Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-13 / 37. szám

A versengésben a határainkon túli diákok is részt vesznek ebben az évben. 2. oldal Biztonság Több szervezet is összefogott a közle­kedésbiztonság javítása érdekében. 7. oldal Vetélkedő Átvilágítás Az ésszerű gazdálkodás az országnak és betegnek egyaránt érdeke a gyógyin­tézetekben. 3. oldal Zágráb (MTI) — A bosz­niai muzulmán kormány­hadsereg értesülései szerint Oroszország továbbra is fegyverekkel látja el a boszniai szerbeket. Ezt Jo- van Dívjak tábornok, a sza­rajevói vezérkar tagja nyi­latkozta a zágrábi Vecemji List című lap vasárnapi szá­mának adott interjújában. A dpa jelentése szerint a tábornok azt mondta: „na­gyon megbízható értesülé­seink vannak arra vonatko­zólag, hogy Oroszország továbbra is közvetlen segít­séget nyújt Radovan Ka­radzic szerb vezetőnek”. „Információink szerint ezek a fegyverek Orosz­országból származnak, és Magyarországon keresztül jutottak Jugoszláviába, ahonnan szárazföldi úton kerültek Boszniába. Ez egyértelmű megsértése an­nak a zárlatnak, amelyet Belgrád tavaly léptetett életbe, és amelynek kere­tében megtiltották fegy­veres segítség eljuttatását a boszniai szerbek számára. Ezek a Karadzicnak szánt katonai segélyek úgy jutnak el a Drina határ menti fo­lyón, mintha ott egyáltalán nem lennének nemzetközi megfigyelők.” — jelentette ki Jovan Dívjak bosnyák tábornok a zágrábi lapnak adott nyilatkozatában. ■ ■n ■ É í * F t-J í foV / »Vj í # Fí-J | Wm Göncz Árpád... ...köztársasági elnök szom­baton befejeződött máltai tárgyalásainak középpont­jában a két ország EU-csat- lakozásának ügye állt. Nem vetélkednünk kell, hanem egymást támogatni” — je­lentette ki az államfő elu­tazása előtt tartott sajtókon­ferenciáján. (MTI) Szombaton... ...késő délután befejezte négynapos belgiumi és lu­xemburgi látogatását Horn Gyula magyar miniszterel­nök. A kormányfői prog­ram alapvetően Magyaror­szág tagsági törekvéseinek megerősítését célozta az Európai Uniónál és a NA- TO-nál. (MTI) Európa... ...keleti felében biztonsági vákuum alakult ki, amely az egész kontinens stabi­litását fenyegeti, ezért a NATO-nak mielőbb fel kel­lene vennie a belépni szán­dékozó közép- és kelet-eu­rópai államokat — jelen­tette ki Václav Havel cseh elnök a Der Spiegel című német hetilapban. (MTI) Az izraeli... ...kormány vasárnapi kabi­netülésén meghosszabbítot­ta a Gáza-övezet és Cisz- jordánia zárlatát. (MTI) Lottó... ...A Szerencsejáték Rt. tá­jékoztatása szerint a 6. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: Hatoslottó: 14, 17,35,37,41,45. Pótszám: 29. Ötöslottó: 47, 56, 62, 67, 70. Jokerszám: 3 6 6 9 4 1. (MTI) Jő esély Elkelt a Csepel Bátorban A vevő a vételárat, 140 millió forint + áfát, 30 napon belül egy összegben fizeti Budapest (MTI) — Az SZDSZ képviselőcsoportja két héttel ezelőtt még azon a nézeten volt, hogy határ­vonalhoz érkezett a koalí­ció, most azonban úgy ítéli meg: nyugvópontra jutottak a feszültségek. A szabad- demokrata törvényhozók az MNB-elnök és az új pénz­ügyminiszter jelölése után jó esélyt látnak arra, hogy a kormány gazdaságpolitikai programja az eddiginél len­dületesebben valósuljon meg. Minderről Pető Iván pártelnök-frakcióvezető beszélt vasárnap, Buda­pesten, az SZDSZ visegrádi frakcióhétvégéjét összegző sajtótájékoztatón. A képvi­selőcsoport állást foglalt a pártok adósságának ügyé­ben is, amelyről a hét végén többen nyilatkoztak. Az SZDSZ megengedhetetlen­nek tartja a párttartozások elengedését, hiszen — mint a frakcióvezető rámutatott — az állampolgárok adós­ságait is szigorúan behajt­ják. Arra természetesen a sza­baddemokraták is készek, hogy a többi párttal együtt keressenek megoldást az adósságok ügyére, ám ez szerintük nem vezethet az vissza nem f Nyírbátor (KM - K. É.) — Hosszas vegetálás után pont került az ügy végére, s gazdára lelt a nyírbátori Csepel Szer­számgépgyártó Vállalat. Szá­radt Sándor, a felszámolást irányító Budapest Investment Rt. igazgatója a Kelet-Ma- gyarország kérdésére elmond­ta, 1994. december közepén dőlt el, hogy eladják a gyárat, január 30-án már aláírták azt a szerződést, amely arról szól, hogy az új tulajdonos a német Reiner Hannen, aki