Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-27 / 49. szám
16 Kelet-Magyarország SPORT 1995. február 27., hétfő Ötös a Kormánynak A zsurnaliszták nyerték a meccset Budapest (MTI) — Zsúfolt lelátók előtt játszották vasárnap délután a Vasas Fáy utcai csarnokában a Blikk Kupa. Kormány-Média-válogatott kispályás labdarúgó mérkőzést. Horn Gyula miniszterelnök vezetésével vonultak ki a játéktérre a tiszta piros, nemzeti címeres mezben a politikusok, az újságírók pedig tiszta fehérben Németh Péter (a Nap TV főszerkesztője) csapatkapitány dirigálásával léptek parkettre. Hóm Gyula indította 50 perces útjára a labdát. Közvetlenül utána cserét kért, hiszen az emlékezetes autóbalesete következményeit még nem heverte ki teljesen, nem kockáztathatta a játékot. A kormány-válogatott Kiss Zoltán (FM államtitkár), Baja Ferenc (környezetvédelmi miniszter), Kovács Kálmán (KHVM államtitkár), Lakos László (földművelés- ügyi miniszter), Fodor István (HM államtitkár), Somogyi Ferenc (KM államtitkár) és Pál László (ipari és kereskedelmi miniszter) kezdőcsapattal indult csatába, szemben a Média-válogatott első sorával. A kapuban Szirányi János, a Magyar Rádió elnöke állt, előtte Székely Ferenc (az MTV alelnöke), Szűcs Gábor (a Kurír főszerkesztője), Eötvös Pál (a Népszabadság főszerkesztője) söp- rögetett, Ligeti Nagy Tamás (Blikk) és Gyárfás Tamás (Nap TV) alkotta a középpályás sort, továbbá Németh Péter az egyszemélyes csatársort. A folyamatos cserékkel gyorsan változott a pályán lévők névsora, az újságírócsapat bővebb kerettel gazdálkodott. Ez a végén kamatozódon, hiszen az elfáradó kormány-válogatottat végül is megadásra kényszerítették a zsurnaliszták, és 5-3-ra nyertek. Élvezetes, sokmozgásos játékot láthatott a közönség. A kormány minden tiszta eszközt bevetett az újságírókkal szemben, de a túlerővel nem bírt. Gól: Hegyi 2, Guba, Forró és Kiss illetve Pál, Fodor, Bártfai. A nagy-nagy kerülő Ötezer mérföld még hátra van Budapest (MTI) — A szólóvitorlázó Kopár István a sportág magyar képviselői közül elsőként kerülte meg nyugati irányban hajózva a rettegett Agulhas-fokot. Az afrikai kontinens legdélibb csücskét, az Indiai- és az Atlanti-óceán vízválasztóját, amely gigászi méretű hullámaival a tengerészek mumusa, Kopár 1990-ben egyszer már megkerülte, az uralkodó szelekkel egyező, azaz keleti irányban. A magyar vitorlázónak ezúttal még 5000 tengeri mérföldet kell kikötés nélkül hajóznia, hogy célba érkezzen. Illgner visszatérne Köln (dpa) — Bodo Illgner kijelentette, hogy szeretné hamarosan visszaszerezni helyét a német labdarúgóválogatottban. A 27 éves kapus minden vágya, hogy szerepeljen az 1998-as franciaországi világbajnokságon. Illgnertől akkor vonta meg a bizalmat Vogts szövetségi kapitány, amikor kikaptak Bulgáriától. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sípos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u 5. Tel.: (60) 356-814, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./Fax: (44) 310-651 Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, postafiók 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, az áruspéldányok ára 17,90 forint, pénteken a TV Plusszal 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Nem csak Szergyuk remekelt Az első félidő védekezése éppen olyan sikeres volt, mint a mérkőzés hajrája Nyíregyháza (KM) — Önbizalom dolgában a vendégek álltak jobban, hiszen ikszeltek a Tromossal és megverték a Szegedet. Ezzel szemben a hazaiak kikaptak Kanizsán, igaz a kupában továbbléptek az orosháziakkal szemben. így aztán érdekesnek ígérkezett a bujtosi csarnokban a szombat délutáni elsőosztályú férfi