Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-04 / 30. szám
1995. február 4., szombat HÁTTÉR Kelei-Magyarország 3 Hódosról nem menekül senki A veszély szerencsére már elmúlt, megszüntették az árvízvédelmi készültséget A Túr már visszavonulóban A szerző felvétele Balogh Géza Nyíregyháza-Nagyhódos (KM) — A mögöttünk lévő héten nem múlt el nap, hogy a Túr neve fel ne bukkant volna a magyar sajtóban. A különleges érdeklődés magyarázata: a kis, romantikus folyócska hirtelen áradt, elöntéssel fenyegetett több szatmári falut. A veszély szerencsére már elmúlt, február 1-jén megszüntették az árvízvédelmi készültséget. Ez a vidék legutóbb 1970 májusában tapasztalta meg igazán a víz erejét, amikor a medréből kilépett, s a gátakat átszakító Szamos több mint harminc települést öntött el, sok milliárdos kárt hagyva maga mögött. Akkor példátlan ösz- szefogással fél év alatt újjá építették e falvakat, mire be- köszöntöttek a fagyok, az emberek már az új lakásokban éltek. Vésztározó Hatalmas gáterősítési munkák is kezdődtek, a szatmáriak nagy örömére, öt település azonban egyáltalán nem repesett a boldogságtól. Nagygé- cet, Komlódtótfalut, Garbol- cot, Nagyhódost és Kishódost ugyanis kirekesztette az elkészült lokalizációs gát, az itt élők tulajdonképpen egy lehetséges vésztározó kellős közepén találták magukat. Garbolcot, s a két Hódost legegyszerűbben Fehérgyarmat felől közelíthetjük meg, az idegennek rögtön feltűnik az Erdőhátat behálózó rengeteg gát, csatorna, vízmosás. Asztalsimaságú itt a terep, ha megbolondul valamelyik folyó, akadálytalanul mehet az ár húsz-harminc kilométereket is. Ez történt a hírhedt hetvenes ár idején is. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén ma mintegy hétszáz kilométer hosszú gátrendszert találunk, a töltések éppen itt, a szatmári síkon, azon belül is a Hódosok táján a legsűrvebbek. De ez természetes is, hiszen e parányi területen négy folyó zsúfolódott össze, a Tisza, a Szamos, a Kraszna, a Túr, e tenyérnyi helyen vannak olyan települések, melyeknek három folyó is mossa a határát. Garbolcot, s a Hódosokat a Túr kerülgeti, és az égvilágon semmi sem jelzi, hogy itt hajde nagyon meg lennének rémülve az emberek a víz miatt. Nem játékszer Franciaországban, Németországban, Hollandiában tízezreket kellett kitelepíteni a megáradt, s medrükből kilépett folyók miatt, a Hódosokon azonban csak egy-két öregember könyököl a hídon, s pöfékel egykedvűen. Minek izguljanak? A víz apad, különben is itt vannak a vízügyesek. — Ezek a nyugodt tekintetek jelentik nekünk a legnagyobb elismerést — mondja Fazekas László védelemvezető, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója. — No de, aki kicsit is ismeri a magyar vízügyi ágazat helyzetét, az tudja, nem adták mindezt ingyen. Az elmúlt másfél évszázad alatt elképzelhetetlenül nagy munkát végeztek a Tisza, s mellékfolyóinak szabályozói. Könyöklünk mi is a nagyhó- dosi hídon, nézzük a vizet. Az apadásból nem látni persze semmit, hiszen egy folyó nem úgy húzódik vissza a medrébe, mint amikor szívószálon kiiszunk egy pohár kólát, de hinnünk kell a szakembereknek, akiket többek között arról faggatunk, miként lehet az, hogy az olyan fejlett országokban, mint Német-, vagy Franciaország, városokat öntenek el a folyók, mi pedig halálnyugod- tan kvaterkázhatunk a morajló Túr fölött. A magyar vízügy mindig is a világ élvonalába tartozott, s nálunk nem csak a folyószabályozás, de maga az árvédekezés szervezete is több mint egy évszázados, kapjuk a sok magyarázat egyikét. Arra a kérdésre, hogy a Rajna miért lép ki, felelni az ottani szakemberek tudnának igazán, itt csak találgatni lehet. Alacsonyak a gátak, túlságosan szűk az ártér, agyonszabályozott a meder, vagy, talán nem sértődnek meg az ottani szakemberek: nem készültek fel ekkora vízre, mert nem hitték el, hogy ily nagy ár is jöhet. A magyar vízügyeseknek nagyon korán meg kellett tanulniuk, hogy a Tisza, különösen a szatmári, beregi részen nem játékszer, itt tíz-tizenkét óra alatt