Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-10 / 292. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete 1994. DECEMBER 10., SZOMBAT AJÁNLÓ Karácsony előtt Régi idők karácsonya. Már hagyo­mányos a Néprajzi Múzeum kará­csonyi vására és nyílt napja. Mint azt már korábban is jeleztük, idén de­cember 10-én kerül erre sor, amikor a karácsonyi hangulatot a gyermek hagyományőrző együttesek idézik. Egy héttel később ugyancsak szom­baton a Budapesti Történeti Múzeum és a Kiscelli Múzeum rendez hason­ló programot. 17-én délután az Ipar- művészeti Múzeumban iparművészek segítségével karácsonyfadísz-készítés és ötletes ajándékcsomagolás szerepel a programban. A Kiscelli Múzeum­ban egyébként december 3-án nyílt és február 12-ig tart nyitva a Régi idők karácsonya című gyermekkönyv-be- mutató. A Néprajzi Múzeumban pe­dig január 6-ig Karácsoni szimbólu­mok címmel látható kiállítás. Bihari János Táncegyüttese decem­ber 10-én a Művész Színházban tart­ja 40. jubileumi műsorát. Nagy Gá­bor felvétele a Passió főpróbáján ké­szült. □ OO Színházi bemutatók. December 10-én két budapesti színházban is lesz pre­mier. A Magyar Állami Operaház Csajkovszkij Diótörő című balettjét, a Budapesti Kamaraszínház pedig az Asbóth utcai teremben Márton Lász­ló Lepkék a kalapon című színművét mutatja be. 16-án a Várszínház a helyszíne Bródy Sándor A tanítónő című premierjének, ahol Fazekas Andrea játssza a címszerepet. Decem­ber 17-én Shakespeare után Moliere- bemutatóra vállalkozik a Katona Jó­zsef Színház. A fösvényt Zsámbéki Gábor rendezi és Haumann Péter ala­kítja Harpagont. A gyerekek örömére december 22-én is lesz egy debütálás: Nemes Nagy Ágnes Bors nénijét a Kolibri Színház adja elő. □ □□ A harcosok. Anna Stein „A harco­sok” című szobor és festmény kiállí­tására invitálja a Francia Intézet az érdeklődőket, amely december 13-tól 1995. január 13-ig tekinthető meg. A Budapesten született művésznő alko­tásait a kultúra más ágaira, a mito­lógiára való utalások jellemzik, ame­lyeket az emberi test és a növényi szervezet szerkezetének egyszerűségé­vel és egyben a legmodernebb techni­kával kelt életre. Magyarországon és külföldön is (főleg Párizsban) több múzeum és magángyűjtemény rendel­kezik műveivel. OOO Koncertek karácsony előtt. Decem­ber 14-én és 17-én Schiff András zon­goraestjére kerül sor a Zeneakadémi­án. Ugyancsak a Zeneakadémia a helyszíne a december 18-i Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar koncertjé­nek, amelyen Győriványi-Ráth György vezényel. E délelőtti hangverseny után este ugyanezen a helyszínen a Frei­burger Barock Orchester Collegium Vocale Gent fellépése következik, de­cember 21-én pedig szintén ott Kará­csonyi ajándékkosár címmel hangzik el Lantos István és Sebestyén János orgona-zongora-csembaló estje négy kézre és négy lábra. A Mefisztótól az Én és a kisöcsémig Mindig is amolyan vidéki színház leszünk — mondja Léner Péter Léner Péter Oombrovszky Adám ^ £ % % í <\ % „Én azért szeretem ezt a színházat, mert egymás után be lehet mutatni az Én és a kisöcsémet, a Mefisztót és Molnár Ferenc darabjait” — mondja saját intézményéről Léner Péter a budapesti József Attila Szín­ház igazgatója. „Van, akinek az Én és a kisöcsém a csemege, van, akinek a Mefisz­to... és én mind a kettőt tiszteletben tar­tom. De a legjobban azt a színházi közön­séget szeretem, amelyik mindkettőt öröm­mel megnézi.” Léner Péterrel nem volt nehéz elkezdeni a beszélgetést. — Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza...— ismételte a városneveket az északkeleti tér­ségből. — Mindegyik egy szép emlék a színházi múltamból. □ Pályája majd felét vidéken töltötte. Ez véletlen? Vagy a sors hozta így f — Én nagyon szerettem azt az atmosz­férát, amit egy jó vidéki színház egy jó peri­ódusában nyújtani tudott. Szerettem a lég­körét, a társulat együtt élését, az együtt dolgozását, a humorát, az erotikáját, az egész életvitelét. Noha én vidéken is úgy éltem, mint mondjuk egy belgyógyász több- gyerekes családapa. Tizenegykor mindig le­feküdtem aludni, még akkor is, ha épp egyedül laktam egy lakásban. □ Ha jól tudom, a főiskola után Miskolc volt az első állomás. — Igen, akkoriban még kihelyezték az embereket. így kerültem én a hatvanas évek elején Sztankay Pistával és Verebély Ivánnal Miskolcra. Két remek évet töltöt­tünk ott el, még akkor is, ha akkor éppen mi nem tudtuk, hogy az milyen remek. Ta­lán végig arra gondoltunk, hogy mikor ke­rülünk majd vissza Pestre. Ugyanakkor ott boldogok voltunk, ami azt jelentette, hogy három polgári gyerek akkor szakadt ki egy családi kötelékből. Azonnal szerelmesek is lettünk, boldog, gondtalan élet volt az. Élveztük a színházat, rendeztem, sikereink voltak. Ruttkai Ottó kitűnően vezette azt a társulatot. Itt őrzöm a szobámban a Szent Johanna című előadás emlékét. Dar­vas Iván és Görbe János látszik a képen. Azt az előadást egyenesben közvetítette a tv, s az akkoriban még nagy dolognak szá­mított. □ Szeged érintésével Debrecen követke­zett. — Szegeden főrendezőként nagyon kel­lemes éveim következtek, de aztán egy ma­kói pártértekezletről azt olvastam a Népszabadságban, hogy Komócsin Mi­hály megyei pártvezető úgy vélekedett: a szegedi színház drámai tagozatát meg kell erősíteni. Már tudtam, hogy ez a vég, s így kerültem a nyolcvanas évek elején egy rö­vid időre Debrecenbe. Nagy szeretettel emlékszem vissza egy ottani előadásra, a Kivilágos kivirradtig-ra. Ez az egyik ked­venc előadásom, és nagyon sajnálom, hogy csak úgy elenyészett a térben és időben. De már ott Debrecenben szinte az első pilla­natok után félállásba kerültem művészeti vezetőnek Nyíregyházára, ahová Bozóky István hívott. □ S aztán egyszeriben a Móricz Zsig- mond Színház igazgatója lett. — Számomra is teljesen váratlanul. Bo­zóky odahívott szeptemberben, s decem­berben le is mondott. Valakinek igazgató­nak kellett lenni. Nem volt szándékomban, bár aztán eszembe jutott Kazimirnak azon mondata, amit 25 éves koromban mon­dott: „te biztos egyszer jó igazgató leszel”. Nyíregyházán hét évig igazgató voltam. Hogy milyen, azt persze nem tőlem kell kérdezni. Annyi bizonyos: hihetetlen nagy öröm volt nekem. Művészi öröm, színházi öröm, szakmai öröm, emberi élmény. A nyolcvanas évek vége volt, egy társadalmi rendszer vége, a világháború befejezéséhez közeledtünk... ez adott egy nagyon inspira­tiv, progresszív atmoszférát a színházak­nak. Mi jól használtuk ki. Korrektül, dina­mikusan. Micsoda bemutató volt a Ratkó Jóska darabjáé... egy forradalom volt, azt soha nem fogom elfelejteni. Vagy mon­dok még egyet: Páskándi Géza barátom Ilyen a színház című műve, aminek a tör­ténete a kolozsvári színházban játszódott. Az egyik előadást a tv egyenesben köz­vetített, s így egész Nyugat-Érdély is láthat­ta... Ez a mozzanat például egy olyan társa­dalmi politikai dinamizmust ad a színház­nak, ami egy örök emlék. □ A kilencvenes években már nincs ilyen átütő politikai töltés. — A rendszerváltozás óta — úgy gondo­lom — a színházaknak általában sikerült távol maradniuk a napi politikától. Ha bármilyen irányban elköteleztük volna magunkat, akkor demoralizáltuk volna, illetve politikai viharokba sodortuk volna a színházakat. □ A pályafutása említett állomásai mel­lett Ön tíz évig dolgozott a Thalia Színház­ban. 1990 óta ismét budapesti színháznál van. Degradáló-e, ha azt mondom: buda­pesti külvárosi színháznál. — Igen, ez egy külvárosi színház. Az a különlegessége, hogy nem a Váci utcában, hanem a Váci úton van. És ez az alapja minden színházi gondolkodásunknak. Án­gyalföldiként egy kicsit mindig is amolyan vidéki színház leszünk, azaz mi nem te­hetjük meg a specializálódást, nekünk min­den műfajt játszani kell. Annak idején Magyarországon én rendeztem először Bec­kett Godot-ját. Most Molnár Ferencre készülök. De a Marica grófnőt is szívesen megrendezném. □ Mintha a Molnár Ferenc-vonal lenne most mégis a legmeghatározóbb. Vagy vé­letlen, hogy a József Attila Színház tavaly mutatta be az Olympiát, idén László Mik­lós Illatszertárát, s most Molnár Ferenc Színháza következik. — Igen, azt gondolom, hogy ezt mi jól tudjuk játszani. A közönség szereti, hiba lenne, ha ezt a vonalat — művészi szín­vonal és szórakoztatás egyszerre — mi nem folytatnánk. Jelenet a József Attila Színház előadásából Művészeti főtitkárként valésitotta meg önmagát Pesten sem igen akad olyan színház, ahol egykori debreceni, miskolci vagy nyír­egyházi ismerősökre ne bukkannánk. A Jó­zsef Attila Színház művészeti főtitkárát pél­dául több helyről is ismerhetem egyszerre. Hiszen a 48 esztendős Pányoki László deb­receni, családja pedig ma is Nyíregyházá­hoz köti. Annak idején — mint mondja — szinte szerelmes volt a Csokonai Színház épüle­tébe. Kellékes, bútoros és zenekar-berende­ző volt kezdetben. Aztán négy hónapig se­gédrendezőként dolgozott. Majd el kellett jönnie Debrecenből, de mai fejjel köszöni a sorsnak, hogy Kapos­várra kerülhetett. Ott segédrendezőként, asszisztensként olyan színházi emberek mellett dolgozhatott, mint Zsámbéki Gá­bor, Ascher Tamás, Ács János, Babarczy László. E legendás időszakban nyolc évet töltött Kaposváron, majd Bozóky István hívó szavára tért vissza a keleti végekre, a Nyíregyházán alakuló színház művészeti Pányoki László Nagy Gábor (ISB) felvételei titkárának. S egy egri kitérő után a Nyír­egyházáról jól ismert Léner Péter hívta is­mét színházába: ezúttal a József Attilába. Amikor arról faggatom: egy színházi em­ber, aki rendezőnek készült, megelégszik- e a művészeti főtitkár feladatával, Babar­czy Lászlót idézi. „Aki rendező akar lenni, annak meg kell valósítani magát, mint ren­dező.” — Nekem ez nem sikerült — vallja be. Viszont megtalálta helyét a színházi mű­helymunkában. A művészeti főtitkár tervezi a havi mű­sorokat, a próbafolyamatokat, tartja a kap­csolatokat, intézi a színészek ügyes-bajos dolgait. S ha ne talán tán még mindig marad sza­bad ideje, akkor jöhet a színháztörténet­írás. Témája: a debreceni színjátszás az 1849-től 1866-ig eső időszakban. Minden második hétvégéje a családé. Hi­szen felesége, Kókai Mária a Móricz Zsig- mond Színház rendező asszisztense, s két fia is Nyíregyházán él. Vonattal látogatja őket, s közben esetenként a debreceni állo­máson is leszáll. S meglátogatja szüleit. 10 ______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom