Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-18 / 66. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. MÁRCIUS l8., SZOMBAT ÍRÓ JEGYZET Káros esti séta Csák Gyula M ao Ce-tung aranymon­dásai közül kettő jutott eszembe a minap. Egyik így szól: „Akármerre for­dulsz, elvtárs, a feneked mindig hátid van. ” Nehéz lenne cáfolni. Másik mélyértelmű megállapítása szerint az emberiség két részből áll: vezetőkből és vezetettekből. Életem egy nagyon rövid szakaszát kivéve adós maradt sorsom a lehetőséggel, hogy tartósan bizonyítsam vezetői rá­termettségemet. Most, jóval túl a hat­vanon, el is enyészett ennek a bizo­nyítási próbának a valószínűsége. Pedig az említett, rövid életszakasz idején ígéretes hajlandóságok bimbóz­tak bennem. Távol állt például tőlem a parancsolgatás mámora. Nem vol­tam rideg, nem voltam nyegle, és nem voltam gőgös. Nem voltak udvaron­caim, és nem voltak fekete báránya­im. Noha kemény munkát követeltem alárendeltjeimtől, ezt jó példát mutat­va tettem. S legnagyobb fizetségem volt, hogy mind a négy alárendeltem rajongva szeretett és ezt megannyi­szor a szemembe is mondták. Olyan korban koptattam életem nagyobbik felét, amelyben az egy pár­­tiság, az államközpontúság torz való­sága mindenre ránehezedett, és hama­rosan kitűnt, hogy én legfeljebb té­vedésből kaphattam csöppnyi vezetői rangot, és ezt a tévedést hamarosan helyre is hozták, amennyiben leváltot­tak. Máig meggyőződésem, hogy ez súlyos igazságtalanság, de főképpen gigantikus ostobaság volt. Esti sétáim egyikén merengtem mindezen, amikor váratlanul vádam­ra csapott és harsányan a nevemen szólított valaki. Nem azonnal ismer­tem fel, de amikor közölte, hogy ő volt egyik beosztottam abban a da­liás időben, óriási örömérzet áradt szét bennem. Alig tudtam hová lenni, és ismert, kölykös vigyorával fogad­ta tájékoztatásomat, amely szerint éppen őróla, illetve akkori, kisded aranycsapatunkról méláztam egy perccel korábban. Természetesen azonnal egy közeli borkimérés, kétszer két deci a leg­­jobbikból — és emlékek, emlékek! Egyebek mellett szóba hoztam, hogy későbbem búbánataim ellenében mek­kora vigaszom volt arra az időre gon­dolni, amikor olyan emberekkel dol­gozhattam együtt, akik érdemem sze­rint becsültek, s akik tűzbe mentek volna értem. Hosszasan poharába nézett, és meg­vallotta, hogy valamennyi kollegájá­val egyetértésben ritka randa fráter­nek tartottak, de hát ezt annak idején kockázatos lett volna nyíltan kimon­dani. Ennyi esztendő után azonban reméli, nem okoz vele számomra in­farktust, ha most nyíltan a szemem­be mondja: megítélésük szerint én gő­gös, nyegle, nagyképű alak voltam. Nem kaptam ugyan szívrohamot, de hirtelenében igen keserűvé lett számban az ital. Mindamellett leeresz­tettem torkomon a maradékot, azu­tán sürgős teendőkre hivatkozva el­­köszöntöm kétarcú múltam egy da­rabjától. Arra gondoltam, hogy igaza van annak a bölcselemnek, amely sze­rint legjobb néha az igazat nem ki­mondani. Jobb lett volna, ha megtart­ja magának ez a koma a maga vélt igazát, nekem pedig meghagyja azt a kicsi jót, amit a múltamba ágyazot­tan dédelgettem. Meg arra is gondoltam, hogy nemi­gen lehettem én valami jó vezető, ha ennyire képtelen voltam az önisme­retre, meg