Kelet-Magyarország, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-07 / 6. szám

1995. január 7., szombat- HÁTTÉR Keiet-Magyarország 3 Elmúltak a régi szép idők, amikor még félméteres hó is hullott télen. Úgy látszik, az infláció annyira magasra szökött, hogy már a hófellegekben is hiány van. De sebaj, a nyáj ettől vígabban legel, hiszen nem kell kapargasson a fagyos hórögök között Kemecse határában Harasztosi Pál felvétele Csak az áremelésekkel operálnak Kell-e vagy nem a kormányátalakítás? • Sokak szerint az értékelésre kevés az idő Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A kor­mányátalakítással kapcso­latos hírek szinte naponta el­hangzanak, változnak. A kü­lönféle nyilatkozatok eltér­nek abban, szükség van-e a változtatásra, vagy marad­jon minden úgy, ahogyan közel fél éve a koalíciós pár­tok megegyeztek. Egy biztos, az igenlőknek és a tagadók­nak is vannak elfogadható érveik. Összeállításunkban annak néztünk utána, mi­képpen gondolkodnak me­gyénkben a témáról egyesek. Lipták Lajos, a nagykállói Ko­rányi Frigyes Gimnázium igazgatója: — Nekem is feltűnt, hogy két-három hete a televízióban és az újságokban a fő helyen szerepel a kormányátalakítás híre. Úgy érzem, egyesek úgy­mond „lebegtetik” a témát, bár nem tudom, miféle politikai szándék van mögötte, csak sejtem, hogy van ilyen. Véle­ményem szerint a miniszterek munkáját fél év után értékelni nehéz, ezt saját tapaztalatom- ból is tudom. Más kérdés per­sze, ha egy-egy minisztérium magának csinál leltárt. Látom azt is, vannak sztárminisztéri­umok és sztárminiszterek, akik szinte naponta szerepel­nek a médiákban, s vannak olyanok, akikről alig esik szó. Bukás és dicsőség A kormányátalakítás ez idő­pontban szerintem szükségte­len, hiszen a miniszteri kine­vezések annak idején politikai alku tárgyát képezték, s sze­retném remélni, hogy a mege­gyezések megalapozottak vol­tak. Látványos bukásról és látványos dicsőségről az eddi­gi teljesítmények alapján nem beszélhetünk, s aki reálisan gondolkodik, s akinek fontos az ország nyugalma és érdeke, nemigen akarhat most változ­tatást. Ha rajtam múlik, szóba sem hoztam volna, legfeljebb egy év után, amikor már tudni lehet, ki mit tett le az ország asztalára. Szerintem nemhogy a fél év, még a négyéves ciklus is rövid ahhoz, hogy egy-egy program, egy-egy koncepció kifusson. Főképp ha figyelem­be vesszük, hogy a kormányok megalakulása után, és az utol­só időszakban már mindenki a választásokra koncentrálj ér­demi munka alig folyik. Én a stabilitásra, a nyugodt mun­kára, a tervezhetőségre és a ki­számíthatóságra szavazok, miközben elismerem és elfo­gadom, hogy nem minden politikus álma ez. Áremeléssel operálnak Miló Andrásáé, nyíregyházi vállalkozó, fogtechnikus: — Szerintem kormányáta­lakításra semmi szükség nin­csen. Mondom ezt annak el­lenére, hogy én az előzővel sem voltam elégedett, és a mostanival sem vagyok az. Az előzőek csak magukkal tö­rődtek, a mostaniak meg csak az áremelésekkel operálnak. Lehet persze, hogy így akarják pótolni azokat a hiányzó forin­tokat, amelyeket az előzőek „rájuk hagytak”. Személyek­ben nem is igen gondolkodom, csak úgy érzem, az a gaz­daságpolitika, amit most foly­tatnak, helytelen, mert a bér­ből és fizetésből élők vállára rakja a terheket, de agyon­nyomja a kisvállalkozókat is. Vállalkozóként magas tb-já- rulékot fizetek, de öt éve nem voltam táppénzen, mert nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Fel vagyok há­borodva amiatt is, milyen ke­vés a pénze a ma egészség­ügyének, amit napi munkám­ban is igencsak megtapasz­talok. A fogászati költségeket már az egekig emelik, így so­kan már SZTK-ra sem nagyon tudják a fogcsinálást megfi­zetni. Számokkal bizonyítha­tó, hogy öt éve, amióta vál­lalkozó vagyok, közel ötszáz százalékkal nőttek az árak. Nem helyeslem tehát a kor­mányátalakítást, úgy tartom, akárcsak a költözés, ez is egy csomó pénzzel járna. Semmi szükség arra, hogy egy újabb elit réteg járjon jól, miközben a lakosság tovább szegénye­dik. Várják ki a négy évet, tel­jesítsék amit ígértek, és dol­gozzanak, ők is, sokat. Merre tovább? Balogh József, Ofehértó im­már 23 éve első embere, jelen­leg is polgármestere: — Nem tudom, kell-e át­alakítani a mostani kormányt vagy sem. Bizonytalan azért vagyok, mert azt gondolom, érdemi munkát még az idő rövidsége miatt nemigen tud­tak végezni. ’94-ben, amikor átvették az irányítást, a helyzet felmérésével, az ország gaz­dasági állapotának tisztázásá­val voltak elfoglalva. Úgy gondolom, tanácsos lenne megvárni, míg beváltják ígé­retüket, s elkészítik azt a há­roméves kormányprogramot, amiből kiderülhet, merre ha­ladunk, mit is akarunk. Ennek a kormányprogratnnak birto­kában lehet majd aztán véle­ményt mondani. Annyit bizo­nyosan kijelenthetek, a mi településünk számára — akár­csak az ország más városára és falvára — igen feszített, ke­mény év vár az idén. Az ár­emelkedések ellenére mi ’95- ben is a 93-as tarifákkal szá­molhatunk, így igen kérdéses, hogyan fogjuk tudni működ­tetni intézményeinket, ka­punk-e kompenzációt vagy nem. Naponta tapasztalom, hogy a vezető politikusok az újságokon, a rádión és a tele­vízión keresztül üzengetnek egymásnak, de hát ez a politi­ka, és lényeges szempont, ki mit mond, és miért mondja. A kormányátalakítás ténye egyébként sem biztos, ha én jól értelmeztem a hallottakat, Hóm Gyula csak azt mondta, hogy fél év elteltével felül kell vizsgálni a kormány, egyes minisztériumok működését. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy a felülvizsgálat egyben cserét is jelent. Hogy ki megy és ki marad, azt a magamfajta nemigen tudhatja, a döntés előtt neveket mondani és hí­reket kiszivárogtatni sze­rintem tisztességtelen dolog. zinte minden nap V ugyanabban az idő- L/ pontban érkezik a bolt­ba a bundás hölgy. 0 itt a pénztár mögött szinte meg­érzi, hogy na most jön, a min­dig frissen festett vörös haját lobogtatva, szoláriumbarní­totta arcából kivillan hófehér porcelán fogsora, búzakék szeme (ami némely rosszmá- júak szerint azért olyan tö­kéletes, mert kontaktlencse) a fülében óriásméretű karika függ, amely biztosan arany. Kétnaponta változik rajta a bunda — hol rövid, hol hosz- szú — a cipő meg naponként. Maga sem tudja, miért, de amikor ez a nő belép az üz­letbe vacsorának valót vá­sárolni, ő itt a kettes pénztár­ból hol valóságosan, hol meg csak gondolatban állandóan figyeli. Mi tagadás „az egyik legdivatosabb vásárló, bárki bármit is mond róla, és ahogy Széttört ábránd megy, ahogy leemeli az árut a polcokról, ahogy mindig nyu­godtan mosolyog, abban könnyű felismerni az igazi eleganciát. Na és a holmi, amit a ko­sárba rak! Drágábbnál drá­gább áruk, a korszerű táp­lálkozás kellékei: sovány tej, halfélék, déligyümölcsök, im­port üdítők, rozscipó, nagy joghurt, import sajtok. Ha italt akar, csakis a márkásak előtt áll meg, skót whisky, francia konyak, ötputtonyos aszú... Állítólag valami jól menő káeftéjük van, a férje a főnök, de azt még nem látta, ő — állítólag — mindig úton —főleg külföldön — jár. Már többször beleképzelte magát, milyen lehet ilyen nagylábon élni? Mondjuk ők sem csak lecsókolbászt, ser­téssajtot, csirke- meg kacsa- farhátot, olykor bocsi vilá­gost vennének, s kólát is a leértékeltből, hanem úgy, mint ez a bundás: mindent a javából. Most például közeleg a fér­je nevenapja, jönnek majd a sógorék, néznének, mint Jani a moziban a sok finomság, drágaság láttán. Arra gondolt, ha többet nem is, de egy üveg Napó­leon konyakot azért csak sze­rez az emberének, megér­demli, állandóan csak rohan egész héten át. A középső lánynak szólt, hogy ha estére jön vásárolni, válasszon egy Napóleont is. így történt, s amikor a lánya, Ircsi a pénz­tárhoz ért, átvillant az agyán, hogy a konyakot nem kellene beütni. Rakta a tejet, a kenyeret, az előrecsomagolt tepertőt a másik kosárba, s járt a keze a pénztárgépen, mint a mo­tolla. A konyak következett. „Most... ki veszi észre, hogy nem ütöm be...? mi az a bolt­nak...?" Nyakánál fogta meg a hamvas külsejű üveget, köz­ben az iroda felé vetett egy pillantást, s mielőtt a másik kosárba tette volna a Napó­leont, az izgalomtól nedves tenyeréből