Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-15 / 39. szám
1995. február 15., szerda GAZDASÁG Tanácsadás gombnyomásra Számítógép es segítség a szabolcs-szatmár-beregi munkanélküli fiataloknak A tanfolyam résztvevői Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM — N. L.) — Hamarosan számítógép segíti a szabolcs-szatmár-beregi fiatalok pályára orientálását. Ezt tudtuk meg Harkányi Adrienntől, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem munkavállalói tanácsadó szakának tanárától, aki a múlt héten Nyíregyházán tanfolyamot tartott munkaügyi szakembereknek. A megyei munkaügyi központ 14 kirendeltségének munkatársai vettek részt a tanfolyamon, ők alkalmazzák majd a számítógépes programot az érdeklődő fiatáloknál. A gödöllői tanár elmondta, a számítógépes program Németországban jól bevált, ennek adaptált változatát már bevezették Tolna megyében és Vas megyében, a ‘mi megyénk tehát első közt veszi át a német módszert. A számítógéppel támogatott pályaorientáció azzal az előnnyel jár, hogy az érdeklődő, illetve a tanácskérő számára egyértelmű és világos kérdéseket fogalmaz meg, amelyre egyértelmű és világos válaszokat lehet adni. Ebből következően rákényszeríti a tanácskérőt önmaga helyzetének átgondolására és az önmagára vonatkozó információk megfogalmazására. Az információk feldolgozása után a fiatalok önkéntelenül is rájönnek arra, hogy felelősek saját sorsuk alakulásáért, érdekük tehát a megfelelő szakma, illetve munkahely kiválasztása. Német kutatások bizonyítják, hogy a tanácsadó rendszerek bizonyos típusú tanulók számára igen kedvezőek, hiszen a befelé forduló, kamaszkori válságaikat élő tanulók egy részének sokkal könnyebb a számítógépei kommunikálnia, mint a szubjektív ellenérzést leküzdenie a felnőttel szemben. Az elmúlt években hazánkban is bevezettek néhány számítógéppel támogatott tanácsadói rendszert. A 13-17 éves fiatalok számára a Tájoló rendszert dolgozták ki. Ennek két fő része van: a képességekre vonatkozó információs rendszer és az érdeklődésre vonatkozó információs rendszer. Harasztosi Éva, a megyei munkaügyi központ pszichológusa (szintén részt vett az említett tanfolyamon) elmondta, hogy a számítógépes rendszer alkalmas az iskolák és a munkaügyi szervezetek együttműködésének kialakítására, jól segíti a pályára orientálást, hozzájárul a fiatalok munkaerő piacra való kerülésére. A számítógéppel támogatott pályaorientációs módszert március második felében vezetik be megyénkben. Ide tartozó hír, hogy február elejétől a megyei munkaügyi központ nyíregyházi kirendeltségén két munkavállalói tanácsadó tevékenykedik. A konszenzus még várat magára A szociális partnerek nem mondanak le egy átfogó megállapodás megkötéséről Budapest (KM) — Az MSZOSZ Ügyvivő Testületé megvitatta a társadalmi-gazdasági megállapodással kapcsolatos tárgyalások helyzetét és ennek keretében értékelte a kormány múlt heti bejelentését, miszerint nincs esélye eredeti tartalommal és határidőre a társadalmi-gazdasági megállapodás megkötésének és ezzel kapcsolatban a következőket állapította meg: Mind a munkavállalók, mind az egész ország számára sajnálatos tény, hogy az elmúlt több, mint fél év munkálatai során nem sikerült megtalálni azokat a pontokat és azokat a kompromisszumokat, amelyek révén az elkövetkező évekre meghatározható lett Erdészeti Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Az erdőállomány szakszerű kezelése, a hosszú távra szóló, egyenletes hozamú gazdálkodás alapvető cél, bármilyen tulajdonban is legyen az erdő. E célt szem előtt tartva erdészeti fórumot rendez az Országos Erdészeti Egyesület Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Csoportja és a Szabolcs-SzatmárAz APEC... ...a kereskedelem és a beruházások liberalizálását és ösztönzését, valamint a gazdasági és műszaki együttműködést hangsúlyozza. (MTI) Vietnamban... ...a várakozásokkal ellentétben idén még nem lesz tőzsde. (MTI) Jelcin... ...orosz államfő meg fogja vétózni a minimálbér jelentős emelését. (MTI) A brit... ...elektromos társaságok csúcsmenedzserei együttesen 112 millió dollár értékű részvényprémiummal jutalmazták önmagukat. (MTI) volna a szociális partnerek mozgástere, átfogó megállapodás keretei között alakulhattak volna a munka világának viszonyai. Ugyanakkor a kormány bejelentése a jelenlegi, valóságos helyzetet tükrözi, hisz a tárgyalások előrehaladtával az MSZOSZ is egyre kevésbé látta lehetségesnek egy átfogó megállapodás megkötését, mivel nem vált világossá, hogy ki, milyen kötelezettséget minek a fejében vállalna. Ennek alapvető oka, hogy mind a mai napig nem készült el a kormány közép távra szóló gazdasági programja, amely alapját képezhetné a szociális partnerek közép távú megállapodásának. Határozott korBereg Megyei Agrárkamara február 17-én, pénteken 10 órai kezdettel a Baktalóránt- házi Művelődési Házban. A meghívott előadók közül Asztalos István erdőmémök, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Szolgáltató Közös Vállalat erdészeti ágazatvezetője az 1994. évi Erdőbirtokossági társulatról szóló törvényt isBár reggelenként köd borítja a határt, ha kisüt a nap és feloszlik a köd, már hallani a metszőollók csattogását a gyümölcsösökben. Teszi ezt a szükség, hogy valamikor sok terebélyes almafa volt, idejekorán hozzá kellett látni a metszéséhez, hogy elkészüljön vele az ember, mire megjön a tavasz. A jó gazda nem tud otthon ülni, benne van a vérében a tevékenység, hát nekiáll metszeni. Manapság ez az elfogadhatóbb, mert az almafák száma jelentősen megcsappant, hogy talán a kikeletet is meg lehetne várni metszésükkel. A közelmúlt eladási problémái egyébként is lelankasz- tották a termesztők kedvét. Új telepítések alig vannak, csak mányzati elképzelések híján, azok érdemi egyeztetésére sem kerülhetett sor, az ÉT kereteiben folyó tárgyalások parttalanná váltak. Az Ügyvivő Testület egyetért azzal, hogy a társadalmigazdasági megállapodásra irányuló tárgyalások eddigi szakaszát le kell zárni. Annak érdekében azonban, hogy ez ne jelentse a szociális partnerek párbeszédének megszakadását, s egyben az érdekegyeztetés súlyának csökkenését zárónyilatkozatban szükséges rögzíteni, hogy: a szociális partnerek nem mondanak le végleg egy átfogó társadalmigazdasági megállapodás megkötéséről. Az MSZOSZ igényli, hogy merteti. Minden bizonnyal gyakorlati tanácsokkal is szolgál majd Kovács János né erdőmémök, a Debreceni Erdőfelügyelőség Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyéi Osztályának vezetője, aki az erdőtelepítések jelenlegi támogatási rendszerét értékeli és mutatja be. A rendezvényre szóló megelvétve látni frissen telepített almafa-csemetéket. A gyümölcsfákra gondolni kell, már ilyenkor, a tél derekán. A rovarkártevők ugyan pihennek, jól elvackolva magukat az elhalt kérgek, levelek alatt, a földben, de megrágja a nyúl. Különösen fiatal fáknál a nyúlrágás felbecsülhetetlen kárt okoz, de az idősebbek is szenvednek tőle. Ez elkerülhető fiatal fáknál a dróthálós védekezéssel. Az idősebb fák azonban védtelenebbek. A gyümölcsösök egy része — különösen a városkörnyéki, kárpótláson szerzett fák — híradásokból tudjuk, milyen elhanyagolt. A sok tulajdonos, a szétparcellázás hiánya folytán nem is tud mit kezdeni gyümölcsfáival. Az idő pedig sürget. Az elmúlt aszályos nyár még a jól gondozott gyükészüljön el a kormány közép távú modernizációs programja és ehhez kapcsolódóan ismételten kezdődjenek meg a tárgyalások, a szociális partnerek kíséreljék meg a most már konkrét közép távú elképzelések birtokában a legfontosabb gazdasági-szociális kérdések egyeztetését, a kölcsönösen elfogadható kompromisszumokat tartalmazó megállapodást. Az MSZOSZ változatlanul fontosnak tartja, hogy az általa képviselt munkavállalók számára kiszámítható, biztonságos feltételeket teremtsen és ennek keretét, garanciáit leginkább egy közép távra szóló megállapodás révén lehet megteremteni. hívó minden egyesületi és agrárkamarai taghoz eljut, de a szervezők olyan társulások, szervezetek és magánszemélyek résztvételére is számítanak, amelyek illetve akik a kárpótlás során vagy egyéb úton erdőkhöz jutottak, vagy saját birtokaikon erdők telepítését tervezik a közeljövőben. mölcsfákat is próbára tette. Ez meglátszik a fák állapotán és a kevés, nem túl jó minőségű almán. Mennyi is lesz tavaszra egy kiló alma? Rejtély, de gyanítom, lényegesen magasabb, mint az elmúlt években bármikor. Ha az idén sem gondozzák a kárpótláson szerzett gyümölcsfákat, már olyan mérvű károsodást szenvednek, hogy évek kellenek hozzá, amíg helyrehozhatók lesznek. A megye leghíresebb gyümölcse az alma. Méltán ismerik és nagyon keresték valamikor, bár nem annyira személyhez kötötten, de a téesz világában is ismert volt a Ho- dász környéki homoki, a na- ményi és a Szamos menti fekete földek vérpiros jonatánja és starkingja. Néha köny- nyebb a hímevet megszerezni, mint megtartani, állandó, jó minőségre törekedve. fórum erdőtulajdonosoknak Vérpiros kárpótlási alma HATÁRIDŐK cégvezetőknek Nyíregyháza (KM) — Folytatjuk sorozatunkat a Cégvezetés című lap segítségével. Február 15. Valamennyi adó és támogatás bevallása. A fogyasztási adó ki- v é t e 1 e s visszaigénylése, a fogyasztási adó befizetése, visszaigénylése, árubejelentés a csővezetékes szállításról. Mezőgazdasági támogatások igénylése. Fogyasztói árkiegészítés igénylése. Az idegenforgalmi adó bevallása és befizetése. A társasági adó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók átjelentkezése az szja-törvény hatálya alá. A rehabilitációs foglalkoztatási hozzájárulás befizetése. Az útalaphozzájárulás visszaigénylése. Jogszabályváltozások Minimálbér A 6/1995. (1.31.) Korm. rendelet értelmében a munkáltatóknak február 1- jétől (tehát először a márciusi munkabér-fizetéskor) a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóik részére személyi alapbérként — a korábbi 10 500 forint helyett — legkevesebb havi 12 200 forintot, illetve 71 forint órabért (korábban ez 60,50 forint volt) kell fizetniük. A mezőgazdaságban a vad- és erdő- gazdálkodás, valamint a halászat területén dolgozóknak a megemelt minimálbér csak 1995. szeptember 1-jétől jár. (Magyar Közlöny 1995/8.SZ.) Víz- és csatornadíjak Az 1/1995. (I. 31.) KHVM rendelet 1. számú melléklete tette közzé az állami tulajdonú közművek által szolgáltatott ivóvízért és csatornahasználatért a fogyasztók által 1995. február 1-jétől fizetendő megemelt — áfát nem tartalmazó — díjakat. A lakossági fogyasztóknak a mellékletben meghatározott díjaknál kevesebbet kell fizetniük, míg a túlnyomórészt privatizált vízműtársaságok díjszabásait a fogyasztók a helyi önkormányzat rendeletéből vagy a vízműtársaság címükre postázott értesítéséből nem rendelkező egyes fogyasztási helyek (pl. vendéglátóipari egységek, irodák) a nekik kiszámlázott vízdíjátalányt a jogszabály 3. számú melléklet alapján ellenőrizhetik. (Magyar Közlöny 1995/8. sz. Aktuális Átalányadó 1995-től az egyéni vállalkozói tevékenység egészére — a törvényben foglalt feltételek fennállása esetén — átalányadó adózás választható. I. kedvező adózási forma csak az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők számára adott. A már működő vállalkozásoknak 1995. február 15-ig kell eldönteniük, hogy a költségelszámolást vagy az átalányadózást választják. Bioképzést indítanak Nyíregyháza (KM) — Egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a legyengült immunrendszerű idősek, gyerekek étkeztetését vállaló intézmények a vegyszertől mentes biotermékek iránt. A megnövekedett igény érdekében szakmérnök- képzést indít elegendő jelentkező esetén a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara. Érdeklődni a kar tanulmányi titkárságán (tel.: 28/310-200/1603) lehet. Tőzsde! Index (ideiglenes) február 14-én: 1177,42 (-4,24) Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. február 14. Valuta Deviza Kanadai dollár 80.44 82.02 81,25 Pénznem _______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 37650’ 383,74 ' 38025' Német márka 73,99 75,41 74,66 Angol font 175,60 179.08 176,51 Norvég korona 16.90 ' 17,22 " 17.05 Ausztrál dollár ' 8356 85,16 «4,45 Olasz lírai 1000) 69.67 71,07 70,43 Belga franki 100) 359,47 366,39 362,77 Osztráksc. 1051 10,71 Í0.6J Dán korona 18.7s 19.14 1898 Port. esc.(lOO) 71,80 73.20 72.38 Finn márka 24,09 245 5 24,31 Spans«!pesílflO) 8551 8753 ’ 86,89 Francia tok 21,35 21.77 " 2156 Svájci frank 8750 89,20 88.31 Holland formt 66,01 67,27 66,62 Svédkorona ' 15,16 15,46 ' 1532 ír font • 174,50 177,96 175,72 USA dollár 112,51 114,65 113,62 Japán jen (100) 113,96 116,16 114,84 ECU 13951 1(12,23 140,84. Törő István