Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-09 / 58. szám
1995. március 9., csütörtök HÁTTÉR Tét a szakszervezeti vagyon Közalkalmazotti tanácsokat választunk • Nem csorbulnak az érdekvédelmi jogok Az érdekvédelemre minden munkahelyen szükség van Balázs Attila felvétele Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Az üzemi és közalkalmazotti tanácsok, illetve megbízottak tisztújítására május 15-20-a között kerül sor. Magyarországon először két éve választottunk üzemi és közalkalmazotti tanácsokat. Az előkészületekről szervezett országos konferenciát a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete Budapesten a közelmúltban. A konferencia egyik előadója Herczog László, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára volt. Tímkó Józsefet, a szakszervezet megyei titkárát kérdeztük a konferencia tapasztalatairól. Garancia — A mai napig tart a közalkalmazotti tanácsok létjogosultságának vitája, ez a konferencián is érződött. Sokan úgy vélekednek, hogy a közalkalmazotti tanácsok alapvetően a szakszervezetek gyengítését, visszaszorítását szolgálták — ami megfelelően tükrözi a rendszerváltás utáni első kormány szakszervezet barátságát. A törvény él, s így a szakszervezeteknek is alapvető érdekük megszervezni az üzemi és közalkalmazotti tanácsok választását, mivel ennek arányában osztják el a szakszervezeti vagyont. Az is fontos, hogy a kérdéses szakszervezet érjen el reprezentatív szintet, mert ez a belépő a helyi, területi, ágazati érdekegyeztetésbe, amelyhez — már a vagyoni helyzetet is figyelembe véve (üdülők, székházak) — alapvető tagsági érdek is fűződik. O Miért érdekelt abban az MKKSZ, hogy kétfrontos érdekvédelmet folytasson? Nem eredményezi-e a közalkalmazotti tanácsok eredményes, nagyszámú megválasztása a szakszervezeti jogok gyakorlásának korlátozását? — Azért, mert a közalkalmazotti tanácsok sikere erősítheti az érdekképviseleti munkát, valamint a helyi, ágazati és országos érdekegyeztetésben való MKKSZ-részvétel garanciáját teremti meg. Nem kell a szakszervezeti jogok csorbulásától tartani, mert a két szervezet a munkavállalói képviselet más-más típusát jeleníti meg, amelyeknek a képviseleti feladatai és az eszközrendszere élesen különbözik egymástól. A szakszervezetek az Alkotmányban is rögzített koalíciós szabadság elve alapján szerveződnek. Tagjaik érdekeit korlátlanul képviselhetik. Nem köti őket a munkáltatók érdeke, csak a törvények tiszteletben tartása befolyásolhatja. Ezzel szemben a közalkalmazotti tanács megválasztását törvény írja elő, legitimitása felülről, a jogalkotótól ered. Munkája kötelezően illeszkedik a munkaszervezet feladataihoz, érdekeihez, ezért a munkavállalók érdekeit nem önmagában, csupán a munkáltató érdekeinek figyelembevételével és csak a törvényben behatárolt körben képviselheti. Legitimitás D Érdekes dolgot tartalmaz a szabályozás a legitimitás kérdésében. — Valóban, igen sajátos helyzetet eredményez a szabályozás, mert a szakszervezetek legitimitását nem saját ereje, taglétszáma, gazdasági, szakmai, szakértői súlya, hanem a tevékenységi körén kívül eső intézmény, közalkalmazotti tanács választásának eredménye szabja meg. Ez a legitimitás is kettős. A kollektív szerződés megkötéséhez — alapesetben — a közalkalmazotti tanácsválasztásokon leadott szavazatok több, mint 50 százalékát kell az adott szakszervezet jelöltjeinek megszerezniük, míg az érdekegyeztetésben való részvételhez (reprezentativitás) elegendő a szavazatok 10 százaléka. Ez utóbbit érdekképviseleti szinten állapítják meg, ezért lehetséges, hogy a helyi reprezentativitás megszerzése esetén is kívül kerül a szakszervezet az országos érdekegyeztetésből. l7 Miért fordít ekkora energiát a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete erre a feladatra? — Mindent a tagság/ érdekeinek rendelünk alá. így az MKKSZ 50 százalékot meghaladó szavazati arányt tart kívánatosnak, mert nem akarja feladni az érdekegyeztetésben elfoglalt pozícióját és a kollektív szerződések megkötését még abban az esetben sem, ha a pillanatnyi lehetőség csak közérzetjavító intézkedések megfogalmazását teszi lehetővé. O A közalkalmazotti tanács képviseleti joga nem terjed túl az intézményen, így a működését akadályozó szabályozás ellen csak az érdekképviseleti joggal országosan rendelkező szakszervezet útján tűd eredményesen fellépni. — A helyi érdekegyeztetés során befolyásolni kell az önkormányzatok költségvetését, mert az illetmény-előmenetel feltételei sem ma, sem a közeljövőben elsődlegesen nem az intézmény vezetésén, hanem a fenntartó szándékán és lehetőségén múlik. A közalkalmazottak nagyobb csoportját érintő intézkedések tervezetei pedig szinte kizárólagosan fenntartói — önkormányzati — indíttatásúak, ezért a dolgozók alapvető érdeke az érdekegyeztetésben való részvétel. A kollektív szerződésben biztosított jogok érvényesítésére a szakszervezet eszközrendszere jelenthet csak garanciát. Nem rivális Mi a helyzet akkor, ha a közalkalmazotti munkahelyen nincs közalkalmazotti tanács, de van szakszervezeti képviselet, vagy éppen fordítva? — Az első esetben meg kell értetni a szakszervezeti tagokkal, hogy a közalkalmazotti tanács megválasztásával nem rivális szervezet jön létre, és csak eredményes jelöltállítás esetén lesz a szakszervezet reprezentatív. A közalkalmazotti tanács jogosítványait nem gyakorolhatja a szakszervezet, mert ezzel sajátjait adná fel. Míg fordított esetben be kell mutatni a közalkalmazotti tanácsnak és a közalkalmazottaknak, hogy a közalkalmazotti tanács jogosítványai térben és tartalomban miként korlátozottak. Az öreg Mándoki zárkózott ember volt, kissé életunt, amolyan korán megtört fajta. Azt mondják, abba rokkant bele, hogy annak idején a kis földjét bevitték a közösbe. így van-e, vagy sem, ma már nehéz lenne eldönteni, de tény, hogy nem érdekelték a világ dolgai, évente ha egyszer kimozdult a falujából. Aztán eljött a nap, amikor visszakapta a földet. Igaz, hogy jó messze, kinn a határban, de ez nem tudta elrontani az örömét. Megtakarított pénzéből szekeret vett, meg lovat, s úgy érezte, most már semmi sem állíthatja meg. A föld az országúitól még vagy három kilométerre feküdt, egy rossz földúton lehetett megközelíteni. Az öreg már tavasszal felfigyelt arra, hogy a letérőnél mindig álldogál két-három lengén öltözött fehércseléd, akik mindenkit élénk érdeklődéssel Napszámosok bámulnak meg. Eleinte nem fordított rájuk különösebb figyelmet: ha állnak, hát állnak. Később aztán csak furdalni kezdte az oldalát a kíváncsiság. Meg is kérdezte egyszer a komáját, ugyan mire várnak az útszélen ezek a formás leányzók. — A munkára, bátyám — felelte a koma kétértelmű mosollyal. — Tán csak nem napszámosok? — firtatta tovább Mándoki. — Hát, mondhatjuk úgy is —felelte amaz, aztán sietett a dolgára. Teltek a hónapok, szépen lábra kapott a vetés, lassan kapálni kellett. Am az öreg kénytelen volt rádöbbeni, hogy fölötte is eljárt az idő. Hol a dereka fájt, hol meg a lábát húzta a görcs, a munka meg nem haladt. Egy napon, amikor letért a szekérrel a főútról ismét megpillantotta a három napszámost. Amikor lassított, odaszaladtak hozzá. — Osztán mennyit kértek? — tért azonnal a lényegre. — Ötszázat — felelték azok kórusban. — Fejenként? — hitetlenkedett az öreg. — Fejenként — hangzott a válasz. — No, akkor üljetek fel mind a hárman. Most meg azokon volt a hitetlenkedés sora, de némi tétovázás után felkászálódtak a szekérre. Ha hárman, hát hárman. A két ló komótosan indult el a kátyás földúton. — Aztán szerszámotok van-e? — vetette oda pár száz méter után az öreg csak úgy, foghegyről. — Majd lesz magának — felelték azok vihogva, de szemmel látható értetlenséggel. Egyik mezsgye a másik után maradt el. Végül az egyik leányzó megunta a kéjutazást. — Álljunk már meg, öreg — kiáltott fel türelmetlenül. — Hová akar még minket vinni! — Mi az, hogy hová — méltatlankodott az öreg. — Hát csak nem hiszitek, hogy a más födj ét kapáltatom meg veletek! Ami ezután következett, arról Mándoki nem szívesen beszélt. A jól értesültek azt mondják, hogy a három feldühödött napszámos hazáig kergette. Még a szekeret meg a lovakat is otthagyta, csak szürkület után mert visszalopózni értük. Így volt-e vagy sem, nem lehet biztosan tudni. De tény, hogy soha többé nem fogadott napszámost. Kovács Éva A parlamentben kedden amiatt interpellált az egyik jelenleg ellenzéki, korábban kormánypárti képviselő, mert szerinte fokozatosan romlik hazánk nemzetközi megítélése, az eddig oly sokat és szívesen felemlegetett első helyről idestova a sokadikra csúszunk vissza, s ebben az interpelláló képviselő egyebek között Horn Gyula legutóbbi, a külügyi vitanapon tett kijelentésének tulajdonít kiemelkedő szerepet. Az illetékes államtitkár válaszában pontosította és kiegészítette a szerinte pontatlanul idézett és értelmezett miniszterelnöki mondatot, s ezzel az országgyűlés lezárta a vitát, akár mi is befejezettnek tekinthetjük az ügyet. Csakhogy az ügy korántsem befejezett. Tény ugyanis -— s ezt kénytelen-kelletlen ma már szinte minden politikai erő beismeri, s ki-ki szájaíze szerint magyarázza is állításait —, hogy a korábbi bezzeg országból mára igencsak hányatott és olykor mellőzött náció lettünk. Amíg a rendszerváltás előtt és közvetorszag lenül utána mindenki ránk figyelt és velünk példálózott, a csodálok mostanra szinte valamennyien elfejeltelek bennünket, de legalábbis a korábbi dicséreteknek és elismerő szavaknak minden bizonnyal jó időre vége. Tetszik nem tetszik, odalett korábbi nimbuszunk, s ennek objektív és szubjektív okai egyaránt vannak. Azt, hogy az egész világban sok a gond, hogy Kelet-Európa ezer sebből vérzik, háborúk, harcok pusztítanak, némely ország némely vezetője szinte egyeduralomra tör, mindenki tudja. Nem titok az sem, hogy nemzetközi méretű az elszegényedés, s hogy a gazdag országoknak ma már eszük ágában sincs bárkinek is csak úgy, a két szép szeméért segíteni. Nem marad más, meg kell próbálnunk jó hírünket nekünk magunknak visszaszerezni, s ehhez összefogás és konkrét tettek szükségesek. Egyáltalán: ha komolyan gondolják a hazai politikusok, amit a választások idején ígértek, akkor több józan ész hiányzik, és jóval kevesebb érzelem, bármely oldalon álló kedves politikusok... Náthás időkre... Ferter János rajza Szabolcsi kiejtés Dankó Mihály Meglepődve hallottam a televízió egyik Kék hírek című műsorában, amikor a rendőrségi szóvivő, egy bűneset ismertetésekor, a tettesre jellemzően azt mondta el: szabolcsi kiejtése volt. Furcsállottam ezt a megállapítást, mert tudomásom szerint, mi itt a keleti végeken semmiféle jellemző tájszólással nem beszélünk. Nem úgy, mint a szegediek vagy a palócok. Valószínűleg vannak egyes szavaink, amit esetleg csak nálunk használnak, de ebből, olyan körülmények között, így következtetni, egyszerűen botorság. Azért is bosszant a dolog, mert a néző, a hallgató nagyon könnyen minősít. Számára az információ egyértelmű, s biztosra veszi, a rabló szűkebb hazánkból származik. A bélyeg pedig nagyon könnyen ragad. Tudjuk, milyen nehéz lemosni például a sötét Szabolcs jelzőt, vagy eloszlatni a feketevonat legendáját. A rólunk kialakult kép országszerte elég rossz. Emlékszünk — mikor még a lakóhelyétől messze vitték a fiúkat katonáskodni — a legszolidabb bevonulóra azonnal rásütötték bajtársai a tirpák, a bicskás jelzőt. Valahogy a történelmünk során úgy hozta a sors, itt a végeken mindig szegényebbek, elmaradottabbak éltek. Hiába születtek ezen a tájon a költészet és a tudomány óriásai, az átlag, a nép gazdasági és kulturális nyomorban élt. Az elmúlt évtizedek nem pótolhatták az évszázados lemaradást. Ennek ellenére mi nem szégyelljük szülőföldünket, lépünk, lépegetünk előre, de a körülmények most sem igen kedveznek. Csak a statisztikát kell megnézni, szinte minden negatívumban élenjárunk. A harcot viszont nem vívhatjuk meg egyedül, s néha ilyen apróság is, mint ez a megjegyzés, komoly károkat okozhat.
