Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-20 / 43. szám

1995. február 20., hétfő TÚL A MEGYÉN Olajért cukor Nicosia (MTI) — Kuba felajánlotta Iránnak, hogy évi egy millió tonna kőola­jért cserébe cukrot szállí­tana. Az ÍRNA iráni hírügy­nökség vasárnapi jelentése szerint az árukapcsolást a kubai külföldi beruházási és gazdasági együttműkö­dési miniszter javasolta, amikor Teheránban fogad­ta őt az iráni olajipari mi­niszter. Az ÍRNA a fel­ajánlott cukor mennyiségé­re nem tért ki, miként azt sem tudni, mi volt az iráni miniszter válasza. Gázolás Budapest (MTI) — Ittasan okozott közlekedési bale­setet pénteken este P. Ká­roly Budapesten, a II. ke­rületi Máriaremetei úton. A férfi gépkocsijával fel­hajtott a járdára és elütötte A. Kálmán mátészalkai la­kost, aki a baleset követ­keztében a helyszínen éle­tét vesztette. P. Károly el­menekült, a kerületi rend­őrkapitányság járőre azon­ban a közelben elfogta. A balesetet az okozta, hogy P. Károly ittasan, nem az útviszonyoknak megfele­lően vezette az autót. Belgrad békét akar Nagy szükség lenne a nemzetközi embargó feloldására Belgrád (MTI) — Az utóbbi idők minden eseménye azt bi­zonyítja, hogy Slobodan Milo­sevic szerb elnök és Jugoszlá­via kulcsszerepet játszik a dél­szláv válság politikai eszkö­zökkel való rendezésében — jelentette ki Andrej Kozirev orosz külügyminiszter vasár­nap délután, Moszkvába való visszautazása előtt. A batajnicai repülőtéren adott nyilatkozatában az orosz politikus elmondta: „Jugoszlá­via elfogadta a nemzetközi összekötőcsoport béketervét is, ám a nagyhatalmak válasza sajnos nem volt megfelelő, hiszen eddig csak a Jugoszlá­via elleni ENSZ-szankciók jelképes jelentőségű enyhíté­sére került sor”. A Slobodan Milosevic szerb elnökkel és több vezető ju­goszláv politikussal folytatott többnapos tárgyalássorozat után nyilatkozó Kozirev azt is hangsúlyozta: meggyőződése, hogy Belgrád kitart a békés rendezés mellett, s tovább folytatja rendezési erőfeszíté­seit. — Belgrád erőfeszítései hatékonyabbak lennének, amennyiben a nemzetközi összekötő csoport az embargó feloldásának irányába tett lé­pésekkel segítené Jugoszláviát — tette hozzá Kozirev. Megszűnt parancsnoki rendszer Washington (MTI) — Jólle­het a csecsenföldi fellépés nyomán felerősödött a politi­kai nyomás a NATO mihama­rabbi kibővítésére, nyugati ka­tonai források kétellyel szem­lélik, vajon a tagságra pályázó kelet-európai országok képe- sek-e eleget tenni a szövetségi normáknak. — A szakértők szerint még a térség legesélye­sebb államainak (Csehország- nak, Lengyelországnak, Ma­gyarországnak és Szlovákiá­nak) is sok évre, ha nem több évtizedre lesz szükségük, hogy a NATO-szabványnak megfelelő hadseregeket hoz­zanak létre — írta vasárnapi számában a The Washington Post. A lap két fő problémát emelt ki a térségről készült katonai tablójában. Egyrészt a pénz hi­ányát — megemlítve, hogy a régió összesített katonai költ­ségvetése a felét teszi az 1989- es védelmi kiadásoknak. Más­részt a parancsnoki-irányítási, illetve kiképzési-oktatási rendszert, amely a Varsói Szerződés követelményeit an­nak idején kielégítette, ma már azonban tarthatatlan és elfo­gadhatatlan. Késlelteti a Nyu­gathoz való felsorakozást