Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-24 / 71. szám
1995. március 24., péntek HÁTTÉR Programszükség — szükség program A kínálat változatos, de a pénzszűke miatt az iskolák egyre inkább szelektálnak Páll Csilla Nyíregyháza (KM) — A Megyei Pedagógiai Intézet évtizedek óta minden esztendő tavaszán szervez a pedagógia időszerű kérdéseiről szóló előadás-sorozatot. Arra voltam kíváncsi: ebben a szűkös gazdasági helyzetben — mikor az iskolák léte kerül(t) veszélybe — el tudnak-e menni az intézet szervezte szakmai programokra az érdekeltek. Milyen témájú előadásokat látogatnak szívesen? Meg tudják-e oldani az összejöveteleken részt vevő nevelők helyettesítését? Tudják-e fizetni az útiköltséget? Kérdéseimet három oktatási intézmény igazgatójának tettem fel. Simon József, az ófehértói iskola vezetője így nyilatkozik: — Mindig megkapjuk az MPI által kiadott füzetecskét. Nagyon kevés rendezvényre tudunk elmenni szűkös pénzügyi lehetőségeink miatt. Nehezen tudjuk megoldani, hogy kollégáink elutazzanak ezekre a találkozókra. Ha vonattal mennek, az sok időt vesz igénybe, benzinköltséget pedig nem tudunk fizetni. A másik kényes kérdés: kit küldjünk ezekre a továbbképzésekre, mi alapján válasszuk ki a pedagógusokat? Vigyázni kell arra is, hogy ne érezzék azt: valamelyikükkel kivételezünk. Szűkös költségvetés A Mátészalkára és Nyírbátorba kihelyezett üléseket gyakrabban látogatjuk (a távolság miatt). Ha valakit nagyon érdekel egy téma, természetesen elmehet, s szívességből — mert fizetni nem tudunk érte — valamelyik kolléga helyettesíti az órát. Az intézményünk költségvetése nagyon szűkös. Leginkább azokon a programokon veszünk részt, amelyek közvetlenül érintenek bennünket. — A lehetőségeink korlátozottak, a kínálat pedig egyre bővül: ezt a két tényezőt próbáljuk összehangolni — mondta Gyermán László, a nyírbátori 1. Sz. Általános Iskola igazgatója. Az a programajánlat, amit az MPI ad, lefedi az iskola működtetési területét. Sajnos, az előadások helyszíne zömében Nyíregyházán és Mátészalkán van. Ebből következik: nem tudjuk állni a nevelők útiköltségét. Elsősorban a munkaközösségek vezetői vesznek részt a szervezett programokon és iskolai szinten elemzik az elhangzottakat. Szelektálnunk is kell. Amit a kínálatból kiválasztunk, az nagy mértékben illeszkedik az intézmény belső profiljához. A kevés centrummal működő képzési struktúra nagy létszámot befogadó előadásokat tervez. Kevés a konzultációs lehetőség, amit igényelnének pedagógusaink. A tanfolyamok egyrészének költsége nehezen tervezhető be a költségvetésünkbe. A pedagógusok maguk fizetik ki a továbbképzések díját. Több olyan gyakorlatot várnának, ami az intézményi szférába rövid idő alatt invesztálható és a helyi továbbképzési munkát segíti. Mindezek ellenére szükség van a szervezett továbbképzésekre, mert az oktatási intézményeket érintő, esetenként kényszerítő változásokat csak így tudjuk követni. Tankönyvpiac Lépést kell tartanunk a tankönyvpiaccal, a kiadványok szakmaiságával. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindenféle tájékozódás nélkül vásároljunk könyveket. Ebben a kérdésben is segítséget jelentenek az MPI előadásai. Az iskolai autonómia csak akkor működik felelősségteljesen — bár kevés a lehetőség —, ha van szakmai kitekintés, ami belső megbeszélések formájában beépíthető a mindennapi oktató-nevelő munkába. — Nagyon sok rendezvényen részt veszünk, bár útiköltséget nem kell fizetnünk. A helyettesítéseket csak úgy tudjuk megoldani, ha az órarendet módosítjuk vagy a kollégák szívességből helyettesítenek — válaszol kérdésemre Kovács László, az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola igazgatója. Néhány rendezvény szervezésébe mi is bekapcsolódunk. Támogatásunkkal tart Rókusfalvy Pál, egyetemi tanár előadást: A pedagógus kultúra és pedagógusképzés emberi té-Szekeres Tibor (KM-archív) nyezői címmel a hónap végén. Sajnos mindig vannak üres székek ezeken a találkozókon. A programot úgy állítjuk össze, hogy a kollégák számára érdekes legyen. Napjaink legfontosabb kérdése a NAT. Igyekszünk minden olyan rendezvényen részt venni, ami ezzel a témával foglalkozik. Intézményünk tagja az Új Magyar Iskolákért szervezetnek, így szoros kapcsolatban vagyunk a debreceni pedagógiai intézettel. Több olyan programjuk is van, amelyet szívesen látogatunk. Szellemi tőke Bár pénzünk nekünk sincs sok, ezek olyan kiadások, amelyek megtérülnek. Minden oktatási intézménynek törekednie kell arra. hogy szellemi tőkéjét gyarapítsa és versenyképességét megőrizze. Kuknyó Jánost, az MPI igazgatóját arról faggattuk, hogy a költségvetésük hány százalékát fordítják a Tavaszi Pedagógiai Napok szervezésére? — Elenyésző összeget emészt fel ez a rendezvénysorozatunk. Egy százalék sincsen. Jók az összeköttetéseink, így az előadók egy része ingyen tart referátumot. Párnakutya, a rabló A vendég házaspár akkor érkezett, amikor a gyerekek már elaludtak. Jó is volt így, hisz idő kellett ahhoz, míg elmesélik nagy kalandjukat Nyugaton, ahol akkoriban szocialista útlevéllel csak kevesen fordulhattak meg. A háziak kényelembe helyezték magukat, s minden külső, zavaró tényező nélkül hallgathatták végig az élménybeszámolót. A vendégeknek — régi jó barátok — még nem volt gyermekük. Amikor végül kifogytak a szóból, s a Külföld minden, épp eszükbe ötlő csodáját előadták már, kirántottak a táskájukból valamit: „nem tudtunk neki ellenállni, nézzétek, milyen édes, ugye örülni fognak neki a gyerekeitek?” Az ajándék egy párna volt. De nem akármilyen, hanem egy kutyapárna. A szürke, szögletesre tömött műszőrme testből szabályos kis lábak álltak ki oldatra, s a jókora uszkárfej úgy meredt az égnek, mint hattyú testéből a kecses nyak. Valóban kedves volt, de ami a fő, hogy ilyenről akkoriban nálunk a gyerekek, de még a felnőttek sem mertek álmodni. Amikor a világjárók jóval éjfél után búcsút intettek, az anya még besurrant a kicsikhez. Túláradó örömmel vitte be szobájukba a különleges párnát, s hogy reggel mindketten azonnal megláthassák, letette a két ágy közé, a padlóra. A hosszú beszélgetéstől kimerült szülők reggel elaludtak — tehették, hisz vasárnap volt. Elsőnek a kislány ébredt, a négyévesek önfeledt boldogságával nyitotta szemét az új napra. Megszokta már, hogy kiságyában várja meg reggeli kakaóját, így meg sem próbált kimászni, csak tett egy félfordulatot, hogy megkeresse alvójátékát. Ekkor vette észre a kutyát. A szorosra zárt spaletta rései között épp csak annyi fény szűrődött be az utcáról, hogy a szoba sejtelmes megvilágítást kapjon: az árnyékok megnagyobbodtak, a bútorok életre keltek. De nemcsak a bútorok, hanem az az idegen tárgy is ott a földön, mintha megmoccant, s fejével a gyerek felé fordult volna. A kislány megbénult a félelemtől. Tisztán látta, hogy egy rabló ásta be magát az ő szobájuk padlójába úgy, hogy épp csak a válla, s a feje látsszon ki a parkettából. A gyerek még sírni sem mert. Amikor bénultsága némileg feloldódott, magára rántotta a paplant — ha én nem látlak, te sem látsz! Odabent, a puha, biztonságot nyújtó melegben aztán hüppögni kezdett, s nagy sokára erőt véve rettegésén, a paplan alatti résen (úgy, hogy véletlenül se essen látókörébe az a Valami!) kisuttogott a bátyjának: „ébredj, kelj már fel, nézd, ott egy rabló, vádig beásta magát a padlóba!" A sürgető, félelemmel telt hangra a már félálomban lévő nagyobbik gyerek is felébredt, s milyen a gyermeki fantázia?! O is azonnal meglátta a rablót, ugyanolyan alaposan meg is ijedt, mint kishúga. de másképp reagált: ahelyett, hogy elbújt volna, sírástól elcsukló hangon anyjukért kiáltott. A mama, megérezvén a bajt, azonnal kiugrott az ágyból, s rohant megnézni, mi történhetett a kisszobában. Felrántotta a spalettákat, de hosszú percekbe tellett, míg páni félelemben zokogó gyermekeiből végre sikerült kiszednie, mi ijesztette meg őket ennyire. Hiába tisztázódott később a rablóról ártatlan párnamivolta, hiába tettek úgy a gyerekek, mintha megszerették volna az ajándékot, a párnakutya csak hányódott ide-oda. A szülők még a kocsiba is kivitték, hátha a hosszú kirándulások alkalmával majd valamelyik gyerek elalszik rajta — de egyik sem volt hajlandó ráhajtani a fejét. égül odaadták egy ismerős családnak: az aprónép boldogságban úszott tőle, csak szüleik nem értették, hogy lehetett egy ilyen kuriózumszámba