kicsúszott az üveg s leesett a kőre. A csörrenésre jött a főnök úr s mondta: — Kollegina, ez a maga kára. — Tudom, főnök, tudom — mondta, s akkor vette észre, hogy már a törés előtt au­tomatikusan beütötte az ezer­ötszázat a kis vékony sza­lagra. Épülgetünlc Esik Sándor T em (tkartam hinni a l\/ szememnek a mi- 1 V nap, amikor egy statisztikai jelentésben szin­te hihetetlennek tűnő ada­tokra bukkantam. A rideg számsorok között szívet me­lengető módon húzódott meg egy adat: a megyék között második Szabolcs- Szatmár-Bereg a tavaly tető alá hozott házak számát il­letően. Csaknem kétezerhez közelít a summa, és alig marad el az első helyen vég­zett megye összes felépített lakásától. Nem kis dolog ez, hiszen első helyünk egyelőre megdönthetetlennek tűnik a munkanélküliségi rátában, és még néhány olyan mu­tatóban, amelyek kétségte­lenül elkedvetlenítőek. Persze a sikerlistához is oda lehetne még sorolni egy-két dolgot, hogy mást ne mondjak: a telefon, a gáz nagymértékű térnyeré­se, amelyekről túlzás nélkül elmondható, hogy szinte új kultúrát teremt az ilyesmi­vel csak most találkozó em­berek körében. Utóbbiak persze nemigen jöttek volna létre az állam segítő er­szény nyitogatása nélkül, ám a házépítés, az más. Ott a saját erő összehasonlít­hatatlanul nagyobb arányt kell képviseljen, mivel arra már nem futja a nagy ka­lapból. A nagyértékű ingatlanok megszaporodásának tulaj­donképpen második ütemé­nél tartunk. Az első a rend- szeiyáltás előtti évtizedben volt, amikor az akkori jól kereső nómenklatúra és a korai vállalkozók fektették be pénzüket. Ez a második, amiről a már említett sta­tisztika megemlékezik, szin­te csak az új vállalkozói ré­teg beruházása, beleszámít­va a pénzvilág magas jöve­delmű tagjait is. Egy bizo­nyos nézőpontból akár ön­védelemnek is volt tekint­hető a pénz idecsoportosí- tása, mert a társasági adó nem munkahelyteremtő be­ruházásokra ösztönzött. El­seje óta viszont úgy fordult a helyzet, hogy inkább benn tartani érdemes a profitot, azzal pedig munkahely te­rem, és még többen örülnek majd a statisztikának. A fejés nem állhat meg Ferter János karikatúrája nass ^ Agrár BÚÉK Galambos Béla-m—t légedetlen az új i-j kormánynak az ag­I— J rárágazat érdeké­ben tett eddigi lépéseivel a Mezőgazdasági Szövetség. Ez derült ki a MOSZ január II- én kezdődő, egy ötéves ciklust lezáró kongresszusát mindenütt megelőző megyei közgyűléseken is. Az elmúlt fél évtized alatt, a jelenleginél eddig egy­értelműen jobban működő — de szó, ami szó, bizonyos pontokon már a kifulladás jeleit is mutató — mezőgaz­daságunk és élelmiszeripa­runk mára rendkívül nehéz helyzetbe került. Hozzá kell tenni nem egyedül a nem­zetgazdaságon belül. A szövetségben feldolgo­zott ötéves adatok szerint különösen nagyot zuhant az élelmiszergazdaság állapo­ta, és vele termelési színvo­nala megyénkben. A föld tulajdonviszonyai nálunk a legrendezetleneb­bek, a táblák itt aprózódtak szét leginkább. A parlag­területek, egészen a múlt évi fordulatig, rohamosan nőttek az ágazat jövedelmi helyzetének országos át­lagot jóval meghaladó rom­lása miatt. A tájtermékeink — mint például az alma, rozs — gazdasági pozíciója különösen visszaesett. A szántóföldi növényeink ve­tésterülete csökkent. Rom­lott a termesztéstechnoló­gia, ezen belül a trágyázás a növényvédelem, a vető­magfelhasználás és erőtel­jesen a műszaki alapok színvonala. Az almatermés nagyságát tekintve szinte változatlan ültetvényfelüle­ten öt év alatt közel felére csökkent. A hosszan tartó aszályos időjárás már csak ráadás volt mindezekre. Az állatállomány, különösen a szarvasmarha ágazatban, katasztrofális csökkenést szenvedett él a múlt év kö­zepéig. A felsoroltak következ­tében a mezőgazdasági ter­melés mintegy a felére esett vissza. Ezzel összefüggés­ben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 1989-től hetven százalékkal csökkent, anélkül, hogy a megmaradt létszám kere­setszínvonala elmozdult volna a mondhatni szégyen­letesen alacsony szintjéről, országosan is utolsó he­lyéről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom