Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-15 / 296. szám
1994. december 15., csütörtök HÁTTÉR Kelei-Magyarország 3 Nem csak Balaton, Tisza is van A csatorna- és gátőr köteles a madarak fészkeit őrizni, a tojásokat megvédeni Ezen a belvízelvezető csatornán van még alakítani való Mátészalka (KM) — Vízügyi konferenciát rendeztek nemrég Mátészalkán, az Ecsedi- láp lecsapoló és Szamos balparti Armentesítő és Belvízszabályozó Társulat megalakulásának 100. évforfordu- lója alkalmából. Az előadások szünetében kérdeztük dr. Váradi Józsefet, a Közlekedési-, Hírközlési- és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetőjét a vízgazdálkodás száz évvel ezelőtti és mai gondjairól. Régi törvény — Alapvető hasonlóság, hogy száz évvel ezelőtt is nagy gond volt a finanszírozás, és ma is az. Akkor ezt társadalmi összefogással és a társaságtól felvett hitelekből megoldották. A vízügyi feladatok megoldásának ma is egyik nagy alapproblémája a pénzhiány. Nemcsak a társulatok által kezelt állami műveknél, hanem a vízügyi igazgatóságok által kezeiteknél is jelentős gond. □ Tehát száz éve sem volt pénz és most sincs. Mégis, mi változott? — A magyarországi vízviszonyok szabályozottak. Ezt a szabályozottsági élményt éli meg ma a területen gazdálkodó ember. Ezért Széchenyi idejében közvetlenül felismerték, hogy a gazdáknak a területen tenniük kell valamit a vízszabályozásért, mert különben ellehetetlenül a gazdálkodás. Ma már nem ilyen direkt ez a felismerés, ezért az érdekelteket sokkal nehezebb bevonni a munkába. Az állam nem tudja átvállalni a vízügyi feladatok finanszírozását. Cl Hogyan állnak a természeti és környezeti értékek megóvásával? — Ez a másik fontos dolog, hogy ma a természeti és környezeti értékekkel szembeni igényesség, vagyis a természeti és környezeti értékek megóvása iránti igény szerencsére fokozódott. A régi vízügyi törvény is tartalmazta már például a kender áztatás- sal, az itatással, a vízhasználattal kapcsolatos vízvédelmi előírásokat, sőt az 1914-es társulati szolgálati szabályzatba benne volt, hogy a csatomaőr és gátőr köteles a területén lévő madarak fészkelő helyeit őrizni, a tojásokat a kártevőktől megvédeni, és figyelni az ott élő és ott költő madarakat. A természet szeretete, védelme, óvása a vízügyi mentalitástól soha nem volt idegen. Társadalmi igény van ma is egy nagyon racionális, természetvédelmi szempontú értékelésre. Problémák □ Milyen hatással volt a mezőgazdaság átalakulása a vízügy helyzetére? — A mezőgazdaság átalakulása alapvetően az egész terület vízgazdálkodását befolyásolja, ami alatt most a területi vízszabályozást értem. Ez a változás egy tudatos felülvizsgálatra fogja kötelezni a szakembereket. Nem lehet a régi rendben való vízszabályozást az új gazdálkodási rendhez igazítás nélkül folytatni. Ez sokféle következménnyel jár. Megjelennek a kisebb táblaelvezető csatornák, a nagy meliorációs rendszerek, amelyek mezőgazdasági, tsz-terü- letekre kiterjedően működtek, azok megszűnnek. Sok esetben nem is tudják a gazdák, hogy meliorált területen található a kisparcellájuk, nem ismerik a rendszer gazdasági hasznát. Szemléletváltozásra van szükség, hogy helyi kezdeményezéssel, összefogva oldják meg a vízszabályozást. A vízügyi szakemberek feladata, hogy felismertessék az érdekeltekkel, a gazdaságos- sági, természet- és környezetvédelmi szempontokat. □ Milyen szerepet játszik az ország vízgazdálkodásában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei terület? — Ez egy érzékeny kérdés. Folyamatosan érzékeljük miniszteriális szinten a területről jövő jelzések, a képviselők, vagy a vízügyi igazgatók jelzései alapján, hogy ők mellőzöttséget éreznek a vízgazdálkodási problémákat illetően, összehasonlítva az országos sajtókban vagy médiákban megjelenő írásokkal, melyek elsősorban a Balaton, Velen- eei-tó, vagy mondjuk a Felső- Duna problémáira koncentrálnak. Ez a fajta érzékenység valóban alapos, ám mi tisztában vagyunk vele, hogy az Alföld vízgazdálkodási problémái, meg merem kockáztatni esetenként nagyobbak, mint a Dunántúlé. A vízhiányos időszakban a vízpótlás megoldása az Alföldön rendkívül nehéz feladat. A Tisza-völgyi összefüggő vízkormányzó rendszereket működtetni kell, meg kell teremteni a vízkészletet, ami felhasználható lenne ilyen aszályos időszakban, mint az utóbbi 10-12 év. □ Nagyon sokat hallunk a környezetvédelemről. Van még mit megvédenünk? — Örömmel veszünk részt Elek Emil illusztrációja az országos természet- és környezetvédelmi programban és az ehhez kapcsolódó holtágprogramban. Nekünk még van mit megvédenünk, s ez önmagában nagy feladat az Alföld egészére kiterjedően. A Felső- Szabolcsnál vagy a Nyírség vízgazdálkodási gondjainál ezek a problémák szintén felismerhetők. Ha jön az ár... □ Negyedszázada éltük át a nagy tiszai árvizet. Mi van akkor ha most jön a víz? — A Körös-völgyhöz hasonlóan itt is óriási gond az árvizek hevessége. A határon, határszelvényben megjelenő árhullámok 24 óra alatt akár négy métert is emelkedhetnek, s az erre való felkészülés, a szomszéd országokkal való együttműködés, az előrejelzés biztonsága elengedhetetlenül szükséges. A létszámcsökkentések eredménye, hogy minél kevesebben vagyunk, annál hatékonyabbnak kell lennünk. Ennek az egyik alapja az előrejelzés. A szomszéd országokkal jól működő biztonságos rendszerünk van az előrejelzésben, s ez elemi megélhetési vagy működési feltételünk. Ez elsősorban azoknak az igazgatóságoknak köszönhető, akik a területen minden politikai villongástól függetlenül nagyon jó kapcsolatot tudnak fenntartani a szomszéd vízügyes szakemberekkel. Özvegy, régi kis könyvesboltok Ivasni nem muszáj, i M de öltözködni kell — mondják a búbánatos kis könyvkereskedések az elhagyottabb körúti oldalakon, mintha a saját halálos ítéletüket mondanák. Csodálatosan megöregedtek, megkoptak ezek a kisebb könyvkereskedések (mint akár Dickens regényeiben az ódon boltok), még azok a színes borítékú pornográf regények is, amelyeket a boltos végső elkeseredésében kirakatába helyezett: olyanformák, mint a megkopott virágáruslányok, az idősebb vándorszínésznők, a régi mutatványos ruháikba öltözött táncosnők. De az újabb könyvek se mutatósabbak e kis boltokban, mintha ők maguk is tudnák, hogy talmi eleganciájuk se egyéb, mint a múlt idők gavallérjaitól kölcsönzött ócska frakk, sárgult plaszt- ron és vén lakkcipő. Mintha hosszú betegségen estek volna át ezek a kis könyvesboltok, amelyeknek meghitt csendességében órákig önfeledten, jóízűen turkált a vevő a múlt idők kincsei között. A hosszú betegség alatt elmaradoztak a régi barátok, előbb csak a túlsó oldalra mentek át a vevők, majd végleg eltűntek még az utcából is. A könyvkereskedő egy darabig porolta, rendezgette az értékes fóliánsokat, az új könyveket az áruasztalon virágbokréta vagy cukrásztorta alakjában rakosgatta, a kirakatba mindennap kitett valamely új számjegyet, mintha a szegénységét akarná leplezni a pohos számokkal, de a régi vevők most már kalucsni és esernyő nélkül baktattak el a bolt előtt, már sóhajtani is elfelejtettek, amikor valamely ritka könyv került az üveg alá, sőt ijedten és szégyenlősen elkapták a tekintetüket, ha a könyvkereskedő az ajtóból barátságosan biccentett. A kis boltok pedig évről évre öregedtek, mind kevesebb levelet hozott a postás, mint a divatjamúlt szép hölgy levelezése is megfogyatkozik: a polcokon a könyvek lehajtották a fejüket, mint beteg madarak. A boltos nem akarta elhinni a déli harangszót, miután egyetlen vevője sem jelentkezett odáig; a divatos regények, amelyek odáig oly megkülönböztetést élveztek, mint a táncosnők az Operaház első négyesében; az avult, kopott könyvektől tudakozódtak a régi világ felől, és nem hittek a mesemondásoknak. Sápadoztak, izgultak a könyvek darab ideig, mint a petrezselymet áruló vénkisasszonyok; kinyújtogatták kezüket, lábukat, hangos címeiket a kirakatokból, mint páholyukból kihajolnak az unatkozó delnők, amíg végre ráeszméltek, hogy az ő világuk már lejártt egykori szerelmeseik kopott ruhájuk miatt és üres erszényükkel nem mernek megjelenni a mindennapi barátságos összejöveteleken. A kis könyvkereskedések ablakaiban ott üldögélnek manapság is a könyvek, de már minden feltűnőség nélkül, ambíció nélkül, mint azok az egykedvű emberek, akik sokat csalódtak a világban. (Megjelent a Magyarországban, 1923-ban.) Energiaarszint Szőke Judit y éget ért végre az energiaár-találgatás. No, nem mintha nagyon örülhetnénk a tényeknek, de legalább tudunk valami biztosat. Már közel egy éve ugyanis, hogy mindenféle, az esetek többségében egymástól jócskán eltérő számítások, árrendezési koncepciók születtek, csak éppen a bevezetés időpontja, s az emelés mértéke volt kétséges. Az egyetlen kötelező szabályt ismertük: 1997 január elsejéig az energiaárszintnek el kell érnie a költségarányos árakat. Hogy ez utóbbi kategória mit jelent, azon még most is folyik a vita, emelni viszont emelnek. Az feltétel volt, hogy az energiaszolgáltatók számára is hozzon egy tisztes profitot. Ami nem baj, ha tudják a határt, s tisztázzuk, mi a tisztes profit. Mi viszont —ha már muszáj volt emelni, s ezzel az IMF is elégedett lesz, bár bennünket a kutya se kérdezett meg — tisztes megélhetést, kifogástalan, fogyasztócentrikus szolgáltatást és a rászorulóknak elfogadható enyhítő kompenzálást várunk cserébe. Egyébként az a véleményem, hogy egy szolgáltató legyen szerény, s legalább külsőségekben ne hivalkodjon. Halassza el a székházvásárlást, jól időzítse a nyugati autók lízingjét, s ne adjon olyan utasítást, hogy mindenből a legdrágábbat... Ami meg a kormányt illeti: jókor hozta meg a politikait követően a szakmai döntést. Mert vég nélkül nem lehet visszavonulni. Minden kormánynak ugyanis az idő teltével csökken az esélye. Ahogy távolodunk a választástól, úgy szokott fogyatkozni a bizalom, s a várakozás. Egy ideig futja csak a lelkesedésből. A népszerűvé válás lehetőségét gyorsan el lehet puskázni, de ez már más téma. — Ne strapáid magad Jocó, megteltek már azok a jól fűtött börtönök Ferter János rajza I • * ' k-s < ^ Frontvonalban Kovács Éva A z önkormányzatok a közélet frontvonalai — mondta Göncz Árpád köztársasági elnök a december 11-i választások után, közvetlenül az eredményhirdetést követően. Az államelnök magyarázattal is szolgált kijelentéséhez, megállapítását, a frontvonalak kiépülését azzal indokolta, hogy az állampolgárok az önkormányzatokban találkoznak közvetlenül a közigazgatással, amely találkozás olykor valóban felér egy kissebbfajta háborúskodással. Akik a megelőző négy esztendőben voltak önkormányzati tagok, már tudják, akik a köz akaratából most lettek azzá, rövidesen megtapasztalják a fentiek igazát. A települések képviselő-testületének tagjai, legyen az pár száz lelkes aprócska falu, nagyobb létszámú község vagy éppen több tízezres város, eddig sem voltak, ezután pedig megannyira sem lesznek valami fényes helyzetben. A kívánságok sora ugyanis végeláthatalan, a lehetőségeké meg igencsak rövid. A kassza mára a legtöbb helyen majdhogynem üres, ami többnyire érthető is: az elmúlt években látványos fejlődés volt tapasztalható a magyar falvakban és városokban, út, víz, szennyvíz, telefon és egyéb területeken. Erre elment a pénzek java, a maradékból meg túl sokra már nemigen futja. Tartok tőle, az állampolgár mindezeket nem igazán akarja t majd tudomásul venni. O szeretné megkapni mindazt, amit eddig megkapott, s kedvére lenne, ha az eddigiek mellé újabb juttatásokban és fejlődésben is részesülhetne. Lesznek akik úgy gortdolják, akikre voksoltak, cserébe kötelesek cselekedni, olykor akár a legvadabb kívánságokat is teljesíteni. Ha nem így lesz, jön majd újra a vita, a vádaskodás, az ellenségeskedés, a háború, Göncz Árpád szavaival élve, mihamarabb kiépülnek a helyi frontvonalak. Pedig nem feltétlenül kellene így lennie. Sokkal inkább lenne értelme és ideje annak, hogy végre indulatok, érzelmek, ellenségeskedés nélkül megkezdődjön, vagy éppen folytatódjon a munka, hogy megszűnjenek a frontvonalak, s megköttessék végre, lagalább négy évre a társadalmi béke. W'M : ’ • •••••■•' ■ m ||| & | mm Szondi Erika
