Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-18 / 66. szám
1995. március 18., szombat Böjt hét szűk esztendőben Nem az a baj, hogy az előző években volt, hanem az: most nincs A néhány éve düledezö műemlékház helyén idősekről gondoskodnak, s itt a polgármesteri hivatal is Szondi Erika felvétele Balogh József Kölcse-Fülesd-Jánkmajtis (KM) — Ha időben megjelenik ez az írás, akkor megyénkből eddig egy település önkormányzata jelentett csődöt, ami persze nem azt jelenti, hogy egynek vannak anyagi gondjai. Vannak, akik ezt az előző jó esztendők böjtjének tartják, mások szerint az átgondolatlan fejlesztésekre felvett hitelek súlya temeti maga alá az önkormányzatokat. Valóban ekkora baj lenne, hogy az előző néhány évben az önkormányzatoknak nem kellett a fogukhoz verni a garast? — Nem az a baj, hogy az előző években volt, hanem hogy most nincs — mondja Rostás István Jánkmajtis jegyzője —, majd hozzáteszi: megépítettük a gázt, elkészült a telefonhálózat, egy forint hitelünk nem volt, mégis 12 millió forint működési hiánnyal kezdtük ezt az évet, s már a januári munkabért is hitelből fizettük az intézmények dolgozóinak. Mit tesznek ott, ahol a fejlesztések eladósították az önkormányzatot? — Ahogy az újságírók emlegetni szokták, nálunk valóban több történt az elmúlt négy évben, mint azt megelőzően négy évtized alatt — kezdi telpülése gondjainak ismertetését Bányai Bálint, Fülesd polgármestere —. Annak tulajdonítom. hogy több pénzhez juthattak a települések, s hogy 1990-ben nem tanácselnököket választottak, akinek korlátlan volt az ideje. Minket négy évre választottak, ennyi idő alatt kellett megmutatni, hogy alkalmasak vagyunk-e erre a posztra. Lyukas gatya Aztán a fejlesztések felsorolásához lát. Először a legnagyobb örömet és legtöbb gondot okozó gázt említi, mert decemberben ugyan a belső munkákkal végeztek, mégsincs gáz a vezetékben. — Tizennégy községgel együtt pályáztunk. Fülesdnek, Kölesének és Sonkádnak kész is van a hálózata a belterületen, a többi tiszaháti településnek viszont még nincs. Mi, polgármesterek is hibásak vagyunk, mert egy darabig nem egyeztünk a a kivitelező ügyében, a másik meg, hogy Beregdaróctól teljesen új ágon kell idevezetni a gázt. Ha ezt négy évvel ezelőtt tudjuk, rég kész lenne, mert épp annyiba került volna Szálkáról Fülesdre vezetni a csövet, mint most Beregdarócról és akkor esetleg az állami támogatás is több lett volna. Sajnos mi azt hittük, ha majd itt lesz a cső vége Nagyszekeresen, egyszerűen csak rácsatlakozunk. Aztán a dolog másképp működött. Négy bár nyomásnak kellett volna ehhez a vezetékben lenni, Vámosorosziban viszont csak kettő volt, tehát nem bírta el se Fülesdet, se Kölesét. Új ágat kell indítani. — Létesítettünk pb-gázcseretelepet, szociális szolgáltatóházat építettünk főleg állami pénzekből, ez az idősek és a szociálisan rászorultak gondját oldja meg, de ebben az épületben van a polgármesteri hivatal — folytatja a felsorolást a polgármester —. Az óvodához egy konyhát építettünk, aztán hősi halottaknak emeltünk emlékművet, építettünk egy fodrászműhelyt és három kilméter járdát. Ez olyan 60 millió körüli összeg, ami vagyonunk megháromszorozódását jelenti. Említi: kaptak 3,8 milliót, amit az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe jutott települések pályázhatták meg, akik ellehetetlenültek a tavalyi év végére. Ebben az évben már szigorították a feltételeket: aki nem vet ki helyi adót, nem pályázhat. A fenekük kilóg a gatyából, de Mitsubishivel járnak — mondták a környéken, amikor meglátták, hogy a fülesdi önkormányzatnak micsoda luxus busza van — vetem közbe a hátrányos helyzet hallatán. A polgármester nyomban válaszol: Hatezer alatt — Ilyen hasznos beruházás nem sok volt az elmúlt években. Az orvos Köleséről jár át kétszer egy héten, a hét öt napján a betegek mennek, ha a szükség így diktálja. Ekkor indul a „luxusjárat'’. Aztán kiváltja a recepteket, s 24 órás szolgálatot lát el. Ha esete 11- kor megy oda valaki, hogy ellik a tehén és állatorvos kellene, akkor azonnal megy. Hozza-viszi a fociscsapaotot, ellátja a hivatali feladatokat is. Talán e sokoldalúság láttán költöttek kétmilliót a szociális földprogramra is, igaz másfelet pályázataton nyertek. Vettek egy MTZ-t pótkocsival, tárcsával, s húsz hektárt műveltek vele. Ez a szociális földprogram az ország 76 településén folyik. Arról a környékről Tiszabecs, Uszka, Milota van benne. A bizottság azt vizsgálja, mennyi az egy főre jutó jövedelem és hatezer forint alatt attól függően kapnak egy hektárt, egy holdat, felet, hogy ki mennyivel birkózik meg. És azt mondja Bányai Bálint: — Lehet azt még folytatni például azzal, hogy veszünk valakinek három malacot. Felneveli, egyet ad az öregek konyhájára, egyet elad, egyet saját magának vág. Mert nagyon sok szegény, segítségre szoruló család él ezen a vidéken. És az önkormányzatnak kötelessége segíteni. A baj csak az, hogy az önkormányzatok kapnak egyre kevesebb segítséget. Nemcsak azért, mert az ország szegényebb, hanem mert ennek a résznek a megyei önkormányzatban sincs képviselője. Rostás István, Jánkmajtis jegyzője mondja: a megyei önkormányzatnak olyan hatáskört adott az országgyűlés, hogy területfejlesztési pénzek elosztásában is dönthet. Mivel a szatmári térségnek nincs képviselet, könnyen kialakulhat olyan helyzet, hogy a pénzt a városok, a nagy települések között osztják el és a kistelepülések ebből nem fognak kapni, megáll a fejlődés. Márpedig a fehérgyarmati körzethez 49 község tartozik. Sorsolt helyek Harbula István, Kölese polgármestere, az előző ciklusban megyei közgyűlési képviselő volt, közelebbről látja a gondokat. — Úgy látom, akik ügyesen szervezkedtek, azok helyzeti előnybe kerültek. Engem is megkerestek, hogy az Itt élnük egyesületet próbáljuk szervezni, de nem vállaltam, mert elég fura volt a helyzet. Előtte Leveleken összehívtak négy embert, kisorsolták a helyeket, az első négy hely tehát már foglalt volt, az ötödik helytől kezdték volna a további sorsolást. Nekem úgy tűnt, a szervezők maguk mellé akarták állítani a vidéki, messze lévő ismertebb embereket, akik szavazatokat szerezhetnek. Persze ez a köret. A lényeg: mi — mint mindig —, most is későn ébredtünk. Ha valaki felvállalta volna az irányítást, s elmondja: fiúk, ebből a térségből csak úgy kerülhet oda valaki, ha összeszedjük magunkat és próbálunk mi is szervezkedni, más eredmény születhetett volna. Ha a mégyei önkormányzatnak nagyobb szerepe lesz, mint amilyen az előző ciklusban volt, akkor ennek a térségnek ez kimondottan hátrányokkal jár. Egyes pártok megkeresték a polgámestereket, s felajánlották a segítségüket. egbetegedett, hetek óta kórházban fekszik a beteglátogató. Valami történt a szívével. Nincs elkeseredve, nagyon is vidám, ő szórakoztatja betegtársait. Sót az ápolónőket is, akik közül sokan jól ismerik Flóri bácsit, az örökös beteglátogatót. Legalább ezerezerkétszáz dolgozója volt annak az állami vállalatnak, ahol segédkönyvelőként dolgozott. De nem erről volt híres. 