. Futóverseny Nyíregyháza (KM) — Jó hangulatú, élményt adó cross futóversenyt szervez a nyíregyházi városi sportiskola, az NYVSC, a Jókai DSK és a megyei atlétikai szövetség március 3-án, pénteken 14 órától a városi stadion 600 méteres futópályáján. A megye gyermek, serdülő B, serdülő A, ifjúsági és felnőtt korcsoportú versenyzői állnak rajthoz. A megnyitó után az 1984-85-ös születésű lányok és fiúk 1200 métert, majd a ’83-as születésűek szintén 1200 métert futnak. Egy körrel hosszabb a táv a ’80-81-82-es évben született lányoknak, a fiúk ebben az életkori kategóriában, valamint a ’78-79- es születésű lányok szintén négy kört teljesítenek. Ötkörös távon versenyeznek a ’80-as fiúk és a ’76-77-es lányok. Hat kör vár a felnőtt férfiakra. Az amatőr női és férfi versenyzők 16.15 órakor startolnak, hogy a 3 ezer métert lefussák. Az első tíz között végzett általános iskolások, valamint az 1-5. helyezést elért csapatok tanárai tárgyjutalomban részeszülnek. A testnevelőknek és a csapatvezetőknek gulyáspartival fejeződik be a program. Mai műsor LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés: Mátészalka-Baktalórántháza, 14. Mint a kép is bizonyítja, nincs ellentét a sajtó és a kormány között. Ezt példázandó, Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter (jobbra) egy-egy bonsaifát nyújt át a sajtócsapat tagjainak az együttműködés szimbólumaként a Kormány-Sajtó (3-5) labdarúgó-mérkőzést követően STAR RP-felvétel Buús az edző Nyírbátorban