Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-11 / 60. szám
1995■ MÁRCIUS 11., SZOMBAT Részenként mások készítik Van fegyver, amely a férfierő megtestesítője, más a szellemi képességeké Fantasztikus ember Soelaeman Pringgodigdo. Azok közé a gyűjtők közé tartozik, akik nem maguknak őrzik kincseiket, hanem szívesen megosztják a műélvezetet a közönséggel. Másodízben rendez kiállítást Magyarországon káprázatos magángyűjteményéből. Megnyitó beszédének mély gondolatait ékes magyar nyelven mondta el. Ő az Indonéz Köztársaság magyarországi nagykövete, aki ittlétét aktív kulturális miszszióval is összeköti. Az az emlékezetes első kiállítás, amely indonéz néprajzi, iparművészeti tárgyakat vonultatott fel a nagykövet gyűjteményéből, 1993 nyarán volt látható a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban. A Hadtörténeti Múzeum igazgatója is megnézte azt a tárlatot, s érdeklődött, van-e a gyűjteményben hagyományos indonéz fegyver. Mert ha igen, szívesen bemutatná. Szerencsére a Pringgodigdo-kollekció megannyi fegyvert is tartalmaz Indonézia számos régiójából, amelyek tükrözik egy adott kor kultúráját és művészetét. így aztán nem volt semmi akadálya, hogy a Hadtörténeti Múzeumban megnyíljon a Hagyományos indonéz fegyverek című kiállítás, amely július végéig látogatható. Indonéziában az évszázadok folyamán sokféle fegyvertípus alakult ki; a kard, a tőr és a lándzsa valamilyen formája azonban mindenütt megtalálható. Míg egyes területeken alig különbözik egymástól a vágó-szúró munkaeszköz és a fegyver, másutt valóságos fegyverszimbólum-rendszer épült fel. Egyes fegyvereknek fontos rituális szerep jutott (például, a dajak fejvadászok vagy a batak varázslók kardjának). Más harcieszközök arra hivatottak, hogy kifejezzék viselőjük társadalmi hovatartozását. A királyságok uralkodó jelvényeivé lettek, de az alacsonyabb osztályok képviselőit is minősíti fegyverük. Van fegyver, amely a férfierő megtestesítője, más a fizikai, a szellemi, a szexuális képességek szimbóluma. A szakrális és rangot jelző fegyverek és hüvelyük igencsak díszesek, arany-ezüstlemez borításúak, csipkézett véséssel megmunkáltak. A minták növényi indákat, geometrikus motívumokat formáznak. A kardok markolata fémből vagy elefántcsontból készül, állatfejet, emberalakot idéz. A kardhüvely is dúsan mintázott, s ezekre sokszor tigriskarmokat, ősöket ábrázoló faragott fejeket illesztenek amulett gyanánt. Az indonézek jellegzetes fegyvere a krisz, amely fegyver, dísz és kultikus tárgy is egyszerre, s a férfiak családi örökségének legfontosabb darabja. A legkorábbi kriszábrázolás a 14. századból maradt fenn. A krisz ma ismert formájában hosszú tőr vagy rövid kard, pengéje egyenes vagy hullámos, tövénél kiszélesedő, kétélű, hegyes csúcsban végződő, gyakran damaszkolt. A penge felső végéből kinyúló markolattüskére illeszkedik a markolatgyűrű és a markolat. A krisz további elmaradhatatlan tartozéka a hüvely. A krisz minden egyes darabját más-más mesterember készíti — szól az ismertető. Zene minden mennyiségben A Budapesti Tavaszi Fesztivál koncertprogramját a Liszt Ferenc Kamaraegyüttes hangversenye nyitja március 11-én a Budapest Kongresszusi Központban. Beethoven, Schubert és Bartók egy-egy alkotását tolmácsolja a szolnoki székhelyű zenekar a finn gordonkaművész, Arto Noras közreműködésével. Az