Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-01 / 27. szám
1995. február 1., szerda HÁTTÉR Őrizve felélni, vagy kiadni Feloldásra váró ellentétek feszülnek a szövetkezeti vagyon körül Ajakon Galambos Béla Ajak (KM) — A két éve történt átalakulása óta már csak 300 hektár, bérbe visszaadott területen, de hitelmentesen gazdálkodik az ajaki Búzaka- lász Mg. Szövetkezet. Az igazgatóság, illetve a havi fizetésért dolgozó elnök, főkönyvelő és három könyvelőnő feladata a százmilliós vagyon megőrzése. A vagyon működtetését a gyakorlatban gépi szolgáltatással, bizonyos kistermelés integrálásával igyekeznek megvalósítani. A szövetkezet irányítóinak tevékenységét azonban mégis ellenszenv kíséri a külső üzletrész-tulajdonosok és a nyugdíjasok egy jelentős csoportja részéről. A valamkori tsz-elnök, Kovács Bertalan szerint a szövetkezetben éppen, hogy a vagyon felélése folyik, így megfelelőbb lenne, ha az érintett tulajdonosoknak még addig kiosztanák a részüket, míg van mit. A szövetkezet vezetése a jelenlegi állapot fennmaradásában érdekelt, ami ellentétes az üzletrész-tulajdonosok érdekeivel. — Saját jövedelmük folyamatos biztosítása érdekében az átalakult szövetkezet irányítói hamarosan megkezdték az eszközök, berendezések eladását — mondja a tsz-ben lévő földjét elsők között kivitt, s ezzel automatikusan külső üzletrész-tulajdonossá lett 68 éves Kovács Bertalan. — Állítólag közgyűlési határozat szól róla, hogy az igazgatóság eladhatja a fölöslegessé váló eszközöket. Mindenesetre élnek, sőt szerintem visszaélnek e lehetőséggel. Annak ellenére, hogy sokan kérjük, nem akarnak elszámolni a fokozatosan elenyésző vagyonnal. Az átalakulás óta a szövetkezet eladott 180 növendékmarhát, 1000 anyajuhot, lovakat, szekerek, letakarítottak vagy száz hold erdőt, valamint értékesítették a malom és olajütő épületét. Ez utóbbit is csak készpénzért adták, nem fogadták el fizetőeszköznek az üzletrészt. Legújabban a nyö- vényvédőszer-raktár eladását rebesgetik. Eladó a világ Ezt a „vagyon herdálást” látva, a szép ajaki portájának tanúsága szerint is sikeres családi vállalkozást folytató Kovács Bertalan úgy tervezte, hogy a saját és a szélesebb rokonságának összesen mintegy két és fél millióra rúgó üzletrésze értékében ki kellene valaInnen valamit lépni kell mit menteni a süllyedő hajóról. A lóistállóra és környékére gondolt, mivel azzal még tudna a család mit kezdeni. — Sokan, főként kisnyugdíjasok, örömmel pénzzé tennék a szövetkezeti vagyonrészüket. Ám, azt nem akarja a vezetetés kifizetni. Pedig másün- nen ilyenről is van tudomásom. Áz elnök nem engedte, hogy bepillantsak a vagyonnyilvántartásba. Ehelyett any- nyit mondott: jó helyen van a pénzem. Ezért aztán több száz, hasonló cipőben járó üzletrész-tulajdonos — tag, kívülálló, örökös vegyesen — aláírt egy kérelmet, amiben a tavaly április 29-ei közgyűlésen akartuk megtárgyaltatni a vagyoni helyzetet, s az üzletrészek kiadását. Á közgyűlésen hívás nélkül is ott voltunk, de a követelést nem vették fel napirendi pontnak. Ezt követően, fordultam a cégbírósághoz. Az ajaki „Búzakalász” kihaltnak tűnő irodaépületében szinte magányos Ragány István a szövetkezet igazgatóságának elnöke. Az üggyel kapcsolatos dokumentumokat mutatja, köztük a több oldalon sorjázó 335 aláírást bevezető kérelmet: Ide a jussunk! „A közgyűlés összehívásának oka, hogy a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosok a szövetkezet megalakulása óta nem kaptak tájékoztatást a szövetkezeti üzletrész értékének alakulásáról. A névértéket sem közölte a tsz, csak tájékoztató jelleggel. A célrészjegyek kiadása ez ideig nem történt meg, erről nem kapott a tagság tájékoztatást.” — Ebben a kérelemben tájékoztatás hiányáról van szó, ami részünkről minden évben rendesen megtörtént. A névértékeket annak idején mindenkivel fillérre kiközöltük. Célrészjegy nálunk nincs, csak vagyonjegy van az üzletrésze 5 százalékában. E tévedések és a későn beadott kezdeményezés ellenére, azon a 1994 áprilisi közgyűlésen tárgyaltuk napirend előtt és utolsó napirendként a szövetkezeti üzletrészek, s a vagyon helyzetét. Miként a dokumentumokból kiderül, az eredetileg meghirdetett időpontban nem jelent meg a tagság törvényileg előírt hányada. Ezért, az akkori törvény adta lehetőség szerint egy óra múlva ismételt közgyűlést hívtak össze, amely már bármilyen létszámnál határozatképes. A 335 kérelemaláíróból 123 szövetkezeti tag volt, közülük végül 113 jelent meg. Viszont a kérelmet aláírt 96 külső üzletrész-tulajdonosból Kovács Bertalanon kívül csak még egy maradt ott. Nincs köszönet — A szövetkezet vezetése egy közösen elfogadott lista alapján értékesíti a működést nem befolyásoló, fölöslegessé vált és minden esetben előzetesen meghirdetett eszközöket — tér át a vagyonfelélés vádjára az elnök. — Közgyűlési határozat írja elő, hogy a készpénzt előnyben kell részesíteni az üzletrészekkel szemben. Ennek szellemében értékesítettünk tavaly úgyszólván használhatatlan eszközöket és adtuk el egy helyi vállalkozónak 1,6 millió forintért a malomépületet, ami egy éven át nem kellett senkinek, s végül így nem lett idegené. A szarvas- marha gazdaságtalan volt amikor 91-ben eladtuk, a juhásza- tot tavaly kellett megszüntetni, mert az állomány elöregedett. Egy öreg lovat szintén a múlt A szerző felvétele évben adtunk el, miután a párja megdöglött. Az erdőfelügyelőség engedélyével 4 hektár erdőkitermelés történt meg még 1992-ben. Amikor a szövetkezet ügyeinek irányítását, a vagyon megőrzését és működtetését elvállaltuk, azt mondtuk addig csináljuk, amíg tisztességgel lehet. Ha ez már nem megy, akkor mi kezdeményezünk megoldást, de akkor is csak a többség megelégedésére! Túl tisztességesen csináltunk mindent, s az ilyenért sajnos nem jár köszönet. — Szeretnék a faluban né- hányan szétrobbantani a szövetkezetét — kapcsolódik a beszélgetésbe Tóth Bertalan a szövetkezet betoppant jogtanácsosa — pedig még szüksége lehet rá sok tőkeszegény embernek. Akik nem boldogulnak másként a kevéske földjükkel, csak ha valaki segít, szolgáltat nekik. A hamarosan kezdődő igazgatósági ülésre megérkezik Takács Miklós főkönyvelő: — A listát aláírók tulajdonképpen a szövetkezet vég- elszámolását szeretnék elérni. Ezt mi már nem akarjunk gátolni* de ragaszkodunk a törvényes keretekhez. Egy olyan közgyűléshez, amely törvényesen jön létre és kimondhatja a végelszámolást. Ehhez azonban a tagság egyetértésére van szükség. A külső üzletrész-tulajdonosok azonban csak tanácskozási joggal vehetnek részt. A lehető legjobb az lenne, hogy minél hamarabb érezze mindenki a saját tulajdonának összes felelősségét. Még az is elképzelhető, hogy egyes vagyontárgyakat ilyen céllal összeálló csoportok üzletrészeikkel vásárolhatnak meg. Természetesen piaci értéken számolva mindent. Páll Géza tárcája-m—y lvárható-e egy kutyáig tói, hogy ne ugasson? JL-J Talán már a puszta kérdés is ingerel sók embert. A kutyabarátokat azért, mélyen antihumánusnak vélik, miszerint elvárható volna, hogy a kutyák némuljanak meg, mikor a kutya éppen attól is kutya, hogy ugat. A nem kutyabarátok—nevezzük így az ebekkel nem éppen szimpatizálókat — viszont azért legyinthetnek lemondóan a kérdést hallva, mert nagyon is tisztában vannak vele, egyetlen kutyától sem várható el, hogy ne ugasson. Ugatásmentes kutya nincs. Vannak azonban olyan megszállott békepártiak, akik igenis elképzelhetőnek tartUgatásmentes kutya jak a kutyabarátok és a kutyát ellenzők egymás mellett élését. Egyikük, aki nekem is kifejtette ötletét, állítja, hogy van megoldás. Nem az persze, hogy a kutyapártiak ünnepélyesen mondjanak le a kedvenc négylábuakról, ez csak hiú ábránd. Az ötlet lényege az, hogy a kutya is maradhat, a szomszédok se kerülnek a diliházba, mert félnapokig ugat, vonít az otthon magára maradt eb. Egyes gazdik igyekeznek túljárni a négylábú eszén, kímélendő a szomszédok idegeit, este égve hagyják a villanyt, ha elmennek otthonról, hogy a kutya higyje azt, nincs egyedül, maradjon nyugton. Mások a rádiót szokták bekapcsolni, így próbálják elhitetni az ebbel, hogy nincsen egyedül. Valójában a kutya nagyon is jól tudja mi a helyzet, hamar átlát az emberi trükkökön és ugat, ugat... Tehát a világnak, az emberiségnek nagy szüksége lenne az ugatásmentes kutyára. Sajnos az nemigen várható, hogy maguk a legilletékesebbek, a kutyák ünnepélyes fogadalmat tegyenek, hogy holnaptól kezdve nem fognak ugatni. Ez abszurd, és mélyen kutyaellenes lenne. Marad hát a már említett ismerősöm, aki a minap hazaállított