menő, nyugati, még használati tárgynak is alkalmas játékszert ilyen könnyű szívvel tovább ajándékozni? Családi politizálás Páll Géza j-^ iilső szemlélőink nélú melyike szerint az XV- előbbre jutás egyik kerékkötője nálunk, hogy a politizálást összekeverjük a családi, rokoni érdekek előtérbe helyezésével. Megengedhetetlen, hogy nem is egy hazai politikus pártja színeiben, központi listán bevigye a feleségét, sógorát és egyéb rokonát a parlamentbe, s mintegy családi alapon kezdjék kiosztani a szerepeket, olykor az elérhető tisztségeket. A született angol, aki nemrég a megyében járt, nem valószínű, hogy olvasta volna Móricz Zsigmond „Rokonok" című regényét, vagy látta volna az ebből készült emlékezetes filmdrámát. Csupán magyar barátaitól akarta hallani, igaz-e, hogy a magyar parlamentben nem egy képviselő mellett a felesége is ott ül, s nem mint vendég, hanem mint teljes jogú honanya. 0 ugyanis ezt -— vallotta be — inkább viccnek, vagy félretájékoztatásnak gondolta, amikor otthon erről is olvasott valamit az angol lapokban. Magyar barátai megnyugtatták, hogy ez igaz, vannak ilyen férj-feleség képviselők a magyar parlamentben, de az az egyes pártok bel ügye, jogilag nincs kizáró oka annak, hogy a családtagok kéz a kézben üljenek, szólaljanak fel, szavazzanak a parlament ülésein. Az angol vendég hitetlenkedve csóválta a fejét, arcára pedig az volt írva, hogy ebben a kis országban mik vannak... Ehhez igazában nincs is szükségünk egy külső szemlélőre, a magyar állampolgár is elég nyitott szemű, kritikus ahhoz, hogy neki is szemet szúrjon ez a sajátosság, amelyre azt is mondhatnánk, kinek származik baja abból, hogy egyesek a feleségüket, a vejüket, a sógorukat, a gyermeküket is delegálják bizonyos közéleti tisztségekre. Csakhogy a dolog mégsem ennyire ártalmatlan. A családi összefonódások, érdekek betüremkedése a közélet különböző színtereire — olykor a gazdasági, üzleti életben is — egy sajátos alapállást tükröz, amelyet lehet ugyan magyar betegségnek, a félfeudális reflexek újraéledésének, sok mindennek nevezni, csak egynek nem, hogy ez megfelel a korszerű, európai szintű politizálás normáinak. Szöveg nélkül Ferter János rajza Szerény gazdagság Orémus Kálmán A kormány minden eddiginél drasztikusabb megszorító intézkedései enyhén szólva nem váltottak ki osztatlan lelkesedést, de úgy tűnik, az állampolgárok többsége beletörődött, hogy az ország jelenlegi helyzetében nincs más lehetőség. Annál inkább, mert állítólag ezek az intézkedések a kimagaslóan magas jövedelemmel rendelkezők, azaz gazdagok terheit növelik majd. Márpedig a lakosság egészséges igazságérzetét már évek óta bántja, hogy az ország kettészakadt, míg egyesek európai mércével mérve is megszedték magukat, a többség számára a mindennapi betevő előteremtése is gondot jelent. Csak az a baj, hogy a legkényesebb kérdést, nevezetesen, hogy ki a gazdag, még senki sem tudta megválaszolni. Hiszen csaknem valamennyi polgármesteri hivatalban találkoztak már olyan esettel, amikor többmilliós autócsodán érkezett az állampolgár a jövedelempótló támogatásért. Ennek kifizetését viszont senki sem tudja megtagadni, mert az illető „papíron” nem is rendelkezik jövedelemmel. Szóval a nagy kérdés, hogy ki a gazdag. Úgy tűnik, a kormány elég sajátosan dönti el ezt a kérdést. Egyes nyilatkozatok szerint például a családi pótlékot csak azoktól a családoktól kívánják megvonni, melyekben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a tizenötezer forintot. Amiből joggal vonhatjuk le azt a következtetést, hogy aki ennél magasabb jövedelemmel rendelkezik az gazdag. Legalábbis, a kormány szerint. Igen ám, de ez a tizenötezer forint épp a létminimummal egyenlő. Nem is a mostanival, hanem a tavalyival, mert újabban ilyen adatokat már nem nagyon publikálnak. Az inflációt figyelembe véve ma már ez arra sem elég, hogy egy család az alapvető szükségleteit kielégítse. Amiből viszont az következik, hogy megint csak azokat büntetik, akik éppenhogy megélnek. Az igazán gazdagok pedig talán észre sem veszik, hogy megvonták tőlük a családi pótlékot. Főleg, ha nem is rendelkeznek kimutatható jövedelemmel. A magyar tanügy „centruma" — változatlanul ő...