Nyugat- Európa egyik vezető csoma­gológép-gyártó cégének tulaj­donosa. A vevő a vételárat, 140 millió forint + áfát 30 na­pon belül egy összegben fizeti, s a március 1-jei birtokba lé­pés után áprilistól a tényleges munkát is megkezdi. Az új cég 30 emberrel kezdi meg a munkát, az első ütemben 150 főre növeli az alkalmazottal, számát. A szombati ünnepélyes aláírás alkalmával Reiner Hannen elmondta: cége az in­nováció, a minőség, a rugal­masság és a gyorsaság révén lett azzá, ami jelenleg is. Ve­vői mindenütt jelen vannak, Tisztaberek (MTI-KM) —A függetlenként induló Bodó Sándor nyerte tegnap a meg­ismételt választást Tisztabe­rekén. A választásra jogosul­tak 82,8 százaléka járult az urnákhoz. Közülük 229-en szavaztak a győztesre, míg ellenfele az MSZP-s Bodnár Barna 191 szavazatot ka­pott. Mint azt Borbély Károlytól, a területi választási munkacso­port vezetője jogi helyettesétől megtudtuk: ezúttal 12-13 szá­zalékkal többen éltek állam- polgári jogukkal, mint a de­cember 11-i választáson. Az 519 választásra jogosult ahol árut raklapokra helyez­nek az élelmiszeriparon, a vegyiparon keresztül az elekt­ronikáig. A húszéves cég ma már Franciaországban, Ame­rikában, de szinte az egész földkerekségen rendelkezik helyi polgár közül 402-en már az umazárás előtt két órával leadták voksukat, ami 77 százalékos részvételi aránynak felel meg. A december 11 -i szavazáson — amelyet a bíró­ság különböző törvénysérté­sek miatt megsemmisített — a tisztaberekiek 69 százaléka járult az urnákhoz. Decemberben — a bíróság megállapítása szerint — há­rom esetben történt jogsértés a községi választáson. Két vá­lasztópolgár helyett — akik nem vettek részt a szavazáson — másvalakik voksoltak. Sza­vazott továbbá egy olyan sze­mély is, aki nem szerepelt sem az eredeti, sem pedig a pótvá­lerakatokkal, értékesítési kép­viseletekkel. Arra a kérdésre, hogy mi vonzotta Nyírbátorba, a következőket mondta: az egykori Csepel jó szakem­berei, hírneve, a középnehéz gépgyártáshoz alkalmas épü­lasztási névjegyzéken. A helyi szavazatszedő bizottság tör­vénysértően járt el akkor is, amikor megtagadta az egyik választó kérésének teljesítését, amely az általa elrontott sza­vazólap kicserélésére vonat­kozott. A képviselő-testület hét mandátumáért 12-en, míg a cigány kisebbségi önkor­mányzat három mandátumáért heten versengtek. Hétfőn derül ki, hogy közülük kik kerültek az új képviselő-testületbe. A szatmári kisközségben előre sejteni lehetett a magas részvételi arányt, lévén, hogy a decemberi választáson a már említett súlyos jogsértések tör­téntek. letek megléte, s az, hogy a né­met befektetők — akárcsak ő — bíznak a Hom-kormány- ban, mivel a német befektetők Horn Gyulát — mint külügy­minisztert — igen rég ismerik, és mindnyájan tisztelik. Zebrán gázolt Nyíregyháza (KM) — Két gyermeket ütött cl a zeb­rán egy személygépkocsi szombaton, nem sokkal dél előtt Nyíregyházán. A gyermekek a Szántó Ko­vács János utca sarkánál a kijelölt gyalogátkelőhelyen keltek volna át a négysávos körút Kert utcai szakaszán, amikor a külső sávban a Bocskai út irányába köz­lekedő személygépkocsi el­gázolta őket. A mentők a gázolás sérültjeit kórházba szállították, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szen­vedtek. Érdekes színházi produkció színhelye volt pénteken este a nyíregyházi Vasvári Pál gimnázium aulája. A diákok a Drakula című mű színpadi átdolgozást vitték színre angol nyelven. A különös választás sike­resnek bizonyult, két este is „telt házat" vonzott a produkció, amelyet hosszan tartó vastaps követett. A nyíregyházi diákok egy, a Miskolcon tartandó területi angol nyelvű drámaversenyre is beneveztek a Drakulával, s remélik ott sem vallanak majd szégyent Balázs Attila felvétele Részvételi rekord a választáson Független győzelem a tisztabereki megismételt voksoláson SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA ui. évf., 37. sz. 1995. február 13.. hétfő Ára:.17.90 Ft- " * < X?» f< *' i ~W Hü! Wx * ’ . t v* ^ „ X / | ^ ^ •.,*/' 4 .-.: Csempészvád A valamikor nagyhírű Csepel újabb reményekkel és új tulajdonossal dolgozik to­vább Balázs Attila felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom