Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-28 / 306. szám
10 Kelet-Magyarország CSUPA ÉRDEKES 1994. december 28., szerda Svéd királyi karácsony (MTI-Press) — A svéd királyi családnál minden karácsonykor megörökíti a fényképész ezt a szép ünnepet. Szilvia királyné és férje Carl Gustáv minden évben jókedvűen készítik elő az udvari személyzet karácsonyi ünnepségét, melyet néhány nappal szenteste előtt rendeznek meg. A Drottningholm-i palota kék termében állítják fel a két méter magas fenyőfát. A királyi család sajátkezű- lég készíti színes és csillogó papírból a fenyőfadíszeket, és díszíti fel a fát. Majd Carl Gustáv király (48) és fia Carl Philip (15) meggyújtja a gyertyákat. Ezután következik az alkalmazottakkal elköltött hagyományos ünnepi vacsora: hering, lazac, sonka, vöröskáposzta, cukorban pirított burgonya. A személyzettel eltöltött nagy ünnepség után, december 23-án szűk családi körben ünnepük Szilvia királyné születésnapját. És karácsony első napján a svéd királyi család jól megérdemelt szabadságra utazik — így történtek ezek most is. A hivatalos karácsonyi fotó a kék teremben a kandalló előtt MTI-fotó Londoni mozaik Kertész Róbert London (MTI-Panoráma) — Ken Pilton úr Nyugat- Londonból szerény karácsonyt ült az idén: elvált nejének két doboz aprósüteménnyel kedveskedett, 19 éves fiát a Jurassic Park videováltozatával lepte meg. Az ünnepi ebéd alatt sem folyt literszám a pezsgő, nem fogytak egzotikus ételkülönlegességek, Pilton megelégedett bevált kedvencével, az exnej lábasából kikerülő sertéssülttel. A nyugalazott repülő- mérnök karácsony napján is — csakúgy, mint az év minden áldott regeién — szerény tanácsi lakásának ablakából ellenőrizte, hogy megvan-e kissé már letaposott Skodája — vagyis élte a 60-as éveikben járó brit átlagnyugdíjasok mindennapi életét. Mindössze a karácsonyi költekezés hagyott némi nyomot bankszámláján: a nemrégiben nyitott, 839 254 font ster- linges kontó bizony leolvadt 839 204 fontra... Pilton úr ugyanis egyike azoknak, akik megütötték a nemrég indult brit lottó öt héttel ezelőtti, első többmilliós főnyereményét: az 5,8 millió fontos jackpoton annak idején heten osztoztak. A brit bulvársajtó annak nem járt utána, hogy a szerencsés, ám nem sok nagyvonalúsággal megáldott Pilton ereiben mennyi skót vér csordogál. — A brit lottó már csaknem két hónapja elindult hódító útjára, ám népszerűsége mit sem csökkent, sőt, a jelek szerint immár karácsonyi ajándéknak is megteszi. Legalábbis így gondolhatta a The Sun szerkesztősége: a népszerű londoni bulvárlap összesen 3500 lottószelvénnyel lepte meg a Boszniában senyvedő brit kontingens ugyanennyi katonáját a karácsonyi húzásra. A brit lottóban szigorúan érvényesített diszkréció miatt valószínűleg soha nem lesz ismeretes, hogy hány békefenntartó távozik majd többszörös milliomosként a délszláv hadszíntérről, a katonák mindenesetre — a lap szerint — „hálával gondolnak azokra, akik ilyenkor is gondolnak rájuk”. — Nem kis teljesítményre sarkallta a brit királyi postát egy tréfás kedvű — vagy szerettei címét esetleg egyszerűen elfeledő — ügyfél, aki sajátos módon igazította útba a meglepett kézbesítőt. A karácsonyi üdvözlőlap tekintélyes részét elfoglaló „címzés” Mr. és Mrs. Carpentemek szólt, „ott az Office Row végén, az új kégliben, lányuk és vejük háza mögött, a vöt Raynek hívják és a közeli iskola őre”. A feladó a biztonság kedvéért hozzátette: „ha a Valley Road-i buszmegállóban állsz a ház mellett, szemben mintegy 500 yardnyira láthatod Enser vágóhídját”. Az illető mindenesetre múlhatatlan hálájáról biztosította a különleges feladat elé állított postást, nem mulasztva el odaírni: „kösz, öreg pajtás”. A lap időben megérkezett a Cinderfordban élő George és May Carpenter címére. A harmadik évezred küszöbén Kuknyó János A z óév búcsúztatásának megható pillanataiban szorongva bár, de mind gyakrabban gondolunk arra, hogy alig öt év múlva, az akkor a Bakktérítő felett delelő Nap, égi pályáján északnak fordulva ad jelt a Krisztus utáni emberi történelem harmadik évezredének kezdetére. Az évezredváltás magasztos hangulatát megélni csak ritka szerencsés emberi generációk kozmikus jutalma. Mi a 6 milliárd társunkkal e szerencsés generáció esendő gyermekei, akik nagy számadások, a nagy tervezések és álmodozások időszakába léptünk. A véres, de az emberi műveltség és tudomány fejlődésének nagy évezredét magunk mögött hagyva valami jobban, békésebben és produktívabb évezredben reménykedhetünk. De ki hozza el nekünk a XXI. századot, mint az új évezred első nagy stációját? S ki teszi pokollá vagy paradicsommá a rákövetkezőket? E költőinek tűnő kérdésekre, aligha lehet egyértelmű a válasz. Ki hite, reménye, érdeklődése vagy céljai szerint adhat prioritást nagy társadalmi csoportoknak, szervezeteknek, pártoknak vagy intézményeknek. Az én prioritásom az iskoláé. Én reá voksolok. Teszem ezt még akkor is ha tudom, hogy nincs a földön egyetlen ország sem, mely egyértelműen elégedett volna iskolája működésével, hogy ez intézményrendszer a társadalmi hierarchiában a növekvő kiszolgáltatottsága, csökkenő érdekérvényesítő ereje miatt világszerte mind lejjebb csúszik. Vállalom még akkor is, ha tudom, hogy az iskola a föld legtöbb országában oly mértékben belezavarodott saját reformkísérleteibe, hogy jövőjét már csak a ma horizontjának szűk látómezejében véli felfedezni, hogy a ma világának zilált értékrendjében nehezen tájékozódva kétségbeesetten fordul a fix pontokat ígérő tanok, tételek, hitek és ideológiák felé. S közben hol sikeresen, hol kevésbé sikeresen védi, óvja szabadságát, ápolja, építi szakmai autonómiáját. Ám legyen is bárhol, bármilyen is az iskola jó vagy rossz sorsa, a társadalmak mindig és mindenütt újból kénytelenek elővenni iskolapolitikájukat. Nem a jó szándék, hanem a túlélés kényszere itt a hajtóerő. A jövőért érzett ösztönös közösségtudat korrigálja a népek, nemzetek, közösségek botladozó oktatásügyét. A lelkiismeret próbaköveként is feltörő iskolavitákban a történelmi múlt, a gazdasági kondíciók, a műveltségi és pedagógiai tradíciók, buzgó hitek, racionális és irracionális politikai és ideológiai küzdelmek tüzében alakulnak világszerte gazdag sokszínűségben az iskolai jövőképek. A kor kihívására igen eltérőek a válaszok. Vannak, ahol az iskolastruktúra átalakításával, másutt az iskola által közvetített műveltség- tartalom modernizálásával, megint másutt az iskola számára a jövő évezrede embereszményének meghatározásával próbálnak kiutat keresni. Ez utóbbira példa, hogy a közelmúltban az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma által finanszírozott team, megkísérli meghatározni a XXI. század emberének alapvető készség és képességszükségletét. Azaz embereszményt és ideát formálnak meg, persze nem agyagból, hanem pszichológiai, pedagógiai, ökonómiai stb. fogalmakból. Ezekből a személyiségekbe beépítendő műveltségi téglákból épülnek majd fel, kerülnek le az iskolák futószalagjairól korunk legértékesebb gazdasági tényezője, a hatékony ember. A hatékony ember nevelése az évezredvég pedagógiájának is bűvös szavává vált, legalább is odaát, tőlünk nyugatra, ahol e fogalmat zászlójukra írva indulnak, iskolai reformok, iskolai tartalmakat, annak belső világát korszerűsíteni igyekvő szándékok, célok, tanok és programok. A jövő század emberének az iskolát — az említett tanulmány szerint — az alábbi készségek és képességek maximális fejlettségével kell elhagyni. Pl. értő olvasás, írás, aritmetika, beszéd mint minden kommunikáció alapja, a felelősségtudat, önbecsülés, önmenedzselés és integritás vagy a problémamegoldó döntéshozó és érvelés készsége. Ezekre épülő képességek közül kiemeli a tervező, mozgósító, tudást átadó, tárgyaló- képes vezetésre alkalmas, információt befogadni, feldolgozni, értékelni, bonyolult kapcsolatrendszereket átlátni, többféle technológiát alkalmazni tudó, kreatív embert. Az ilyen társadalmi elvárásokra épülő iskolamodell Amerikában ma széltében- hosszában működik. Miközben ez iskola pragmatizmusát elfogadják, a más értékek, főleg az intellektuálisak alul rep- rezentálását bírálják. Egyszóval, az iskolarendszer belső ellentmondásait ők sem tudják megnyugtatóan kezelni, s közben a jövő iskoláját még- inkább az ökumenikusság, a gyakorlati pragmatizmus irányában kísérlik megrajzolni. Velük szemben főleg Észak- Európában egy szélsőségesen humanizált emberközpontú, toleráns iskolában képzelik el a jövő alapozását. Az emberi hatékonyság, hatékony ember eszményképéről ők sem mondanak le, de művészeteken nevelt, nemzeti kultúrát favorizált kommunikatív embereszményt kibocsátó iskola belső világát alapozzák meg az iskola stabilitásával, belső nyugalmával és kiszámíthatóságával, személyiség tiszteletével, gyermekszeretetével. Ezekben az iskolákban 6-8 évig nem osztályoznak, itt nincs bukás, nincs erőszakos visszatartás, itt az iskola, mint műhely csak az önkontrollra hagyatkozik, a kliens, a szülő és a gyerek pedig partnere az iskolai oktatói-nevelői folyamatoknak. Ezzel szemben az évezred küszöbén itt vagyunk mi, a saját iskolánkkal, mely kívülről nézve nem rossz, nemzetközi eredményei figyelemre méltóak. Mi mégis joggal vagy anélkül minden por- cikájával elégedetlenek vagyunk. Viszonyulásunk ellen- mondásosságát nehéz megértenünk, még nehezebb elfogadni. Változtatni rajta azonban — minden erőfeszítésünk ellenére csak igen vontatottan tudunk. A rendszer belső fékező konzervatizmusa logikusan következik az iskola saját világából. Ugyanis ott, ahol könnyen változtathatunk, ott a választás kevésbé hatékony, ott, ahol a hatékonysáKoedukáció Spanyolországban Xantus Judit Madrid (MTI-Panoráma) — Miközben Európa több országában a pedagógusok megkezdték a harcot a koedukáció ellen, mondván, hogy nem működik, a spanyol szakemberek lándzsát törnek a rendszer fenntartása mellett. A vita a skandináv országokban, Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban már évek óta folyik. A fiúk és a lányok szétválasztásáért küzdő pedagógusok és szakemberek azzal érvelnek, hogy a fiúk és a lányok készségei és képességei más-más időben alakulnak ki, és hogy mind a fiúk, mind a lányok oldottabban viselkednek és jobban koncentrálnak, ha csak azonos nemű osztálytársaik vannak. A spanyol szakemberek véleménye viszont az, hogy ha ez élet semmilyen területén nem választjuk külön a fiúkat és a lányokat, a férfiakat és a nőket, hát akkor miért válasszuk őket külön éppen az iskolában? Spanyolországban 1970-ben vették törvénybe a koedukációt, és 1985-ben tették kötelezővé az állami és az államilag támogatott magániskolákban. (Egyébként rengeteg olyan, vallási rendek által fenntartott magániskola van, ahová továbbra is csak a fiúk, vagy csak lányok járhatnak.) A valóság mégis az, hogy az iskolák nem igazán koedukáltak, rejtett módon még mindig más szerepre nevelik a lányokat és a fiúkat. Továbbra is arra nevelik őket, hogy férfiak, illetve nők legyenek, nem pedig arra, hogy emberek. Ráadásul a spanyol átlagcsalád is a hagyományos régi típusú nevelést adja gyermekeinek, legalábbis ebből a szempontból. Az iskolának tehát még erősebb befolyással kellene lennie a gyermekekre. Míg Európában a hidegfrontokkal küszködünk, addig a föld másik oldalán nyári vitorlásversenyek kezdődtek: karácsonykor indították a klasszikus jachtokat a Sydney (Ausztrália)- Hobart (Tasmánia)* útvonalon AP-felvétel got szeretnénk javítani a folyamatok mérhetetlenül lelassulnak! Erre beszédes példa lehet a NAT kálváriája. A közel 8 éve elhúzódó fejlesztő munkát máig konszenzus még nem követte. Mert a tét óriási, ez az évezredvég iskolájának egyik legnagyobb vállalkozása, amikor is az iskolák lényegét, annak műveltségtartalmát próbálják meghatározni, vagyis azt, hogy milyen diszciplínák, illetve azok milyen tartalmai lesznek hasznára a felnövekvő magyar fiatal generációk egymást követő hosszú sorainak. Nemzetközi oktatásfejlesztési törekvésekkel történő összehasonlításban a munkálatok biztatóak, de korántsem megnyugtatóak. Úgy tűnik, hogy a tradícióktól aligha tudunk egykönnyen megszabadulni, az iskolai célokban, az iskolastruktúrákban és az új NAT-tartalmakban a nyugati világ nevelési pragmatizmusa ugyan fellelhetőek. A mi készülő új tanügyi dokumentumaink érzésem szerint még mindig a sajátos közép-európai típusú embereszményt — a Homo historikust — próbálják favorizálni, szemben a világ gazdagabb társadalmainak Homo ökumenikus iskolai emberképével. Érzelmi alapon iskolai törekvéseinknek e tendenciáit könnyű magyarázni. A dolgok racionalitása azonban mást követel. Az idő pedig sürget, az új évezredben a társadalmat csak az ún. hatékony emberekkel lehet felemelni. Persze itt, a mi puskaporos vidékeinken ez még mind kevés, itt a jövő iskolájának még nagy történelemalakító szerepet is vállalni kell azáltal, hogy a felnövekvő generációk leikéből megkísérli kiölni a nemzeteken átívelő gyűlölködést, megtanítja elfogadni a másságot, a másik embert. V agyis a tájak hatékony emberét itt nekünk toleráns, művelt és kooperatív embereszményként kell újrafogalmazni. Az évezredvég hitével, reményével ezt várják az iskolától a kíváncsi gyermeki tekintetek. Legyen az iskola akár a Duna, Olt, Nyitra, avagy a sok szenvedést látott Drina vagy Neretva partján. Carter, a költő Atlanta (MTI-Panoráma) — Újabb névvel hosszabbodik a. költészettel is foglalkozó egykori amerikai elnökök nem túl népes listája. A demokrata párti Jimmy Carter, aki 1976 és 1980 között volt amerikai elnök, január 9-én mutatkozik be a nagyközönség előtt is verseskötetével, amelynek címe: Örökös számvetés. Ezzel a teljesítménnyel Carter a harmadik amerikai költő-elnök Abraham Lincoln és John Quincey Adams után. A versek egy része mindazonáltal egyáltalán nem mentes a politikától, ugyanakkor az „apoliti- kys” költemények meglehetősen széles tartalmi skálát ölelnek át. Lírai sorok szólnak az oposszumvadászatról, mezítlábas pe- cázásról, családi kötelékekről és a hajléktalanokról sem feledkezik meg. j.