a környezetem ismeretére. Kábulatomból azzal próbáltam ki­gyógyítani magam, hogy bementem a következő borkimérésbe, és addig kortyolgattam a hevületemet hűsítő nedűt, míg végül a nedűtől hevültem fel, azt éreztem: forog velem a föld. Ezzel szemben vi-szont az volt az ön­vigaszom, hogy a föld forgásától még senki nem szédült el, holott a föld megállás nélkül forog, forog. Üszkös emlékima a Sóstóért Fényes Elektől Sexty Andráson keresztül Krúdy Gyuláig Ha a Sóstó régmúlt emlékeit kívánjuk fel­idézni, segítségért közismert személyiségek (Fényes, Szohor) írásaihoz kell folyamod­nunk. kényes Elek (1807-1876) a föld­rajztudós, akadémikus 1851-ben járt itt, és leírta többek között a fürdő fekvését, felszereltségét. „Fürdőszobákkal, táncz és tekéző-termekkel is egész kényelmileg ellát­va” — írta. A tó vize, fürdője a „csúzkösz­­vény és bőrkiütésekben hasznos”. Sokat érő megállapítás főleg azért, mert akkor nyolc pontban foglalta össze városunk ne­vezetességeit és felsorolásában ez volt a ha­todik érdekesség. E területről Sexty András 1800-ban latin feliratú térképet készít. Ezen a Sóstóra ve­zető kocsiutat jelöli meg a két birtok (Dessewffy-Károlyi) határvonalának. A Sóstó akkor Károlyi-birtok. Mikecz János alispán is hamar felismeri a Sóstó értékét. Nyaralótelep létesítését szorgalmazza (1900). „A Sóstó maga elha­nyagolt állapotban van” — állapítja meg Szohor Pál. „Ivóvíz az egész fürdő terüle­tén nincs.” De kirendelik az állandó orvosi szolgálatot, és kinevezik a fürdőbiztost. A fürdő kiépítésére, 1908-ban új városi elha­tározás születik. Ekkor már motoros vonat közlekedik (1905) Sóstó érintésével Nyír­­egyháza-Dombrád között. A fürdőtelep megközelítését e tény jelentősen megköny­­nyíti. Pazár István új szállodai szobák építésére kap megbízást. Az új fürdőház, a víztorony és vendéglő 1911-re készül el. Egy évvel korábban indul meg a sóstói villamosjárat. A szünidei gyermektelep a Leányegylet szervezésében 50 gyermeknek biztosít nyári üdülési lehetőséget (1914.) Maurer Károly ha átnéz a tavon még ho­mokbuckát lát; — mint írja —, s az erdőt 800 holdasra becsüli. A Kemecsei úton át műúttal kötik össze a Sóstót, és 1927-re elkészül a Székely kapu (Dienes I.). Krúdy Gyula rengeteg hangulatos írásá­ban foglalkozik a szeretett Sóstóval, a sós­tói beduinokkal, a fürdőzőkkel, a dzsentri­világ mulatozóival, de Benczivel, a híres prímással is. Megírja, hogy „nyári hétköz­napokon a környékbeli... jegyzőnéket, birtokos asszonyokat találhatni ott, akik nagy sóhajtással vonják le fájós lábaikról az eberlasztig-cipőt, amint a tavat megpil­lantják.” Halmágyi István Korsóvívő szobra 1940- ben kerül a helyére. A valaha szebb napokat látott Svájci-lak A háború után lassan újra éledezik a zúzva, összetörve, a zsalugáterek egy része város, vele együtt a Sóstó is. A mélyfúrá- elhordva. A fali felirat szerint: „Tökre fá­sok 1958-ban termálvizet hoznak fel. Ez időtől kezd­ve nagy ütemben meg­indul a fürdőkombinát építése, vele együtt a Sós­tó fejlesztése. Az utóbbi 45 év alatt rengeteget fej­lődik a már ismét Sóstó­­gyógyfürdő. A sok új lé­tesítményt még felsorolni is nehéz. Számos intéz­mény kerül e kies környe­zetbe, vele együtt növek­szik a gyógyfürdő kom­fort fokozata. A városla­kók igazi kirándulóhelye, tüdeje lett. Mi a helyzet ma, nap­jainkban? A kisvasúti állomással A fürdő épülete szemben a kioszk teteje, fedése hiányos, az oldalfalak eltünedező­ben, a környék ülőpadjai, asztalai elkor­hadva. Az erdő fohásza, a rönkbe vésett emlékima üszkösen kiégve, kikorhadva. Az állomás keleti sarka felducolva, a WC-k, ha muszáj, használ­hatók. A kismoz­­dony — amely mindenki kedvence — agyonrozsdá­sodva, a meg­világítását szolgáló reflektorok műkö­désképtelenek. Az állomás kandelábe­reinek a fele tönk­­retéve, főleg a nyír­­szőlősi kijárati rész­ben. A székelykapu megvan, még jól érzi magát, a legu­tóbbi felújítás óta. A központi eligazí­tó tábla olvasható. A bolti sor lámpa­burái, a Jonathán és a Rózsakért ki­vételével hiányo­sak. A nyilvános WC nagykapuja fel­törve, tárva-nyitva. A legnagyobb kár a központi épületek­ben van. A Krúdy Szálló elhanyagol­tan pusztul. A te­rasz tánctéri részét a gyom verte fel. Csaknem csoda, hogy az épület a to­tál rombolást meg­úszta. A felújított fürdőépület ugyan­is maga a teljes rombolás. A külsőleg felú­jított épület beüve­gezett, zsalugátere- Elek Emil felvételei zett ablakai össze­— ablak nélkül lelmetes egy hely”. Az is, még nappal is. A fürdőépület átfedése nem sikerült. A hódfarkú cserépfedés szétfagyott, összetö­redezett. A gépház is megszenvedte az akár szándékos rombolásnak is hihető erősfiúk jelenlétét. Nem olyan régen itt a tó sar­kánál ivókút állott. Széthordták, nyoma­­veszett. A Svájci-lak alig különb a fürdőnél. Ablakai tárva-nyitva. A szél kedvére nyito­­gatja. Lassan az egész épület az enyészeté lehet. Még rajta van az emléktábla. A víz­torony 1960 óta nem működik, de egy éve az alatta meglévő üzletek sem. Ajtajai, ab­lakai bezúzva, összetörve, pedig városunk egyik ipari műemlék épülete lehetne. A ter­málfürdő felé menve a sétány felújított kan­delábereit megtizedelték. Balról folyik a fa­irtás. Még ég a tűz, és rakodnak a tehera­utóra. A kilátó korlátái hiányosak. Egyre veszélyesebb felmenni a toronyba. A Fenyves előtti betonlapos járda nehe­zen járható, fái kopnak, ritkulnak. A rön­köt az alig biztonságos drótkerítés tövénél tárolják. A régi kisállomás bezárva, és átadva az enyészetnek. Az ablakai betörve, az előtető roskadozik, az oszlopok elöregedtek. A tófúrdő előtti park látványa szinte zavar­ba hoz. De lehet, hogy én tévedek. Blaha és Krú­dy most hátat fordítanak egymásnak. Én nem erre emlékszem. A Blaha csokra ha­nyagul a földön, talán mint régen, csak nem azonos oldalán. A tófürdő és a tó közötti átjáró felújí­tott kandeláberei megtizedelve. A nehéz pa­dok, asztalok jelentős része, a szeméttar­tókkal együtt a tóba dobva. Különösen ak­tívak voltak az erős fiúk a keleti oldalon, a kereszteknél. Megkerülve a tavat a Bla­ha sétány tó oldali részén a betonlapos jár­da felújításra vár. A tó felőli rész megsza­badítva minden bokortól, nádtól. Az alig néhány éve telepített jegenye, magyar céd­rus fasor szépen fejlődik, díszíti a sétányt, de az elöregedett padokat, asztalokat le kell cserélni. Ma a Sóstó központja lehangoló. Van honnan feltörekednünk. Ilyen volt a Sóstó a századelőn Reprodukció Or. Fodor József Wfv __

Next

/
Oldalképek
Tartalom