kézilabdamérkőzés, amelyre igen sokan voltak kíváncsiak. Nyíregyházi KC-Szolnok 30-19 (15-7). Bujtosi csarnok, 2 ezer néző, v.: Kékes Cs., Kékes P. NYKC: Boczák - Szergyuk 11/1, Tóvizi 1, Medve 2, Uzejrovics 2, Jankovics 6/3, Kun 4/1. Csere: Lencsés (kapus), Déváid 1, Hellinger 2, Varga 1, Kap- lonyi. Edző: Szőke István és Bartha Dénes. Szolnok: Erdélyi - Szép-Kiss 5, Bendó 5/5, Makai 3, Golovin 1, Dávid 1, Szotyori 1. Csere: Szemenov (kapus), Bagdi, Kende, Harta 2, Berkó 1. Edző: Hajdú János. Kiállítások: 10, illetve 8 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 5/5. A legjobb védekezés: a kitűnő védekezés. Az első félidőben a játék ezen elemében tanítanivalót produkáltak Dé- valdék. Ékes bizonyíték, hogy mindössze hétszer zördült Boczákék hálója, a másik oldalon viszont annál többször nyúlt maga mögé a korábban nyíregyházi színekben védő Erdélyi. Főként Szergyuk villogott, egymaga nyolcszor volt eredményes. Szenzációs volt a hangulat, alig volt üres ülőhely és sokan álltak. Mindenki nagyszerűen szórakozott, mert sokszor kellett tapsolni. Ilyen első félidő után gyakorta szokott következni visz- szaesés. Sajnos így volt ez Tóviziéknél is. Érthetetlenül lazább lett a védőmunka, a szolnokiak pedig egyre jobban belelendültek. A szünet utáni első negyedóra végéhez közeledve úgy nézett ki, hogy a neheze még hátra van: 17-13- as állásnál előnyhöz jutottak a vendégek. Ám Jankovicsnak sikerült gólt szerezni, a csapat pedig ismét lendületbe jött. Az előny ismét nőni kezdett, feljavult a védekezés és ismét zsinórban jöttek a hazai találatok. így alakulhatott ki az igen magabiztos, tizenegy gólos különbség, amelyet a lelkes publikum nagy tapssal ünnepelt. A nyíregyháziak nem sokat pihenhetnek, hiszen következik a kupaelődöntő. Itt a legjobb magyar együttes, a Veszprém az ellenfél, az első mérkőzést kedden játsszák a dunántúli városban. Szőke István: Megint csak azt tudom mondani, hogy az eredmény önmagáért beszél. Játékosaimnak gratulálok, a közönségnek pedig köszönöm a szenzációs buzdítást. Hajdú János: Gratulálok a hazaiaknak, mert remekül játszottak. Mi egy kicsit fáradtabbak voltunk, hiszen kemény mérkőzések vannak a hátunk mögött. Két szettben partiban Két játszmában is kapaszkodnia kellett a listavezetőnek Nyíregyháza (KM) — Az alapszakasz utolsó hazai bajnoki mérkőzését játszotta vasárnap délután az NYVSC Extra Ligában szereplő röplabda csapata. Az ellenfél a listavezető Szeged gárdája volt, amely a további eredményektől függelenül már szakaszgyőztesként várhatja a rájátszást. NYVSC-Szeged 0-3 (-14, -13, -4). Bujtosi csarnok, 150 néző, v.: Fodor, Szabó. NYVSC: Makai, Horváth L„ Szilágyi, Pampuch, Zádor, Za- jácz. Csere: Vitéz, Horváth G. Edző: Járosi János. Szeged: Hulmann, Schildkraut, Takács, Melnyicsuk, Polgár, Pe- theő. Csere: Rácz, Urfi, Torma. Edző: Nyári Sándor. Az első két játszmában igazán közel álltak a hazaiak a meglepetéshez, azaz a játszmagyőzelemhez. Mert valljuk be őszintén, a válogatottakkal teletűzdelt csongrádiak ellen már a szettnyerés is bravúros lett volna. Az első játékrészben szinte végig Pampuchék vezettek, sőt 13-8-ra elhúztak, majd 14-12-nél játszmalabdájuk volt. A második szettben pedig 6-9-ről jöttek fel a hazaiak, és 13—10-nél újra felcsillant a remény. A végén azonban mindkét alkalommal az ellenfél koncentrált jobban, és a nagyobb rutinnak, valamint Hulmann nyitásainak köszönhetően 2-0-ás előnyre tettek szert. Az utolsó játszmát pedig mintha lelkiekben feladta volna az NYVSC, így a vendégeknek már igazán nem volt nehéz dolguk. Az előző két játékrész alapján viszont jogosan reménykedhetnek a mieink, hogy