az is, hogy a fegyveres erőket még mindig egyfajta exkluzív klubokként kezelik a régió­ban. Az írás szerint az érintett országokban kibontakoztatott katonai reformok a megfelelő forrásalapok hiányában és a hatalomhoz szokott magas rangú tisztek ellenállása miatt megfenekleni látszanak. Aka­dozik a fegyveres erők fölötti civil ellenőrzés kiépítésének a folyamata is. A lap ugyanak­kor aláhúzta, hogy két tekin­tetben az átalakítás kétségkí­vül sikeresnek bizonyult: meg­szűnt a politikai kommisz- szárok intézménye, és földraj­zilag kiegyensúlyozottá vált a fegyveres erők telepítése. A The Washington Post megszólaltatott egy nyugati katonai szakértőt, aki kifej­tette, hogy nézete szerint a re­formfolyamat legfőbb ered­ménye inkább a Varsói Szer­ződés felszámolása, nem pe­dig a védelmi feladatokat megbízhatóan ellátó nemzeti hadseregek kialakulása. — Valóban, a szovjet hadigépezet visszavonásával a térség megbízható légvédelmi rendszer nélkül maradt, és szétesett az a parancsnoki rendszer is, amely a térséget negyvenöt éven át egyben tar­totta — vélekedett a lap. Jasszer Arafat, a palesztin autonómia vezetője és Simon Peresz izraeli külügyminiszter fog kezet a párizsi UNESCO- székházban szombat este megnyitott, a közel-keleti térséggel foglalkozó konferencián. Középen — félig takarásban — Edouard Balladur francia miniszterelnök látható. A többnapos tanácskozáson a résztvevők arra keresik a választ, hogy a „háború utáni" korszakban milyen stratégiai, gazdasági kihívásokkal kell megbirkózniuk, s ezt hogyan befolyásolja majd a vallás, az ideológia AP-felvétel Halált hozott a hívatlan vendég Tizenöt évre emelték az idős férfi gyilkosának büntetését Arany Medve Bonn (MTI) — Alain De­lon életművéért Arany Medve díjat kapott a Berli­ni Nemzetközi Filmfesz­tiválon. A hatvanadik élet­évét idén betöltő francia filmsztárnak pénteken este nagy ünnepség keretében adták át az elismerést. Delont előzőleg fogadta Roman Herzog szövetségi elnök és beírta nevét Ber­lin aranykönyvébe is. A német főváros lakossága mindenütt hatalmas éljen­zéssel fogadta Delont, aki az idei fesztivál eddigi egyetlen igazi sztárven­dége, miután a számtalan ígéret ellenére Robert Red- ford lemondta berlini láto­gatását. A filmfesztivál idei ver­senyprogramját meglehe­tősen középszerűnek ítélik. A nemzetközi zsűri hétfőn dönt a legjobb filmeknek és alkotóknak járó Arany Medve és az Ezüst Medve díjak odaítéléséről. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tunyogmatolcson élő Kiss családnál a megszokott módon kezdődött az 1993 szil­veszterét megelőző nap. Kiss József és élettársa elindultak kora reggel, hogy felvegyék az asszony munkanélküli-segé­lyét. Az összegből napközben több helyen is fogyasztottak italt. Kora délután valameny- nyien bementek a tunyogma- tolcsi Autós csárdába, ahol az egész rokonság összefutott. Iddogáltak, majd amikor elun­ták magukat, elindultak haza­felé. Ám Kiss József, az ügy el­sőrendű, és Kiss Sándor má­sodrendű vádlottja visszafor­dultak a csárdába pár üveg sörre és egy-egy konyakra. Es­te fél hét körül indultak haza. Miközben az idős Sz. Pál há­zához értek, a nagydarab Kiss Józsefnek eszébe jutott, hogy tojást kellene venni a férfitől. A