idei fesztivál elsősorban az észak-európai országok művészeit szeretné bemutatni. Magyarországra érkezik a Stockholm Chamber Brass rézfúvós kamarazenekar, a svéd Hans Fagius orgonaművész, a vilniusi „Jauna Muzika” énekkar, Kirsi Tiihonen finn szopránénekes, a skót Capella Nova, a Malmöi Kamarakórus, a norvég Grieg Trió, két izlandi énekes: Marta G. Halldórsdóttir és Ingibjörg Gudjónsdóttir, a norvég orgonaművész Kare Nordstoga, valamint a dán Kontra Kvartett és az Észt Férfikar. A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein lép fel a lett származású Gidon Kremer hegedűművész, a Magyar Rádió és Televízió Énekkarát pedig a lett Tonu Kaljuste vezényli a március 29-i hangversenyen. Az észak-európai régió komponistáinak műveiből ad elő a francia Le Parlement de Musique március 12-én, a Honvéd Művészegyüttes Férfikara 14-én, a Magyar Állami Hangversenyzenekar 23-án, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság pedig 26-án. A fesztivál keretében külön műsorokkal emlékeznek Bartók Béla halálának ötvenedik évfordulójára. A Bartók Vonósnégyes két koncertet ad, március 13-án és 16-án, a Magyar Kamarakórus pedig hat Bartókdarabot szólaltat meg 19-i előadásán. Balázs Attila illusztrációja mérgelődött magában a fiatalember, s idegesen gyújtott rá egy újabb cigarettára, amelyet azonban két-három szippantás után undorodva dobott el. Már fél pakknál többet elszívott ma, pedig máskülönben nem nagy dohányos, s olyan most a szája íze, mintha büröklevest ivott volna. — Az összes virág közül a vadszegfűt szerettem a legjobban, s már gyermekkoromtól fogva — szólalt meg végre az öreg, anélkül, hogy levette volna tekintetét arról a vörös foltról. — Ezért is szerettem mindig, ha idejöttünk kaszálni, amikor még a miénk volt ez a dűlő, az én gyermekkoromban... Örökké szedtem belőlük egy nagy csokrétára valót... Szerettem nézni a vadszegfűt. Azért szedtem, hogy otthon is nézhessem. Folyton csak néztem volna... Pedig hát nincs is semmi szaga, s olyan semmi, kicsi virág... Te melyik virágot szereted a legjobban, József? — fordult hirtelen a fia felé. — Mit tudom én, hogy melyiket szeretem a legjobban! — felelte ingerülten a fiatalember. — Egyiket sem. Vagy mindeniket. A fene tudja, hogy melyiket..., mikor ilyen dologidő van... — Márpedig azt tudni kell, Józsi, hogy melyik nótát s melyik virágot szereti a legjobban az ember! Azt tudni kell. Én már gyermekkorom óta tudom, hogy a virágok közül a vadszegfűt szeretem a legjobban. — Van is nekem érkezésem a virágok közt válogatni, apám! — hersent fel a fiatalember, s újabb cigarettát kotort elő a lajbija zsebéből, de aztán ahelyett, hogy meggyújtotta volna, idegesen szétmorzsolta az ujjai közt. Az öregember mintha már el is feledkezett volna a fiáról, újra a vadszegfűs foltot nézte. Bólogatott, motyogott valamit, elmosolyodott. — Szednék egy maréknyit — szólalt meg kis idő múltán. — Hagyja csak, szedek én, ha kell, egész öllel — mondta a fiatalember, s máris ugrott le a szekérről. — Nem! Ne! Hová gondolsz! — kiáltott rá az apja. — Én akarok szedni! — és nagynehezen lekászálódott a szekérről ő is. Odatotyogott a vadszegfűs folthoz. Nézegette egy darabig, aztán szedegetni kezdte. Óvatosan, féltő gonddal szakított le minden egyes szálat. Mikor egy jókora csokornyit már leszedett, még egyszer végighordozta tekintetét az égő vörös folton, aztán visszadöcögött a szekérhez. Arcán nagy-nagy békesség és furcsa, bánatos féle mosolygás. — Na, mehetünk haza, Józsi fiam, véget ért a szekerezés — mondta halkan, amikor már felkászálódott az ülésdeszkára. A fiatalember szótlanul fordította meg a szekeret, s elindultak vissza, a falu felé. — Most már eresztheted trappban is, Józsi — mondta az öregember. — Most már eresztheted... A fiatalember a lovak közé csapott. Pár perc múlva már messze mögöttük maradt az a vérvörös, csupa vadszegfű folt. * * * Előtte való nap, hogy kész lett a kopjafa, s felállították, a fiatalember befogta a lovakat, s kihajtott abba a távoli határrészbe. Egy egész ölre való vadszegfűt szedett. Ahogy szedegette, s gyűlt a sok, égő fejű kis virág, maga is elcsodálkozott, hogy milyen szépek ezek a különben semmi kis virágok. Az ember mind csak szedné, szedné, hogy legyen belőle, s hogy folyvást nézhesse... Pedig egyáltalán nincs is semmilyen szaguk... — gondolta, s mintha újszülöttet, olyan féltőn tartotta, ölelte karjaiba az égő vörösen lüktető vadszegfűcsokrot.... 13 MÚZSA Szikra János Emlékszik rám a testetek Újjáteremtlek benneteket a múltból, vonzzatok, taszítsatok, zaklassatok életfogytiglag a hiányotokkal is. — Őrzöm minden bazsalikom-hajszálatok, hónaljatok cinkefészek-gödrét, a hajlatokban gazdag női test mélyföldjeit, fennsíkjait, sivatagait, cserjékkel vibráló fűszeres ligeteit, öletek földközi-tengeri vegetációját, özvegy mosolyotok, menyasszonyi gyászotok, ölelkezések suttogásait, sóhajt, dünnyögést, torokhangot, szerelmes félszavakat, gerincetek tigriskígyózását s a gyűlölet sikolyát, a szőke frufrukat s a barnán lobogó csikósörényeket — ahogyan emlékszik rám a ti testetek is, a vékony és izmos combra, mely lomha combotokra fonódott s amint a gyönyör pillanatában langyos, nagy cseppekkel elsírta magát az ég — homlokotokhoz döccenő halántékomra emlékeztek és hosszú ujjaim eső-dobolására a depresszió délutánjain, végtelen vándorlására lúdbőrző testeteken, amely az enyém volt egykor boldog kitárulkozásával s buzgó önfeladásával rejtélyesen és szégyentelenül, csókjaim nikotin-keserű kelyhére, szederízére, gyantás méregpoharára, ajkam horzsoló redőire, nyelvem ízlelőbimbóira és felejthetetlen, bolondos bókjaira, homlokom bazaltjára azzal a vonagló érrel a bal oldalon, elfordult hátam sírkőhidegére, mellbimbóm zsugorodó gombjára, amikor emlőtök óriásringlójához ért, emlékeztek a szemre, mely fölitta vetkőző mozdulataitokat és csuklótok ívét, amint integettek egy semmibe induló vonat után, mely meghoz s örökre elvisz tőletek, s illatok emlékét őrzi csupán a férfi, ki egykor a tiétek volt— kezével búcsút int, s új nőkhöz indul, hogy kinyíljon újra a szerelem, s egy érintetlenül borzongó test előtt, kiválasztva a legkülönb szeretőt, kit e föld szülött. Kiss Benedek Nők Mint lepkének a sima üveg, ha nekirepül s rajta át nem juthat, akkora titok és akadály vagy előttem, mit nem fejthetni meg. Elnézem alvó párnán a fejed, vagy fűben, ha nyugágy öble ringat, s érzem, olyan felfoghatatlan vagy, mint lepkének a sima üveg. Ilyen minden asszony. bogártól is félnek, pedig bátorságuk hősöket lebír. Könnyükben is hatalom s igézet, míg fiúk ölükbe visszasír, tartják az eget fölénk, s a Földet megtartják termőnek — s szemfedőnek. Kádár Marta