a hamarosan kezdődő rájátszásban ki tudják harcolni a bentmaradást. Járosi János: Úgy látszik, hogy fiatal csaptunk az ilyen tiszta röplabdát játszó ellenféllel szemben képes jobb teljesítményt nyújtani. Örülök az első két játszmában nyújtott produkciónak, az utolsót pedig talán hamar feladták a fiúk. Nyári Sándor: Három játékosunkat (Csíkos, Somodi és Belik) is nélkülöztük, ezzel együtt a hazaiak nagyon jól játszottak, és kétszer is reális esélyük volt a játszmanyerésre. Már számolgatni sem érdemes Borosnyai nélkül nagyjából elfogadhatót nyújtott a téká Nagykőrös (M. B.) — Nem elég, hogy a nyolccsapatos rájátszás eddigi toronymagasan legjobb gárdájának vendégeként lépett pályára szombaton a Tanár- képző-Isobau NB I-es férfi kosárlabdacsapata, a péntek esti edzésen egy sajnálatos esemény is megnehezítette a főiskolások dolgát. Egy bal- szerencsés mozdulatot követően ugyanis Borosnyai bokája kifordult, így ő nem utazhatott társaival. Nagykőrös-Nyh. Tanárkép- ző-Isobau 101-86 (56-45). Nagykőrös, 400 néző, v.: Vasvári, Major. TK-Isobau: Hutás 10/3, Kozma 12/3, Szeku- lovics 24/9, Klisura 24, Jankovics 12. Csere: Oroszvári 4. Edző: Hegedűs Ferenc és Kovács Tibor. Az eredmény alakulása, 5. perc: 8-11,10.: 27-19, 15.: 40-34, 25.: 64-54, 30.: 78-60, 35.: 86-75. Óriási hangorkánban kezdődött a találkozó, ám a vendégek nem ijedtek meg, és az ötödik percig vezettek, elsősorban Klisurának és Szekulo- vicsnak köszönhetően. Később azonban elhúztak a Bács megyeiek, ám Hutás triplájával újra csak egy pont lett a különbség. A félidő vége felé Klisura zsinórban szerzett tíz pontot, ám ezzel együtt jelentősnek mondható hazai előnynyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második játékrész elején tizennyolc pontra növelték előnyüket a hazaiak, és bár Oroszvári és Jankovics is megkezdte a pontgyártást, néhány bosszantó labdaeladás után kényelmes ziccereket dobva szerezték pontjaikat Pásztorék. A hajrában úgy ahogy tartotta magát a főiskolás csapat, a végeredményt pedig Maleras (akit nem tudtak semlegesíteni a mieink) állította be. Az összkép alapján a vendégek nem vallottak szégyent a listavezető otthonában, sőt az ismert körülményeket is figyelembe véve elfogadhatót teljesítettek. Ezen az estén is kiderült, hogy a körösiek alkotják a csoport kimagaslóan legjobb együttesét. A főiskolások számára ezzel a vereséggel gyakorlatilag a feljutás matematikai esélye is elszállt, bár a szombati, Fehérvár elleni utolsó összecsapást mindenképpen illik megnyerniük a mieinknek. A finnországi... ...légfegyveres Európa- bajnokságon az Ángyán József, Burkus Tamás, Sike József alkotta magyar csapat 1148 körös világcsúcscsal nyerte a utócéllövés vegyes számát. Az egyéniben Burkus ezüstérmet szerzett. (MTI) Namíbia... ...világhírű sprintere, Frankie Fredericks nem vesz részt a barcelonai fedett pályás atlétikai világ- bajnokságon. (AP) Az Angol... ...Labdarúgó Szövetség (F.A.) Fegyelmi Bizottsága szeptember 30-ig eltiltotta a játéktól a francia Eric Cantonát, a Manchester United csatárát, 10 ezer fontos pénzbírságot is kell fizetnie. (AP) A spanyolországi... ...Jacában befejeződött a 17. alkalommal megrendezett Téli Universiade. Az egyetemisták és főiskolások idei világjátékán 40 ország 764 versenyzője vetélkedett. (AP) Totó 8. hét 1. Leverkusen-Bremen 2 2. B. München-Freiburg x 3. Frankfurt-K.lautern 2 4. Bari-Padova 2 5. Brescia-Cagliari 2 6. Fiorentina-Inter. x 7. Milan-Cremonese 1 8. Napoli-Genoa 1 9. Parma-Lazio 1 10. Roma-Reggiana 1 11. Torino-Foggia 1 12. Ascoli-Andria x 13. Vicenza-Udinese 1 14. Palermo-Piacenza 2 Szergyuk tizenegy gólt lőtt Elek Emil felvétele