akár három-négy métert is duzzadhat a víz, s ha pontosan akkor árad a másik három folyó is, akkor biztosak az álmatlan éjszakák. Örökös készenlét Szerencsére most csak a Túr vadult neki. A védelem központját Nagyhódoson, a gátőrház hátsó traktusában rendezte be a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, az asztalokon, a falakon mindenütt térképek, grafikonok, kimutatások, s a dokumentumok fölé hajolva öt, kialvatlan férfi. — Pontosan egy hete kezdődött, szerdán, január 25-én kaptam a mátészalkai szakaszmérnökségen a nyíregyházi utasítást, hogy készüljek — tapogatja meg fájós derekát a hódosi osztag, s egyben az egész túri védelem, mintegy háromszáz ember irányítója, Pethő Sándor. — Csütörtökről péntekre virradóra volt legkritikusabb a helyzet, amikor tizenkét óra alatt két métert áradt, ráadásul a meteorológia is rosszat ígért. Hétfőn azonban már látszott, hogy meg- ússzuk, elsején pedig le is fújjuk a készenlétet. Aztán a vízügyesek hazamennek, s készülnek a holnapra. Ez az életük. Az örökös készenlét. 1 j a A rosszul öltözött fiúcska délutánonként egy sovány, korcs tarka kutyát sétáltat. A kutya nyakában egy nadrágszíjra emlékeztető bőrcsík van, erről lóg le egy másfél-két méteres, kirojtolódott, kopott kötél. Enyhén szólva furcsa ez a mindennapos menet a lakótelep közelében lévő fasor mentén. Furcsa és már-már visszataszító. Tudjuk, hogy a fiút egyedül neveli a havi tízezer nettóból az édesanyja. Ám egy esztétikus szíjra csak telne. Ha pedig nem telik, miért kell ezen a forgalmas helyen sétáltatni. A sétáltatás talán úri flanc. Vagy stá-. tus szimbólum... A fiú ezt az utóbbi két állítást megcáfolja. E sorok írója azonban nem haragszik rá. Neki is jogában áll sétáltatni. Nem rontja különösebben a városképet, a sovány kutya a rőt szőrével talán paradox. De nem harapós, senkinek nem árt. A látvány miatt senkit nem lehet eltiltani a járdáról, a fasor Kötéltánc mentéről. Mint ahogy a kis szürke Tarabantokat sem lehet kitiltani az egyre szaporodó Mercedesek, Audik közül. Egy használt szíjat persze ajándékozhatna a fiúnak valamelyik környékbeli kutyabarát. Délutánonként, meg kora este kik is sétáltatnak itt? Jólöltözött úri hölgyek, egyik-másik 50-100 ezer forintot érő bundát visel. Borjú nagyságú fajtatiszta ebeket sétáltatnak sportos fiatalemberek Adidas melegítőben, némelyiknek vastag aranylánc fityeg a csuklóján. Szóval ez a fiúcskánk nem illik a képbe. Am ne tűnjön ismétlésnek: e sorok (rója nem akarja kitörölni őt e képből. Már csak azért sem, mert a minap a fiú és kutyája megnevettetett néhány járókelőt. A nevetés pedig köztudottan gyógyszer. Sajnos ez a „gyógyszer” is hiánycikk mostanában... Történt pedig, hogy az egyik kuka közelében egy apró termetű, korcs kóbor kutya csirkecsontokat rágcsált. Éppen arra sétált a fiú az ő kutyájával. A szóban forgó elég nagy kutya futólépésben ment a csontok felé, szinte vonszolta maga után a kötél másik végén lévő fiút. A kis kutya barátságosan csóválta a farkát, maga mellé engedte a köteles kutyát, így persze hamar elfogyott a csont. Aztán a két kutya ösz- szeismerkedett. Két lábra álltak, játékosan pofozták egymást, jókedvűen vakkan- tottak néhányat. Am a fiú el nem engedte a kötelet. Érre a kutyája elkezdett táncolni. Aztán át meg átugrott a meglazított kötélén. Ki tudja, milyen koreográfia alapján egyet ugrott jobbra, kettőt balra, majd egyet hátra. Látszott, hogy ez nagyon tetszett a valahonnan kivert kis kóbor kutyának. S persze a járókelőknek is tetszett a jelenet. Az egyik járókelő leállt diskurálni a fiúval, akiről kiderült, hogy most nyolcadikos a közeli iskolában. Hármasban él az anyjával, meg ezzel a négylábúval. Az apját bő két évvel ezelőtt elbocsátották a munkahelyéről, a munkanélkülivé vált apa inni kezdett, majd hat hónap múlva elvitte egy infarktus. Éppen szünidő volt, a fiú a temetés után leutazott a Tisza partján lévő faluba a nagyapjához. A nagyapjától kapta a kutyát, meg a kiszolgált nadrágszíjat. (Valaha a borotváját ezen