egy sokpettyes, ha jól tudom a dalmata nemzetségbe tartozó, ebbel. A felesége ugyancsak meglepődött, amikor belépett a lakásba és az előszobában egy életnagyságú kutya fogadta. Am a kutya nem kezdett el ugatni, nem ugrált, nem csóválta a farkát. Semmit nem csinált. Csak ült békésen, szótlanul, mint egy hallgat szfinx. Egy kutyaszfinx. Nem volt más ugyanis, mint egy életnagyságú porcelánkutya. Garantáltan ugatásmentes. Fejvadászok Máthé Csaba A z üzleti életünk tisztaságát már nagyon sokszor megkérdőjeleztük. Pedig a legtöbb magyar üzletember hosszú távú, jövedelmező üzleti kapcsolóira, korrekt, megbízható partnerre vágyik, akivel néhány év után az üzlet megpecsételésekor elég kezet fogni. Ehhez persze üzleti partnereket kell keresni, olyanokat, akik fizetőképesek és akikkel jelentős forgalmat lehet lebonyolítani. A módszer igen változatos, hiszen számtalan formája lehet egy partneri kapcsolat kiépítésének. A sorban leghátul az anti fair play díjat érdemlő partnerrablás szerepel, amely egyre divatosabb lesz a megyeszékhelyen. A keletről érkezett üzletemberekre specializálódott honi fejvadászok szállodák környékén, éttermekben, a város központjában egyszerűen lerohanják az oroszul, ukránul, vagy a volt Szovjetúnió egyik utódállamának nyelvét beszélő vendégeket és meg sem várva, hogy befejezzék tárgyalásukat az itteni partnerükkel, irreális ajánlatokkal kezdik bombázni őket, magyarán szólva bevetik a mézesmadzag akciót. Kínálnak bőséggel almát, búzát, kukoricát, konzervet, húst, tejterméket fantasztikus minőségben és szuper áron. Mindezt még megfejelik azzal, hogy a meghívó partner teljes körű ócsáro- lását sem hagyják ki a fegyvertárukból. Ezzel mindent el lehet érni, csak azt nem, hogy a keletről jött üzletember hosszú távon a megye- székhelyen illetve a megyében kössön üzletet, hiszen egyik részről kap egy aktuális piaci árat, más részről az előbbinek a töredékét. Két tűz közé kerül, nem tudja kinek higgyen, ráadásul zavarja őt a túlzott rámenőssé g. Egyre inkább bizalmatlanabb lesz és inkább odébbáll. Ne csodálkozzunk azon, hogy akiknek sikerült kedvező üzletet megkötni valamelyik keleti üzletemberrel, legszívesebben páncélszekrénybe zárnák, nehogy a tisztességtelen konkurencia megkörnyékezhesse. ...Hogy a fenébe lássam meg a napot ilyen füstben?.. Ferter János rajza Ismerős módszer Balogh József L eváltották Keserű Katalint, a Műcsarnok igazgatóját. Akkor közölték vele a hírt, amikor több éves felújítási munka után kulturális életünk egyik templomaként tisztelt létesítmény elkészült. És még azt is közölték vele, hogy nem mondhatja el leváltásának indokait. Azóta és azt megelőzően is történtek a kulturális tárca „hatókörében” különlegesnek ítélhető személyi változások, elég talán Jánosi György volt politikai államtitkár lemondásának körülményeire utalni, de ilyen célzatéinak látszik a Nemzeti Színház igazgatójával folytatott beszélgetés is, ami után a miniszter azt nyilatkozta: a Nemzeti Színház nem tölti-be azt a feladatot, ami elvárható tőle, rossz a műsorpolitikája, Bessenyei Ferenc pedig azt nyilatkozta, hogy még sosem látta a minisztert a Nemzeti Színházban. Nyilatkozta a miniszter, hogy az állam nem tudja magára vállalni a színház veszteségeit, de nem nyilatkozta, hogy a főváros SZDSZ-es vezetése évente gyarapította a budapesti színházak számát, s ennek az árát is az ország vagy közgyűjteményei és a kultúra fizette meg. Ezek után sejteni lehet, hogy nincs vége ezekkel az intézkedésekkel a várható személyi változásoknak, ami bizonyos esetekben természetes is lehet. Am ha igaz, hogy a májusi választásokkor nem volt rendszer- váltás, ha igaz, hogy a miniszter programjában szerepelt az intézmények autonómiájának megőrzése, akkor a meghatározott időre megválasztott emberek leváltása nem természetes. Valószínű ezért fogalmazta meg a kulturális tárca vezetőjének személyi döntése után a Magyar Művészeti Akadémia állásfoglalása: e gyakorlat egy letűnt rendszer kultúr-, illetve művészetpolitikájának módszereire és stílusára emlékeztet. Azon túl, hogy felmérhetetlen szakmai károkat okoz, a kulturális tárca vezetésének koncepciótlanságára, eljárásának antihu- mánus módszereire is fényt derít. Nem lehet könnyű „eladni” liberális zászló alatt.