0 volt a beteglátogató. Eleinte csak azért, mert a kollégák megkérték, máskor a szakszervezeti titkár rótta rá ezt az úgymond humánus társadalmi munkát, késeibb már ő maga kérte a címeket, neveket... — Eleinte igen megalázó volt, mármint nem az én részemről, hanem a betegeknek. — emlékezett a régi időkre. - Merthogy az volt a szabály, hogy a beteggel mindig alá kellett íratni, igenis átvette az aprócska ajándékot, amit az ember át-Magányra szánva adott a szakszervezeti bizottság, a kollektíva nevében. Később ez már változott, én írtam alá, a beteg kollégáknak nem kellett aláírni. Több mint huszonöt évig voltam a szakszervezetünk részéről állandó beteglátogató. Nagyon szerettem csinálni. A történet úgy folytatódik, hogy négy. vagy öt évvel ezelőtt fel, azaz inkább szétoszlott a vállalat. Flóri bácsi munkakörét is megszüntették, végkielégítést kapott, néhány hónap múlva pedig elérte a nyugdíjkorhatárt. Most érne rá igazában betegeket látogatni, de nincs kit. Kit erre, kit arra sodort a változások szele, csak az utcán, vagy az orvosi rendelőben fut össze a régi kollégákkal. Bármilyen furcsán is hangzik, talán abba betegedtem bele, hogy nincs kiket látogatni. Nagyon meg lehet szokni, hogy az ember úgy lelkileg rááll arra, hogy mindig megy, találkozik valakivel, egy csipetnyi derűt, bizakodást visz a másiknak. De ez már a múlté. Nincs már szükség megszállott beteglátogatóra, pedig soha nem volt annyi magányos, egyedül maradt ember, mint most. De úgy látom, sokszor az emberek inkább elzárkóznak, szégyellik a magányukat, a kiszolgáltatottságukéit. Inkább nem tartanak igényt a másik közeledésére. Nem vádaskodva mondja ezt vagy korholásként, egyszerű tényként, mert ilyen lett a világ, az életünk. Tudomásul kell venni, különben mi járunk rosszul. Nem lenne persze értelme újraéleszteni a formális, olykor lélektelen, hivatalos beteglátogatásokat, mint amilyenek a régebbi években, különösen a nagyobb létszámú cégeknél voltak. De valami emberi szó csak kellene nemcsak azoknak, akik a kórházakban fekszenek, hanem otthon, azoknak is, akik csak néhány napig gyengélkednek. De az ilyenek vannak a legkevesebben. Lassan luxus lesz betegnek lenni, ha csak nem kockáztatja az ember a biztonságos állását. Ilyenekről beszélgettünk. Aztán következett a csattanó. — Lehet meg fog mosolyogni érte, de azon töröm a fejem, ha innen kikerülök, talán kiváltok valami vállalkozói igazolványt, mégpedig beteglátogatásra. Sok tucat emberhez napokig, hetekig senki nem jön el, most látom, hogy én is itt fekszem. T n elvállalnám a látogatásukat, csak a virág m J vagy az apró ajándék költségeit számítanám fel, merthogy nyugdíjas bérletem van a buszra, az nem kerül pénzbe. Mit gondol, adnának engedélyt ilyen vállalkozásra? Esik Sándor Akármelyik sarkába vetődik az ember széles e megyének, mindenütt tanakodókba botlik. Csengéiben például egyik beszélgetőtársam azt mondja, Horn fél az SZDSZ-től, ezért ápol jó kapcsolatokat Nagy Sándorékkal. Zajtában ugyanezt fordítva gondolja az egyik tekintélyes gazda. Hogyan is van ez, kérdezik tőlem Milotán a metszegető falusiak. Valóban nehéz felmérni ki kitől tart, kivel kapaszkodik kényszerből? Az ellenzék erőviszonyain nem nagyon van mit elemezgetni, mivel lassan egy év elteltével is csak a sorok rendezgetése folyik. Képtelenség ugyan kimondani, de mégiscsak érdekes a képlet: a koalíció, mint egyik pólus válik szét önmagán belül. Mégpedig nagyon markánsan. Könnyebb dolga volna az elemzőknek, ha egy egy képviselik saját biztos helyén lehetne tudni. Mondjuk a szocialista parton belül pontosan be lehetne mérni, hogy a szakszervezeti lobbinak ennyi és ennyi tagja volna. Am kérdésenként és napirendenként tapasztalható átcsoportosulás. Itt van mindjárt a Békési házaspár. Remélhető, hogy az élet összes más problémájában egyetértenek, csak politikusként maradnának a repedés két partján, ha valahol, valamikor szakadna a part. Bocsánat, párt... Mert bizony, ha ezt a néhány kis kiigazítást beviszik a Házba, ott zengeni fog a ház. Magam elé képzelem az SZDSZ-t, amint számolgatja, hány liberális érzelmű szocialista képviselő van velük lélekben. Horn Gyulát, amint elképzeli Nagy Sándort ugyancsak számolgatva. Az MSZOSZ- vezér talán azt veszi számba, ha híveivel együtt leszakad, a hátramaradottak az SZDSZ-szel kiadnak-e 51 százalékot. Mert ha igen, akkor mire volna jó a pártszakadás. Ugyanott volnánk, ahol a part szakad. Hát nem te mondtad drágám, hogy válasszak Ferter János rajza Megítélésünk Réti János yow lömmel értesültem í I gazdasági helyzevy tünk legújabb megváltóinak kinyilatkoztatásaiból, hogy ama vasárnapi bejelentések óta máris javult nemzetközi megítélésünk, bár, valószínű, hogy ez a javuló megítélés inkább csak a pénzvilág egyes köreiből származik. Mert az aligha képzelhető el, hogy John Londonban, Pierre Párizsban, Lothar Hamburgban, Luigi Rómában azzal szólítaná meg a mellette utazót a tömegközlekedés valamely eszközén:„...mit szól, milyen belevalók ezek a magyarok? ...olyat rántottak a saját nadrágszíjukon, hogy idáig gúvacl a szemük!" Nem erről van szó! Hiszen milyen elégedettséget élezne John, Pierre, Lothar vagy Luigi annak hallatán, hogy Sándor, József vagy Benedek nem fog családi pótlékot kapni? Semmilyet! Mert józan ésszel ez nem képzelhető el. Az már inkább, hogy a pénzügyi tranzakciók nagyhatalmú, ám a közvélemény számára lényegében névtelen urainak imponálnak az ilyen döntések. De minek köszönhető ez a sietség a pozitív megítéléssel? Megfejthetetlen! Miért jó nekik az, ami nekünk rossz? A következőre gyanakszom: ilyen helyzetekben Ok segélyekkel sietnek helyzetünkön enyhíteni. A pénzből aztán mi szakértőket hívunk. Tőlük! Hogy segítsenek stabilizálni és modernizálni. Segítenek is, a segély fejében! „ Világosítják lassacskán az elménk!" Dolgozatokat írnak arról, hogy legjobb ha hiteleket kérünk Tőlük és azokból ugyancsak Ok majd kistahilizálnak és megmodernizálnak bennünket. A felismerhetetlenségig! Viszont még unokáink unokáitól is türelmet és megértést fog kérni az akkori kormány az akkori megszorításokért. Mondván: azokat sajnos kénytelenek „meglépni” az akkori fizetési mérleg akkori egyensúlyának megteremtéséért... Es fizetünk, szorítunk, fizetünk, szorítunk... A végtelenségig... Igaz, addigra kultúra, oktatás, sport, bűnüldözés, közlekedés és egyéb költséges passzió már ismeretlen lesz ebben az országban. Ellenben folyamatosan tovább javul a megítélésünk.
