Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-07 / 263. szám
1994. november 7., hétfő HÁTTÉR Vihar egy buszútvonal körül Az önkormányzat a régi rendet akarja, a Volán Rt. ragaszkodik az újhoz Autóbuszok jönnek-mennek... Balázs Attila felvétele Vaja (KM — O. K.) — Bár a döntés még nem végleges, a közvéleményt szinte sokkolta a nemrég napvilágot látott hír, mely szerint megyénk vasútvonalainak egy részét felszámolják. Az elképzelések szerint a forgalmat ezeken a helyeken majd a közutakra terelik. Az alábbi konfliktus, mely jóval túlmutat önmagán, annyit mindenképpen jelez, hogy ezen elképzelés megvalósítása korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt odafönn elképzelik. Tisza László, Vaja polgármestere dühös, mert úgy érzi, becsapták. No, nem csupán őt, hanem a település egész lakosságát. Rendbe hozzák A történet mintegy két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a gázberuházás miatt Vaján ideiglenes jelleggel módosították a menetrend szerint közlekedő autóbuszok útvonalát. Ez ugyan sok kényelmetlenséggel járt, mivel így a buszok a 49- es útról nem tértek be a központba, és a lakosság zömének jókora gyalogutat kellett megtennie a megállóig, ám mindenki megértette, hogy a közlekedésbiztonság így kívánja. Telt-múlt az idő, befejeződött a gázberuházás is, egyre többen sürgették, hogy állítsák vissza a korábbi állapotot, nevezetesen, a buszok térjenek be a Tulipán utcába. Annál inkább, mert a drága pénzen elkészült buszvárók most haszontalanul árválkodnak a helyükön. És akkor kiderült, hogy a Volán erre nem hajlandó, mondván, ez az út alkalmatlan a buszközlekedésre, mert csak négy méter széles és az útpadka kialakítása sem felel meg a szabványnak. — Nem értem, hogy ha korábban évekig ezen az úton járt a busz, most miért lett egyszerre alkalmatlan — mondja Tisza László. — Mi különben is maximálisan igyekszünk figyelembe venni a Volán Rt. érdekeit. Az útpadkát minden további nélkül rendbe hozzuk, de azt a mai gazdasági helyzetben nem várhatják el tőlünk, hogy másfél méterrel kiszélesítsük az utat, ahogy azt ők követelik. — Egy 1984-es miniszteri rendelet szerint egy út akkor alkalmas buszközlekedésre, ha egy-egy forgalmi sáv legalább két méter 75 centiméter széles — indokolja ellenvéleményét Tóth József a Volán Rt. mátészalkai vállalatának személyforgalmi üzletágvezetője. — Az ilyen út balesetveszélyes, arról már nem is beszélve, hogy rongálja a buszokat, ami a vállalatnak milliós károkat okoz. Azt azért még elismeri, hogy ha mindenütt ilyen szigorúan ragaszkodnának ehhez az előíráshoz, akkor a megye sok települését egyszerűen meg kellene fosztani a tömeg- közlekedéstől. De vajon mért épp Vaja kivétel? És mit szólnak ehhez azok a hatóságok, melyeknek kifejezetten feladatuk, hogy az utak, a közlekedés biztonságát ellenőrizzék? Egy kis túlzás Idézet az érdekelt felek érdekegyeztető tanácskozásán született jegyzőkönyvből, pontosabban, annak azon passzusából, mely a közlekedési felügyelet szakemberének véleményét tartalmazza: „A visz- szahelyezés feltétele, hogy az önkormányzat mint útkezelő a Tulipán utca padkáját szabványos kialakításúra rendezze... A Szabolcs Volán Rt. álláspontja, mely szerint 5,50 méter széles burkolat szükséges az autóbusz-közlekedéshez túlzott követelményt tartalmaz.” A tanácskozáson hasonló véleménynek adott hangot a rendőrkapitányság, valamint a közúti igazgatóság szakembere is. — Valóban létezik egy olyan miniszteri rendelet, melyre a Volán Rt. hivatkozik, de szerintem ezt csak az új autóbusz-útvonalak esetében lehet alkalmazni, márpedig Vaján nem erről van szó — tájékoztat Magyar András, a megyei közlekedési felügyelet osztályvezetője. — Ami pedig a balesetveszélyt illeti, ennek semmi alapja nincs. Egyrészt, mert korábban sem történt ezen a szakaszon több baleset, mint másutt, másrészt minden buszvezetőnek tudnia kell, mert a KRESZ is előírja, hogy az útviszonyoknak megfelelő sebességgel kell közlekedni. Ha ezt betartják, nem lehet baj. Mi lesz, ha... A vállalat most a közlekedési felügyeletnél akarja megfellebbezni. az önkormányzat döntését. Tóth József azt mondja, ha erről írásos határozatot kap a vállalat, akkor kénytelenek lesznek visszahelyezni az útvonalat. Azt már nem tette hozzá, de tény, hogy mint profitorientált céget, igazából nem lehet őket ilyen lépésre kényszeríteni. Ezek után már csak az a kérdés, hogy mi lesz az utasokkal. És mi lesz a többi tíz-, meg százezerrel, ha a kormány mégis úgy dönt, hogy megyénk tömegközlekedésének nagy részét a közutakra kell terelni. Azokra a közutakra, amelyeknek egy része már a jelenlegi forgalmat sem bírja el. A számítógép ma már a legalapvetőbb munkaeszköz. Akár szövegszerkesztésre, akár adatbáziskezelésre használják, bevonult a mindennapi életünkbe. Egy bank pedig már elképzelhetetlen az elektromos agy nélkül. Képünkön a Mezőbank nyíregyházi irodájában „dolgoztatják" a komputert Elek Emil felvétele jHk eggelente egy kis csa- pat elindul, hogy az el- JL V múlt 24 órás csapadék ph-értékét megvizsgálja, majd egy havi összesítésben eljuttassa a környezetvédelmi projektnek. Ugyanilyen kis csapatok teszik ezt Litvániától Norvégiáig, és szerte a világon mindenütt. Ok a környezet fegyvertelen keresztesvitézei. Szilárd meggyőződésem, hogy az eddig létrehozott társadalmi formációk nem alkalmasak arra, hogy a már régen beindult környezetkárosító folyamatokat hatékonyan kezelni tudja. Az állami környezetvédelmi szervek a környezetet nemhogy védeni, de az azzal való gazdálkodásra is képtelenek. Mert a 3-4 millió forintos, a helyrehozhatatlan károkért kirótt bírságok végül is semmire sem elegendőek. A környezet helyzete EuróKeresztesvitézek pa nyugati felén sem jobb, pedig ott valamivel arányosabbak a bírságok és látványosabbak az erőfeszítések a környezet regenerálásra visszaforgatott pénz célirányosabb felhasználására. Ezek a pénzek az állami költségvetés útvesztőiben ott nem tűnhetnek el. Erre vigyáznak a nagy ipari lobbik, hiszen számukra kedvező a látványosan történő környezetvédelem. Ennek függönye mögött folyókat lehet elterelni, szennyező üzemeket, erőműveket lehet építeni. A két ellenérdekeltségű társaság küzdelmét figyelve a környezetvédők esélye annyinak látszik, mint amikor egy rosszul táplált csikó üldözőbe vesz egy jó kondícióban lévő kőszáli sast. Az 1992-es Rio de Janeiroban tartott Környezet és Fejlődés elnevezésű konferencián a világ 172 országának szakemberei és államfői vettek részt. Az aláírásra előkészített, szakértők által kidolgozott okmányokat végül át kellett szövegezni, hogy a részt vevők a hosszas egyeztetés után aláírhassák. A részes államok szén-dioxid- kibocsátásának szabályozó passzusát például az Egyesült Államok küldöttsége „fúrta meg”, aki a világ szén-dioxid-kibocsátók között közel 18 százalékkal szeny- nyezi a levegőt, teszi savassá az esőket. így azután a riói egyezmény semmiféle konkrétumot, és semmilyen kötelezettséget nem tartalmaz, mint ahogy nincsenek benne maximált normák a környezetszennyező anyagok kibocsátását illetőleg sem. Az aláírt egyezmény végül is újból csak azt tartalmazza, hogy a részt vevő kormányfők kinyi- latkozták: ismerjük a problémákat, és tudatában vagyunk annak, hogy valahogyan meg kellene oldani őket. Az aláíró felek megígérik, hogy majd tesznek valamit. Az ott lévő államfőknek ez is csak egy olyan közszereplés volt valószínűleg, amivel esetleg választásokat lehet nyerni. Illusztrálni tudja, hogy országa érdekeit világ- viszonylatban is képes érvényesíteni. A reggelente induló kis csoportok, akik mögött még olyan komoly anyagi bázis sincs, hogy naprakész információjuk legyen, tovább