feleakkora termetű sógora próbálta ebbéli szándékáról le­beszélni. Ám az ötletadó to­vább erősködött, hogy tojást akar enni vacsorára, meg kü­lönben is Sz. Páltól még pénzt is lehetne szerezni. Mindket­ten bementek az udvarba. Az ajtót nyitó sértett hango­san szitkozódott, s távozásra szólította fel a hívatlan vendé­geket. Kiss József mérgében mell­be lökte Sz. Pált, aki a köve­zetre esett, és mint később ki­derült, súlyosan megsérült a feje. Támadója ezután behúzta a magatehetetlen testet a ház­ba, majd a nagyszobában foly­tatta a verést. Rugdosta, ahol érte, közben a pénzét köve­telte, ám az idős ember nem árulta el titkát. Amikor a sér­tett már nem mozdult, a vehe­mens támadó a lakásban talált baltával a szekrényajtót kezdte feszegetni, majd kirámolta a fiókokat is. A sógora passzív szemlélője maradt a cselek­ménynek, sőt rövidesen el- szelelt. Úgy tűnik, a gyilkos megi­jedhetett, hiszen másnap arról számolt be komájának, hogy nagy lehet a baj, mert az öreg nem mozdult meg. A holttestet másnap Sz. Pál lánya fedezte fel, aki ebédet vitt édesapjának. A család ér­tesítette az orvost és a rend­őrséget. A Legfelsőbb Bíróság dr. Kaposvári Bertalan büntető­tanácsa meghallgatta az igaz­ságügyi orvosszakértőt, aki bebizonyította, hogy az idős férfi halálát a fekvő állapotban elszenvedett ütlegek és rúgá­sok okozták. A legmagasabb bírói fórum a halált okozó testi sértés jogi minősítést nyereségvágyból elkövetett emberölésre változ­tatta. így a többszörösen bün­tetett Kiss József halmazati büntetésül tízévi fegyháza he­lyett 15 évet kapott, míg a ko­rábban felfüggesztett börtön- büntetésre ítélt Kiss Sándor­nak jogerősen 1 év 6 hónapot kell börtönben letöltenie. A bírói tanács elnöke indok­lásában hangsúlyozta, hogy rendkívüli mértékben elszapo­rodtak az idős, egyedül élő emberek ellen elkövetett dur­va bűncselekmények. Ezért a törvénynek példás szigorral kell büntetnie az ilyen bűncse­lekményeket elkövetőket. (A Vasárnapi Hírekből) Kisgazda-vezetők Debrecen (MTI) — Új ve­zetőket választott a Füg­getlen Kisgazdapárt Hajdú- Bihar megyei szervezete élére az FKGP vasárnap Debrecenben megtartott megyei nagyválasztmánya. A párt új megyei elnöke Oláh József, Polgár kisgaz­da polgármestere lett, ügy­vezető alelnökké Szilágyi Istvánt, főtitkárrá Palicz Györgyöt választották. A tanácskozás botrányos körülmények között kezdő­dött: a helyszínre csak a Torgyán József országos pártelnök által aláírt meghí­vóval rendelkező választ­mányi tagok léphettek be. Nem engedték be a ta­nácskozásra Kapronczi Mi­hály országgyűlési képvi­selőt, megyei pártelnököt, akit előző nap az országos vezetőségi ülésen minden párttisztségéből és párttag­ságából is felfüggesztettek. Hírmustra Huszonketten... ...