Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-10 / 292. szám

AKTUÁLIS INTERJÚNK Á tanárképzés jövőjéről Nincs kialakult, egységes koncepció az országban a pedagógusok iskoláiról lóban embert nemesítő — egyéni gaz­dálkodás szükséges feltételei. A „ma­gyar nép hagyományos munkaszere­tetére, találékonyságára és a legre­ménytelenebb helyzetből való föltá- pászkodására” építő, remélt olajozott átállás sem történhetett meg a ma- gángtulajdonon alapuló gazdálkodás­ra. Ugyanis számos ígért (vagy nem ígért, de szükséges) feltétel hiányzott és hiányzik még most is a szándékuk szerint valódi agrárvállalkozások ki­alakulásának, megindulásának. Késett/késik a földek végleges tu­lajdonba adása, pedig a mezsgyehatár jelenti az alapbiztonságot. Nincsen, nem is látszik, hogy kialakulóban len­ne a mezőgazdaság sajátosságaihoz igazodó agrárfinanszírozás, hitel nél­kül viszont senki nem tud gazdálkod­ni. Pályázati rendszert vezettek be a támogatások elnyerésében annak a magyar parasztnak (és a most nagy hirtelen azzá avanzsált mezőgazdasá­gi munkásnak), akiknek a tudása, a szakmai műveltsége pallérozásáról év­tizedeken keresztül senki nem gondos­kodott. Nem csoda hát, ha mind több hely­ről hallani mostanában, hogy a falusi fiatalok igyekeznek megfogadni a ge­nerációk óta ismétlődő atyai intelmet: „Bármilyen foglalkozást választhatsz, csak a föld művelésébe ne fogj fiam! ” Galambos Béla MAGÁN VÉ KEMÉNY Kísért a múlt Már régi nóta, hogy nekünk ma­gyaroknak nem kimondott erős­ségünk a precizi­tás. A gazdasá­gunk átalakításá­ból is mindunta­lan hiányolom az elhatározott vál­tozások apró részletekre is kiterjedő tervezését. Azt a fajta előrelátást a „munkák mun­káját” jelentő országátalakításban, ami már egy ehhez képest pitiáner la­kóház építésnél is lassan megszokot­tá válik: nevezetesen, hogy minden szükséges anyag percnyi pontosság­gal a helyszínen van, amikor beépí­tésére éppen sor kerül. Pedig a pontos szervezésnek — ami a ház hasonlatnál maradva leegysze­rűsítve annyit tesz, hogy ha bepuco- latlan is, de már beköltözhető az új ház, amikor a régi további sorsáról intézkedve megegyezek a buldózeres- sel — van egy további pozitívuma is. Fenntartja a végrehajtásban tevőlege­sen résztvevő és az eredményben ér­dekelt milliók lelkében a hitet, hogy ő értük van az egész, s a kedvet, hogy érdemes „erőből” végigcsinálni. Nálunk azonban valahogyan sosem illeszkednek egymáshoz a különböző munkafázisok. Nincsenek azonnali csatlakozásaink. Úgy bontottuk le például a paraszti értelemben véve viszonylag kényelmes munkával nagy termékmennyiségek előállítására be­rendezkedett, gépesített, nagyüzemi mezőgazdaságot, hogy nem voltak meg az — eredményessége esetén va­Batogh József Nemrégiben hirdették ki a „Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap” (FEFA) pá­lyázat negyedik fordulójának eredményeit. Sajnálattal vettük hírül, hogy a Nyíregy­házi Főiskolai Egyesület (NYIFE) közösen benyújtott pályázata ismét alul maradt. Va­jon mi húzódhat meg ennek hátterében? A pá­lyázatok színvonalával lenne baj, vagy a főis­kolák sorsáról alakul valahol egy másfajta koncepció? Dr. Balogh Árpád kandidátussal, a Nyíregyházi Tanárkép­ző Főiskola tanszékve­zető tanárával, egyben főigazgató-helyettesével beszélgettünk a kiala­kult helyzetről és a ta­nárképzés jövőjéről. □ Miben látja az okát, hogy két ízben sem nyert a pályázatuk? — Talán jobb — nem csak találóbb — az alul maradt kifejezés helyett úgy fogalmazni, hogy pályázatunk is a sok­szor és sok helyen emle­getett „hátrányos hely­zetben” maradt. A vi- Balogh Árpád lágbanki hitelből finan­szírozott pályázati kiírás 1990-ben indult és éppen a napokban küldtük el a pályá­zatunkat az ötödik fordulóra is. Az első két fordulóban viszonylag elfogadható összeget nyertünk a képzéskorszerűsítésre, új szakok indítására. Kialakítottunk egy stratégiai tervet, melynek megvalósításához folyamatosan kívántuk a pénzügyi fede­zetet megteremteni. Egy része sikerült, de akadozik a folytatás. Természetesen köz­rejátszhat a sikertelenségben a pályázat színvonala is, de ismerve a bírálati vé­leményeket, figyelembe véve a szétosztás arányait, nem elsősorban ebben látom a hibát. Ezt támasztja alá, hogy jóval na­gyobb nagyságrendű pénzösszegeket szok­tunk elnyerni külföldre beadott pályáza­tok révén, mint Magyarországon. Azt hi­^ Külföldre beadott pályázatokkal több pénzt szoktunk elnyerni, mint a hazai pályán, jy szem, nem azt bizonyítja, hogy nem jók ezek a pályázatok, hanem valamiféle más okot kell ebben keresni. Legutóbb két mil­liárd forintot ítélt oda a kuratórium a pá­lyázóknak, s ebből az összegből a főisko­lai tanárképzés mindössze 40 milliót tudhat magáévá. □ Mikor, milyen céllal jött létre a főisko­lai egyesülés és milyen változásokat ered­ményezett létrehozásai — A Főiskolai Egyesület 1992-ben ala­kult meg azzal a szándékkal, hogy belát­ható időn belül a régió egyébként is felső- oktatási centrumát képző intézmények egy olyan integrált, de viszonylag autonom egy­séget alkotnak majd, amelyben a hallgatók képzése sokkal flexibilisebb, mint a mos­tani. A flexibilisebb azt jelenti, ha pél­dául a mezőgazdasági főiskolán tanuló hallgató dönt, hogy közben a tanári dip­lomát is szeretné megszerezni, akkor erre lehetősége nyílna. Gondoltunk a közös inf­rastruktúra kialakítására, esetleg a későbbi­ekben a közös gazdasági ügyintézésre, az ügyviteli folyamatoknak az együttkezelé- sére. Ehhez megteremtettük a számítógépes hálózatrendszert, körülbelül 60 millió fo­rint értéket építettünk ebbe, s ez alkalmas most már nemcsak országon belül, hanem országon kívüli kapcsolatfelvételre is az In­ternet hálózata révén. Másik fontos része volt a stratégiai tervnek a határainkon túl élő magyarok képzésének a segítése részben úgy, hogy hallgatók jönnek ide a főisko­lánkra, részben pedig úgy hogy a főiskolák kihelyezett tagozatokat indítanak. Tanul­nak is nálunk és Beregszászon, illetve Ung- váron folyik is ilyen képzés. Létrehoztunk egy un. főiskolai egyesületi szenátust, s minden olyan kérdésben, amely a főisko­lai egyesület tagjait érinti ez a testület dönt. □ Az egyesülés működik, ugyanakkor az intézmények egyenként igyekeznek vala­milyen egyetemhez tartozni. Hogyan egyez­tethető ez a két szándék? — Nem feltétlenül kell egy abszolút szo­ros gazdaságilag determinált szövetséghez tartozni. Vannak olyan laza egyesülési for­mák, amelyeknek lehet közös irányítása, de az intézmények önállóságát meg lehet tartani szinte ugyanolyan formában, mint korábban. Itt nem az egyesítés lenne a lé­nyeg, hanem megtalálni azokat a pontokat, ahol gazdaságosan és közösen tudunk ké­pezni. Fia most például a tanárképző főis­kolán 200 ezer forintba kerül egy hallga­tó képzése (zárójelben jegyzem meg, hogy ez fele az egyetemi képzés költségének), akkor ezt még csökkenteni lehet azzal, ha az egyik főiskolán tanuló diáknak a kép­** Lehet közös az irányítás, de az intézmények önállóságát meg lehet tartani, zésébe be tud kapcsolódni akár milyen szá­zalékban a másik intézmény. Tehát nem feltétlenül szükséges két filozófia tanszék, 3-4 testnevelés tanszék, vagyis a meglévő szellemi és tárgyi feltételeknek olyan irányú egyesítése lenne a közös cél, amelyik vala­mennyi intézet érdekeit szolgálná. Van egy harmadik lehetőség is: egy egyesített több­karú főiskola ötéves képzésben, különböző karokkal. De ehhez a jövőt kellene ismerni, nem csak négy évben gondolkodni, mert nem tudjuk, hogy milyen képzési stratégiát kell, vagy lehet felvállalni. Nem tudjuk, hogy milyen általános iskolát, vagy milyen közoktatási rendszert képzelnek eí, mi va­lósul meg Magyarországon. Ha viszont 4- 5 évenként változni fog a közoktatás rend­szere, akkor nem lehet eredményes az okta­tás. □ Lehet valamilyen összefüggést keres­ni a 2 milliárdból juttatott 40 milliós támo­gatás és a tanárképző főiskolák esetleges elsorvasztásának szán­déka között? — Nagyon sok hír lá­tott napvilágot az utób­bi években, hónapok­ban a tanárképző főis­kolák, egyáltalán a fő­iskolák sorsát illetően. Kétségtelen, hogy nincs kialakult egységes kon­cepció az országban er­ről. Bizonyos körök azt erőltették, hogy szük­ségtelen a tanárképző főiskolán a tanárképzés, más körök szeretnék az egységes tanárképzést bevezetni. Ez utóbbi lenne a célszerűbb, ilyen irányú tevékenységet folytatunk mi is. Nem azt kellene alapvetően hangsúlyozni, hogy a tanárképző főiskola Nyíregyházán egyetem- Balázs Attila felvétele mé akarna válni. Azt azonban szeretnénk el­érni, hogy egységes legyen a tanárképzés, azaz ötéves, kétszakos legyen a főiskolán­kon, és az innen kikerülő hallgató az or­szág összes alsó- és középfokú intézményé­ben jogosultságot szerezhetne arra, hogy tanítson ugyanúgy, mint ha valaki egyete­mi diplomát szerez. Cl Nemrég született egy kormánydön­tés, amely a tanítóképzést időtartamát négy évre emelte. Ez jelentheti azt is, hogy a tanárképzés idejét automatikusan öt évre emelik, de jelentheti akár azt is, hogy a tanárképző főiskolákat kívánják — elnézést a sértő kifejezésért — a tanítóképzés szín­vonalára csökkenteni. Melyikre lehet in­kább számítani? %% ......................... . Azt szeretnénk, hogy a tanárképzés egységes, azaz ötéves és kétszakos legyen. ^ — Remélem, ez a döntés nem jelenti azt, hogy a tanárképzőket szánják a tanítókép­zésre. Azt viszont, hogy a tanítóképzés idő­tartamát négy évre emelték, nem tartom rossz dolognak. Azokban az iskolatípusok­ban, amelyek most kialakulóban vannak, az ilyen négyéves képzésen szerzett isme­retekkel rendelkező tanár több lehetőséget talál, szélesebb körben tud elhelyezkedni. A tanárképzőket — különösen a nyíregyhá­zit, a szombathelyit, az egrit helyzeténél fogva — lehetetlen megszüntetni. Bár­mennyire is szeretnék sokan, hogy csak az egyetemek végezzék a tanárképzést, ka­pacitás hiányában képtelenek biztosítani azt a pedagóguslétszámot amire szükség van, még akkor is, ha esetleg ma túlképzés folyik, vagy nem minden végzett hallgató tud elhelyezkedni. Ezt majd a jövő megold­ja, s nyilvánvalóan a piac igényeinek meg­felelően alakul majd a képzés. Hollandiá­ban is tíz év kellett ahhoz, hogy összhang­ba kerüljön a piaci igény és a képzési struk­túra. Nálunk sem fog menni egy-két év alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom