Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-13 / 294. szám
1994. december 13., kedd HÁTTÉR Információ helyett foszfát A szűrők mosása után nemcsak a víz áramlott a nyíregyházi hálózatban Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — A Biológiai Lexikon meghatározása szerint az ivóvíz ivás- ra, háztartási vagy élelmi- szeripari célra felhasznált, egészségügyileg kifogástalan, nem fertőzött és nem szennyezett víz. Életünk természetes velejárója ez az elem. Csak akkor tűnik fel, hogy mennyire hiányzik, ha nincs, illetve, ha érzékszervünket zavaró íze és szaga van. így történt ez a napokban Nyíregyházán, illetve a megyeszékhely külterületein. Minderről sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek. Az újságírókat Móricz István, a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója hívta össze, bár — jegyezte meg — nem nekik, hanem a társszolgáltató Tisza- menti Vízmű Rt.-nek kellett volna a nyilvánosságot tájékoztatni. A rendszer része Először ő ismertette időrendi sorrendben, szinte óráról órára a történteket. Ám még mielőtt a rövid összefoglalásba belekezdenék, hadd vessem fel az első problémát. A történtekről érdekes módon utólag, késve értesülhettünk mi, fogyasztók. Pedig a vízellátás, azaz a lakosság, az üzemek igényének kielégítése vezetékes ivó-háztartási és ipari vízzel nem más, mint szolgáltatás, melyért bizony jó pénzt fizetünk. Az erre szakosodott szervezetek dolga, hogy a kiemelt vizet mechanikai és vegyi tisztítással fogyasztásra alkalmassá tegyék, levegőztetéssel gáztalanítsák, s gyorsszűrőkkel vas- és mangántalanítsák, majd a vezetékeken eljuttassák a felhasználókhoz. Ä szűrő tehát a rendszer nagyon fontos része. S itt térjünk is vissza az eseményekre! Először csak a tényekről. November 28-án egy engedélyezett vegyi anyaggal, hígított foszforsavval mosattak a Nyírteleknél lévő víztermelő telep hat szűrője közül hármat. Műszaki malőr — tolózármeghibásodás — miatt az ivóvízhálózatba került a kémiai anyag, majd a vízáramlással együtt szétterült a külterületen. Csordogáló forintok A vízszennyezés tulajdonképpeni előidézője a NYIT- VICSAV hatáskörén kívül eső társszolgáltató, a Tiszamenti Vízmű Rt. volt. Mivel a műszaki beavatkozásról sem tudtak a nyíregyházi cég munkatársai, értetlenül és egyre nyugtalanabbul fogadták november 30-án a lakossági jelzéseket, hogy tudnillik a lakásokban reggeli csúcsidőben nincs víz illetve kicsi a nyomás (ez a vízmű biztonsági okokból történt leállítása miatt következett be), csak azt érzékelték, hogy valami történt. Az első pillanattól kezdve keresték a kommunikációs kapcsolatot a Tiszamenti Vízmű Rt.-vel. S most nem untatom az olvasót az egyébként tanulságos faxváltásokkal, főleg nem a szolnoki válaszokkal, melyekben sokáig a foszfor, illetve foszfát szavak elő sem fordultak... Nem gondolták... Elég legyen csak annyi, hogy végül a két cég és az időközben a NYITVICSAV jelzésére bekapcsolódó ÁNTSZ laboreredményei az érintett területek több pontján magas foszfátértékeket mutattak. A sajtótájékoztatón több kérdésben — kétségtelenül konszolidált, szakmai — vita alakult ki Móricz István és a társcég képviselője, Rotter Gábor üzemvezető között, aki nyilván a maguk szempontjait sorolta. Rotter úrtól megtudtuk, a nyírteleki víztermelő telepen szükség volt a beavatkozásra, mert az ott elhelyezett 4500-as átmérőjű gyorsszűrő nehezen öblíthető. E művelet nélkül a mikrobiológiai paraméterek nem igazán tarthatók. Ok nem gondolták, hogy kijut a kémiai anyag a rendszerbe. Majd saját érveiket sorakoztatta fel a vízmintavételezés időpontjairól, a méréseltérésekről, s vica versa hangzottak el adatok, szabvá- nyi előírások... Mint kiderült mindkettejük mondanivalójából: ez a bizonyos foszfáttartalom tűréshatár alatt nem okoz gondot. Ezt megerősítette a városi ÁNTSZ képviseletében jelenlévő dr. Csontos Gyula is, aki többször végzett helyszíni szemlét, s folyamatosan elemezte a laboreredményeket. A főorvos kijelentette: a szennyeződés nem volt