mérik a ph-értéket, és jegyzik a zuzmókat. i Máthé Csaba A felszámolás fenyegetettsége az utóbbi időben egyre kevésbé fenyegeti az összeomlás előtt álló cégeket. Az általános metódus szerint ugyanis annyira elhúzódik a felszámolási eljárás, hogy a hitelezők ilyen esetben már vajmi kevés esélyt látnak a pénzük visszaszerzésére, a kihelyezettösszeg kamataira pedig a köznyelv alapján nyugodtan ihatnak hideg vizet. Persze ilyenkor mindkét fél próbálkozik különböző turpisságokkal, amely bármelyikük helyzetét nézve részben megérthető. A hitelezők törekvése egyre inkább az, hogy ne engedjék a felszámolási eljárás beindítását. Puhítják az illető céget akár levelezéssel, akár letiltásokkal, akár pénzbeszedőkkel. Mindezekből valamennyi pénz becsöppen a hitelező pénztárába, de ez sem elég. Azt a legritkább esetben kockáztatják meg a hitelezők, hogy nagyobb pénzinjekcióval próbálják meggyógyítani a haldokló céget, hiszen ha már eddig nem sikerült talpra állnia, akkor kérdéses, hogy az ismételt kölcsönök mennyit segítenek, vagy esetleg az is elúszik. Újabb módszerként a jelzáloggal terhelt ingatlanra bírói úton kérnek foglalást, majd árverésen értékesítik az ingatlant, így legalább az adott vagyontárgy tulajdonilag legalább a hitelezőhöz kerül. A másik oldal sem hagyja magát, hiszen levelekkel és számlákkal bombázza a bíróságot, melyekkel azt bizonygatja, nem fizetésképtelen, így próbálja húzni-halasztani a felszámolás beindítását, amely legtöbb esetben a vagyon jelentős részének felélésével egyenlő. A felek ki- fárasztása legalább olyan hosszú ideig eltarthat, mint a felszámolás, eredmény nélkül. Vagyis a végére kialakulhat az eredmény: üres cég és a hitelezők többségének fejre esése. Hamleti kérdés: — Vegyem vagy ne vegyem... Ferter János rajza Napi bosszúságok Páll Géza r alán mégsem kellene lemondani arról, hogy nyitott szemmel járjunk, s észrevegyük a közérzetünket rontó jelenségeket. Sokjel mutat arra: olyan időszakban élünk, amikor érdemes lenne leszokni a közérdekű bosszankodása- inkról. Nemrég az egyik szülő azért panaszkodott, mert nem győzi ruhával ellátni a fiát. Nem a drága, divatos ruhákról beszél ezúttal, hanem egyszerű munkaruháról. A fia egy építési vállalkozónál segédmunkás és neki kell gondoskodni a munkaruháról, a vállalkozó ezt is megspórolja magának. Nem égbekiáltó disz- nóság ez? — kérdezte a felháborodott szülő, hisz elemi joga a dolgozónak, hogy munkaruháról, munkavédelmi eszközökről az alkalmazója gondoskodjék. De ez mostanában nemigen szokás. Egy másik városlakó azért morgolódott, hogy a szomszédjában épülő iskolai szárnyépülettel lassan haladnak, napokig elnézi, hogyan kártyáznak, söröznek az emberek, miközben a gyerekek szükségtanteremben szoronganak. Hiába telefonált az iskola igazgatójának, hogy tegyen valamit, a válasz az volt, ő nem fegyelmezheti meg a Ifi. embereit. Szerencsére mégsem hal ki az emberekből a törődés a köz ügyei iránt. Ez leginkább a nagyon szembetűnő, ám mégis változatlanul maradó furcsaságoknál tapasztalható. A megyeszékhely lakóinak ezreit készteti bosszankodásra, az idegenek előtt szégyenkezésre, hogy évek óta gazdátlan az egyik legforgalmasabb ponton, a Kossuth utca elején lévő senki földje, ahol derékig ér a fű, a szemét. Nincs egy ember a városházán, akinek ez feltűnne. Ugyanez a kép fogadja az embert egy kicsivel arrébb, a Városi Galéria és a Domus Aruház közötti részen. Talán, jegyezte meg az egyik bosz- szankodó: ha ő portás lenne a városházán, nem polgármester, akkor sem tűrné az ilyen és hasonló szégyenfoltokat a város szívében. Amíg fel tudunk háborodni, amíg szóvá tudjuk tenni ezeket, olykor csak egymás között, megvan a remény, hogy egyszer, talán változni is fog a tarka kép.---------------------1 mm ~ A ■ Nezoponi I Fejreesés Kommentár I I Cserbakoy Levente tárcája