Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-18 / 42. szám
12__________________ 2995. FEBRUÁR l8., SZOMBAT Vigília Leopold Györgyi Hatvanéves jubileumát ünnepli februárban a Vigília, az ismert közkedvelt katolikus folyóirat. Ez alkalomból kérdeztük a szerkesztőt, Lukács Lászlót: vajon miként élte meg a lap az elmúlt hat évtizedet? — A Vigília névválasztás már önmagában is jelzi a folyóirat programját, célkitűzéseit. Az idegen szavak szótárából könnyen kikereshető szó, egyrészt virrasztást jelent, másrészt az ünnep előtti estet, és „lefordítva” mindezt a lap küldetésére: állandó ün- nepvárást, készenlétet, jobb idők óhaját és éberséget jelent. Nem véletlen, hogy megjelenése különböző korszakaiban „Vigília” címmel jelent meg írás a lapban: 1935. februárjában az új lap első számában Schütz Antal tollából, majd 1946- ban, a alap újraindításakor Sík Sándortól. — Gondolom, az sem véletlen, hogy most, a februári ünnepi számban Ön is e címmel írt helyzetelemzést a jubileum kapcsán. — Nem véletlen, mert bár a Vigíliának az évek, évtizedek folyamán különféle korszakai voltak, alapvető küldetése állandó maradt: az őrtállás, a virrasztás, a hajnalvárás. Az 1946-os újraindulás egyben útkeresés is volt, olyan neves szerkesztők irányításával, mint Juhász Vilmos, Sík Sándor. Irodalmi lapként a magyar irodalom sok jeles személyiségét megnyerte, katolikus lapként pedig az egyetemes kereszténység hagyományait, a katolikus újjászületés folyamatát tükrözte. A háború utáni években, 48-50-ben a Vigília az egyetlen katolikus havilap maradt és az egyetlen — viszonylag független — irodalmi folyóirat a halálra ítélt magyar szellemi életben. Ezek az évek küzdelmet jelentettek a fennmaradásért, vékony füzetként, állandó harcban a cenzúrával, sok írónak, költőnek az egyetlen publikálási lehetőségeként. A magyar irodalom sok remekműve e lapban jelent meg. □ A lap legelső emblémája mécsest formált. Talán ez sem volt véletlen? — Semmiképpen. A diktatúra sötétjében pislákolt ez a jelképes mécses, és az Evangélium világosságát sugározta. A 60-as, 70-es évek az élet átmentésének feladatát bízták a lapra, mind a magyar irodalomban, mind pedig az egyházban. Mihelics Vid Eszmék és tények című rovata a külvilágra nyitott ablakot, az egyetemes egyház történéseire, Rónay György pedig Olvasó naplójában egyfajta mércét jelentett könyvkritikáival a hatalom ideológiai nyomása alatt vergődő magyar irodalomnak. Rendkívüli jelentőségű, hogy a lap a II. Vatikáni Zsinat új korszakot nyitó szellemiségét szinte egyedül ismertette, és ennek megfelelően dolgozott és kezdett párbeszédet marxisták és keresztények között, miként az egész Európában „divat”. Ez már a Kádár korszak konszolidált idejére esett. □ Mit jelentett a lap számára az 1989-90-es változás? — Ekkor, mint tudjuk, fordulat következett be a politikában, az egész társadalomban, így az egyház életében is. A kezdeti eufória után kiderült, hogy nem is olyan könnyű élni a megkapott szabadsággal, történelmi lehetőséggel. A megnyílott szabadság légkörében világossá vált, hogy hiányzik egy közös erkölcsi alap, mely mindenkire kötelező, az egyén és társadalom életében egyaránt meghatározó. Kiderült az is, hogy a II. Vatikáni zsinat szellemében az egyház megújulásának folyamata sem könnyű a sok évtizedes bénultság után. Megosztottság, acsarkodás jellemzi nálunk az értelmiséget, és a konszenzushiány, a meg nem értés árnyékot vetít az egyházra is. □ Van-e még értelme, programja a virrasztásnak? — Van és lesz is. Keresztény módon segíti az önmagunkkal való számvetést. Modellek az oktatásban Szalonképessé kell tenni az országot a nagy európai integrációra Kuknyó János Aligha van az oktatáspolitikának izgalmasabb, és a széles társadalmi csoportok kedélyeit is borzoló területe, mint az iskola- szerkezet, az iskola vertikális tagozódásának, a különböző iskolafokozatok egymásra épülésének kérdésköre. A vita nem újkeletű, múltja már több mint két évtizedre visszavezethető. De míg korábban a kérazt nem így, nem spontánul, s csak a helyi társadalmak kompetenciájára utáltán kell végrehajtani. A törvénymódosítási tervezet tanúsága szerint (melynek vitája lényegében most folyik), a pakliban úgy látszik ez marad, e spontán folyamatok továbbra is zöld utat kapnak. Bár nem bevallottan, de lényegében az történik, hogy a szocialista-liberális kormány átveszi az előző konzervatív kurzus iskolaszerkezeti próbálkozásait, azaz nem mer vagy nem akar állást foglaleurópai integrációra való betagozódásra. Az iskolamodell-választással azonban nem csak ez a gondunk. Ha eltekintünk ettől az inkább hibának, mintsem tévedésnek minősíthető orientációs zavarodottságunktól, akkor is ott marad számtalan vitatott kifogás: pl. az általános iskolák maradványain újratermelődik a kisebb települések kontraszelektált elemi iskolája; vagy a kétéves gimnáziumok és szakközép- iskolák torzói, illetve a még hosszú ideig vergődésre kényszerített 8 évfolyamos általános iskolák —, hogyan illeszthetőek ezek egy modern, harmonizált, átjárható társadalmi hátrányokat kezelni tudó, esély- egyenlőséget biztosítható rendszerré. S ha netalántán mindez meg is valósítható, akkor mibe kerül? S van-e rá pénz? Ezzel szemben, ha az idézett 6+3+3-as, az Európai Közös Piac országaiban általánosan elterjedt modellt próbálnánk meg a mi viszonyainkra adaptálni, akkor talán egy lényegesen olcsóbb, minden bizonnyal hatékonyabb és hagyományainkhoz is közelebb álló, a mai iskolarendszerünkre feszültségmentesebben ráépíthető iskolavilágot teremthetnénk. Ugyanis ez a modell — amelynek gondolata az MKM-nek a Közoktatás Fejlesztésének Stratégiája c. vitaanyagban is megfogalmazódik —, lehetővé teszi azt a kevesek által vitatott szándékot, mely az oktatás alapozó első ciklusát 6 éves elemi iskolában próbálja meghatározni. Az ezt követő 3 évfolyamos alsóközépfok funkcióját általános iskoláink döntő többsége viszonylag rövid távon a tanulólétszám radikális csökkenése mellett, illetve egy posztgraduális középiskolai tanár továbbképzéssel sikerrel vállalhatják. A 3, esetleg 3+1 éves középiskolák megszervezésével pedig ebben az iskolafokozatban lényegében minden ráfordítás nélkül 20-25 százalékos kapacitásbővítés volna elérhető. Ami nem lényegtelen, hiszen a nagyobb létszámok az elkövetkező években ebben az iskolafokozatban jelennek meg. Egy ilyen modell elfogadásával a szakképzés is korábban elkezdődhetne (15 éves korban), de volna arra is lehetőség, hogy aki évet veszít, az a 16 éves tankötelezettségen belül még egy évig az iskolában maradhasson, és sikeresen befejezze az általánosan képző iskolát. Egy ilyen más alternatívában végiggondolt iskolafejlesztési stratégiával, talán meg lehetne állítani az iskolarendszerben fellelhető negatív tendenciákat: az általános iskolák felbomlásának folyamatát, a középfok lefelé terjeszkedését, a kisebb települések iskolarendszerének elsorvadását, ezáltal is jelentős pedagógustömegek megmozgatását és a szakmunkásképzés kont- rollszelekcióját. Nyelvóra a kisvárdai ipari szakmunkásképzőben Elek Emil felvétele désfelvetés lényegében megmaradt a szűk szakmai körök kompetenciájában, addig napjainkban mint annyi más lefojtott gondolat, fokozott erejű nyilvánosságot kap. Az ekkor kibontakozott vita így hamarosan kilép ä pedagógus szakma, a szűkebb értelembe vett oktatáspolitika kereteiből, és mielőtt e kérdésben bármiféle empirikusan és elméletileg is megalapozott konszenzus születne, az ügy döntően aktuálpoliti- kai színezetet öltve, nosztalgikus elemektől átszőve a gyakorlat területére tevődik át. Azaz megindul az iskolaszerkezet spontán felbomlásának folyamata, amikor is a hagyományos (4+4)+4-es (szocialista) iskolaszerkezet kezd széthullani, s benne (helyette) nyolc-, hat-, tizenkét-, tíz évfolyamos iskolák szerveződnek. Ami önmagában nem volna baj, ha nyomukban nem az egész rendszert irritáló bizalmatlanság, kapkodás és anarchikus tünetek ne jelennének meg. Természetesen azt senki sem vitathatja, hogy az iskolarendszert át kell alakítani. Az is vitán felüli, hogy ennek megvannak a maga szerkezetmódosító következményei is. Azt azonban mind többen vallják, hogy ni, ily módon financiálisán is felelősséget vállalni a mérhetetlenül sok pénzt emésztő folyamatokért. Önmagában ez nem volna baj — mármint az, hogy a kormány az elődje által megkezdett utat járja, sőt ennek örülhetnénk is. Az örömbe azonban üröm keveredik, s döntően azáltal, hogy az iskola belső tagozódására kidolgozott 6+4+2-es iskolai szintek messze eltérnek mind a magyar hagyományoktól, mind az európai trendektől messze eltér, csak a gibraltári iskolák struktúrálódnak úgy, ahogyan mi elképzeljük a jövőnk iskoláját. Ott épül a 6 osztályos elemi szintre a 4 osztályos alsóközépfok, illetve a 2 osztályos felsőközépfoknak nevezett gimnázium vagy szakképzési szintek. Ezzel szemben a Közös Piac legtöbb országában (pl. Anglia, Belgium, Dánia, Hollandia, Görögország, Portugália) a követett iskolamodell (6+3+3(4)-as, Franciaországban 5+4+3-as, Spanyolországban pedig 5+3+4-es tagozódású. Ezt látva ösztönös a kérdés, hogy miért ezt a kuriózum számba menő utat kívánjuk választani, amikor teljes gőzzel azon dolgozunk, hogy szalonképessé tegyük az országot a nagy Az első nyíregyházi paraszt népfőiskola Nlargócsy József Ötvenöt évvel ezelőtt, 1940-ben indult. Ez még csak kilenc napig tartott, de a következő években megerősödött és sikerrel működhetett a szép mozgalom. Az északi országokban régóta ismertek az ilyen téli tanfolyamok, amelyek nem kizárólag gazdasági továbbképzést nyújtanak a paraszt fiataloknak, hanem általános műveltségi, történelmi ismeretekkel is ellátják őket. Magyarországon az 1930-as évek végefe- lé indulnak népfőiskolák: párhuzamosan a népi írók népszerűségével, a paraszti tehetségeket mentő mozgalmakkal. A nyíregyháziak már ismerhették a nagytarcsai evangélikus kezdeményezések sikereit, a pasza- bi Túri Sándor közvetítésével pedig a sárospatakiak követésre méltó példáját. Itt, elsősorban a Bessenyei Kör tettrekész fiataljai, az alispán támogatásával kezdtek munkához. A mellékelt képen látható címlappal megjelent beszámolófüzet ismerteti hogyan készítették elő, vezették végig az első tanfolyamot 1940. február 19-27. között. A megye kisközségeiből jövő, négy fe- lekezethez tartozó. 18-20 év közötti, katonaság előtt álló, átlag 10-20 holdas családból származó parasztlegényeket a helyi vezetők javasolták. A jelentkezők felét, 41- et hívhattak be. A megye, a város állta a költségeket, adományok is segítették a tanfolyamot. A Luther tér sarkán éppen üresen álló papiak az internátusuk, a Kossuth gimnáziumban folynak az előadások, a találkozók, a Széchenyi u. 6. sz. tanítóképző ebédlője az étkezések színhelye. Az előadások, viták, megbeszélések, a város intézményeiben, hivatalaiban tett látogatások mind azt célozták, hogy az elzárt falusi körülmények között felnőtt dolgos fiatalemberek gondolkodási, érdeklődési körét tágítsák, bővítsék. Ezzel segítsék őket esetleges társadalmi, közéleti szerepvállalásra. A sikeres tanfolyam után is folyamatos kapcsolatban maradtak a vezetők a hallgatókkal. A következő három évben már tapasztaltabban hívták be az új jelentkezőket, négy- illetve háromhetes év eleji téli tanfolyamra. Most, az utóbbi napokban irányulhatott a figyelem egy ötödikként tekinthető folytatásra. Ez eltérően három hónapos programmal, 1944. február 12-én zárta kapuit: ezúttal az egyik felsősóskúti iskolában lezajlott tanfolyam végén. Ennek programjáról, munkájáról egyelőre kevés a hír. * * * Néhány évvel ezelőtt, még a nemrég elhunyt Benda Kálmán elnökletével feléledt a hajdani mozgalom. Itt is megalakult a Felső-Tisza vidéki Népfőiskolái Társaság és végezte munkáját. Most arra vállalkozott, segítőkész támogatókkal, hogy az első tanfolyam 55. évfordulója alkalmából népfőiskolái jeles napot szervez. Sikerült néhány ma is élő, egykori résztvevőt felkutatni, és természetesen szeretettel várnak minden hajdani hallgatót, családtagot, érdeklődőt a február 21-én kedden, a Váci Mihály művelődési központban, 11 órakor kezdődő emlékező rendezvényre. Napkelet • A KM hét végi melléklete