oly mértékű, hogy az egészség- károsodást okozott volna. Az említett anyaggal történő vízkezelés, a foszforos fertőtlenítés szokványos, engedélyezett, az adott esetben is megfelelő volt a hígítás. A vonatkozó szabványok nagyon szigorúak. Véleménye szerint az, hogy két ilyen fontos szolgáltatást végző szerv beszélő viszonyban legyen, nem csak szakmai, erkölcsi és jogi (ugyanis a kölcsönös tájékoztatásról külön szerződéspont rendelkezik), hanem közegészségügyi követelmény Balázs Attila illusztrációja is... Azóta egyébként a rendszer mosását és pótmosását is elvégezték. Iványi Tamás országgyűlési képviselő a felelősség kérdését vetette fel. S amint bejelentette, a birtokába jutott információk alapján e héten a megyei képviselők a közlekedésihírközlési és vízügyi miniszterhez fordulnak. Méghozzá azon elv szellemében, hogy a felelősséget azon lehet és kell számonkémi, aki az üzemeltetést végzi. Szóval a tulajdonlás tisztázatlansága... Ez volt a kimondatlanul is talán a legfontosabb gondolat, mely a hosszúra nyúlt és a műfaj kereteit túlhaladó eszmecserén elhangzott. Súgás a fülbe S hogy végül Móricz István egy mondatába kapaszkodjak (,,...a TV Rt. irányából folyik a víz, az információnak is onnan kellene jönnie...”), emlékeztetem az olvasókat, hogy a megyei vagyonátadó bizottság szakértőkre alapozott döntése szerint Nyíregyháza jogosult a vagyon birtoklására és működtetésére. Ám a fellebbezések (és óvatos vélemények szerint a vízügyi lobbi) egyelőre megakadályozták a Nyíregyházára nézve kedvező döntés. Távozáskor a fülembe súgta valaki: a vagyon egymilliárdos, az éves amortizáció 60 millió. Képletesen fogalmazva: ebből talán futná egy kifogástalan tolózárra... A köd idejét éljük. A nyálkák és a lecsapódások évadját. Az eltűnések idejét, mert könnyű a ködben eltűnni. „Árnyék vagy csupán, elvisz a köd, / léted e tájhoz hozzákötött..” — mondja a költő. Éljük a nagy eltűnések ésfelfedezések időszakát. Milyen jó eltűnni, mikor tartozik az ember, úgymond ködbe veszni, mint egyes kft.-k, bt.-k, mikor a rossz árujuk miatt keresik a bosszankodók, netán az adóhatóság. így még a ködben sem lehet eltűnni. És milyen kínos megjelenni, amikor éppen rólunk beszélnek... Mostanában egyfolytában rólunk beszélnek. Mi vagyunk, akiknek érdekében vitatják a költségvetést. Nekünk ködös egyik, vagy másik pontja, melyet a honatyák oly nagy lendülettel sarkítgat- nak. Miközben csak úgy a fű Köd és kilátás alatt leértékelik a forintot. Mire elfelednénk az üzem- anyagár-emelések sokkhatását, már érezhetjük rövidesen újra a bőrünkön. Mert emelni mindig azt kell, amit vesznek. De meddig veszik még?! Egyre több autós elföldeli télire az autóját. A ködben egyébként is hamar eltéved az ember és vagy elüt valakit, vagy őt ütik el. Kell a köd. Túlságosan sok minden látszana, mikor lombok sincsenek a fákon. Nem kell félni, hogy eltéved a nemlétező birkanyáj. Nagyítóval kell keresni a birkákat és az egyéb állatállományt, úgy megfogyatkozott. Jani bá már mondaná is, hogy úgy kell. Az ő gyomra már úgysem kácsingózik a pacal után, de még a Jókai Mór által olyan csodálatosan leírt görög olvasót angyalbakanccsal (bableves sertéslábbal) is csak kerülgetné, mint macska a forró kását. Azért ha senki sem figyelne oda, pár kanállal csak beolvasna belőle. Csak hát az angyalbakancs. Annyi volt a sertésünk pár évvel ezelőtt, hogy néhány kisebb országot elláthattunk volna. Most meg?! Gyanítom most is van elég, csak egy kissé átalakult, nem olyan sörtés, mint derék négylábú állatunk. Hogy angyalok-e? Azon még volna mit meditálni. Legfeljebb színjátékot játsszva, amelyben minden más eltűnik az angyali maszkok mögött. Éljük a köd idejét. Egyen- lősítő törekvéseit valamennyien kénytelenek vagyunk elfogadni. Valamikor nemesi őseink Abbáziába futottak a köd elől. Pedig akkor még nem is volt tele a környezetet és az embert megölő, mindenféle károsító anyagokkal. Most nem Abbázia a divatos, hanem a Kanári-szigetek. Ott nemigen van köd, legfeljebb kaszinó, meg rulett, hogy köddé váljon, ami olyan könnyen jött egyeseknek... A zért e ködből mi is várunk valamit. Van aki a messiást, van aki Godot-ra várva mereszti szemét a ködbe. Legtöbben sorsunknak jobbra fordulását, mely egyet jelent a fűtött lakással, a mindennapi kenyérrel, s azzal a hittel, hogy gyerekeinknek talán jobb lesz. Ez a hatalmas ködben még nem nagyon látszik. Erőviszony Balogh József M egtörtént. Amire hónapok óta készültek jelöltek és készültek a választók is, egy nap alatt elmúlt. Igaz—különösen Nyíregyházán — meglehetősen kevesen vettek részt Szabolcs-Szatmár- Bereg megye lakói az önkormányzati választáson, bár négy évvel ezelőtt is úgy alakultak az adatok, hogy a parlamenti képviselők választásán lényegesen többen nyilvánítottak véleményt. Ha a megválasztottak listáját böngésszük ■— erre lehetőségük nyílik olvasóinknak a mai lapban —, érdekes következtetésekre juthatunk. Az egyik, s a leglényegesebb, hogy a független jelöltek vitték el a babért, belőlük lett a legtöbb településen polgármester és képviselő, s ez valami olyasmire utal, hogy az emberek lassan-lassan unják a politikát, elegük van a pártok ígérgetéseiből. Jellemzője a vasárnapi választásnak az is, hogy kiegyenlítettebbé vált a pártok közötti erőviszony, s ha győztek is a megyei, az országos összesítésben a szocialisták, egyensúlyozó erőként szerepelnek az elkövetkező négy évben falvaink, városaink irányításában a mai parlamenti ellenzék, tehát a konzervatív erők. Az is kiolvasható a megválasztottak névsorából, hogy az új polgármesterek és az új képviselő-testületek egy része az előző ciklusban is ott volt az önkormányzatokban. Ez arra enged következtetni, hogy a települések fejlődését elismeri a lakosság, s egyben el is várja, hogy az elkövetkező időszak is legalább olyan eredményes legyen. Akik kimaradtak az új névsorból, azok is következtethetnek valamire. Arra, hogy a lakosság elégedetlenségét fejezte ki azzal, hogy nem nevük után írták be az X-et. Több helyen nem hallották meg a falu, a város lakóinak szavát, nem vették figyelembe a civil szervezetek, szereződések javaslatait, itt-ott tévedhetetlennek hitték magukat egyes önkormányzati vezetők, s most csupán ezzel kell szembesülniük. És ebből kell tanulni a most megválasztottaknak is. Ember, hát nem látja, hogy tele van...?! Ferter János rajza ■ Ugró-iskolák Kállai János A z oktatásügy szakzsargonja mindig felfeldob bizonyos fogalmakat, melyeken aztán meditálhat a szakma, a jó szándékú szimpatizáns. Ilyen divatterminussá vált az utóbbi években az átjárhatóság, ami nem tesz mást, minthogy a tanuló menet közben válthat iskolatípust, ha kiderül: az általános gimnázium helyett mégiscsak idvezítőbbnek érzi a vízügyi vagy a vendéglátóipari szakközépiskolát. Vagyis: az átjárhatóság tendenciái erősödni látszanak. Épp ezért volt számomra érdekes egyik igazgatónk véleménye. Akadt egy diákjuk, aki még a sulikezdés időszakában kinyilvánította: egyáltalán nem érdekli a választott szakma, elmenni mégsem akar. Hogy miért? Mert magához az intézményhez ragaszkodik; ahhoz a kollektívához, melybe röpke két-három hét alatt sikerült beilleszkednie, ahol remekül érzi magát a diáktársakkal, a tanárokkal. Hm! Hol itt a logika? Miként a szerelemben, ne keressük, magyarázatok helyett inkább csak sejtéseink lehetnek. Vagyis: az egész átjárósdi a legérintetteb- bek, a tanulók esetében nem úgy csapódik le, mint ahogyan hipotéziseink és racionális következtetéseink alapján várható lenne. Gondolom, a jövő mégis a mobilitásra hajlandóságnak fog kedvezni. Most, hogy végre elkészült a nemzeti alaptanterv ötödik változata, erre minden reményünk megvan. Ez a közös véleményeket beépítő, a követelményeket várhatóan pontosan tartalmazó dokumentum lehet az a bázis, melyre az esélyegyenlő starthelyzetet megadni szándékozó törekvések rá- építhetők. Innen pedig már csak egy ugrás az egyik vagy másik iskolatípus! Persze csak akkor, ha valaki visszatarthatatlan szök- kenési vágyat érez. iipi ||| * f í " ' l á