a szíjon fente az öreg.) A fiú pályaválasztás előtt áll. Az anyja mondogatja neki, hogy kőműves, lakatos, autószerelő, hivatásos sofőr nem lehet. Ezekből sok van. Am sokfelé keresnek varrónőt. Varrónő lehet. Fiú létére. Nyikorog Esik Sándor F ogynak, fogyogatnak azok az emberek, akiknek megadatott, hogy parasztszekéren zöty- kölődve tértek haza estelend a határból. Beszélgetnek az eresztékek—idézi fel kiváló barátom a több évtizedes emléket. Nem nyikorog, beszélget a szekér— ismétlem meg magamban a mondatot. Amelyik nyikorog, annak kenetlen a puskája, azaz az acéltengelye, zörög a vasalata, kín rajta ülni, előbb-utóbb kiesik a kereke... Fogynak, fogyogatnak azok az emberek, akik még emlékeznek arra, hogy termékeny beszélgetések, alkotó viták teremjenek egyetértést a haza dolgai felett. Nemcsak a házból hallatszik ki a vita, de még a portáról is. Mit vita, veszekedés. Fújás, orrolás, harag, vagdalkozás. Érdekcsoportok, pártok, emberek és szövetségesek között. Sőt, még egy párton belül is. Felröppen a hír, tehermentesítik a kormányfőt a pártelnöki tisztség alól. Akik még emlékeznek rá, mit jelent a politikai virágnyelv egy egy óvatoskodó fordulata, az azonnal rávágja: vagyis fúrják Hornt. Másnap gyanúsan gyors cáfolat, tehát tényleg van benne valami. De hozzáteszik, a pártelnök legalább a saját pártjának elnökségével egyeztethetne, ha már a koalíciós partnerrel nem mindig erőlteti. Összedugják a fejüket az ellenzéki pártok vezetői, hiszen akkora a baj, hogy már ők is jobb szeretnék, ha kisebb zsivaly hallatszana országunk felől. A nagyközönség matat a nadrágszíja körül, és hallgat, csak a fogcsikorgatása hallatszik. Ezt persze elnyomja a nyikorgás, amit az ország kenetlen kereke okoz. A mértékadó világlapok kapkodásról beszélnek, meg au- toriter kormányfői magatartásról. Fontolgatják, merre is halad ez a szekér? Mert úgy megy, mintha jönne. A jóérzésű polgár meg nosztalgiázik egy jobb szekérről, amelynek eresztékei beszélőviszonyban vannak, és nem nyűvik egymást. És én mikor leszek már fent is?!... Ferter János rajza Kommentár Fogy az előny Galambos Béla y y atalmas átrakókör- l—l zet kialakításába JL JL fognak hamarosan német segítséggel az ukrá- nokalengyel határ menti város, Kovel közelében. Amint olvasom, a 4 évre tervezett 200 millió dolláros beruházás első felében óriási konténer fogadói átrakót építenek, megfelelő infrastruktúrával. A harmadik évtől tovább bővítik majd az új „ szárazföldi kikötőt”. A szándék komolyságához kétség nem fér, hiszen az egész beruházást irányító német-ukrán vegyes vállalt már nyugati bankokkal tárgyal a finanszírozásról. Úgy tűnik az ukrán döntés egyértelművé teszi Ki- jevnek azt az elképzelését, hogy nem a kárpátaljai irányt, hanem a nyugat-ukrajnai térség északibb övezeteit részesíti előnyben a közép- és nyugat-európai szállítások fejlesztése terén. Lám, milyen gyorsan valóság lett a különleges gazdasági övezetből felső-szabolcsi térségfejlesztésivé fejlődött program motorjaként megismert országgyűlési képviselő figyelmeztetéséből. Pedig amikor néhány hónapja Kisvárdán egy Moszkva-Varsó-Berlin szállítási tengely oroszholland tervéről beszélt, mint olyan veszélyről, ami bizony csökkentheti több nyugati ország szemében a záhonyi Kelet-Nyugat kapu jelentőségét, s így eltérítheti innen a tőke egy részét, sokak szemében még csak a döntéshozók szokásos ijesztgetésének tűnt. És mi történt? Még az előbbi eshetőségnél is rosz- szabbul alakulnak számunkra a dolgok. Hozzánk közelebb eső térségben kel életre Záhony konkurenciája. Amíg mi tervezgetünk, tanácskozunk, barátságosan tárgyalgatunk az ukránokkal közös gazdasági térségről, autópályanyomvonalról, hídfelújításról vagy -építésről, addig ők tető alá hoznak egy másik „kapuról” szóló megállapodást. Egy olyanról, amihez egy sor gazdag európai országnak elemi érdeke fűződik, hiszen nekik Magyarország meglehetősen kilóg a keleti légvonalból. Újabb jel, hogy térségünknek fogyóban az előnye. /"Tn iS» k 1T -í' « I * f# J | | Jjj