életüket vesztették, to­vábbi 14 személy pedig megsebesült a kelet-angolai Moxico tartományban, amikor az őket szállító te­herautó harckocsiaknára futott. (AP) Árhullám... ...söpört végig a hét végén Velence utcáin, és az eső úgy szakadt a lagúnák váro­sára, mintha dézsából ön­tötték volna. A karneválra Velencébe érkezett 30 ezer látogató bánatára a színes jelmezes felvonulás kezde­te esőbe fulladt. (MTI) A Litvániában... ...befektetett külföldi tőke meghaladja a 600 millió litet, azaz a 150 millió dol­lárt. Az összegnek több mint a felét tavaly ruházták be a balti államban. (MTI) Arab országokkal... ...közösen tartandó had­gyakorlatra hívta meg az izraeli haditengerészetet az Egyesült Államok és Kana­da. A jövő hónap végére tervezett gyakorlatra szóló meghívásról — a UPI sze­rint — a Jediót Ahronót című izraeli lap számolt be vasárnap. Várhatóan 14 or­szág vesz részt a március 27-én kezdődő, amerikai­kanadai irányítású, három­napos kutató-mentőgyakor­laton, amelynek helyszíne a tunéziai partok közelében lesz. (MTI) „Kamaszodó" embriók London (MTI) — Bizarr vita kavar mind hevesebb vihart Nagy-Britanniában: több tízezer mélyfagyasz­tott, s egy törvény által megsemmisítésre ítélt „ár­va” embrió sorsáról kell belátható időn belül dön­teni. Szakértők szerint leg­alább 30 ezer, a fejlődés legelső szakaszában kon­zervált, de azóta „szülei” által elhagyott emberiv magzat vár bizonytalan jö­vőjére azokon a brit klini­kákon, amelyek hivatalos engedély alapján mestersé­ges megtermékenyítést vé­gezhetnek laboratóriumi körülmények közepette „létrehozott” sejtkezdemé­nyekkel. Ez a mennyiség 1985 óta gyűlt fel; ekkor látta meg a napvilágot Nagy-Britanniá- ban az első, e módszerrel beültetett „lombikbébi”. A négy éve szentesített új jogszabály azonban öt esz­tendőben korlátozza a fa­gyasztott embriók tárolásá­nak idejét, s ennek alapján jövőre el kell kezdeni az esetenként tíz éve a hűtők mélyén őrzött készletek fel­számolását. A mínusz 200 fokos tetszhalálban szendergő embriók szüleinek jelentős része felkutathatatlan, vagy éppen elvált, s már nem mutat érdeklődést a re­ménybeli utód iránt. A kli­nikák évi 150 font ellené­ben vállalják a tárolást, s minden esztendőben rákér­deznek a szülőkre, hogy ké- rik-e a további őrzést, vagy esetleg lemondanak az embrióról egy meddő házas­pár javára. A mesterséges megtermékenyítés alkalma­zásának könnyítéséért küz­dő aktivisták most megpró­bálnak szembeszállni a tör­vény előírta, lassan közelgő „tömeg mészárlás sál”, mondván: bármi egyéb megoldás csak jobb lehet, mint a megsemmisítés, s az elhagyatott embriók egye­dülálló esélyt kínálhatnának a természetes gyermekál­dásban hiába reménykedő nők tízezreinek. Lottónyeremények Budapest (MTI) — A Sze­rencsejáték Rt. közlése sze­rint az 5/90-es lottón 5 ta- lálatos szelvény 2 darab volt, nyereményük egyen­ként 75 635 879 forintot ér. A 4 találatos szelvények száma 69 darab, nyeremé­nyük egyenként 305 633 Ft. A 3 találatos szelvények száma 6666 darab, nyere­ményük egyenként 2636 Ft; a 156 460 darab 2 találatos szelvényre egyenként 143 forintot fizetnek. A követ­kező hétre képzett 5 talá­latos nettó-nyereményösz- szeg 100 000 000 forint. A 6/45-ös lottón 6 talá­latos sorsjegy nem volt. Az egy darab 5+1 találatos szelvény nyereményössze­ge 2 571 721 Ft; a 31 darab 5 találatos szelvény nyere­ményösszeg egyenként 124438 Ft; az 1817 darab 4 találatos szelvény nyere­ményösszege egyenként 2123 Ft. A 34518 darab 3 találatos szelvényre egyenként 200 forintot fi­zetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó- nyerményösszeg 9 001 023 forint. Telitalálatos joker­számot nem találtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom