Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-16 / 64. szám
1995. március 16„ csütörtök GAZDASÁG Keleí-Magyaroiszág 13 Kisvárdai izzók a nagyvilágban íisvárda (KM) — A különböző izzókat, a mesterséges /ilágítás eszközeit húsz éve cészítik Kisvárdán. A General Electric Tungsram közel ezer dolgozót foglalkoztató gyárában a kerékpárizzótól az autólámpán, a lakásvilágítás eszközein keresztül a repülőgép műszerfal fényforrásáig sokféle izzót gyártanak. Dolgoznak itt Angliából, Ausztriából áttelepített gépeken, berendezéseken, de van olyan gépsor is, amelyet a gyár fejlesztői a műszakiak közreműködésével hoztak létre. Termelésük 90 százalékát exportálják. Elek Emil képriportja Takács Agnes szofita lámpákat gyárt Minya Ferencné vonalizzókat fűz Göncz László számítógépen ellenőrzi a minőséget Kazári Gizella halogénlámpák gyártása közben Vállalkozók az égéssérültekért Pénteken 600 ezer forint gyűlt össze a műtétekhez szükséges eszközökre Nyíregyháza (KM-MCS) — Az égéssérültek kezeléséhez szükséges felszerelések megvásárlására több mint 600 ezer forintot adtak össze vállalkozók pénteken este a Paradise Centerben megtartott vacsoraesten, amelynek házigazdája a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egéssérült Betegekért Alapítvány három alapítója (Many-Fix Kft., Itt élünk egyesület és a Nypa-Flexó Kft.), valamint a második születésnapját ünneplő Many-Fix Kft. volt. — Egy baráti társaságban említette dr. Egyiid Mihály, hogy közel egy éve az égéssérülteket műtétre nem kell Budapestre, Pécsre vagy például Győrbe küldeni, hanem helyben végzik a műtéteket annak ellenére, hogy igen kevés felszerelés áll rendelkezésükre — mondja Szókéné Petruska Erika, az est szer-Agrárfórumot... ...rendez a Munkáspárt pénteken Tiszadobon. A Pannon-Váltó... ...Rt. részvénycsomagjára 2,148 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt. Mexikóban... ...nagy a felháborodás az elnök gazdasági szükségprogramja miatt. (MTI) Jirí Skalicky... ...cseh privatizációs miniszter Romániában a cseh privatizációról beszélt. A korábbinál... ...erőteljesebben ellenőrizheti az iráni parlament az új költségvetés végrehajtását. (MTI) vezője, a kft. ügyvezető igazgatója. — A beszélgetésen részt vevők ekkor határozták el, létrehoznak egy alapítványt, amelyhez a céges öszszejövetelünk adott egy keretet. Amikor idén elkezdtük szervezni a születésnapi vacsoraestet, akkor döntöttünk úgy, hogy mindezt az alapítványi összejövetellel közösen tartjuk meg, amelyre 60 vállalkozó fogadta el a meghívást. — Egy részük üzleti partnerünk, a többiek az alapítókhoz közelállók voltak, illetve a számítógép forgalmazóktól kezdve a kliségyártóig széles volt a vállalkozói kör. Úgy érzem egy olyan társaság jött össze, amely szívesen adakozik ilyen célra. — A magánszemélyek alapította Itt élünk egyesület céljaihoz nagyon jól illeszkedik az alapítvány célkitűzése, hiszen a segíteni akarás, a Nyíregyháza (KM) — Hazánk tíz éve fogadta el az ENSZ fogyasztóvédelmi irányelveit és ez segítette a fogyasztók érdekvédelmi szervének tevékenységét. Az IOCU — a Fogyasztói Egyesületek Nemzetközi Szervezete — kezdeményezésére az ENSZ a Fogyasztók Világnapjává nyilvánította március 15-ét, ami egybeesik nemzeti nagy ünnepünkkel. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület országszerte megnyitotta tanácsadó irodáit. Nyíregyházán a városházán kaptak helyet, ahol szerda délutánonként 14-17 óra között fogadja a ügyfeleket a megyei egyesület tagja, Kiss Zoltán. — A fogyasztói jogok megünneplésére március 13-19 között „Fogyasztók Hete" néhumánum megjelenése mindennapjainkban igen fontos tényező - mondta Hamvas László, az egyesület egyik szóvivője, az alapítvány kuratóriumának tagja. — Az egyesületet egyébként a megye gazdasági, kulturális felemelkedésében kíván tevékeny szerepet játszani. — A cégünk hagyományosan minden évben egy bizonyos összeget szán különböző szociális célokra, hiszen szponzoráltunk sportrendezvényt, segítettünk kulturális egyesületeknek, hozzájárultunk oktatási és egészségügyi intézmények működéséhez. Idén az égéssérült betegek ellátásának javítására fordítjuk a pluszpénzünket, amely nagysága remélem év végéig még növekszik — folytatta Miklóssy István, a Nypa-Flexó Kft. ügyvezető igazgatója. — Ez a cél kevésbé látványos, de úgy érzem nemcsak a mi, ven rendezvénysorozatot szervezett az országos egyesület. E rendezvény célja, hogy segítse a fogyasztó-vállalkozó kapcsolatok javítását, jó példát mutasson a fogyasztói jogok érvényesülésére. — A fogyasztói jogokat az ENSZ irányelvei figyelembevételével az ICOU fogalmazta meg, amit aztán nemzetközileg el is fogadtak. Alapvető szükségletek. Jog az alapvető fogyasztási cikkekhez, szolgáltatásokhoz, amelyek a létfenntartást biztosítják: elegendő élelmiszer, megfelelő ruházat, lakás, egészségügyi ellátás, oktatás és higiénia. Biztonság. Jog az életre és egészségre veszélyes árucikkek és szolgáltatások elleni védelemhez. Tájékoztatás. Jog a tisztességtelen és félrevezető hirdetés és reklám hanem a környezetünk körérzetét is rendkívüli módon javítják. Együd doktor kollégájával egy éve szakvizsgázott plasztikai sebészetből, amelybe beletartozik az égett sérültek műtétes ellátása. Mivel korábban hasonló műtétek a megyei kórházban nem voltak, ezért igen szűkösek az ehhez szükséges eszközök. Egy éve az igények igencsak megnőttek, hiszen az égett sérülteket a két orvos helyben operálja meg, amióta megszerezték szakvizsgájukat egy beteget sem utaltak be más kórházba. Az eszközpark gyarapítására létrehozott alapítvány segítségével a befolyt pénzből sem bér-, sem költségtérítés nem fizethető, az összegből kizárólag csak eszközöket, kéziműszereket vásárolnak, amelyeket várhatóan áprilisban már használhatnak a műtéteknél. elleni védelemhez, a tájékozott fogyasztói döntésekhez szükséges tények és adatok ismeretéhez. Választás. Jog a versenyképes áru és kielégítő minőségű fogyasztási cikkek és szolgáltatások közötti választásra. Képviselet. Jog a fogyasztói érdekek kifejezésére a kormányzati munkában és annak végrehajtásában. Kártérítés. Jog a kártérítésre a valótlan állítások, rossz minőségű fogyasztási cikkek, nem megfelelő szolgáltatások esetén. Fogyasztói képzés. Jog a megfelelő tudás és gyakorlat megszerzésére, hogy a fogyasztó tájékozottá váljék. Egészséges környezet. Jog a félelem- és veszélymentes környezetben való létre és munkára, ami biztosítja az emberi méltóságot és a jó közérzetet. Fogyasztói jogok érvényesítése Szakosztályok az Agrárkamarában Nyíregyháza (KM - N. L.) — Megyénkben is megkezdte működését az Agrárkamara. Az illetékesek megalakították az osztályokat, illetve a szakosztályokat, és határoztak a kötelező tagdíjfizetés rendszeréről is. A kamara — mint a másik két gazdasági kamara — köztestületnek számít. Vagyis az államtól független közfeladatokat lát el, különbözik a társadalmi szervezetként működő gazdasági érdekképviseleti szervezetektől. A kamarák ágazati, szakmai, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletet nem láthatnak el. Ám feladatuk meghatározott szabályok szerint a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesítése. Az Agrárkamara is segíti a gazdasági tevékenység műszaki fejlesztését, az innovációt, közreműködik a szakképzésben, a kereskedelemfejlesztésben, gazdasági, műszaki és jogi információkat nyújt, segíti az üzletfelek megtalálását is. A nyugati országokban jól bevált a kötelező kamarai tagság. Az Agrárkamara megyei elnökségi ülésén a szakemberek reményüket fejezték ki, amely szerint hazánkban és megyénkben is beváltja a kamara a hozzá fűzött reményeket. A kamarai tagok szakosztályokban és mezőgazdasági bizottságokban fejthetik ki tevékenységüket. Megyénkben a következő osztályok alakultak: gabona termelési, ipari növénytermelési, kertészeti, vegyes növénytermelési, szarvasmarha-tenyésztési, sertéstenyésztési, vegyes állattenyésztési, szolgáltatási osztály. Létrehozták az erdőgazdálkodói szakosztályt, a vad- és halgazdálkodási szakosztályt. Megalakult a mezőgazdasági termékfeldolgozó és kereskedelmi osztály, valamint az egyéb agrárszolgáltatási osztály. Az osztályok alkotják a koordinációs és szaktanácsadási rendszer lényegét, s az átadandó állami feladatoknak megfelelően járnak el a piacszabályozási, az agrárrendtartási ügyekben. Az idei tagdíjakat a megyei küldöttgyűlés állapította meg. E szerint a nettó árbevétel sávonkénti ezrelékét kell fizetni. 100 millió forintig 2 ezrelék, 100— 500 millió forintig 1,5 ezrelék, 500-1000 millió forintig 1 ezrelék, 1000 millió forint felett 0,5 ezrelék. Plusz a Dunabanknál Nyíregyháza (KM).. — Március 13-tól átlagosan 2 százalékkal emelte a betéti kamatokat a Dunabank. Az emelés nem függ össze a kormány szigorító intézkedéseivel — tájékoztatta lapunkat Alföldi István, a Dunabank nyíregyházi fiókjának vezetője. Forint összegben és futamidőben nagy a választék a bankfiókban, amely meghoszszabbított nyitvatartási idővel szolgáltat. Csütörtökön 18 óráig, szombaton délig tart nyitva a bankfiók. A Duna Értékjegy 91-től 182 napig tartó futamidőre már 25 százalék, 183 napos futamidőre 27 százalék kamatot fizet. A Duna Betétjegynél 271 és 364 napi futamidő után 28 százalék kamat jár, 365 napi lekötés után 28,25 százalék a kamat összege. A Duna Takarékjegy napi kamatszámítással megállapított fix, sávos kamatot fizet. 91 és 120 nap között 32 százalék, 121 és 150 nap között 36 százalék kamatot vehetnek fel a betétesek. Index (ideiglenes) március 14-én: 1272,20 (+13,72) Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. március 14. Valuta Deviza Kanadai dollár 84,06 86,64 84,68 Pénznem______Vétel Eladás Közép árt. Kuvaiti dinár 40154 409.78 405.82 Német márka 84,39 85,81 85,07 Angol font 189,01 192.49 190.65 Norvég korona 18,91 19,23 19.03 Ausztrál dollár 88.74 90.34 89.43 Olasz lira(IOOO) 70.64 72.04 71.16 Belga franki 100) 407.85 414.77 411.31 Osztráksc. 11.99 12.19 12.08 Dánkorona 20.99 21.35 21.15 Port. eset 100) 79,75 81,15 80,65 Finn márka 26.95 27.41 27.31 Spanyol pest 100) 91,94 93.66 92.62 Francia ftank 23.71 24.13 23.88 Svájci frank 101.16 102,86 102,08 Holland forint 75,21 76,47 75.81 Svéd korona 16.42 16.72 16.48 ír Iont 188.93 192.39 190.26 USA dollár 118.99 121,13 129.96 Japán jen (100) 130.98 133,18 131.41 ECU 154.19 156.91 155.61